Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-27 / 30. szám
4. TOLNAVÁRMEGYE. — Ei akar postás lenni? A m. kir. posta- távirda és távbeszélőnél betöltendő 108 gyakor- nokjelölti állásra pályázatot hirdetnek. Ezen állásokra pályázhatnak, a kik középiskolát, vagy ezzel egyenrangn más tanintézetet érettségi vizsgával sikeresen elvégezték, 18 ik életévüket betöltötték és magyar állampolgárok. A pályázók községi erkölcsi hizonyitványnyal feddhetlen előéletüket, közhatósági orvosi hizonyitványnyal pedig ép és egészséges, a posta- és távirda-szolgálatra testileg alkalmas voltukat igazolni tartoznak. Azok, kik a középiskolát az 1901/902. tanévet megelőzőleg végezték, kötelesek hiteles módon azt is kimutatni, hogy azóta hol voltak alkalmazva, illetve mivel foglalatoskodtak. A pá'yázat alá bocsátott állásokat a kerületi posta- és távirdaigazgatók fogják betölteni, számszerint minden igazgatóság tizeukettőt. (12) — Bonyhádi tájfajta tehenek a pozsonyi mezőgazdasági kiállításon. A Tolnamegyei Gazd. Egyesület közgyűlése annak idején elhatározta, hogy a milleniumi kiállítás óta kitűnő hírnévnek örvendő »bonyhádi tájfajta« szarvasmarhákból egy 9 darabból álló kollekciót a szeptemberben tartandó mezőgazdasági kiállítás alkalmával Pozsonyban is bemutat. A gazd. egyesület vezetősége a szarvasmarha-tenyésztésnek megyénkben való felvirágoztatásával hervadhatatlan érdemeket szerzett. Az ország minden részéből jönnek hozzánk a tbony- hádio. teheneket vásárolni, sőt a délvidékiek nemrégiben már díjazást is rendeztek Teme^várott »bonyhádi« tehenek számára. Reméljük, hogy a pozsonyi kiállítás csak emelni fogja a kiviteli számot. ami ma is több ezerre megy évenkint. — Vallási statisztika. A földön jelenleg k irülbelül 1476 millió ember él s ebb31 a nagy számból 519 miliő budhismust, 435 millió a keresztény vallást, (ebből róm. kath. 201, ev ref, 137, gör. kel. egyház hívei 89 miiló, 8 millió más kér. felekezetű) 195 millió a brahmanismust vallja, 175 millió Mohamed követője, 8 mi lió pedig Mózesé. 144 millió pogány. — Segély a szegzárdí méhészeti egyesületnek. A földmivelésügyi m. kir. minisztérium a szegzárdi méhészeti egyesületnek 200 koronát utalványozott ki, s igy a pár év óta csendesen szuny- nyadó egyesület remélhetőleg újra lábra fog ál- lani. Az volna most már legelső dolga az egyesületnek, hogy egy arravaló elnököt válaszszon, aki életet öntene az egyesület működésébe. Úgy tudjuk, hogy anyagi zavarokkal sem küzd az egyesület, s igy csak a lelkesedés hiánya bénitotta meg működését. Valamikor 60-nál több tagja volt az egyesületnek. Egypár szerencsétlen év kedvét szegte a tagoknak ; nem volt, aki — mint annak idején Hanny Gábor — teljes ambícióval vigye előbbre az egyesület ügyét. Ma csaknem úgy állanak a dolgok, hogy nincs, aki átvegye a minisztérium segélyét. Elnöke nincs az egyesületnek, al- elnöke pedig Abafy József méh. vándor tanár, aki meg Pápán lakik. — Eltűnt öregasszony, özv. Kántor Józsefné szül. Molnár Éva, 74 éves kajdacsi asszony még junius 27-én hazulról eltávozott és azóta nyoma veszet*. Különös ismertető jele, hogy szélhüdés miatt jobb felére sántít s jobb kezét is nehezen tudja mozdítani. — Vizbefult. Wolf Jakab -dunaföldvári lakos Márton nevű 4 éves fia julius 14 én véletlenségből a Dunába esett és holttestét eddig még nem tudták megtalálni. — Vasárnapi bicskázás cimen megírtuk lapunk múlt számában, hogy az Újvárosban Dely István, Tóth Istvén és Nagy János legények egymást összeszurkálták. Dely István édesanyja megjelent szerkesztőségünkben és kijelentette, hogy az ő fia nem verekedő természetű, nem rovott előéletű, s ez alkalommal is őt sértette meg Nagy János, s minden ok nélkül megtámadták és megkéselték. — Szerencsétlenség. Folyó hó 14 én Stann István szegzárdi épitőmester kocsisa egy nagy hordó szeszt hozott Fáczánkertből. Útközben a kocsis két ismerős fiatal leányt maga mellé ültetett s vig dalolás és beszélgetés közben értek be a városba. S talán éppen ez volt a vesztük. Az utcsinálás m att tudvalevőleg ezidőszerint a temető felöl levő földes utoii járhatnak c^ak a kocsik. Az egyik bufekanó- nál mind a hárman kiestek a kocsiból, Nyéki Klára legszerencsétlenebbül, amennyiben a lovak közé pottyant, s az egyik ló úgy állba rúgta, -hogy az alsó állkapcsa eltörött. — Halálozás. Ludwigh Ödön, a szegzárdi polgári iskola növendéke, f. hó 25.