Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-03 / 18. szám
*"'• 4; ................... * . • á í i*:.-y «. • 'AUk'-1' V portréval és tenpészet utáni stúdiumával s 1887 ben 87 pályázó közül harmadik helyen való kitüntetéssel jutott ,be a francia mesteriskolába. az iEcole national special des beaux .arts«-ba. —■- 1888 ban a párisi Szalonba egy qjellkép .tanulmánya első helyen lett befogadva. Az éremkésmés művészetének elsajáti-' tása s hazánkban való meghonosítása céljából 1893- ban állami segélylyel Páiisba küldték. Q készítette a főváros megbízásából a király 25 éves koronázási jubileuma alkalmára az érmet, valamint az iparművészet] múzeum nagy állami arany érmét. Tanulmányozta az ércönte.st is. Előbb Londonban, majd Nápolyban az úgynevezett »c;re perdu« eljárást s mintegy jövő éle feladatul tűzte ki magának, hogy az,ércöntés modern tökéletességeinek meghonosítása és kisebb művészeti tárgyak olcsó sokszorositása érdekében, széles körben nagyobb mozgalmat és érdeklődést keltsen. Több kisebb tárgyon kívül mintázta még a képzőművészeti táisulat Szt. László érmét, a milleniumi kiállításra a »Kiegyezés« cimü allegorikus csoportot, Baross mellszobrát stb. Első . nagyobb megbízatása a Garay-szobor elkészítése volt; melyet nagy ambícióval, lelkesedéssel nagyon ‘ sikerültén teljesített.‘ ,:V p; ■ v — A »Szegvarul Területi betegsegélyző- pénztár« kebelében fenálló- felügyeld-bizottság elnökévé HW/" Henriket,1 a választott bíróság elnökéiré pedig Wilhelm Edét választották meg.': — A pécsi lóversenyek. A pécsi lóverseny intézőség Fejérváry Imre báró dr. főispán elnöklete alatt április 29-én délelőtti 10-től 11 óráig, majd folytatólag J/á 12 órakor a vármegyeház nagyié-mében ülést tartott. Jelen voltaic: Fejérváry Imre báró dr., Förster ' Jenő verseny-titkár, Be- ,nyovszky Móricz gróf, ifj, Brázay Kálmán, Csigo Kálmán százados, Éckensberger György ezredes, Hoyos Miksa gróf, id. Jeszenszky Ferencz, ilj. Jeszenszky Fereapz, Mándy Béla, Prénay- Sándor főhadnagy, Rohr F^renez tábornok, Sárossy László főhadnagy, Thassy Elemér, Vladár Imre őrnagy. — Förster Jenő verseny-titkár jelentést tett" az in- tézőségnek a verseny előkészítő munkálatainak állapotáról, mely’szerint ^á ÍŐv’ersenyJégylét tagjainak létszáma örvendetesen emelkedik;*- a pénztári állapot kielégítő és a versenyre szóló nevezések igen '■ szép számban történtek. A? Ülés . legfontosabb tárgyát a verseny programmjának megállapítása, valamint a verseny rendezésére vonatkozó technikai teendők megbeszélése képezte. — A verseny céljaira á következő 22 díj érkezeti be az intézőség elnökségéhezFrigyes főherceg ő fenségétől, Fejér, váry Géza báró honvédelmi minisztertől, Darányi Ignác földmivelésügyi minisztertől, Percei Dezső egyleti elnöktől, Draskovich Iván gróftól, Tolnavarmegye hölgyeitől és közönségétől, 2 dij Somogy- vármegyéből, Pécs város hölgyeitől, Baranyavár- megye hölgyeitől és közönségétől, a 3. honvéd- . lovasdanddr hölgy ettől, a pécsi Nemzetig Casinótól, a lóverseny egylet elnökségétől, a <?. honvéd huszár- ■ ezred tisztikarától és Barányavármégye , lótenyésztési bizottságától; ezenkívül 3 dij a lóverseny egy- - lettül. Ezen dijak kiosztására nézve az intézőség a . verseny napját megelőzőleg tartandó legközelebb; ’ ütésén fog határozni. A legénység versenyére is tűztek ki jutalmat. A verseny előreláthatólag nagy látogatottságának biztosításához a tolalizateur működése is hozzájárul. Ugyanezen napon tartotta közgyűlését a pécsi lóverseny egylet is Fejérváry Imre báró dr. főispán elnöklete alatt, Elnök az ülést megnyitván, Förster Jenő egyleti titkár jelentette, hogy a m. kir. földmivelésügyi miniszter a törvényhatósági jóváhagyás végett február hóban felterjesztett egyleti alapszabálytervezeten bizonyos módosítások és illetve kiegészítések megtételét rendelte el, egyben bemutatta az ehhez képest átdolgozott uj tervezetet. A közgyűlés ezt egyleti alapszabályokul elfogadta és kormányhatósági jóváhagyás végett a földmivelésügyi miniszterhez leendő felterjesztését határozta 'el. Majd mikor a közgyűlés a Dőry József és Széchenyi Domonkos lemondása folytán megüresedett igazgató választmányi tagsági állásokra Svastich Aladárt és Dőry Hugót választotta meg, a közgyűlés 7*1 órakor bezárult. — Eltűnt. Kasza József 18 éves, nagydoroghi lakos áz eJmezávar tünétei között hazulról eltávozott s eddig sehol sem tudták megtalálni, azért a paksi' íőfzolgabiró hivatalosan körözteti.' - -~ ___________TOLNAVARME8TE._________ , 1 ’ i . " ■* f. *r- •'* *!