Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-19 / 16. szám
2. TOLNA VARMEGYE. 1903. április 19, úgy talán fenn lehetne az intézményt tartani; az illetékes községek vagy betegsegélyző egyesületek fizethetnék a betegekért a dijakat úgy, mint ezt más közkórházakkal szemben cselekszik. Ezen esetre is fel kell azonban említenem valamit, az utóbbi évek egy tapasztalatát, amelyre ugyan nálunk — nem lévén tulajdonképen egy szegénybeteg sanatoriumunk sem — nem volt még meg az alkalom, de melyre Németországban már ráterelték az illetékes körök figyelmét. A »Deutsche Cenlralcomité für Lungenheilstätten« jelentése szerint ugyanis Németországban 1902. tavaszán ötvenhét ilyen sanatorium működött és huszonöt volt alakulóban, részben épülőben; jelenleg ott tehát már körülbelül 70—80 ilyen intézet létezik, mig nálunk az egész országban csak egy, a budakeszi és mint fentebb vázoltam, az is kénytelen volt eltérni eredeti rendeltetésétől a pénz hiánya miatt. Az olcsó népsanatoriumoknak ezen valóban impozáns arányú fellendülése persze ott sem tulajdonítható kizárólag a jótékony magánadakozásnak, habár igen tekintélyes része van is a fejlettebb közadakozási hajlamnak benne; sok ezen sanatori- umok közül a betegpénztárak és a különféle munkaképtelenségi biztositó intézeteknek köszöni megvalósulását s miután ennyi gyógyintézet felállítása rendkívüli nagy tőkéket igényelt és tart állandóan lekötve, igy természetes, hogy a praktikusan gondolkodó, bár humanitásában is mintaképül szolgálható nemzetnél napirendre került azon kérdés is, vájjon kifizeti-e magát a sanatoriumoknak alapítása ? Az első pillanatra talán az üzleti kapzsiság látszatát költheti bennünk e kérdés hánytorgatása: azt gondolhatjuk, hogy lehet egy tisztán humánus intézménynél a haszon után leselkedni ? De nem egészen igy áll a dolog, mert ez tényleg nem tisztán a humanismus kérdése. A cél ugyanis az egészsége helyreállítása- és kenyérkereső munkaképességének visszaszerzése által a családfentartó apát, anyát vagy testvért és ennek munkaerejét adni vissza a szegény családok ezreinek. A polgárok munkaképességének a visszaszerzése vagy legalább is meghosszabbítása képezi a sanatoriumi kezelés célját és igy tekintve a kérdést, már nem oly felesleges kutatni azt, hogyan oldja -meg a sanátori- umi kezelés e feladatot átlagosan, a betegek nagyobb tömegét véve szemügyre és viszonyítva az intézeti kezelés eredményeit esetleges másféle kezelési mód eredményeihez? Kétségtelen, hogy a sanatorium kezeléssel a kezdeti stádiumban levő tüdővészt.meg lehet gyógyítani vagy legalább is annyira megakasztani, hogy a beteg igy még hasznos munkában eltölthető esztendőket nyerhet. A sanatoriumi statisztikák mind igen kedvezően hangzanak, bár nem tévesztendő ezek megítélésénél sem szem elől, hogy az intézetek a betegeket nagyon megválogatják, lehetőleg csak a baj legelején levőket fogadják be és hogy nagyon megváltoznék a statisztikájok, ha az ese'.eket azon különféleségben vennék fel, amint azokat pl. a gyakorló orvos kapja kezébe. De igazi és absolut értéke ezen statistikáknak mégis csak akkor lenne, ha adatokkal bírnánk arról, vájjon ugyanezen megválogatott esetek minő gyógyulási képet mutattak volna, ha nem sanatori- umban, hanem — mint a legtöbb eset — ambuláns orvosi kezelésben maradtak volna. Ki tudja, vájjon e könnyebb esetek nem gyógyulnának-e sanatoriumon kívül ép oly kedvezően s e mellett jóval olcsóbban ? Ha igen, akkor nincs értelme, hogy a betegpénztárak és egyesületek intézetbe adják tagjaikat s ott fizessenek értök, midőn intézeten kivül olcsóbban nyújthatják nekik ugyanazt a gyógyulást ?! Ezzel a mindenesetre fontos kérdéssel foglalkozott egy német orvos és beható és nagyobb számú betegeken tett egybehasonlitó megfigyelésein alapuló közleményei, melyek a múlt őszszel láttak napvilágot, érthető feltűnést keltettek orvosi körökben, különösen ott, ahol a sanatoriumnak feltétlen apostolai hallatják szavokat. Hammer — igy hívják az illetőt — összehasonlította egy nagyobb csoport intézeti beteg gyógyeredményét megfelelő számú s a betegségnek hason stádiumában levő szabadon kezelt betegével s úgy