Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-03 / 31. szám

TOLNAVARMEGYE. 1902. augusztus 3. 3. — Püspöki körlevél. Hetyey Sámuel pécsi -megyés püspök VII. sz. körlevelének élén tudatja papjaival, hogy Csokonay Béla, Máiay Antal és Reinhardt György végzett theologusokat áldozó­papokká szentelte, majd Szentmiklóssy Károly gráci egyházmegyei plébános által a pécsi szeminárium­nak 50 esztendőn át hagyományozott 800 koronányi -évi járadék ez idei felosztását Virág Ferenc pécsi spirituális, főreáliskolai hittanár és Szabó Géza szegzárdi főgimnáziumi hittanár közt szétosztja, -utalással a két fiatal papnak tszociálist téren ki­fejtett tevékenységére. A papnevelő intézetbe fel­vett uj növendékek névsora és az egyházmegyei személyzeti változások közreadása után, a püspök pontos és az eddigitől részben eltérő, praktikus utasításokat ad a plébánosoknak a folyó év végén kibocsátandó Schematismus adatainak beszolgálta­tására nézve. Majd a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a magyar nyelv kötelező tanítása ér­dekében kibocsátott rendeletét közli teljes szöve­gében, továbbá megengedi, hogy az iskolapénztár terhére a plébánosok megrendelhessék iskoláik ré­szére az országos központi statisztikai hivatal ál­tal az 1900. évi népszámlálási eredményét össze­foglaló műből a Baranya, illetőleg Tolna vagy Somogy vármegyére vonatkozólag külön készített füzetet (30 f) valamint az egész ország összes -adatait röviden egybefoglaló (füzetet 30 f.) Vége­zetül ajánlja a püspök a m. kir. központi statisz­tikai hivatal által folyó év végén kiadamdó »Hely­ségnévtárt«. — Panasz a fürdő ellen. A fürdő-egyesület •választmánya előtt többen panaszt emeltek amiatt, hogy az uszodába délelőtt 11 óra felé már beeresz­tik a férfiakat, holott a megállapított fürdői rend­szabály szerint reggel 9-től délután 3 óráig a höl­gyek rendelkezésére van bocsátva az uszoda. A múlt héten botrányos jelenetek is játszódtak le éppen emiatt az uszodában, mikor délelőtt 11 órakor, midőn még egy urinő megjelent kis leányával az uszodában, ott két részeg mesterlegényt és egy polgár embert talált, kiknek fürdőjegyet adott ki a pénz­tárnok és nem akartak távozni az uszodából, sőt még gorombáskodtak is. Előző napokon is, midőn még a nők benn voltak az uszodában, férfiakat bocsátottak be oda a nők tiltakozása dacára. Úgy látszik, hogy nagy fejetlenség és gazdátlanság uralkodik a fürdőben, s ideje volna már valahára rendet csinálni, mert különben teljesen elriasztják a közönséget az uszoda használatától. — Üdvözlés. Acs Vendel, a szegzárdi m. kir. -posta- és távirdahivatal ügybuzgó főnöke folyó évi julius hó 31-én töltötte be állami szolgálatának 31-ik évét, s ez alkalommal a tisztviselői kar szívé­lyesen üdvözölte a munkás hivatalvezetőt. vei engem jobban szeretsz : elviszlek vasárnap délelőtt sétálni . . .' Bébike: (tapsol, ugrál.) Jaj, be jó lesz ! Jaj, be pompás 1 (Hirtelen elkomolyodva.) De hátha apa eljő . . . Vériesy : Az igaz . . . majd elfeledtük . . . Hisz vasárnap elszokott jönni ! Bébike: Tudódé mit apuska? Vértesy: Nos ? bébiké : Valamit már kigondoltam. Vértesy : Mit gonddltál ki ? Bébike: Ha te most megmondanád Babtiszáta néninek, hogy vasárnap értem jösz és elviszesz sétálni -----------­Vé rtesy: Nos akkor ... és ha apa eljő ? Bébike: Ezen segíthetünk ... 0 úgyis ké­sőn szokott jönni. Jer te korábban . . , Nagyon korán . . . Elviszesz sétálni s mire ő is eljő — -akkorára már vissza is térhetünk. Vériesy (kelletlenül): Igaz ... de megtud­hatná . . . Bébike: Hát mit tesz az ? Hiszen ha jő meg­gondoljuk a dolgot, hiszen . . . Vértesy : Mit gondolsz ? Bébike (elmélázva): Végtére is . . . Hisz te •vagy az én igazi apuskám ! — Vizsgáló bírák. A m. kir. igazságügy­miniszter a szegzárdi kir. törvényszék területére adandó vizsgálóbirául: dr. Szabó Gyula törvény- széki bírót, állandó helyetteséül pedig Markovich Jenő törvényszéki birót rendelte ki. = A „Nyomdaipar Magyarországon“ cimü szaklap 2. száma