Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-04 / 18. szám

4

TOLNAVARMEGYE.

1902. május 4.

— A „Tüskei ménes“ elárverezése. A néhai Döry Jenő hagyatékát képező, 1840. évtől fennálló >Tüskei ménes«-t folyó hó 12-én Békatópusztán, (Uj-Dombovártól 2 kilométernyire) tartandó nyilvános árverésen az örökösök szabad kézből eladják. — Ez alkalommal eladásra kerül nyolc drb. angol telivér anyakanca, 46 angol félvér anyakanca, és azonkívül még számos 2—3 éves ló. Több, mint 100 ló kerül ily módon árverés alá. Az árverés iránt országszerte nagy érdeklődés nyilvánul.

— Adakozások a muzeum számára. Szluha István orsz. képviselő Szluha György szegzárdi volt apátplebános olajfestésü arcképét, Lengyel Ferenczne tolnai tanítónő egy selyemfestésü arcképkeretet; — Forster István tabódi földbirtokos könyveket, 1— Pührer Andor gyógyszerész egy XVII. századbeli tajtpipát, — Vas Márton Kápolna pusztáról egy régi vas-sarkantyut ajándékoztak.

— Érdekes eljegyzés hirét vettük New-York- ból. Szakvary Dezső Róbert zongoraművészről van szó, a ki pár év előtt ment ki New-Yorkba és ott jó névre tett szert, mint kitűnő zongorázó. Szak- váry ezelőtt 8—9 évvel a szegzárdi törvényszéknél volt aljegyző és az itteni társaságnak kedvelt alakja volt. Később Budapestre került, a hol csalás miatt börtönbünietést szenvedett, azután Amerikába ment. Egyik, az északi városrészben lakó család előkelő leányával, Engländer Szerénával jegyezte el magát és a new-yorki lapok úgy imák ezen eljegyzésről, hogy ezzel egy szerelmi regény nyert kedvező befejezést, melyről sokat beszéltek a new- yorki társaságban. A menyasszonyról azt Írja az egyik new-yorki lap, hogy bájos fiatal hölgy és határozott kedvence a felső westside társaságnak.

A vőlegény fia Szakváry Lipót főherczeglaki számtartónak és unoka-öcscse Szakváry Emil pécsi ügyvédnek.

— Elégett ravatal. Paksról borzalmas tűzesetről ad hirt tudósítónk. Pár nap előtt ott meghalt egy Szepessy Imréné nevű jómódú özvegyasszony. Hozzátartozói díszes ravatalra helyezték és a ravatal körül gyertyákat égettek. A délelőtt folyamán egy pillanatra magára hagyták a halottat, ezalatt a gyertyák meggyujtották a halott szemfedőjét, mitől a koporsóban levő vánkos- és faforgács is tüzet fogott. Mire a szobába léptek, akkorára már a halott a fölismer- hetetlenségig összeégett és a szobában lévő bútorzatot is csak nagy bajjal lehetett megmenteni az elpusztulástól.

— Államsegély. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a kistormási ág. ev. tanító fizetéséhez évi 174 kor. államsegélyt engedélyezett.

— Lelkész-beiktatás. Az Őcsény községbeli Molnár János dunamelléki volt püspöki titkárt az erzsébetfalvai ev. ref. egyház- község legközelebb lelkészének választotta meg. Az uj lelkész beiktatása múlt héten ment végbe nagy ünnepségek közt. A beiktatást Mády Lajos egyházmegyei esperes, újpesti lelkész végezte. Az uj lelkészt remek székfoglaló beszéde után az összes hitfele- kezetek képviselői üdvözölték. A református egyházközség nevében Bakos János gondnok, az evangélikusok részéről B'öngérfi János egyházi felügyelő, a katholikusok nevében Fajth Jáno3 plébános és a zsidó hitközség nevében dr. Krishaber rabbi mondott üdvözlő beszédet.

— Halálozás. Néhai Scherer Konrád bonyhádi gimnáziumi tanár özvegye, szül. Kontsits Teréz életének 62. évében, Szegzárdon, rövid szenvedés után meghalt.

