Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-05 / 14. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1903. április 5. és békés viszonyok között, ellenkezik a hazafisággal és azzal a komoly kötelességgel\ melylyel a törvényhozás minden tagja, és minden pártja a nemzetnek tartozik. Az obstrukció lehet párttaktika, de az ex-lex, az országot törvényen kívül álló helyzetbe juttatni, semmiféle taktika által nem menthető. Ez már nemcsak terrorizmus és zsarnokság a kisebbség részéről, hanem lázadás az alkotmány ellen, valóságos rémura om. Azt mondta Kossuth Ferencz a pénzügyi bizottság utolsó ülésén, ánkkérdezzék meg a nemzetet, vájjon annak többsége a katonai javaslatok mellett foglal-e állást? Mi egy más kérdésnek föltevését indítványozzuk. Kérdezzék meg a nemzetet, vájjon helyesli-e, kivánja-e, hogy az ország az adott viszonyok között és a fennforgó eset miatt ex-lexbe vagyis alkotmányon és törvényen kívüli helyzetbe sodortassék? Fér-e ahhoz kétség, hogy az ország óriási többsége — pártkü- lönbség nélkül — ragaszkodik az ország alkotmányához és határozottan ellene van a (örvényes állapot és a mai konszolidált viszonyok jelforgatásának. A legnagyobb nemzeti vívmány elmaradása (jobban mondva megvalósitásának elhalasztása) nem olyan baj, mintha léket kap az alkotmány, mely összes nemzeti jogainknak forrása, állami és nemzeti érdekeinknek gyűjtő- medencéje. Az alkotmányunk romjain keresztül kierőszakolt nemzeti vívmányok értéke hasonlít ahhoz a zátonyra jutott hajóhoz, melynek . roncsait megmentik, de utasai elpusztulnak az örvénvben. S Azért obstruáljanak a katonai javaslatok ellen — ha úgy tetszik — még hónapokig, de az isdemnitás megakadályozásával ne vigyék az országot — ex-lexbe. VÁRMEGYE. — A közigazgatási bizottság április havi ülését, holnap, hétfőn délelőtt fogja megtartani.- A cseléd- vagy munkakönyv visszatartása tilos. A szolgálatot vagy munkát kereső egyének személyes okmányai, cseléd- és munkakönyvei jogellenes visszatartása kihágást képez. E tilalom megszegése 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, ismétlés esetén ezenfelül még 15 napig terjedhető elzárással büntetendő. (A m. kir. belügyminiszter 1903. évi március hó 14 én 67,480/902. sz. alatt kelt rendelete.) — Gyógyszerész azon cselekménye, hogy a méreg szekrény kulcsát kellően nem őrizte: nem a közigazgatási hatóság, hanem a kir. bíróság hatáskörébe tartozik. (A m. kir. b®lügyminiszter 1802. évi 2675. sz. határozata.) — A kötelezvényre az aláírás megtörténte Után . a községi biró és körjegyző mint tanuk állal rávezetett és a község pecsétjével ellátott oly bizonyítvány, melylyel azt igazolják, hogy ez a kötelezvény az adósnak felolvastatott, anyanyelvén megmagyaráztatott és, hogy az adós azt helyben hagyva sajátkezű keresztvonásával is megerősítette, bélyegmentes. (A m. kir. közigazgatósági bíróság 11.467/1900. P. sz. határozata.) — Települési Ügy. Az 1886. évi XXII. törvénycikk 9, §-a b) pontjának azon rendelkezése, mely szerint a település attól megtagadható, ki a község terheltetése nélkül magát fentartani nem képes, nem értelmezhető aként, hogy valamely iparos vagy munkabíró munkásnak csak azér*, mert vagyonnal nem bir, a települhetés megtagadható volna. (A m. kir. közigazgatási bíróság 2481/1901. sz. ítélete.) • Előfizetési felhívás! 