is megjelent bő és igen becses tartalommal. A szükséget pótló szaklapott tudva­levőleg Mohiár Mór szegzárdi jóhirnevü nyomdász szerkeszti. A második szám tartalma: »Vidék és Főváros« a szerkesztőtől; »Vidéki nyomdák harca* Engel Lajos szegedi nyomdatulajdonostól; »Bajaink orvoslása« Hegyi Jenő fiumei nyomdatulajdonos­tól és szerkesztőtől, »Levelek Aradról« Botos Já­nostól, »Dunaföldvárról« Somló Manótól. Rövid értesítések, Küföld, Szerkesztői üzenetek stb. — Elhunyt számtanácsos. Tóth József pécsi pénzügyigazgatósági számtanácsos, ki néhány évvel ezelőtt még a szegzárdi pénzügyigazgatóság szám­vevőségének volt főnöke, a múlt héten elhunyt Budapesten, hol betegségének gyógyítása miatt tartózkodott. — Márton Kálmán gyilkosa. Mikor azt kérdezték Mártonnétól, hogy nem gondolja, ki ölte meg az urát, sohasem említette Nagy Sándort és határozottan tiltakozott az ellen, hogy Nagygyal viszonya lett volna, sőt azt is eltagadta, hogy a gyilkosság előtti estén nála volt a gyilkos. Ezek a tagadások keverték bajba, emiatt ült 3 hétig vizsgálati fogságban. Múlt kedden szabadon bo- csájtották, mert levetette álszemérmjsségét, beval­lotta viszonyát; de egyúttal rávezette a bíróságot arra is, hogy ő nem is tudta, merre jön az ura, amennyiben — mint a tanuk igazolják — úgy volt, hogy arra jönnek vissza, amerre mentek, a gemenci utón Múlt kedden szabadon bocsájtották. Nagy Sándor mindenkép szabadulni szeretne az alól a vád alól, hogy szándékosan, s főkép előre megfontolt szándékkal ölte meg Mártont. Mányokra akart menni téglát vetni, s menet közben jutott eszébe, hogy ráijeszt Mártonra. A fokosával csa­pott fejébe, s akkor ott hagyta. A fokost a Sár­vízbe hajította. Ezt meséli. A meggyilkolt fején két, föltétlenül halálos vágás volt látható. Az egyik 14 cm. a koponya-repedéssel együtt, maga a vá­gás helye 10 cm. Ilyen széles élű fokos nincsen. A vizsgálat során kitűnt, hogy a kocsi jobbkéz felöl haladt el mellette, s ő egy jói irányzott vá­gással Mártonnak éppen a koponyája közepére vágott, ekkor belekapaszkodott a kocsi oldalába, s mikor mintegy 30 lépést haladt a kocsival vissza­felé, mégegyszer belevágta baltáját a már akkor holt áldozata fejébe. És még akkor sem akart el­távozni, de Landauer Géza úgy hajtotta a lova­kat, hogy a korláthoz szorítsa a kocsi oldalával. Erre átbújt a korláton, a kocsi pedig elrobogott. Nagy Sándor nem sok megbánást mutat, sőt mond­hatni, cinikusan felelget a feltett kérdésekre. Az elmebeli állapotot megfigyelő orvostól kérdezőskö­dött, hogy talán csak nem akasztják föl. Különben elég nyugodtan viseli magát. Néha ugyan inge­rültté lesz. Szerelmi viszonyát ugyan bevallotta; de azt határozottan tagadja, hogy Mártonnéval előre megbeszélték a dolgot, bár előadása sok helyütt sántít. Érdekes, hogy mikor a gyilkosság elkövetése után, úgy egy óra tájban hazakerült Márkusékhoz, ahol aludni szokott, azok felébred­tek, s Márkus kérdezte tőle, hány óra? Ő azt fe­lelte, hogy tizenegy. Erre Márkusné igy szólt: »No Sándor, ha téged tizenégy órakor felakasztottak volna, azóta már régóta meghaltál volna!« Kép­zelhető e szavak kellemes hatása. — Özvegyi nyugdíj. Csukly Ignácz nyugal­mazott szolgabiró özvegyének évi nyugdiját a tisztviselői nyugdijválasztmány 566 koronában álla­pította meg. — A kölesdi kétfejű sas, mely eddig az ottani ev. rét. templom tornyának csúcsáról nézett le.a Pichler-féle Kossuih-szoborra, a múlt héten végre elrepült arról a helyről, a hová csakugyan nem való volt. A kölesdiek most már megkönnyeb­bülve érzik magukat, mert eddig bizony sokszor gúnyosan emlegették előttök a régi szomorú idők ezen gyászos emlékét. — Az »Egyesült szegzárd-tolnamegyei nő egylet« alapitó tagjai közé belépett Kovács Sebes­tyén Endréné 100 koronával. — Áthelyezés. A vailás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Kászonyi Mihály volt paksi s j legutóbb veszprémi polgári iskolai igazgatót a zala- I egerszegi polgári leányiskolához helyezte át. — Jegyzőink nyári