találta, hogy a sana^onumi betegek munkaképessége az elbocsájtás után — átlag — 1 év és 11/8 hónapig, a szabadon kezeiteké pedig a kezelés beszüntetése után 1 év és 8VS hónapig tartott. Az ambuláns kezelés tehát jobb eredményt mutat, mint az intézeti. Hammfer elég szerény ennek alapján, csupán csodálkozását fejezi ki azon, hogy az összehasonlításból nem lehet fényesebb védőbeszédet kiolvasni a sanatoriumi kezelés mellett. Egy olyan óriási elterjedettséggel bíró betegségnél, mint a tüdővész, nem lehet ugyan egy ember adataival bizonyos tekintélyre szert tett theoriákat megdönteni, de máris hallani hangokat az orvosi irodalomban, melyek Hemmer megokolt nézetét támogatják. E hangok oda concludálnak, hogy a kora ifjúságától munkához szokott és edzettebb munkásnép és a physicai munkában járatlan, gyakran nagyon is elpuhult jobb módúak, az úri osztály, nagyon külömböző anyagot képez ugyanazon betegség hatalmával szemben is és hogy ezért ugyanazon gyógyeszközök igen eltérő hatást mutathatnak nálok és éppen ezért lehetségesnek jelzik, hogy a munkásnépnél ugyanazon gyógyeredmény egyszerűbb és olcsóbb eszközökkel is elérhető, mint az intelligens osztálynál. Mig itt a sanatoriumi kezelést feltétlenül ajánlatosnak tartják, addig amazoknál az ambulatorius kezelést is elengedőnek vélik s azt hiszik, hogy a munka és pihenés arányosabb megosztása vagy könnyebbfajta munka végzése kedvezőbb hygienikus viszonyok között a munkásra nézve talán jobb és czélszerübb, mint egy szigorúan keresztülvitt fektetési cura egy sa- natoriumban. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy némi forrongás van a sanatoriumkezelés kérdésében és nagyon könnyen megeshetnék, hogy a »tolnamegyei sanatorium« akkorra valósulna meg, midőn külföldön a sanatoriumokat már ismét döntögetni kezdik 1 De azért a sanatoriumokat Hammer is kívánatosnak tartja, azonban — ellenkezőleg a mostani felfogáshoz — egy másik tudóssal — Móntz-cal együtt — éppen a súlyosabb és reménytelenebb betegek részére óhajtaná megnyitni őket, akik a humanismus jószívűségére szerinte sokkal inkább rászolgálnának. Bármelyik nézet felé hajoljunk is, van elég tüdővészesünk úgy kezdődő, mint előrehaladott és egy sanatoriumot Tolnamegye is bízvást meg tud tölteni. Ez kétségtelen. Azonban volna ennek egyszerűbb és olcsóbb megoldása is. A »Tolnavármegye« ugyanazon számában olvasom, hogy a kisajátítási eljárás már folyamatban van a szegzárdi »Ferecz-közkórház«-ból kitelepítendő elmebeteg osztály uj épülete részére. Az elmebeteg osztály jelenlegi helyiségei tehát megürülnek. Nem volna sokkal egyszerűbb és anyagilag is könnyebben kivihető, ezt az épülterészt, amely teljesen külön áll a többi épülettől és az utcára sem néz közvetlenül (egy darabka kert és magas kőfal zárja el attól) tüdövtszesek pavilonjává alakítani át ? A szükséges átalakításokkal — melyek csak néhány ezer forintot igényelnének — a tudomány minden követelményének eleget lehetne tenni; hiszen tudjuk jól, hogy egy ilyen sanato- riumnál nem az a fontos, ami kivül van, t. i. az erdő, hanem amit belül talál a betíg, t. i. a megfelelő orvosi kezelést és ápolást párosulva a nyugalommal. Nem mondom, hogy a sötétvölgyi erdő nem volna szebb is, jobb is, de a pénz kérdésében olyan akadályokat látok, melyeket csak hosszas küzdelemmel vagy talán sohasem lehetne leküzdeni. S az alatt, mig ez a küzdelem folynék, hány beteg pusztulna el azért, mert nem kapott helyet a kórházban, mely itt van majdnem készen, csak meg kell nyitni a számukra. És hogy a fenntartása, és vezetése ezen tüdővész osztálynak mennyivel kevesebbe kerülne itt, a már meglevő nagy, hatalmas kórház keretében, mennyivel kevesebb személyzetszapori- tást igényelne, mennyivel megkönnyítené a betegeknek is a hozzájutást s a hozzátartozóknak a látogatást — erről talán nem kell beszélni. Ajánlom az illetékes körök figyelmébe. Nem kell félni attól sem, hogy ezzel itt benn a városban egy »veszedelmes és közegészségügyre hátrányos fészkét teremtenők meg a tüdővésznek* és pedig nem kell félni ettől azért, mert az intézetbe internált és ott szigorú fegyelem és ellenőrzés alatt álló betegek, akiknek dejectümai ott rendszeI resen megsemmisithetők és ártalmatlanná tehetők | feltétlenül sokkal ktvesebb veszélyt rejtenek magok.' : ban és sokkal kevésbbé veszélyeztetik embertársaik egészségét, mint az a száz meg száz tüdőveszes, aki minden fegyelmezettlenseg nélkül szabadon köpködi tele az utca .porát és a földes szobákat : bacillusaival. Dr. Eramolin Gyula. VÁRMEGYE. — Nyári rendes közgyűlés. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága szerdán április hó 22-én délelőtt 1U órakor tartja meg tavaszi rendes köz. gyűlését j az állandó választmány ülésé pedig ápr, hó 2Í-én délelőtt 9 órakor veszi kezdetét. A 154 pontból álló tárgysorozat sok fontos és érdekes ügyet ölel föl magába, melyek közül fölemlítjük; Az alispán időszaki jelentését. A közigazgatási bi- zottság éves jelentését. A szamonkérő székről fel. vett jegyzőkönyvet. Az időszaki pénztár-vizsgalatokról felvett jegyzőkönyveket. Pesthy Elek simon- tornyai járási főszolgabíró nyugdíjaztatás iránti kérvényét s a nyugdijválasztmánynak erre vonatkozó javaslatát. A nyugdíjazás következtében megüre- sedő simontornyai járási főszolgabírói állásnak választás utján eszközlendő betöltése. A lótenyésztési bizottság elnökének megválasztása s ugyanezen bizottságban egy — esetleg két tagsági helynek ; választás utján történendő betöltését. — A miniszteri rendeletekből : Vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet a vármegyei muzeum alapító-okiratára vonatkozólag. — A körlevelekből: Heves vármegye körlevele az önálló magyar hadsereg felállítása érdekében az országgyűlés képviselőházához intézett feliratának támogatása iránt. Debre- czen város körlevele a póttartalékosok behívásáról és az ujouclétszám felemeléséről szóló törvényjavaslatok mellőzése iránt az országgyűlés képviselőházához intézett feliratának támogatása érdekében. Budapest székesfőváros köriévé a póttartalékosok behívásáról szóló törvényjavaslat elvetése iránt az országgyűlés képviselőházához intézett feliratának támogatása érdekében. Győr szab. kir. város körlevele a párbaj intézményeknek kiirtása iránt a képviselőházhoz és a kormányhoz intézett feliratának támogatása érdekében. Csanád vármegye körlevele a szegényügy jogvédelme tárgyában az igazságügyi kormányhoz intézett feliratának támogatása iránt. Pozsony vármegye körlevele a magyarnyelvnek az üzleti élet terén való érvényesülése érdekében a képviselőházhoz intézett feliratának támogatása iránt. Ung vármegye körlevele a «Budapesti Naplóban» megjelent s az ország köz- igazgatását és közigazgatási tisztikarát sértő cikk visszautasitása tárgyában. Vas vármegye körlevele a tőzsdei fedezetlen gabona határidő üzlet eltörlése ügyében. Moson vármegye körlevele az Alsó-Auszt- ria felőli országos határvonal kiigazítása tárgyában. Fejér vármegye körlevele az elmebetegek elhelyezésére szükséges intézetek kellő számban való előállítása tárgyában. Somogy vármegye körlevele a magyar földnek magyar kézen való megtartása ügyében. Heves vármegye körlevele a közigazgatási tisztviselők fizetése és szolgálati viszonyainak rendezése érdekében. A szegzárdi Bezerédj István szobor bizottság megkeresése, a vármegye támogatása iránt. Az országos vörös kereszt egylet dombóvári fiók egyletének kérvénye, egy Dombóváron építendő kórházra segély adományozása iránt. Bizottsági és alispáni előterjesztések ; A közigazgatási bizottság előterjesztése, a szegzárdi Ferenc- közkórháznál alkalmazott alorvosok fizetésének felemelése tárgyában. Az igazgató választmány jelentése a pótlólag megejtett megyebizottsági tagvá- lasztasok eredményéről. A muzeum-bizottság üléséről felvett jegyzőkönyv. A tisztviselői nyugdijvá- lasztmany előterjesztése a nyugdij-szabályrendelet módosítása tárgyában. A közigazgatási bizottság előterjesztése a 15 éven aluli gyermekeknek nyilvános mulató helyekről való kitiltása tárgyában alkotott szabályrendeletek módosítása iránt. A vár- megyei hivatalos lap létesítése ügyében. Ferner Sándor vármegyei dijnok jutalmazása iránt. Veil András gyönki lakos kérvénye ügyében. — Tiszti ügyeszi vélemények községi képviselő-testületi határozatokra vonatkozólag: Simontsits Elemér fő-
