Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-06 / 27. szám
27. szám. XII. évfolyam. Szegzárd, 1902. julius 6. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre . . . 6 » Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD KOHITÉL. SZÉKELY FERENCS. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézend ő t. Hirdetések mérsékeljen megállapltot árszabály szerint számíttatnak. A viharágyúzásról. — A szegzárdi szőlősgazdák figyelmébe. — A viharágyúzás gyakorlati értékéről időről-időre érdekes fejtegetések jelennek meg a szak és nem szaklapok hasábjain. Olvastam hosszú cikksorozatát egyik tudósunknak, se hideg, se meleg nem volt az, mint a fontoskodó doktornak nyilatkozata a nehéz beteg állapotáról, pár szóval biztat, bátorít, hogy aztán egy kétértelmű nyilatkozattal megczáfolja előbbi szavait, mert hátha a beteg mégis meg talál halni s hova lesz az — orvosi tekintély ? Szóval tudósaink vigyázva, szőrmentén bánnak a szavakkal, annyit azonban mindnyájan elismernek, hogy a kísérletezés helyénvaló dolog. Egyikük, másikuk azonban tovább is elmegy s a jámbor falusi nép századokkal ezelőttre visszanyúló babonáját, a felhő elébe való harangozást is az ujabbkori jégképződési teória ki magyaráz ására használja fel, mert hát úgymond: még sem voltak olyan bolondok azok a régi öregek, a kik vihar elé harangoztak, hisz a harangzúgás is körülbelől azt a szolgálatot teszi, a mit az ágyúzás, megrázkódtatván a levegőt, megszünteti azt a percznyi nyugalmat, amely a jég képződéséhez az ujabbi elmélet szerint szükséges. Vitatkozzanak a tudósok, nincsen egyéb dolguk. Az eddigi tapasztalat azonban mégis a viharágyuzás híveinek ad igazat, nem azoknak, akik régi nyomot taposó tudományosságuk csalhatatlanságában bízva, a vállukat vonogató doktorok szerepére vállalkoznak. '-Az olasz népet senki sem tartja a világ legpraktikusabb népének, de úgy mondják, 6—8 ezer viharágyujokkal bámulatos eredményt értek el. A tiroli s egyáltalán az ausztriai német azonban nagyon is a fogához veri a garast s ha a tapasztalás a biztos, vagy legalább a valószínű hasznot és sikert nem mutatná, bizony lenne annyi puskapora, hogy a drága puskaport nem pufogtatná hiába a levegőbe. Én azonban nem megyek ilyen messze a példáért, mennél közelebb találom, annál meggyőzőbb. Itt maradok tehát helyben. Az idei ágyúzás Szegzárdon nemcsak az intelligens elemek között szerzett híveket, de a minden jelenséget élesen megfigyelő polgárság körében is. ?T^gyon sok polgárembernek szájából egész legendákat hallottam a viharágyuk hatásáról s hogy nem nagyítanak, tapasztaltam magam is, az intelligens szőlősgazdák közül is számosán. — Többször kavarogtak már vésztjósló fellegek fejünk felett s az ágyuk alig szólaltak meg, a felhők elsimultak, sűrű, csendes eső következett. így volt ez az elmúlt szerdai napon is. Az orkánszerü vihar ugyan megnehezítette a rendszeres védekezést s egyes helyeken az ágyuk mellé rendelt emberek vagy nem, vagy igen lanyhán tüzeltek, szemtanuk állítása szerint még is sikerült a rettenetes felhőket kettészakítani, mi alig pár szem jeget kaptánk, de Ocsény és a környékbeli községek ugyanám megérezték az Isten haragját. — Ezek se higyjék azonban, hogy mi kergettük a jeget oda; a jég, a hol képződik, le is esik, mi csak azt akadályoztuk meg, hogy az ne mi nálunk képződjék, s mert ők egyáltalán nem védekeztek, bizonyára ezért érte őket a katasztrófa. Minden jel azt mutatja tehát, hogy a viharágyúzásnak igen is van haszna. Nyomatékos bizonyítéknak tartom erre nézve polgártársaink tömeges megtérését is. Pár évvel ezelőtt még Isten ellen való véteknek tartották a védekezést s ma már önkéntesen többen jelentkeztek, hogy az ágyúzás költségéhez hozzájárulnak. Pedig én nagyon sokat adok a mindent