Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-30 / 48. szám

4. TÓLIÍAVARJJ1EGYK 1902. november 30. — Államsegélyek. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter a mucsfai ág, ev. tanítói fizetés kiegészítéséhez államsegélyt engedélyezett. A köz oktatásügyi m. kir. miniszter az ó-dombován újon­nan felépített három tanterem és tanítói lakásból álló állami leányiskola építési költségeire 14 ezer koronát utalványozott. — Kivételes nősülési engedélyek. A honvé­delmi miniszter az általános védkötelezeitség fenn­tartása mellett kivételes nősülési engedélyt adott: Pál János agárdi, Kis G. János bátai, Keresztes Péter ozorai lakosoknak. — Elveszett jegygyűrű. Múlt pénteken este a Széchenyi utcában a Mayer és Kunzer-féle házak környékén egy úri ember elvesztette jegygyűrűjét. A megtaláló adja át a gyűrűt szerkesztőségünk­ben, ahol megfelelő jutalomban részesül. — üj lap. A jövő év január hó 1-én Báia- széken egy uj lapot akarnak megindítani * Bátaszék és Sárközi címmel. A lapot S'egzárdon fogják nyomni Báter Janos nyomdájában. Hit ez ugyan kinek kell és mire lesz jó ? Csudáljuk, hogy a Furkó-pusztai nagy közönség részére nem alapíta­nak lapot! — Halálozások. A következő gyászjelen­tést kaptuk: Özv. Hesz Józsefné született Linek Magdolna úgy saját, mint gyermekei valamint az összes rokonság nevében fájdalommal tudatja a szeretett férj és család apának ifj. Hecz Józsefnek f. hó 21-én éjfélkor rövid szenvedés után történt váratlan elhunytát. A boldogult drága holttetemei f. hó 23 án délután 3 órakor fognak az ev. ref. egyház szertartásai szerint a helybeli sirkerthe Örök nyugalomra tétetni. — Özv. Wallacher Fri- gyesné szül. Böhmisch Jozefa életének 88. évében elhunyt Szegzárdon. A boldogultban Wallacher Lajos, a szegzárdi népbank tevékeny főkönyvelője nagyanyját gyászolja. Az áldott lelkű matróna temetése pénteken ment végbe általános részvét mellett. . — Szerencsétlenség fahordáskor- így a té i időszakban rendesen megkezdik a gazdák a fahordást és sokszor történt már ilyenkor vigyá­zatlanság folytán szerencsétlenség is. A múlt héten Rúth Ferencz szegzárdi lakosnak Korpás Imre nevű kocsisa oly ügyetlenül ült a fáskocsira, hogy egyik lába a fatömegbe szorult és kificzamodott. Majd pedig e hó 21 én Müller Bernát szegzárdi bognármesternek Adamics István nevű legényét künn az erdőn munkálat közben az egyik fa ága oly szerencsétlenül ütötte le lábáról, hogy jobb lábszárcsontját a vastag faág összezúzta. A sze­rencsétlen legényt a Ferencz közkórházba szállí­tották. sei festette a költő Tünde alakját, gyönyörű tün­dérjátékában a Csongor és Tündében, melyet az idén is nagy sikerrel adtak a Nemzeti Színházban. E fényes siker hirdeti, hogy Vörösmarty művei a mi prózai korunkban is mennyire megőrizték frisseségüket. Tünde tündérleány, kire tündérhazában üdv­nek századai vártak volna, de őt a föld szerelme a földre csábította és itt sok viszontagságon megy át, mig Csongor királyfié lehet. E szem és arcz, E kar és a rózsaujjak E sugárból alkotott test És e minden oly dicsőén Egy tökélybe összevéve, Eiry van ily kép, mindörökké . Tünde, Tünde, ah te vagy! mondja neki Csongor. Mig e darabot nézzük, vagyis ha olvassuk is, legszebb ábrándaink eleve­nednek meg erre az időre, Vörösmarty fantáziája kiragad minket a közönséges élet gondjaiból és költészete csodás országába emel. Aki ennyi alakban és ily fönségesen tudta a magyar nőket dicsőíteni, az méltó, hogy Magyar- ország minden hű honleánya őrizze emlékezetét. Minél szomorúbb időket élünk, minél komorabb a öalóság körülöttünk, annál Inkább van lelkűnknek szüksége oly üdítő, edző, magasztos költészetre, minő Vörösmarty Mihályé. Gróf Kreith Béláné, Markovits Natália. — A gyermekek réme. Mint