1903. évi április hó 1-vel uj előfizetést nyitottunk lapunkra. Azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetése lejár, — felkérjük, hogy az előfizetéseket mielőbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjék. Előfizetési feltételek: EJg'ész évre ... 12 korona. Fél I . . . Ö Negyed évre . 3 Hazafias tisztelettel A „T0LNAVÄRMEGYE“ politikai hetilap kiadóhivatala. HÍREK. — Személyi hir. Phlebs Ferenc kir. főügyész Pécsről folyó hó 3-án Szegzárdra érkezett s az itteni kir. ügyészségi hivatalt és fogházat megvizsgálta s a tapasztalt rend "és tisztaság fölött megelégedését nyilvánította. — Perczel Dezső v. b. t. tanácsos, országgyűlési képviselőt a Magyagyarországi Bortermelők és Borkereskedők Országos Szövetsége múlt vasárnapon tartott közgyűlésén Dr. Molnár Ákos országgyűlési képviselő indítványára báró Solymosi Lajos helyébe, ki elfoglaltsága miatt az elnökségről lemondott, elnökévé választotta. A közgyűlésen az ország legtekintélyesebb bortermelői és borkereskedői vettek részt. Az országos szövetségnek célja a borértékesítés terén jelenleg uralkodó pangást az egymásra utalt két faktor, a bortermelők és borkereskedők érdekében megszüntetni, mert a termelés csak abban az esetben fejlődhetik és boldogulhat#' ha a tefmelók boraikat illő árban értékesíthetik. — Főúri eljegyzés. Montennovo Alfréd hercegnek, a király második főudvarmesterének, a szálkai uradalom tulajdonosának leányát: Júlia hercegnőt eljegyezte Draskoviis Dénes gróf. Uj jogtudor. Örffy Gyula jogszigorlót, Orffy Lajos szegzárdi takarékpénztári elnök-igazgatójának fiát, a múlt hétfőn avatták* fel a budapesti tudomány- egyetemen jogtudorrá — Eljegyzések. Wagner Andor szegzárdi kir. törvényszéki aljegyző eljegyezte Eichardt Bella kisasszonyt, Eichardt József bátaszéki kereskedő leányát. — Laskó Dezső kocsolai községi jegyző eljegyezte Csery Irén kisasszonyt, Csery István dombóvári postafőnök leányát. — Néveri Névery Árpád eljegyezte Kiss Ilonka kisasszonyt Miklós- váron. Török Irma Szegzárdon. A budapesti Nemzeti Színház kitűnő fiatal művésznője: Török Irma, Szegzárdon a r. k. ovoda és gyermekmenhely által f. hó 22-én rendezendő hangversenyen szintén közre fog működni. A jeles művésznő még nem játszott városunkban és a rendezőség meghívását készséggel fogadta el. Valószínűleg egy melodrámát fog szavalni, a mi minden esetre kiváló műélvezetet nyújt majd a hallgatóságnak és a különben is igen érdekesnek és élvezetesnek igérk.ező hangverseny művészi színvonalát emelni fogja. A hangverseny részletes programmját jövő számunkban ismertetjük. — Húsvéti kirándulás. A szegzárdi főgimnázium felsőbb osztályainak tanulói közül számosán Auerbach Lipót tanár vezetésével nagyobb tanulmányi utat tesznek a húsvéti szünidő alkalmából. Szegzárdról múlt pénteken indult el a lelkes csapat és 10 nap alatt bejárják Fiúmét, Abbáziát, Triesztet és Velencét. — A szegzárdi kaszinó halvacsorájáról lapunk múlt számában Ji°zott közleményünkből — tévedésből — nem Jitíékezhetíünk meg arról, hogy dr. Káldi Gyulafl^HflHM*kir. közjegyző felköszöntőt mondott Biró^^^^^^jízsziaó alelnökére. — Felolvasó estélyek. A szegzárdi r. k. olvasókörben múlt. vasárnap fejeződtek be a böjti felolvasó estélyek sorozata; eddig összesen 50 fel. olvasást tartottak a kőiben, az elsőt tartotta Szabá Géza hittanár, mint a kör alelnöke, az 50 iket pedig Várkonyi Sándor lapunk munkatársa. — Fásitják a főutcát. S egzáfd község elöl. járósága az idei tavavz>/al a város főutcáját két I soron végig be fogia fásbani. Az ültetést