Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-05 / 1. szám
1902. január 5. TOLNAVARTffiEGKTE. 3. — Szilveszteri ájtatosság. A 1901. év utolsó •estéjén a r. k. templomok harangjai hálaadásra hívták a híveket: megköszönni a Mindenhatónak, hogy az elmúlt évben kegyelmével elárasztott bennünket. A belvárosi templomban alkalmi szent beszéd is volt, amelyet Wosinsky Mór apát plébános tartott Az Újvárosban dr. Fent Ferenc plébános tartotta a hálaadást. — Előléptetés. Dr. Novák Sándor miniszteri segédtitkárnak, vármegyénk volt aljegyzőjének 0 ÍFelsége a miniszteri titkári címet és jelleget adományozta. — Katonai kinevezés. Wéber Sándor szegzárdi nagyszeszfőző és vállalkozó, 1902. évi január ihó 1-től számított ranggal, kineveztetett a cs. és kir. 10. sz utász zászlóaljhoz tartalékos hadnagygyá. — Eljegyzések. Simrák Károly somogy-apáthi kántortanitó és postamester eljegyezte Eichardt József kereskedő leányát, Bellát Bátiaszékről. — Kiss József szegzárdi ismert vendéglős eljegyezte Edelkrauth Vilma kisasszonyt Pátyon. — Müller Albert mechanikus, a Müller Testvérek szegzárdi gépkereskedő cég tagja eljegyezte Hirschfeld Mariska kisasszonyt, Htrschfeld Mór leányát Szegzárdon. — Sikerült vadászat. Gróf Széchenyi :Sándor, vármegyénk főispánja, múlt pénteken a szegzárdi és grábóci hegyi-erdőben sikerült vadászatot tartott, melyen öt szarvast ejtettek el. A vadászaton részt vettek a főispánon kívül: Perczel Dezső, gróf Széchenyi Bertalan és Domokos, Sztanko- vánszky János és Imre, Bordös Vilmos és Simontsits Elemér. — Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Steplián Kálmán szegzárdi kir. törvényszéki írnokot a székes- fehérvári törvényszékhez, Debrteieni Sándor hatvani Tár. járásbirósági írnokot pedig a szegzárdi kir. törvényszékhez helyezte át. — Államsegély. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az udvarii ág. ev. II od tanitó fizetésének Tciegészitésére évenként 226 korona államsegélyt engedélyezett.--p- Anyakönyvvezető helyettesi kinevezés. A m. kir. belügyminiszter a némedi anyakönyvi kerületbe Peihő Lajos segédjegyzőt születési és halotti anyakönyvek vezetésére szorítkozó hatáskörrel anyakön) vvezető-helyettessé nevezte ki. — Előléptetés, Nagy Béla kir. tanfelügyelő - ségi tollnokot, lapunk munkatársát, a miniszter a XI. fizetési osztály I. fokozatába léptette elő. — Az ovoda táncestélye. A szegzárdi r. k. ovodát és gyermekmenhelyet föntartó egyesület folyó hó 15-én tartja ez- idei táncestélyét a »Szegzárd Szálló« nagytermében. A jótékonyság terén is nagy érdemekkel biró D'öry Pálné elnöklete alatt működő rendezőség mindent megtesz az estély fényes sikere érdekében, s több oldalról halljuk, hogy az estélyre sokan képeplonja kifogástalanul stilszerü volt, méltó a halhatatlan görög leányok, a Nausikáák, az Iphigeneiák hazájához, melyben annyiia istenítették a női szépséget, a kellemetes mozdulatot és az ifjúság gondtalan derűjét. Hatalmas szenzációt ke’tett hosszan leomló hajának sötétszőke selyemsátra. — Ötször- hatszor kellett ezt a tableaut megismételni és biztosíthatjuk a közreműködőket, hogy minden egyes nézőjük kedves emlékezetében fogja megtartani azt a magasrendü esztétikai élvezetet, melyet okoztak. Sajnos, a kritikus szemnek itt megint a világítással akadt baja. A fáradatlanul buzgó, derék rendezők bizonyára nem veszik tőlünk rossz néven, ha reámutatunk a világítás stilszervilenségére, mely sokat elvont a rémek görög tableau hatásosságából. A mint a bizánci stílhez illik az aranyszin csillogás, a gothikához a fátyolos félhomály, úgy nyeri. a görög stilü tableau a természet terjedelmes világosságától, a bő és tüzes sugárözöntől az elevenség zománcát. A plasztikus, határozott, jellegzetes görög Vonalak a fényes akropolisi márvány fehér vonalai; — a vöröses félhomály, melynek misztikus, sejtelmes tompaságától