Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-20 / 16. szám
TOLNA VARMEGYE. 3 1902. április 20. — A vármegye közállapotai Döry Pál alispánnak, az április hó 15-én megtartott tavaszi rendes közgyűlés ele terjesztett és a vármegye közállapotaival behatóan foglalkozó jelentéséből közöljük a következő adatokat: A vármegyéhez és a járásokban 1901. évben beérkezett az 1900. évről maradt hátralékkal együtt összesen 162.718 ügydarab, ezek közül elintézést nyert 161.186, elintézetlenül maradt 1532 drb. Apadás a múlt évihez képest 4514 drb., ami a már életbeléptetett egy- szerüsitesnek az eredmenye. A vármegyei árvaszék alá tartozó gyámolíak létszáma 15,697, a gond- nokoliaké 374 volt. A gyámpénztár vagyonából 3 millió 479,494 K 84 fill, van jelzálogos kölcsönök ben elhelyezve. A gyámpéntári tartalék-alap csak 88563 kor. 47 fillért tesz ki, a minek részben a sok leirás, részben pedig az a körülmény az oka, hogy az alap 37.928 koronával járul évenként a házi pénztár szükségleteinek fedezéséhez is. A vármegye kezelése alatt álló alapok összesen készpénzben 72824 kor. 88 f, pénzintézetekben elhelyezve 524308 korona 05 fill., értékpapírokban 1.416,767 kor. 60 f, összesen két miiló 14901 K 43 fill. A vármegyei tisztviselői nyugdíjalapból 15,305 K 44 f, a községi jegyzői nyugdíjalapból .31,420 K 46 f fizettetett ki a múlt évben ; a Styrum Lymburg alapítványból pedig 478 korona. A vár- megye törlesztéses kölcsöneire visszafizettetett eddig 677,626 K 46 f, marad tartozás 2 millió 25584.62 f. Az útalap terhére engedélyezett vasúti segélyösszegek tartozása. 247,760 koronában áll még fenn. A községek átlagos pótadója .kitett az elmúlt évben 26,25 %-ot, legmagasabb a pótadó Bátán, ahol 95 °/0 és legkisebb Fürgéd községben, ahol 2 %. A vármegye területén a múlt év végén 240 tanintézet működött, 1 fő-, 2 algimnázium, 3 polgári és 234 elemi iskola, az utóbbiak között van 3 állami, 17 községi, a többi mind felekezeti. A 234 elemi iskola közül a tanítási nyelv i86ban tiszta magyar, a többiben sajnos a magyar mellett német és szerb nyelven tanítottak. Óvoda és menedékház van a vármegyében 85. A közegészségi állapot nem volt kedvező 1901-ben. Volt 647 kanyaró beteg, ezek közül meghalt 19. Rendkívül súlyos lefolyású volt a vörheny, amennyiben 1083 - beteg közült elhalt 251, 280 difteritisz beteg közül pedig meghalt 88, ami szintén igen magas százalék. A termés az elmúlt évben közepes volt, a szemtermés kielégítő volt ugyan, de a takarmány termés rossz, a borok értékesítése kedvezőtlen volt. A törvényhatósági közutak hossza 536 kim. A kivándorlási mozgalom még mindig tart, a múlt év folyamán 1044 külföldi útlevél adatott ki, a folyó év két.első hónapjában 520 drb, ezeknek legnagyobb része.visszatérési szándékkal távozott. A múlt év folyamán ót honosított egyén tette le az alispán kezébe a honosítási esküt, ezek Fischer János jószágfelügyelő, Oppenheimer János urad. intéző, lovag Savinseg Józsel cs. és kir. százados, Tacconi Albert cs. és kir százados tolnai lakosok és Raubitsek Izor bonyhádi lakos. — A központi választmány április hó 28 án •d. e. 10 órakor ülést tart az országgyűlési képviselőválasztók 1903. évre érvényes jegyzékének ■összeállítása végett. — A gróf Styrum-Lymburg-alapitvány választmánya április hó 30-án tartja meg ülését. ■— Kiutasitási és kitiltási ügyekben nagy és kis községeket illetőleg a járási főszolgabíró van hivatva első fokon eljárni. (A belügyminiszternek 21,043/1902. sz. rendelete.) — A mezei közös dülöutakból történő foglalások esetében a határozathozatal nem a kir. közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik, a mezei közös dülőutak egészben vagy részben való felhagyása, nemkülönben a felhagyott utak értékesítése iránt a