értesülünk, Szeg­zárdon ismét erőben fellepett a kanyaró és külö­nösen a kisebb gyermekek közül igen sokat meg­támadott ezen veszedelmes betegség. — Névmagyarosítás Kiskorú Barvinek János paksi lakó« c«aladi nevét * Bárdoséi-ra váltogatta. — A gyermekbetegségek keletkezéseinek meggátolhatása abban rejlik, hogy a gyermek oly edzett és erős ellentalló képességet kifejtő szer­vezettel bírjon, mely a baj csiráját fejlődni nem engedi. Különféle ezt czélzó gyógyszerkészítmények vannak forgalomban, de általánosan tudott dolog, hogy egyetlen szer létezik, mely a hozzá fűzött várakozásnak minden tekintetben megfelel; s e szer a csukamájolaj. A gyermekek a csukamájolaj bevételétől undorodnak s ezért nagyon hézagpótló a Zoltán-féle csukamájolaj, melynek sem iz , sem kellemetlen szaga nincs s gyermekek, valamint felnőttek szívesen veszik be. Tápereje nagy és könnyen emészthető. Üvegje 2 korona a gyógy- tárakbán. — Verekedés. Folyó hó 2o-án Gyimóthy József helybeli lakos összeveszett Bálint Jánossal ennek udvarán s a keze ügyébe akadt gereblyé- vel ütötte Bálintot, kinek menye Szász Anna se­gítségére menvén az‘apósának, úgy eltalálta lökni Gyimóthy a verekedésbe avatkozó asszonyt, hogy ez súlyos sérüléseket szenvedett. Mijd Gyimóthy két leánya tört be Bálhnték lakására s ott mér­gükben mindent összetörtek zúztak. — Hirtelen halál. A szegzárdi vasúti állo­más várótermében f. hó 26-án a déli vonatra várakozók közül Szabó József faddi lakos amint éppen jegyét megváltotta, hirtelen rosszul lett s par perez múlva meghalt. A hirtelen halál oka agyszélhüdés volt. — Házvétel. Sípos Gyötgy kir. törvényszéki tisztviselő megvette Göttmann Imrénének Kossuth Lajos utczai házát a hozzátartozó szőlővel 12400 koronán, az ő házát pedig, mely ugyanabban az utczában van, 4600 koronán Dömötör Miklós anya­könyvvezető vette meg. — Körözés.- A pozsonyi kir. törvényszék rendőrileg körözi Horváth István tolnai illetőségű, 17 éves napszámost, ki lopás bűntettével van ter­helve és ismeretlen helyen tartózkodik. — Községi jegyző urak figyel­mébe ! A közigazgatás egyszerűsítése alkalmából szükséglendő 126000/1902 sz. belügyminiszteri rendelet értelmében kiadott ügyvite.i szabályzat szerint előirt nyom­tatványok, úgyszintén a községek és já­rások gyámügyi ügyviteli szabályzat — 129000/902. sz. rendelet szerinti — nyomtat­ványok, gyűlési jegyzőkönyek, az előirt bélyegzők és a 34. §. szerint készített másoló­könyvek beszerezhetők Molnár Mór könyv­nyomdájában és községi nyomtatvány-raktá­rában Szegzárdon. MULATSÁGOK.-- Tea-estély. Az »Egyesült szegzárd-tolname- egyei nőegylet* es a »Szegzárdi róm. kaih. ovodát és gyermekmenhelyet fentartó egyesület* ez idei III. reaestélye már nagyobb szabású volt. Maga az a körülmény, hogy vacsora után kezdődön az es ély, arra engedett következtetni, hogy nem rövid tartamú lesz a mulatság. A táncz úgy 10 óra felé kezdődött s tartott csaknem éjiét után 2 óráig, melyben az összes arany ifjúság kitartóan veit részt. Ezentúl még egy Tea-estély lesz december hó 7-én; azután vegbefejezésül következik ugyan­csak a két egylet által rendezendő szilveszteri lánczestély A tea-estélyen jelen volt hölgyek névsora: asszonyok: Antal Pálné, Biróy Béláné, özv. Dobó Lajosné, dr. Haidekker Béláné, Klieber Györgyné, Kövessy Ödönné, Mattioni Jánosné, Matzon Béláné, Mehrwerth Ferenczné, özv. Orosz Lajosné, Őrffy Lajosné, Pécsy Jánosné, Pirnitzer Manóné, özvegy Sass Istvánne, Schneider Jánosné, özv. Szigeth Gáborné, Szondy Istvánné, Tekus Vilmosné, öfcv. Theodorovits Lajosné, Wigand Jánosné. Leányok: Dobó Ilonka, E chardt Malvin (Bátaszék), Fejős Emma, Haidekker Katus, Klieber Gizella és Erzsiké, Mányoky Sári, Matzon Anna és Ella, Mehrwerth Irma, Orosz Flóra, Rausz Janka, Szigeth