* -ír A ' .. .. f\ — Halálozások. Már ton ffi Gyuláné szül. Szarukán Ida, múlt hó 28-án, életének 48-ik évében meghalt Szakálon. A boldogult Szegzárdon néhány éyig az akkori felső leányiskolánál mint igazgatónő működött.1 — Május hó 1-én 69 éves korában hunyt el Szegzárdon Straub János nyug. gazdatiszt, Straub Ödön könyvkereskedő édes atyja. Temetése tegnap délután volt. — Alapszabály jóváhagyás. A nagyszékelyi polgári olvasó-kör alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. — Névmagyarosítások. Steinberger Jenő ozorai illetőségű budapesti, lakos vezetéknevét ■»Szántót-ra, Rihmer Béla tolnai születésű, budapesti kir. táblai jegyző »Tarlóst-ra, Véber János kocsolai születésű kaposvári vonatmálházó »7a- kácst-ra. változtatta. — JÓ tanács. Mindazoknak, kik pázsitot akarnak létesíteni, ajánljuk, hogy szerezzék be Mauthner Ödön csász. és kir. udvari magkereskedéséből Budapesten a »Sétatéri« vagy a »Margitszigeti« fumagkeveréket. Ezeket már 29 éve szállítja Mauthner Budapest és a Margitsziget oly bámulatra méltó és gyönyörű sétaterei részére. — A kölesdi országos vásár május hó 5-én és 6-án fog megtartatni, melyre az érdeklődők .figyelmét ez utón is felhívjuk. — Tilos a szerencsejáték! Ez voltaképen nem újság. De ismételnünk kell, mert ennek a tilalomnak s a kihágási büntető törvénykönyvben foglalt szankciójának hire — úgy látszik — Szeg- zárdramég nem jutott el. Különben talán nem űznék a kávéházakban apró és még apróbb, kétes és nem is kétes .exisztenciák fényes nappal is minden tartózkodás nélkül a kártyajátéknak mindenféle hazard faját. őrfiit a rendőrségen. A budapesti rendőrségről a múlt hét egyik éjjelén veszedelmes őrültet szállítottak a Lipótmezőre, de éjnek idején az igazgatóság nem akarta felvenni a szerencsétlen embert, tehát visszavitték a rendőrséghez. Az őrült Grün Adolf, egy vagyonos tolnai család sarja, a ki vallásos tébolyban szenved. ; — Menyasszonyi ruhának való selymet 1 K. 20 fillértől,'22 kor. 70 fillérig méterenként bármily színben vámmentesen, gazdag mintagyűjteményt is haladéktalanul küld a Henneberg-féle selyemgyár Zürichben. — Cséplésl szén. Olvasóink szives figyelmét felhívjuk a Magyar Általános Kőzzénbánya Részvénytársulat Budapest, mai hirdetésére. — Egy fehér-fekete tarka fiatal vizsla kutya április 28-án hozzám szegődött s azóta tőlem nem távozik. Tulajdonosa átveheti. Csizmadia József m. kir. állami végrehajtó Szegzárdon. — Az osztálysorsjáték. Tudvalevő dolog, hogy a magy. kir. szab. osztálysorsjáték játékterve már a most bevégződő sorsjátéknak is több nyereményt juttatott. Ez az uj játékterv, a mely, természetesen a májusban kezdődő sorsjátékra is vonatkozik, egész sor főnyereménynyel és nagyobb nyereménynyel szaporítja a nyereményeknek már*amúgy is tekintélyes sommáját, a mennyiben ezt az ösz- szeget 13,160.000 koronáról 14,459.000 koronára emeli. Egy millióval nagyobb tehát a nyeremények összege, mig a sorsjegyek száma tízezerrel leit nagyobb. Megjegyzendő, hogy az uj nyeremények közt van egy 80,000 koronás, egy 50,000 koronás, egy 20.000 koronás, öt 10.000 koronás. Mindez azt bizonyítja, hogy az uj játékterv folytán a nyerés esélye megjavul. VIDÉK. Dombóvár. A dombóvári műpártoló közönség által április hó 25 én Sió Aladár jeles tehetségű hegedűművész és Goritein Pál zongoraművész közreműködésével a Korona Szállóban jótékonyczélra rendezett hangverseny a közönség távolmaradása miatt nem sikerült. Ennek oka, mint lapunknak Írják, részben a magas helyárakban keresendő. Azok, kik a hangversenyen megjelentek, igazi élvezetben részesültek, Sió Aladár művészi technikával