-én, 12 éves korában, Faddon, szívbajban elhunyt. Özvegy édes anyja egyetlen fiát siratja az elhunytban. — Eladó szőlő. Az Ivánvölgyben egy 1260 □-öl területű szöllő — terméssel vagy anélkül — jókarban levő tanyával együtt eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban. VIDÉK. Paks. — Nyári tánczmulatság. Pakson auguszus 2-án a «Vadászkürt-Szálloda» kerthelyiségében világpostával egybekötött jótél o y-czélu zártkörű nyári tánczmulatságot rendeznek. Személyjegy; 1 korona 50 fillér, családjegy 5 korona. Kezdete 8 órakor. A zenét a' hírneves Garay-banda fogja szolgáltatni. Jegyek a meghívó előmutatása mdlett Kis Pál ur kereskedésében előre is válthatók, a mulatság napján a pénztárnál. Felülfizetéseket köszönettel veszünk. A mulatság kedvezőtlen idő esetén agusztus 9 én tartatik meg. Szabó Károly, elnök, Rabinek Pál, alelnök. Dr. Hoffman János, alelnök. Dr. Grünfeld Adolf, alelnök. Bún Lajos, főrendező. Resch Gyula," pénztáros. Schád Gyula, titkár. Kiss Pál, ellenőr. Sáaek Samu, jegyző. Münz József, ellenőr. Daróczy János, Demetrovics Emil, Demetrovics István, Erdős Gyula, Freund Vilmos, Herman Lajos, Hermer Mór, Herman Ödön, Hütter Nándor, Kramer Izidor, Krempl János, Löwy Aladár, Mihályi József, Marth Péter, Pákolicz Mihály, Petanszky József, Resch István, Resch Sándor, Ring Vincze, Rohács József, Rosenbaum László, Smetana Áthur, Steine Vilmos, Stern Gábor, Stern Lajos, Schwarcz Gyula, Schwarcz Aladár, Szántó Ferenc/, Turcsányi Mihály, rendezők. EGYLETEK. INTÉZETEK. — Szegzárdi temetkezési egyesület. A dr. Fent Ferencz újvárosi plébános elnöklete alatt álló sz egzárdi temetkezési egyesületnek takarék- pénztárba helyezett készpénz-vagyona 1902. évi julius hó 1-én 53000 korona 48 fillér volt; ezen összeget összehasonlitva az 1902. évi január hó lén volt 48.493 korona 71 fillér vagyonnal: kitűnik, hogy az egyesület vagyona folyó év első felében 4506 korona 77 fillérrel szaporodott. Ezen tekintélyes gyarapodásnak jó részét az újonnan belépő tagok adják. Ezt az igazán jótékony egyesületet általában véve örvendetesen pártolják s év- ről-évre kimutatható, hogy a belépő tagok száma folyton emelkedik. Az egyesület helyes vezetése és a közönség pártolása együttműködve eredményezték azt, hogy az egyesület megszilárdulván, a közelmúltban a temetkezési járulékot felemelte ; most pedig azon utón halad, hogy a tagoknak éveken át hangoztatott kívánsága is teljesülhessen. Nevezetesen az egyesület kebelében tisztán a tagok részére és minden n)’erészkedés teljes kizárásával, temetkezési vállalatot állítson fel és az elhunyt tagok eltemettetését igy magára vállalja. Ez az eszme nem uj, de eddig némi akadályokba ütközött; most már azonban igen valószínű, hogy a legközelebbi közgyűlésen ebben a tekintetben beadandó indítvány minden akadály nélkül keresztül megy. Az egyesületnek évek óta Zarubay Ferencz a pénztárosa, ki elismerésre méltó ügybuzgósággal és önze lenséggel fáradozik az egyesület fölvirágoztatásán. IRODALOM. ZENE. — Ingyenes díszmü-ajándék. A ki e czimet elolvassa, akaratlanul is Amerikára, a' képtelenségek hazájára gondol. Pedig ezúttal sokkal közelebbről, Budapestről kél szárnyra e hir. A PESTI NAPLÓ, Magyaroszágnak e legrégibb pártoktól és klikkektől teljesen független, szabadelvű és szókimondó napilapja lepi meg vele karácsonyra olvasóit, ajándékul adván — teljesen ingyen — a gyönyörű kötésű, remek illusztrácziókkal díszített ZICHY MIHÁLY ALBUM-ot. E valóban értékes és nagy irodalmi becscsel bíró művet — melynek az ATHENAEUM kiadásában megjelent eredetije 90 koronába kerül — a PESTI NAPLÓ uj kvárt kiadásában karácsonyi ajándékul megkapja a PESTI NAPLÓ minden állandó előfizetője. És megkapják díjtalanul azok az uj előfizetők is, akik egész