Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-09 / 45. szám
TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : ' Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENCZ. XII. évfolyam. 45. szá-m. , - Szegzárd, 1902. november 9. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi x<szét illető közlemények, valamint az előfize-1 tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendő’!. Hirdetések mérsékeljen megállapító* árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár : I Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Kxammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon A gazdasági munkásokért. A földmivelésügyi miniszter egyik nagy jelentőségű intézkedése az, amelyet a gazdasági munkások és cselédek segítő pénztárának létesítésével alkotott.. A szegény földmivelő népen, a mező- gazdaság terén működő napszámosok, béresek szomorú helyzetén akart segíteni ezzel az üdvös célú intézmény nyel, amely hivatva van arra, hogy sok sociális bajnak és régóta érzett mulasztásnak elejét vegye. A társadalom egyik legmunkásabb osztályáról, a gazdasági munkások jövőjéről eddig elmulasztottak gondoskodni. Véres verejtékkel kereste kenyerét az életet adó föld munkása, de öreg napjaira, vagy ha betegség képtelenné tette a munkára, gazdája jószívűségének vagy szívtelenségének esélyére volt bízva. Ha rossz gazdánál szolgált: a koldusbototot vehette kezébe megnyomorodott állapotában, vagy rokonai terhére kellett vonszolnia életét, mert nem gondoskodott róla sem a gazdája, sem a községe, sem a társadalom, melyeknek érdekében vagy körében emésztette föl munkaerejét. Kevés öröm, sok nélkülözés, nyomorúság volt osztályrésze egész életén át, amit csakugyan tengődésnek lehetett nevezni. Az emberbaráti szeretet, a szegény nép sanyarú sorsa iránt érzett szánalom és a helyes sociális politika érzete indította tehát arra a földmivelésügyi kormány mindenre kiterjedő figyelmét, hogy végre a szegény munkásnép sorsának javításáról is törvényhozásilag és a társadalom együttes jóakaratával és munkálkodásával gondoskodjék. Ezért létesítette állami garanciával a gazdasági munkások és cselédek segítő pénztárát, mely hivatva van arra, hogy ennek a szegény néposztálynak is keserves munkában eltöltött öreg napjaira legyen betevő falatja és ne szaporítsa az utszélen alamizsnáért könyörgő szánalmas alakok csoportját. Jótékony, humánus intézmény ez, melyet a nép sorsát szivén viselő minden embernek helyeselni kell. Azért hivta össze vármegyénk főispánja is értekezletre a földbirtokosokat, bérlőket, gazdatiszteket, papokat, jegyzőket és tanítókat, kik a néppel legközelebbről érintkeznek, hogy ennek az emberbaráti ‘ szereteten alapuló intézménynek nemes célját a néppel megismertessék és igyekezzenek felvilágosítani őket a segitőpénztár áldásos czéljairól. A főispán által összehívott értekezlet is tanúságot tett arról, hogy a földmivelésügyi kormány gondoskodását örömmel fogadja a mi vármegyénk intelligencziája, mert tudjuk, hogy a segitőpénztár a jövőben áldásos eredményeket képes fölmutatni és jótékony behatása lesz szocziális viszonyainkra is. A segitőpénztár intenczióját teljes mértékben helyeseljük, de azt hiszszük, hogy sokkal biztosabb eredményt lehetne elérni akkor, ha a befizetések terhétől teljesen megszabadítanánk azt nyomorgó munkás népet, melynek évi készpénzbeli járandósága átlag 40-50 koronánál többre nem rúg évente. Ebből a néhány koronából pedig keserves szívvel szakit ki évente 10 koronát, mert az utolsó fillérre is szüksége van. A segitőpénztári illetékeket — a mi nézetünk szerint egészen a gazdáknak —• kellene befizetniük, hogy cselédjeik szánandó sorsán nemes szívvel segíthessenek. Elenyészően csekély ősszeg az, amit évente áldozniok , kellene munkásaik érdekében-. Egy-egy napi fölösleges szórakozás, élvezeti kiadás sokszor többet igényel, mint amit a segítő pénztár illetékeképpen be kell fizetniük azért, hogy szegény munkásaik jövendőjét biztosítsák. Ezt a felfogásunkat megerősítik azok a követésre méltó szép példák, melyek úgy az országban, mint vármegyénkben is mutatkoztak már a birtokosok körében, kik önként, nemes szivük sugalmát követve, magukra vállalták összes cselédjeik illetékeinek befizetését. Ez az igazi emberbaráti érzület; mely aztán megtermi gyümölcsét a munkás hűséTÁRCA. Két bére. Egymással szemben állanak. Nem hozza őket közelebb Az idő, mely a századok Útvesztőjébe lepereg. Csak két forrás rohan alá Vágyp morajjal ormirul. S a völgyben lenn szerelmesen Csacsogva egymáshoz simul. S búbánatos, izzó sóhaj Párája röppen szét, amint Tövükben két indás bokor Egymásba fonja karjait. Ki tudja . . . tán vad láva forr E két bére titkos mélyiben — Farkasszemet néznek azért ] Tovább is büszkén, hidegen . . , M. K0RNIS ARANKA, rr Őszi gondolatok. Irta: Tor Hedberg. ősz felé, mikor már rövidebbek lesznek a napok, a természet mintha égve-égne a vágytól, hogy mégegyszer egész szépségében, egész fényességében mutassa meg magát. A levéleket valami lázféle pezsditi meg, a falevelek szinte isszák a fényt, megpirosodnak, megszinesednek s a csöndes zöld valami mozgó, határozatlan tömeggé változik át, melyben meleg, rezgő árnyalatok váltják föl egymást. Az erdő szebb, gazdagabb, mint máskor, de egyúttal szomorúbb is, mert a szinpompa alatt a múlandóságnak és halálnak sejtelme rejtőzködik. Ez a sejtelem egész csöndben és titokban mind jobban erősödik; a láz nemcsak perzseli, de emészti is a leveleket s az ősz kérlelhetlenül halad tovább az utján. Végre eljön a nap, mikor sápadt kék szint ölt az égbolt és egyetlen felhő sincsen rajta; a levegő hidegebb és átlátszóbb lesz s utána egy fagyos éjjel következik. Ezen az éjszakán utolsó csatáját vívja a természet és harcra kél halálos ellenségével: a hidegséggel. Reggelre kelve a nap vörösen jön föl a szemhatárra s fákon-fiiveken N zúzmara csillámlik . . . Akkor aztán vége a küzdelemnek, vége a láznak; már most egymás után hullnak le a falevelek. Ez az első fagy már lecsapódott a mezőségre, de a következő napon ismét megenyhült a lég, a könnyedén megkeményedett földet ismét föílágyitotta a nap. Az alkonyat lassan borul a íenyőerdőségre és szinte tavaszi szellő lengett végig a tájékon . . . Karine Ölébe ejtette a kézi munkáját és kinézett az ablakon, aztán hirtelen úgy érezte, hogy az őszi szomorúság erőt vesz a lelkén, mintha csak most, ebben a pillanatban jött volna rá, hogy a kérlelhetetlen ősz megérkezett. Valami megmagyarázhatatlan érzés kezdett elhatalmasodni rajta; a megszokott vidék egyszerre idegennek tűnt föl szemében . . . Darab idő múlva fölébredt az álmodozásából és sápadt mosoly ült ki ajkaira. A következő pillanatban szinte megharagudott önmagára, amiért mosolygott . . . és akkor . . . akkor föltámadt benne az a furcsa érzés, hogy önmaga előtt is rejtély a saját lelke: nem ismert magára többé, mintha a tulajdon lelke ismeretlen világ volna, — akárcsak az ablakból látszó vidék — s ez a világ homályosságokkal volna telve és ő nem mer elmerülni benne, mert vonzza őt ugyan, de meg is riasztja . . . Sóhajtozva nyúlt a kézimunka után s ismét varrni kezdett. Gyermekei a szomszéd szobában játszadoztak; férje kijött a dolgozó szobájából s fel-alá járkálva meg-megsimogatta a nő haját; rendesen igy szokta tenni, mikor gondolataiba volt elmélyedve. Azt mondta, hogy az a lágy háj megnyugtatja a lelkét! Karine fölvette szemét s barátsággal tekintett férjére . . . mint máskor is mindig. Aztán mikor elment a férj, Karine könyezni