— Matinéé. Igen érdekes matinéét rendezett a szegzárdi polgári leányiskola múlt vasárnap a főgimnázium tornatermében. A szereplők ezúttal a helybeli műkedvelők sorából kerültek ki. A műsorról a következőkben számolunk be. — Klieber Gizella kisasszony Gaál Ferencz egyik magyar rapsodiáját játszotta el zongorán, érzés, felfogás és teknikai készültség dolgában egyaránt dicséretre és elismerésre méltóan. Bodnár István ur »A miniszter előtt« czimü verses elbeszélését olvasta fel. Egy szegény falusi tanítóról szól az ének, ki évtizedekig nyomorog nagyszámú családjával egy erdélyi faluban, midőn egy napon olvasta az újság ban, hogy egy volt tanítványából miniszter lett. Mi sem természetesebb, felvillan benne a reménység, hogy most már az ő sorsa is jobbra fog fordulni. Felutazik Pestre, a hol négy napi kóborlás után végre sikerül neki a miniszter elé jutni; s a mikor már ott áll a nagy ur előtt, az elfogultság annyira erőt vesz rajta, hogy a szépen betanult dikcióból csak ennyit tud mondani: »Kegyelmes uram«. A miniszter sem ismeri föl s ő távozik a nélkül, hogy a szokásos miniszteri Ígéretnél egyebet is vinne magával várakozó családja számára. — Az alakok kitűnő jellemzése, a finom megfigyelés és az egész költeményen végig vonuló szolid humor nem tévesztették el hatásukat a közönségnél. — Mirth Lászlóné úrnő Szunyogh Zoltán ur ügyes zongora kísérete mellett néhány magyar dalt énekelt az ő finom, lágy hangján sok bensőségteljes érzéssel. — Surányi Viktor ur Paganini—Liszt »Companellái-ját, melynek teknikai nehézségei igazán nem közönséges tudást igényelnek, — virtuóz módon játszotta el. Egyik kimagasló pontja volt a műsornak Pirnitzer Annie

k. a. előadása. Martos Ferencz »Bob herczeg* czimü melodrámáját szavalta el. Még most is nagy gyönyörűséggel emlékezünk vissza a szilveszteri bájos Pierette-re, de talán nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a mostani előadása még ennél is. jobb volt. Jóllehet e/uttal nem volt alkalma arra, hogy előadó képességének oly sokféle és változatos tanujelét adja, de a mit nyújtott, az művészi volt a szó legnemesebb értelmében. Bob hercze- get, a vidám, könnyelmű, szeretetreméltó, bus, romantikus szerelemre hajló királyfit poetikusabban és graciőzebben már nem lehetett volna interpretálni. Elismeréssel kell szólnunk Moudry Hugó úrról is, ki a zongora kíséretet, — saját szerzeményét — adta. — Pompásan alkalmazkodott a zene a szöveghez; az érzések, hangulatok, a tárgyfestés zenei kifejezése kitünően sikerült, — elárulván a szerzőnek kiváló zenei intelligenciáját. — A műsort Török Sára kisasszony hegedű játéka fejezte be. Bériot »Scéne de ballet«-jét bravourös tekni- kával játszotta el, Krammer Jánosné úrnő ismert, művészi zongora kísérete mellett.

— Kikövezik a piacteret. A szegzárdi közönség egyik régi méltányos és jogos kívánságának végre eleget fog tenni Tomcsányi Lajos, a közalapítványi uradalom derék felügyelője, kinek előterjesztésére elhatározta a miniszter, hogy a szegzárdi piacteret kikövezted. Fejős Károly város mérnök már fölmérte a területet, s igy van reményünk rá, hogy végtére nem kell sárban úszni úgy a vevő, mint az eladó közönségnek. Az uradalom a piaci helypénzekből jelentékeny jövedelmet élvez s igy csakugyan ideje volt már, hogy a jövedelmét huzó közönség kényelméről is gondoskodjék

— Gazdatiszti majális. A tolnamegyei gazdatisztek múlt szombaton, Hőgyészen értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy f. évi junius hó 21.-én, Hőgyészen, a Nyúl-erdőben nagyszabásúi tavaszi táncmulatságot rendeznek. Fővédnökül gróf Apponyi Gézáné úrnőt kérik fel. Ugyanez alkalommal megalakították a végrehajtó- és rendezőbizottságot is. Mint jó gazdák arról is gondoskodtak, hogy, ha kedvezőtlen idő zavarná meg a mulatságot, kényelmes és alkalmas helyük legyen a résztvevőknek a mulatság folytatására.

— Biró- és esküdt-választás. Nagy székelyben II. bíróvá Schneider Dániel, esküdtté Neidert György, Kis-Székelyben I. bíróvá Haumann János, II. bíróvá Harcsa János, esküdtté alsó Gyuricza István választattak meg. — Beisz János és Pummer. Jakab czikói községi esküdtek lemondása folytán ezen állásokra Kiszler József és Beisz József választattak meg.