mulatsága. A tolna­megyei községi és körjegyzők a tolnamegyei jegyzők árváinak segélyalapja javára Hőgyészen, gr. Apponyi Géza Nyúlás nevű erdejében, augusztus hó 10-ik nap­ján zártkörű erdei táncmulatságot tartanak. Belépti dij: személyjegy 2 korona, családjegy 5 kor. Kezdete délután 4 órakor. Felülfizetések köszönettel fogad­tatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Szállásról, étel­ről és italról, úgy kedvezőtlen idő esetén fedett helyiségről gondoskodva van. — Jegyzőink ezen szokásos nyári mulatsága kiváló sikerűnek Ígérkezik, mert az egész megye területéről igen sokan készül­nek a kedvelt nyári táncmulatságra. — A CSÖrgetéki fürdőt az idén ismét job­ban látogatja a közönség, mert a viz üdítő tiszta és elég kellemes hőmérsékü. Ha rendes társaskocsi közlekedés volna : akkor még többen rándulnának ki a szegzárdiak ezen csinos nyári fürdőjébe. Csütörtökön és vasárnap amikor halászlé és cigány­zene is van, a régi jö időkre emlékeztető nagy számú közönség látható a Csörgetéken. A szabad fürdőben sokszor százával lubickolnak a gyerme­kek, kiknek zsivajától hangos a fürdő környéke. — Perczel Miklós honvédnyugdíja. A m. kir. miniszterelnök a 90 éves Perczel Miklós 1848—49-ik évi honvédezredesnek, különös tekintettel a Szent-Tamásnál tanú­sított vitézségére, a honvédalapból évi 1620 korona nyugdíjat folyósított. Perczel Miklós csak az idén folyamodott ezen, őt szabály­szerűen megillető nyugdíjért. — Elmozdított tanító. A vallás- és közok­tatásügyi miniszter Kaszap Kornél tolnai állami elemi iskolai tanítót fegyelmi utón elmozdította állásából. — Vásár Tolnán. A legközelebbi tolnai or­szágos vásár 1902. évi augusztus hó 11-én fog megtartatni, melyre az érdeklődők figyelmét ez utón is felhívja a vásárbérlő. . — Gyászhir. Pénteken reggel sürgöny utján értesítés jött Bonyhádról, hogy Küknél Ferenc, a község munkás jegyzője, hirtelen elhunyt. Szerdán még Szegzárdon volt hivatalos ügyek elintézése végett és nem látszottak rajta a betegség nyomai. Halála váratlanul jött és mindenkit megrendített Bonyhádon is, mert Küknél a tolnamegyei jegyzői kar egyik legkiválóbb képzettségű, rokonszenves, mindenki által becsült tagja volt, s igy korai el­hunyta érzékeny veszteséget képez úgy Bonyhád községre, mint a jegyzői karra nézve is. Elhuny­téról a következő gyászjelentést adták ki: Alul­írottak mély fájdalomtól megtört szívvel, saját és a számos rokonok nevében jelentik a szeretett férj, édes apa, vő és testvérnek Küknél Ferenc Bonyhád nagyközség főjegyzőjének f. évi julius hó 31-én este 1/2 10 órakor életének 48-ik és boldog házasságának 21-ik évében szivszélhüdés követkoztében történt gyászos elhunytét. A boldo­gult töldi maradványai augusztus hó 2-án d. e. 11 órakor helyeztetnek a bonyhádi rom kath. temető­ben levő családi sírboltba örök nyugalomra. Az j engesztelő szentmise-áldozat ugyan az nap d. e. I 10 órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Bonyhád, 1902. augusztus hó 1 én. Béke legyen porai felett! özv. Kühnel Ferencné szül. Fuchsz Lujza neje. Kühnel Ferenc, Kühnel Viktor Camil, Kühnel Lujza, Kühnel Gabriella, Kühnel Ilona, Kühnel Ottilia, Kühnel Natalia gyermekei. Fuchsz Ferenc ipa. Fuchsz Ferencné szül Schreck Magdolna anyós. özv. Kallupka Jánosné szül. Kühnel Fran­ciska, Kühnel Márton testvérei. — A decsi háziipari czikkek Pozsonyban. Az ezeréves orsz. kiállítás alkalmával a Tolna­megyei Gazd. Egyesület a decsi háziipari czikkek- ből egy nagyon szép gyűjteményt akart kiállítani; ámde akkor nem kaptak már helyet, ahol elhelyez­hették volna. Ami akkor nem sikerült, tán a po­zsonyi II. mezőgazdasági kiállítás alkalmával sike­rülni fog, s megkapják a decsi asszonyok a méltó elismerésüket. — Yizbefult katona. Bajai levelezőnk írja, hogy múlt hó 20-án Pékár János tolnamegyei szü­letésű közlegény a bajai méntelepnél fürdés közben a Dunába fulladt. A szerencsétlenül- járt katonát 1 múlt hétfőn temették el katonai diszszel.

Next

/
Thumbnails
Contents