éven át fél, nenyedév vagy havonkint, de megszakítás nélkül fizetnek elő a PESTI NAPLÓ-g ■ — Múlt idők ködéből, történet homályából kr ragyog cgy-egy fenysugaros név. Hallatara megdobban a szivünk, mintha diadalmi éneket hallanánk. Minden nagy névnek megvan a maga hangulati kísérője. Áhitat száll meg, ha Szent István, nevét halljuk említeni; a fiatalság tiszta varazsa árad az Imre herczeg alakjáról; a lovagi poesist' jelenti Szent László; a harezos egyház hőse Pázmány, a vitatkozó pap; a nemzete életéélt karddal, szóval küzdő középkori lovag ideálja Zrínyi Miklós. A kor az ő alakjaiktól nyeri nevét és fényét. Egy bizonyos időben ők jelentik nemzetünk vágyait és törekvéseit. A vallásos és hazafias érzés mind- kettejükben összefonódik: az Isten hitehagyásáért veri a nemzetet az ő szemük előtt. Istentől várják nemzetünk megmentését, minthogy más már nem is segíthetne rajtunk. A szószéken, irószobában, csatamezőn együtt küzdenek vallásuk és hazájuk ügyeiért. A vallási vitairatokból épp úgy a haza- szeretet sugárzik, mint a hogy a vallásosság az ereje a honmentő katonának. E gyönyörű korról, Pázmány és Zrínyi koráról szól a Nagy Képes Világtörténet most megjelent 163. füzete. A 12 kötetes nagy munka szerkesztője Marczalii Henrik, egyetemi tanár, ki egyúttal e kötet Írója is. Egy-egy gazdagon illusztrált kötet ára díszes félbőrkötésben 16 korona; füzetenként is kapható- 60 fillérjével. Megjelen minden héten egy füzet.. Kapható a kiadóknál (Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Budapest VIII. Üllői-ut 18. sz.) s minden hazai könyvkereskedés utján, havi részletfizetésre is. 1902. julius 27. TAN Ü G Y. — Adományokért köszönetnyilvánítás. A hivatalomhoz beérkezett statisztikai bevalló ivekből örömmel értesültem arról, hogy a pinczehely- górbői takarékpénztár a pinczehelyi róm. kath. iskola számára 20 koronát-, a simontornyai takarék- pénztár a simontornyai róm. kath. iskola számára 60 koronát-, a simontornyai gazdaközség ugyanezen czélra 37 koronát-, Szálka község szegény pénztára az ottani rk. iskola számára 40 koronát-, a szegzárdi takarékpénztár az alsónyéki ev. ref. iskola részére 10 koronát-, a dunaszentgyörgyi hitelszövetkezet az ottani ev. ref. iskola szamára 91 koronát-, Bartal Béla a faddi ev. ref. iskola részére 25 koronát-, az országos állatvédő egyesület a gerjeni ev. ref. iskolai tanulók számára 30 korona értékű jutalomkönyvet-, a simontornyai tákarékpénziár az ottani ev. ref. iskola számára 50 koronát-, az ottani gazdaközség szintén e czélra 10 koronát-, a bonyhádi ev. nőegylet az ág. ev. szegény tanulók részére tanszerekre 20 koronát-,. a dunaföldvári jár. hitelbank az ottani ág. ev. szegény tanulók részére tanszerekre 20 koronát-r Szálka község szegény-pénztára az ottani gör- keleti iskola számára 12 koronát , Vöröskereszt dombóvári Fiókegylet ó-dombovári állami iskola részére 40 koronát-, és végül Goldstein Bernát bécsi lakos a paksi stat. izr. iskola szegény tanulói részére 50 koronát adományozni szíveskedett az 1901/1902. tanévben. Fogadják a nemes szivü adakozók ezen hazafias áldozatkészségükért a nagy- méltóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. mi-' niszter ur nevében ez utón hálás köszönetem nyilvánítását. Szegzárd, 1902. julius 21. Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelő. — A dombóvári leányiskola és óvoda felépítése ügyében julius 13-án tartották meg a ver-- senytárgyalást. Az árlejtésen több pályázó vett részt. Az iskola építését, melynek előirányzott költsége 42,000 korona, 85 fillér volt, Schell János 33.200 korona ajánlattal nyerte el, az óvoda építését pedig, melynek előirányzati költségét 16.442' korona 44 fillérben becsülték meg, Bérdi János épitőmester 11.790 korona összegű ajánlatával nyerte el. — A tanítók és a magyar név. A vallás-^ és közoktatásügyi miniszter ismeretes rendelete után, mely hivatva van a jövő tanévtől kezdve a. magyaj beszédet az iskolában fokozottabb mérvben kultiválni, nem érdektelen a statisztika a tani-' tók neveire vonatkozólag. Különféle lapokban már