Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-21 / 38. szám

1902. szeptember 21. TOLNAVÁRMEGYE. 7. PAKS-FADD BOGYISZLÓI ÁRMENTESITÖ TÁRSULAT ELNÖKÉTŐL PAKS. Pályázati hirdetmény. A paks-fadd-bogyiszlói ármentesitő társulatnál lemondás folytán megüresedett ellenőr-jegyzői állásra ezennel pályázatot hirdetek. Ezen állással, és pedig az ellenőri teendőkért 1200 kor., a jegyzői teendőkért 400 kor., vagyis összesen 1600 kor. évi fizetés és 300 kor. lakbér — mindössze tehát 1900 korona élvezete van egybekötve. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy a kellő okmányokkal felszerelt pályázati kérvényeiket a társulat választmányához címezve, alulirt társulati elnökhöz legkésőbb 1902. évi október hónap 5-éig annyival is inkább nyújtsák be, mert a később érkező kérvények figyelembe vétetni nem fognak. Az ellenőr-jegyző a társulati alapszabályok 61. §-a értel­mében egyelőre egy próba évre ideiglenesen választatik meg és csak ennek letelte után véglegesíthető a választmány által. A megválasztott köteles állását Pakson, a társulat szék­helyén, a választás megejtése, illetve az erről szóló értesítés kézhezvétele után azonnal elfoglalni és biztosítékul évi fize­tésének megfelelő összeget készpénzben vagy óvadékképes papírokban a társulat pénztárában letenni, esetleg jelzálogos bekebelezéssel biztosítani. Kelt Pakson, 1902. évi szeptember hó 15-én. 0 0 közig. 1902 0 5411. szám Tolnavármegye tamásil járás főszolgablrája. Pályázati hirdetmény. 0 Q 0 Tolnavármegye tamásii járásban levő Regöly községben 0 Q Tolnavármegye tek. törvényhatósági bizottságának 171/rkgy. Q 0 1900. számú határozatával rendszeresített 0 Q segédjegyzői állás 0 0 , 0 0 betöltésére pályázatot hirdetek. A O A segédjegyzői állás javadalma áll: 800 korona készpénz- X fizetés és egy szobából álló lakás, fűtés és világítással. V V Felhívom ezen állást elnyerni óhajtókat, hogy képesítésű- V \ß két és eddigi alkalmaztatásukat igazoló bizonyítványokkal fel- \/ (3675, 1—2.). (P. H.) Ifj Eötvös Károly, Q szerelt kérvényeiket 0 folyó évi szeptember hó 24-ig 0 0 0 0 Száváid Móricz, 0 (3672. 2—2.) főszolgabíró. benyújtsák, mert az elkésve érkezőket figyelembe nem veszem. A választás határnapját külön fogom később kitűzni. Tamási, 1902. évi szeptember hó 11-én. 0 0 0 0 0 0 0 0 társulati elnök. PÉNZ­kölcsönök leggyorsabb és legolcsóbb eszközlése W házakra, földekre W ijf/ 472%‘os kamat mellett 50 évre is. Kizárólag utólagos ^ ito jutalék-fizetés ellenében, m m m m m úgyszintén köz- és magántisztviselőknek, katonatisztek­nek, kereskedőknek, iparosoknak és minden hitelképes egyénnek discréten eszközöl hitelt w m w m ^SOMOGYI BANKIRODA$ m bej. ez ég m I Budapest, VI. kér., Próféta-utcza 5. szám. JjjjJ m (Válaszbélyeg csatolandó.) (3665. 3—3.) Az ANKER élet- és járadékbiztositó-társaság. Magyarországi vezérképviselőség: BUDAPEST, VI. kér., Deák-tér 6. szám (Anker-udvar,) a társaság saját házában. Alapittatott 1858. Összes vagyon — — — — — — — — — 145 millió korona Biztosítási állomány — — — — — — — 511 millió korona Eddigi kifizetések — — __ — — — — 242 millió korona A nyeremény részesüléssel biztosítottak vegyes és haló leseti biztosításoknál A. osztalékterv szerint — úgy mint 26 év óta állandóan — az évi biztosítási dij 25%-át kapták készpénzben kifizetve, mig a vegyes és takarékpénztári biztosításoknál B osztalékterv szerint (évenként emelkedő osztalék) a bizto­sítás kezdete óta befizetett összes dijak 3°/0-a, úgymint a biztosítási tartam 3 év, 4 év, 5 év, 6 év, 7 év _____8 év után 9° /0) 13% 15%, 18%, 21%, 24°/ o fizettetett ki készpénzben. Előnyös kiházasitási éS vegyes biztosítások. Prospektussal és felvilágosítással szolgál a tolnamegyei főügynökség: Salamon Testvérek ezég, SZEGZÁRD. (3676. 1—3.) nsannBI Megrendelések rögtön teljesittetnek. Könyvjegyzék irodalomkedvelőknek ingyen. <D a> N <x> .5 > s CT 'Cd o> C « :o E-ä£ in ü 1 o SÉ « S * « = 05 JZ cn “ -a> A szorgalmi idő közeledtével van szerencsém jól berendezett és az értelmiség követelményeinek teljesen megfelelő könyv-, zenemű-, író- és rajzszer-kereskedésemet a t. szülők, tanítók, tanárok, valamint iskolaszékek szives figyelmébe ajánlani. E lap szűk kerete nagyon korlátolja raktáromon levő összes czikkek részletes felsorolásába való bocsátkozását. Nem hagyhatom azonban említés nélkül, hogy a tankönyveket a t. szülőknek és tanuló ifjúságnak épen csak a bolti árak mellett szolgálom ki; a t. iskolaszéknek, tanítók és tanár uraknak — tömeges rendeléseknél — 10%,ot engedményezek, még pedig 5%-ot a „Tanítók Háza“ javára, 5%-ot meg a szegényebb sorsú tanulók részére olyképen, hogy minden rendelés elintézésénél a felajánlott 10-ot — azok hováfordítása czéljából — azonnal levonásba hozom a tankönyvek összegéből a rendelő javára. Az iró- és rajzszereket — a gyárakkal 37 éven át fennálló előnyös összeköttetéseimnél fogva — oly jutányos árak mellett adom, hogy akármelyik hasonnemü fővárosi ezég ellenében kiállom a versenyt. Helyénvalónak tartom itt felemlíteni, hogy a hazai ipar fejlődését szem előtt tartva, épen csak hazai gyárt­mányokat tartok raktáromon. — Midőn még csak az iránt biztosítanám- nagyrabecsült megbízóimat, hogy bárhol és bárki által hirdetett tankönyvek nálam is minden áremelés nélkül kaphatók, illetve megszerezhetők, ajánlom magamat továbbra is szives rendelményei elintézésére s maradtam kitűnő tisztelettel Szegzárdon, 1902. évi augusztus hó 28-án. H .. , j£ KRAMMER VILMOS, Az olcsó okszerű méhészet czimü könyv máso i könyv-, zenemű-, papirkereskedése, könyvkötészete kiadásának kizárólagos bizományi raktara. és üzleti könyvek gyári raktára. (3659. 4—4.) Kiadásomban megjelent, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek és a pécsi püspöknek ajánlott Horváth Ignácz-féle Magyarok története, kaDCSolatban a világtörténet főbb eseményeivel; nemkülönben ugyancsak kiadásomban megjelent Horváth—Kálmán általános népiskolai földrajz, különös tekintettel Tolnamegyére, különös figyelmébe ajánlom.

Next

/
Thumbnails
Contents