— Rövid leszek — válaszola Lemaitre ur — s igy kezdé csendes, de határozott hangon a történet előadását.

— Gróf ur, ezelőtt tiz nappal ön ezen ház mellett lovagolván, egy hölgyet vett észre az ablaknál. Ön unta magát, szórakozásra volt szüksége annyival inkább, mert jegyeséhez — ki Párisban van jelenleg — nem szerelem, hanem magándérdek fűzi. Mit tehetett volna ön mulatságosabbat, mint mint e tapasztalatlan, anyai tanács nélkül úgy szólván egyedül álló hölgyet elcsábítani, s ön ezt megtette.

— Uram — mondá a gróf, ki érezni kezdé, hogy honnan fenyegeti a vész — ön messze viszi gyanúját.

— Ez nem gyanú, grófur—válaszok Lemaitre ur elfojtott hangon —1 nézze a vétkest.

Margit szemét lesütve egy székre rogyik.

— Oh a kis libácska — mormolá magában a gróf — mindent megvallott.

— Eddig a történet gróf ur, s ezennel én az atya azt mondom! Gróf! ön egy nyomorult!

— Uram! kiálta a gróf székéről felugorva.

— Gróf ur! ismétlem, hogy ön egy nyomorult, s ha nem az, legyen szives megmondani, hogy mi?

— Az Istenért, uram ! de hát mit akar ön ?

— Én azt akarom, hogy e leányt nőül vegye.

— Soha —* kiáltá a gróf.

E kiáltásra az Atya egy dühös ordítással, Margit egy sikoltással felelt.

Lemaitre ur ezután egy felháborodni készülő tenger borzasztó nyugalmával megállva a gróf előtt, igy szólt:-— El van ön határozva nőül nem venni ezen ön által meggyalázott leányt ?

— El — feleié a gróf dacosan.

— Jól van, gróf ur, igy gyorsabban végzünk, mint gondoltam.

E szavak után Lemaitre ur öltönyét leveté, mint a ki verekedéshez készül.

— Ha ön ököllel, nem pedig karddal akar megverekedni, vigyázzon uram, én ifjabb s erősebb vagyok — mondá a gróf.

— Vesse le gróf ön is öltönyét, hogy egyenlők legyünk — mondá Lemaitre ur, miközben vérben forgó szemekkel ingét kezdé felgyűlni.

A gróf gyorsan hozzáfogott a felső öltönye lehúzásához, de midőn karjai még csak félig voltak kihúzva öltönye újjából, egy ugnással rajta termett Lemaitre ur, földhöz sujtá s egy perc alatt . már keze, lába összekötve s egy nagy ruhaszekrényhez erősítve volt.

A gróf roppant erőködéseket tett, de hasztalan.

— De hát mit akar és ki ön — rebegé a gróf elsápadtan.

— Azt akarom, hogy élj mint én meggyalázva, ki vagyok? — én egy megátkozott lény vagyok.

— De hát ki? — kérdi a gróf egész testében remegve.

— Ki ? meg akarod tudni, tudd meg tehát én a hóhér vagyok — mondá Lemaitre ur meg- megrenditő hangon.

Egy hosszú nyögést hallatott a gróf s feje mellére hanyatlott, s Margit, a bájos 16, éves hölgy egy éles sikoltással holtan zuhant a padolatra.

A hóhér halványan, inogva közeledik leánya holt-testéhez, letérdel, s egy hosszú csókot nyom viaszfehér arcára, aztán felkel s az egyetlen könnyet, mely sötét pilláin rezg, letörli. Ezután gyorsan munkához lát. A kandallóban tüzet gyújt, s agyalázat bélyegvasát, mely oly sok hajórab válla közt ég még túl a tengeren is, izzóvá teszi.

Majd a megkötözött grófhoz lép, letépi ingét válláról, s e szavakkal: légy megátkozva, mert hóhér keze gyalázott meg, — az izzó vasat sisteregve nyomja válla közé, s a 23 éves ifjú, a fényes grófi család ivadéka, a nagyreményű jegyes, egy hosszú nyögésben omlik össze a hóhér, a boszuálló atya érintésére.

A boszu megtalálta áldozatát, de az atya még nem sirta ki fájdalmát.

Még egyszer reá tekint leánya, e letört bimbó arcára, ezután eloltva a tüzet, felkarolja őt, s viszi el — messze túl a tengeren, hogy sírjánál mindkettőjük összetört boldogságát gyászolja.