megfontoló magyar nép józan ítéletére. Konzervatívabb nép kevés van a világon, nehezen mond ki valamit, de ha kimondta, a »miért«-nek okát is tudja adni. Véleményét a megfontolás rostáján eregeti át, ami ott visszamarad, az a tapasztalás s az ebből eredő meggyőződés tiszta búza szeme. — Ha tehát polgártársaink önként részt kérnek maguknak a viharágyuzás tetemes költségéből, ez TARCA. Napsugár... Vörös szikrákat szór hajamba A meleg tavaszi sugár. Merészen siklik homlokomra, És hogy elűzzem, arra vár. De ón megállók ; szembeszállva A nappal, amely rám nevet, Dacosan állom forró útját S kitárom néki lelkemet. Ne incselkedve jöjj el hozzám Langyos fényárral, szelíden, Alkonyóráknak napsugara Mikor erőd már elpihen. Izzó kévékben hullj nyomomba, Felajzva fáradt véremet; Tüznyilaidnak pattanása Égessen belém mély sebet. Sebezz halálra, azt se bánom Vakító fényű déli nap. Lánglövelésed ne kíméljen, Csókod legyen még szilajabb. Tégy vakmerővé harcaimban, Legyen enyém a diadal; Tengervilágod hintsd szivembe, Mig lüktetése fiatal. Lys-noir. Az ezredes leánya. Irta: Ohnet György. Ha mosolyogva, virágzóan, fehér meztelen vállaival a nagy szalonba belépett, a bámulat moraja suhant át a tisztek között, a kik az ezredes estélyére összejöttek. Mögötte büszkén ment az anyja, mintha mondaná: »Lássátok az én leányom!« aztán az apa jött nyugodtan és szerényen, a 123-dik ezred parancsnoka. Alig ült le a szép leány, a versaillesi ezred legelőkelőbb tisztjei megkezdték az udvarlást körülötte. A csillárok aranyos fénye mellett, a hízelgő zene hangjainál könnyen lebbent tova a fiatal urak karjain. Ezeknek az ő óhajtása parancs, szeszélye törvény volt. Az ezredes leánya! Milyen súlyosat nyomott a mérlegen előléptetés idejekor a leány dicsérete: »Ah ez és ez a hadnagy, milyen kedves tiszt és milyen jól táncol!« Mennyire befolyásolta az ilyen dicséret az egész karrierét. Úgy is bánt velük, bizonyos kokett parancsoló hangon, mintha manőveren masiroztatná őket. így lön huszonkét éves. Vidáman élte napjait és némi nomádszerüséggel utazta be egész Franciaországot lobogó zászlók és harsogó trombiták között, a különböző helyőrségek miatt. Anyja türelmetlenkedett, mert férjnél akarta látni. Hanem a leány és udvarlói között félelmetes akadály volt — a hozomány hiánya. A tisztek körül röpködték de a házasságra mintha nem is gondolnának. Igen, az ezredes leányának udvarolni, hogy jó kvalifikációt kapjanak, az egészen más! De nőül venni, brrr! Senki sem akart beleharapni, senki azok közül, a kik jó jelenségnek vették, hogy pár hónap óta egy félelmetes imádót tart maga közelében, a kin sokat nevet. Egy magas növésű, piros szakállu és kék szemű ifjú volt, lotharingai születésű és a saint- maixenti iskolából való. Tizennyolc éves korában önkéntes lett, a clamiersi csatánál sebet kapott és hadi érmet viselt. Parasztim volt, erős növésű. Dacára nagy műveltségének, keveset beszélt. Kedélyes volt a gyakorlótéren, szótlan a szalonban. Alig tudott táncolni és csak amiatt való félelmében, hogy udvariatlannak fogják tartani, vett magának bátorságot, hogy a leányt egyetlen egyszer táncra kérje. Minthogy azonban a tánc nagyon nehezére esett, elhatározta, hogy inkább meghódít egy ellenséges üteget, semhogy még egyszer táncoljon. Órák hosszant nézte egy ablakfülkéből a leányt, a kit imádott. Követte őt fénylő tekinteté- I vei a táncolok tömegében és elmerengett meztelen vállai fölött. Néha oda merészkedett az anyjához és udvarolt neki. Irigységgel látta, hogy társai mennyire körül rajongják a leányt és szomorúan fgondolta: «Egy napon majd megtudom, hogy ez urak közül valamelyik jegybelépett vele s azután mindennek vége.» Ennél a gondolatnál néha a kétségbeesés szállotta meg, majd ismét a keserű közöny. Nem eszelős-e,