Margit, Szondy Margh, Triebler Ilma, Urbanics Sári, Wi­gand Hedvig. — Nyilvános nyugtázás. A szegzárdi r. k. olvasókör 1901. nov. 23-an tartott tánczestélyén ! befolyt jüvedelem 62 korona. Felülfizettek: Takler János 50 fillért, N. N. 2 koronát, egy névtelen 1 K. 50 fi iért. A kör jótevőinek a nyilvánosság előtt mond kiwö tetet az elnökség. A »Tolnavármegye«' eredeti távirata. — A baja—hátaszéki hid ügyében egnap délelőtt Pestvármegye dísztermében! I országos értekezletet tartottak, melyen két- százan vettek részt az érdekelt vármegyék- ! bői. Vármegyénkből megjelentek : Döry Pál I alispán, Perczel Dezső, Kämmerer Ernő, Boda I Vilmos. Pichler Győző, gróf Apponyt Géza, 1 Csapó Vilmos, Bartal Béla, Sztánkovánszky | János és Imre, dr. Leopold K.oxné\, Kelecsenyi ! Auibró, Őcsény, Decs, Bátaszék, Bonyhád . birái, jegyzői és Faddról számosán. Ezen I kivül Baja, Pécs és Hódmezővásárhely polgár- ! mesterei, Baranya és Bács-Bodrog várme. ! gyék tekintélyes számú küldöttei. Az orsz : képviselők közül megjelentek még Erreth János, Daróczy Aladár, Egry Béla, Darányi Ferencz. Reich Oszkár, Veszter Imre, Tor- mássy, Latinovics Ernő, Stajevics János, to- ; vábbá a gazdasági egyesületek, kereske­delmi- és iparkamarák képviselői valamint I az érdekeltség részéről igen sokan. Az értekezletet nagy lelkesedés között j nyitotta , meg Nendvich Andor Pécs sz. kir. város helyettes polgármestere, a jegyzői tisztet Lróber Aladár Pécs városának fő­jegyzője töltötte be, előadóként pedig Lem- berger Ármin ügyvéd, a «Bajai Hírlap» szer­kesztője szét epeit. Az értekezlet társelnökökül nagy lelkesedés között Kardos Kálmán ny. főispánt és B&rt&l Béla cs. és kir. kama­rást választotta meg. Az értekezleten részt vettek az ügy ismertetése után a képviselő­házba vonultak, hol a miniszterelnöknél valamint Láng és Lukács minisztereknél tisztelegtek. A küldöttség szónoka minde­nütt Kardos Kálmán volt, ki igen alaposan ismertette a baja—bátaszéki áthidalás for­galmi, gazdasági és hadügyi jelentőségét, továbbá az érdekeltség erre vonatkozó év­tizedes jogosult kívánságát. Széli Kálmán miniszterelnök igen nagy melegséggel válaszolt és gazdagsági életünk nagy hézagának nyilvánította ezen kérdés eddigi megoldatlan voltát, mert valóban abnormis helyzetnek mondja azt, hogy a Duna, mely különben áldása országunknak, déli részén egészen szétválasztotta a lakos­ságot. A küldöttség kivánságát jogosultnak mondja és kijelenti, hogy a hid létesítése nem ütközik a főváros fejlődésébe s eddig is pénzügyi okok késleltették csak meg­valósítását, mert fokozatosan elégíthették csak ki a legégetőbb szükségleteket is. Kinyilvánítja, hogy a beruházási törvény- javaslatban gondoskodott ezen régi hiány pótlásáról. A kormány az áthidalást okvetlenül Bátaszéknél kivánja léte­síteni és föltétlenül meg fogja való­sítani. A kormányelnök válaszát nagy lel­kesedéssel és tapssal kisérték a küldöttség tagjai. Hasonlóképen nyilatkoztak Lukács László pénzügyi és Láng Lajos kereskedelem­ügyi miniszterek is; az utóbbi hangsúlyozta, hogy mily nehézségekbe ütközött az áthidalás költségeinek fölvétele a beruházási törvény- javaslatba, de most már az Összes akadá­lyokat leküzdötte. Elismeri az áthidalás fon­tosságát, hiszen ha egy pillantást vetünk csak a térképre azonnal szembetűnik, hogy mennyire hiányzott eddig is az a dunai át­hidalás, melyet a hidirányában fekvő vasúti vonalak elsőrangúvá tétele fog követni. Megnyugtatta az érdekeltséget, hogy a hid kiépítését bizalommal várhatja. A mi­niszter szavait lelkes éljenzéssel fogadták. A küldöttséget mindenütt Perczel Dezső kalauzolta s tagjait is ő mutatta be. a mi­nisztereknek is, kik igen szívélyes társal­gásba bocsátkoztak a küldöttség tagjaival.

Next

/
Thumbnails
Contents