oly távol állnak az Alma Tadema világosságtól éledő, világosságot lehellő formái, a képnek nem egy részletét érthetetlenné és elmosó- dottá tette. szülődnek. A rendezőség kellemes meglepetésről is gondoskodik, mert Stankovánszky Imre érdekes és muílattató cotillion rendezésére vállalkozott. Az idei farsang ezen elite-táncestélyén bizonyára szép közönség fog egybegyülni s igy az ovoda-egyesület is tekintélyes jótékony adománynyal gyarapodik. Két koronás karzati jegyek előre kaphatók Triebler Ilma urhölgynél, az egyesület alelnökénél. — Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Mattioni Jánosnét a szegzárdi állami kisdedovodához óvónővé kinevezte. — Esküvők. Rákos Miksa dr. bonyhádi ügyvéd múlt vasárnap tartotta esküvőjét Jászberényben Leiiner Margittal, Leitner Kálmán jászberényi kereskedő leányával. — Strasser Arnold kecsege- pusztai nagybérlő f. hó 7-én vezeti oltárhoz a pécsi izr. temlotnban Schwarz Margit kisasszonyt, Dr. Schwarz Frigyes pécsi orvos leányát. — Tanitói megerősítések. A megyés püspök ő Méltósága Fekedre Hesz Mária oki. tanítónőt, Véméndre Horváth Erzsébet oki. tanítónőt, Ver- sendre Freisz Bódog oki. tanítót Hetvehelyről nevezte ki osztálytanítóvá illetőleg oszt. tani'ónővé, Sztárára kántortanitóvá Mayer Ignácz regölyi oszt. tanítót nevezte ki. — Uj gyorsvonat Fiúméba. A Berlinben legutóbb megtartott nemzetközi menetrend—konferencián egy, bennünket szerfelett érdeklő, uj gyorsvonatnak életbeléptetését határozták el. A budapest-—íiume- vonalon ugyanis 1902. május 1-étől megszüntetik a Budapestről délután J órakor és a Fiúméból esti 6 órakor induló gyorsvonatokat és ezek helyett úgy Budapestről Fiúmé felé, mint Fiúméból Budapest felé este 8-kor fog egy-egy gyorsvonat indulni, amely Budapestre, illetőleg Fiumébe reggeli 8 óra 30 perckor fog megérkezni. Ez az uj beosztás hátrányos lesz Szegzárdra és az egész sárbogárd—bátaszéki vonal mentén levő községekre, meri igy ismét 8 óra alatt döcöghetünk csak föl a fővárosba, mert ami gyorsvonatunkat e szerint beszüntetik. — Névmagyarosítás. Vencz Ida szegzárdi illetőségű, siófoki lakos családi nevét iHorváU-xz változtatta. — Kinevezés. A pécsi kir. ítélőtábla elnöke Krivg Jenő döröcskei lakó«, végzett joghallgatót a pécsi kir. ítélőtábla kerületébe díjtalan joggyakornokká nevezte ki. — Fáczán-vadászat. Alsó-Tengelicen, gróf Benyovszky Rudolf uradalmában, a múlt hétfőn sikerült fácán-vadászat volt: elesett 224 fácán. A vadászat után a vendégszerető házigazda barátságos lakomát adott vendégeinek. Eltekintve már most a világítási hibától, elrendezés, costumeirozás, összhang és pose mindkét élőképben telitve volt Ízléssel és finomsággal. Az ujesztendő már veszedelmesen közeledett, mikor a biztos kézzel válogatott műsornak vége szakadt. Az éjfél érkeztét tánc. fogadta; zeneszó, vig mulatás, mely csekély, megszakitással reggeli hét óráig tartott, mig az utolsó mohikánok kilenc óra után ■ suhantak végig a napsütötte ujesz- tendei korzón. A négyest 60 pár táncolta, a táncosok óriási többségben voltak, a tánc rendezésében Rácz József és Szunyogh Zoltán urak versengtek ősi vervevel. Egyhangú volt az elismerés a derék szereplőkön kívül a nőegylet minden hálára és tiszteletre érdemes, lelkes vezére, Borsódy Lajosné úrasszony irái t, a ki körül párját ritkító kitartással és jó izlésök latbavetésével buzgólkodott a jótékony hölgyek táborkara, elsősorban Rovácné Nagy Lujza, Pirnitzer Manóné és Tihanyi Domokosné urasz- szonyok, nem különben a technikai feladatok ezer mestere, Fránek János ur. A történeti igazság kedvéért hadd emlékezzünk még meg Jásek Sándor úrról, aki a Kaland egyik jelenete számára egy üveg kitűnő 'pezsgőt adományozott. Szunyogh-Pierrot egy éhes költő és gourmet hálás mosolyát, küldte le a színpadról a bőkezű Maecenásnak. — Kiállítási szalon. Érdemes eszme megvalósításán