játszott. A játékában való biztosság és nyugalom meglepő. A hangverseny után tervezett tánczmulatság elmaradt. _______1903. május 3v EGYLET EK. INTÉZETEK. — Nőegyleti közgyűlés. Az «Egyesült szegy zárd-tolnámé gyei noegylét» tisztújító közgyűlését múlt vasárnap délután tartotta meg a r. k. ovoda helyiségében özv, Sass Istvánná elnöklete alatt. Elnök megnyitja az ülést s felkéri á titkárt, hogy olvassa fel á múlt évről szerkesztett jelentését, Krammer János nagyterjedehnü es mindenre kiterjedő titkári jelentést olvasott fel; örömmel jelenti* hogy a tagok száma az elmúlt évről 200-ról* 252-re emelkedett, — a vagyonkimutatás is örven- detes haladást mutat. Az egylet humánus rendeltetését működése minden irányában szépén terjesztette* ott, a hol kellett a szegények, özvegyek és árvák könnyeit szárította fel; szegénysorsu iskolás gyermekeket ruházott fel; tehetetlen aggokat segélyezett ; vagyis az alapszabályaiban körülírt hatáskörben gyakorolta az igazi jótékonyságot. Meleg szavakban emlékezett meg a titkári jelentés a múlt évben elhunyt Leopold Károly egyleti tagról, ki a nőegylet keletkezésétől mindvégig hu és buzgó tagja volt az egyletnek s a humánus és jótékony célokra mindenha bőkezűen áldozott, az elhunytnak családja pedig a koszorú megváltás fejében 100 koronát adott az egyletnek. — Ezután előterjesztettek a múlt évi zárszámadások, melyek kinyomva, az összes tagoknak megküldettek, úgy a folyó évi költségvetés is, melyet a közgyűlés egyhangúlag jóváhagyott. Jegyzőkönyvi hitelesítők lettek: dr. Komáromy Gyuláné és Kovács Dávidne. Ezek után az elnök úgy a maga, mint tisztársai, valamint a választmány nevében is, miután a mandátumuk lejárt, tisztségéről lemondott. Választási elnökül megválasztatott Leopold Sandörné ; választási kiküldötteknek pédig: Kovács Dávidné, Kurcz Vilmos, Krammer János és Várkonyi Sándor. A közgyűlés a tiszti kart közfelkiáltással újból megválasztotta, mig á választmányra titkos szavazással szavazott. A választás eredménye a következő.: Megválasztanak : Elnöknek özv. Sass Istvánné, alelnököknek Tihanyi Domokosné, Ágoston Istvánné, pénztárnoknak Pirnitzer Manóné, titkárnak Krammer János és jegyzőnek Várkonyi Sándor. Választmányi tagok lettek: Ágoston Károlyné, Bati Jánosné, Bodnár Istvánné, Boros Gyuláné, Döry Pálné, dr. Éry Mártonné, Holub Jánosné, Jeney Lászlóné, dr. Káldy Gyuláné, Kiss' Károlyné, dr. Komáromy Gyuláné, Kovács Dávidné, Krammer Jánosné, Krcsmarik Pálné, László Lajosné, Leopold Sándorné, dr. Leopold Kornélné, Leicht Lajosné, Mányoky Kornélné, dr. Müller Ferenczné, Nits Istvánné, Oszolyi Károlyné, dr. Spányi Leóné, özv. Sonnevend Manóné, Steinsdörfer Józsefné, Tekus Vilmosné, özv. Theodorovits Lajosné, Török Béláné, Tóth Károlyné, Triebler Ilma. _A_ Divat — A Divat Ujság-ból. — Levelünk a szép május elsején kell, hogy megjelenjen. A mikor nyomda már javában sürget, még benne vagyunk egy rút, szeszélyes áprilisban, amelynek néhány zord, viharos napja sok szép reményt tett tönkre szép hazánkban és egyebütt és sokunknak minden reményét elfujta egynéhány szép nyári ruhára vagy kalapra. Dehát azért a divattudósitónak nem szabad lamentálni, hanem híven be. kell számolnia arról, ami az idén újdonságban kínálkozik. Van idő, amikor a díszítésnek egy bizonyos formájához annyira ragaszkodnak, hogy csaknem kizárólagosan alkalmazzák. így voltunk egy ideig a hullámvonalas és cikk-cakkos tűzéssel és pánttűzéssel és igy vagyunk most az á la greque minta es a szőlődisz az általános. Szőlőfürtöt és szőlőlombot tesznek a kalapra. Szőlőíürtöt és szőlőlombot applikálnak bársonyból, plüssből a felöltőkre, ruhákra vagy pedig hímezik zseniliával. A legfeltűnőbb része ma egy ruhának különben mindig a kalap. Irtuk mar, hogy a divatos minta mégis csak a lap~" ma* rád. Alig is lehet más, mert a ma divatos rengetegjét csak egy ilyen laposforma bírj A karima és a fej mintha egészen egybeif de ez csak látszat. Elől szélesen ernyőse hol föl, hol oldalra — a disz szerint, mindig lesimul a kony fölé, hogy a rajta es lecsüngő fátyol-, szalag- és lombdiszne