a napok, ban megkezdiék. Egyelőre 100 darab fát hozattak Kalocsáról, az érseki urodalomból. Már mo<t fej. hívjuk a lakosság figyelmét a fák ápolására és gondozására. A Bezerédj szoborra az elmúlt héten I gróf Széchenyi Lajos vivöakademiai jegy. I megváltásképpen 4 koronát, a sióvidékt ágt I hiv. ev. tanítói kör pedig 5 koronát ado- I . mányoztak s igy eddig begyült összesen 15836 kor. 42 fillér. — Kinevezés. Vármegyénk főispánja Dr. Sztankovdnszky Imre ib megyei aljegyzőt tb. s/.ol- gabiróvá neve/te ki. — A pécsi ügyvédi kamara köréből. A pécsi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Seregély I Ferencz volt pécsi ügyvedet saját kerelmere a* ügy. I védek lajstromából törölte. — Nemeth Arthur dr. I volt pécsi ügyvéd, jelenleg zombori lakos, ügy. I védi gyakorlatának felfüggesztését a pécsi ügyvédi kamara hatályon kivül helyezte, mivel a pécsi kir, törvényszék az ellene megindított csődöt meg- szüntette. — Festőművésznő Tolnavármegyében. Kai• livoda K. ismert budapesti festóművésznő varme- gyénkben Sió-Agárdon tartózkodik s ott genre festészethez való tanulmányokkal foglalkozik. — Itt tartózkodása ideje alatt szívesen vállalkozik természet után való portrait-festésre jutányos díjazás mellett. — A jégvihar ellen védekező szövetkezet megalakítása érdekében múlt vasárnap délután a városházán igen népes értekezletet tartottak, melyen 'Fits István központi* szőlészeti' tS" ügyelő bejelentette, hogy eddig már kll>€i 700 kát. 1 hold szőlőbirtok tulajdonosa belépett a szövetkezetbe és igy a szövetkezet megalakíthatójrAz alapszabályok kidolgozására Molnár József gazdasági egyesületi titkár elnöklete alatt szükebb körű bizottságot I választottak s egyúttal tagok gyűjtése végett aláírási iveket osztottak szét a szőlősgazdák között. Értelmes polgáraink mind számosabban csatlakoznak a szövetkezethez, mert a múlt évek tapasztalata őket is meggyőzte arról, hogy nálunk a viharágyukkal eredményesen lehet védekezni a jégfelhők ellen. — Megdicsért községi jegyző. A m. kir. pénzügyminisztérium f. évi március 17-én kelt 3154 sz. határozata alapján a szegzárdi m. kir. pénzügyigazgatóság 10828/V. °/° 3. számú rendeletével Farkas György Mucsi község jegyzőjének az 1902. évben előirt adók behajtása körül tanúsított ügybuzgó tevékenységéért elismerését fejezte ki. — Gyilkosság és- öngyilkosság sze-! relémből. Múlt hó 27-én este Tolnán Appert János 12. ulánus ezredbeli szakaszvezetó és Fábik Teréz 21 éves bikityi illetőségű bukott leány bezárkóztak szobájukba és közösen elhatározták, hogy megválnak az élettől. A revolver a leány kezébe került | és kétszer lőtt kedvesére, azután önmagára sütötte a fegyvert. A leány rögtön meghalt, mig a katona életben maradt s most a szegzárdi kórházban vivődik a halállal. — Országgyűlési képviselő-választók névjegyzékét Szegzárdon március 30-án állították össze az 1904. évre. Kimaradt 64, uj választó lett 76, a szaporulat tehát 12. így Szegzárdon a jövő evre yig választó van felvéve á névjegyzékben. — A gazdák réme. Ebben az esztendőben) a tél utolsó havában, ugyancsak nagyot ugrott a termeszei. A tavasz kezdetén már valóságos kánikula köszöntött be, mely igen korán kicsalta rügyeiből a virágokat és a szépen virágzó gyümölcsfák nagy reményeket fakasztattak, midőn egyszerre a múlt hét közepén hirtelen megváltozott az időjárás; hideg szél metszetté a levegőt és fenyegetőig lépett fel a gazdák réme: a tavaszi fagy. 4, w