fáradozik Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott, aki az önzetlen fáradozásával és genialitásával selyemte- nyésztésünket oly magas nívóra emelte. A felügyelőség egyik épületében kiállítási szalont szándékozik berendezni, ahol is a látogátók teljes áttekintést nyerhetnek majd Magyarország selyemtenyésztéséről. Jól tudjuk, hogy a szegzárdi selyemgyárnak úgyszólván naponkint van látogatója; igy a kiállítási szalon nagyon üdvös újítás leénd. Tisztujitás az ügyvédi kamaránál. Vasárnap délelőtt ment végbe a pécsi ügyvédi kamara tiszt- ujitása, melyre vidéki tagoktól beérkezett 76 szavazat, a tisztújító közgyűlésen pedig személyesen 32 ügyvéd adta be szavazatát. A postán beérkezett szavazatok közül 3 külkellék hiányából érvénytelennek nyilváníttatván, maradt 105 érvényes szavazat. Ezekkel a kamara tisztikara és választmánya a következő három évre a következőkép lett megalakítva : Elnökké újólag megválasztatott Erreth János (104 szavazattal), elnökhelyettessé Jobszt László, (104 szavazattal), titkárrá Pleininger Ferenc, (104 szavazattal), ügyészszé dr. Rásky Béla, (103 szavazattal) pénztárossá Szakváry Emil. (104 szavazattal). Választmányi tagok lettek: Simonfay János, (102 szavazattal) Szautter Gusztáv, (102 szavazattal) Csigó János, (100 szavazattal) Hmka László, (93 szavazattal) Szuly János, (98 szavazattal) Fekete Mihály, (95 szavazattal) dr. Nick Alajos, (95 szavazattal) Schweiz Antal bonyhádi ügyvéd,«(88 szavazattal). Választmányi póttagok lettek: dr. Krasznay Miklós, (88 szavazattal) dr. Toldi Béla, dr. Nemes Vilmos, (86 szavazattal) és Bodó Aladár, (85 szavazattal). Nagyobb számú szavazatot nyertek még a választmányi tagságra: Bodó Aladár dr. 19, Toldi Béla dr. 18 szavazatot; póttagságra: Lieber György dr. 15, Szekrényessy Ferenc dr. 15, Darányi Ferenc dr. 13, Lammer Károly dr. 14 szavazatot. Az eredmény kihirdetése után Jobszt László dr. elnökhelyettes üdvözölte Erreih Jánost, mint most már kilencedszer megválasztott elnököt, aki úgy személyes kitűnő tulajdonságainál, mint a köztéren kivívott állásánál fogva kiválóképen alkalmas arra, hogy a kamara elnöki tisztét úgy a kamara tekintélyének emelésére, mint a kartársak érdemeinek megóvására kifogástalanul betöltse. Erreth János köszönetét mondott az iránta ismételten megnyilatkozott közbizalomért s kérte a kartársak támogatását az ügyvédi kar érdekeinek és tekintélyének megvédése körül kifejtendő tevékenységéhez, miben munkálkodni a jövőre is elnöki állásával járó legfőbb kötelességének fogja tekinteni. — Pályázat. A tamási kir járásbíróságnál Szelestey Gusztáv hivatalszolga nyugdíjazása folytán megüresedett hivatalszolgai állásra február hó 5-ik napjávali lejárattal a kir. törvényszék elnöke pályázatot nyitó't. — 48-as emlékek a múzeumban. Vármegyei múzeumunk ismét nagybecsű 48-as emlékekkel gyarapodott. Perczel Dezső közvetítésével Perczel Miklós, volt 48-as honvédezredes, nyugalmazott baranyamegyei főispán átengedte vármegyénk múzeuma részére a szabadságharcból és az emigrációból fönmaradt okmányait, leveleit s egyéb nagyfontosságu emlékeit. A több százra terjedő iratok közt van levél Kossuth Lajostól, 1852-ből, Cincinnatiból keltezve, Mészáros Lázár volt hadügyminiszter sok levele, gróf Bathányi Géza, Perczel Móricz honvédtábornok, Perczel Antal s több, a szabadságharcban élő, nagynevű s fontos szerepet vitt férfiú levelezése. Megvan az iratok közt John Long fregatt-kapitány dagueotyp arcképe, aki a magyar menekülteket Törökországból Amerikába szállította — 1851. szept. 10-én, s két hónapi utazás után kötöttek ki az Egyesült-államokban. A szabadság- harcra nagyérdekü okmányokból lapunk hasábjain alkalmilag mutatványokat fogunk közölni, mert az érdekes történelmi adalé- lékok feldolgozásával Székely Ferenc vármegyei főlevéltárnok, lapunk segédszerkesz• tője bízatott meg.