képviselőtestületi közgyűlés határoz. A változások a határozat jogerőre emelkedése után a térképen s telekkönyvben kiigazitandók. (A m. kir. földmivelésügyi miniszter 19Ö1. évi 31,454. számú határozata). A vámfizetésre nem kötelezettnek joga van a tőle jogellenesen beszedett vámdíjat egész ösz- szegében akkor is vissza követelni, ha a tőle beszedett vámdíj egy része mint beszedési díj a vám- szedési jog tulajdonosa által a beszedéssel megbízottnak átengedtetett volna. (M. kir. közigazga- ási bíróság 1901. évi 2088. sz. határozata.) Veszelei Károly. Meghalt egy költő. Gyilkos golyóval önmaga zúzta szét szivét, me'y annyi nemes érzést rejtett, melyből annyi dal fakadt. De ha ilyen szív is fáj! «Az ilyen szenvedéseket nem lehet megszokni» — írja búcsúzó soraiban. Véget vetett nekik. Rég volt, mikor még remélte, hogy: «Borús ég, szomorúság Örökké nem tarthat, Felhők mögül kisüt a nap S felszárad a harmat.» Az ő borús ege ki nem derülhetett. Eljött a kikelet, de az ő szivében napsugár, virágszál, más szivének, lelkének gyönyörűsége reményt nem fakaszt, hisz fél is tőle : «Óh ne jöjj el többé kikelet, Ne lássam fényes arczodat, Hisz halálra gyötri e szivet, Ha rózsa nyil, bimbó fakad.» És halálra gyötörte. Veszelei Károly nem a mostani világ embere volt. íme, bár újabb költőink közt alkotásainak tökéletességét tekintve kevés van hozzáfogható, a nagy világ csak most hall felőle — egy napi hirt : élt, verselt, szenvedett, meghalt. Nem járt a mostani nagyságok utján. Nem kilincselt portáján a szerkesztőségeknek, a miknek jóvolta nélkül manapság szinte alig virul babér, nem keresett «ösz- szekottetéseket», melyek mostanában még a Parnasszusra is segítenek. Visszavonultságban élt. Kereste valamikor a társaságot, oda ment, hol «nyüzsg a nép, zúg, forrong az élet», de ott is csak magára maradt, ott is csak azt tanulta meg; «. . . hogy a világon Nem fáj jobban semmi Mint ezerek közepette A magányban lenni.» Költeményeit, siró lelke egy-egy könnyhullaj- tását, szenvedései enyhítésére, önmaga gyönyörűségére irta. Nem kereste senki tetszését, hisz önmaga mondja : «Babér nem kell nékem; A bánat dalnokának Bogáncs, tövis terem.» Elismerésre nem várt. De mi, kiket talán szükebb hazája iránt érzett szeretetből egy évtizeden át vonzalmával tisztelt meg, most, hogy kihullt kezéből a lant, kegyelettel rójuk le iránta, hódolva soha sem múló dicsősségének, elköltözött nemes lényének, elismerésünk adóját. * * * Veszelei Károly költészetének az adja meg az alapvonását, a mit önmagáról mond: a bánat dalnoka. Az érzelem-világnak bármely tájára száll csapongó lelke, a szenvedés, az elmúlás sejtelme nyomában jár. Szép leikéből, mely elé az enyészet sötét fátyolát vonja a pusztító kór, szelíd fénynyel tör elő saját szenvedéseinek rajza, a szerelem és a szülők szeretetének gyönyörű érzése. Ez költészetének három főiránya. Kérdi «Veszteség» czimü költeményében ; «Vájjon a könny, mely szememből omol, Számit-e értéknek valahol? Vagy fájdalom és földi szenvedés Mind, mind értéktelenül elenyész?» Valóban könnyei nem omolnak hiába és sok szenvedése nem értéktelenül enyészik el. Egész lénye általuk bontakozik ki előttünk a maga gyöngéd szépségében. Két évtizeden át borul reá a pusztulás sötét képe, melytől hasztalan iparkodik szabadulni. És ennyi gyötrelem nem teszi pesszimistává Byron mértékével mérve. Szelíd borongás szállj a meg, ha elmúlt ifjúsága emlékein mereng, de nem a siránkozás; csüggeteg lemondás vesz erőt lelkén, ha jövőjébe pillant, de nem a kétségbeesés. Egész skáláját találjuk meg költeményei sorában a csendes bánkódásnak, a gyöngéd panasznak, szomorú tépelődésnek, de a keserűség, a kétségbeesés hangja alig szólal meg lantján. Vigasztalja magát: «Talán jobb igy esdve — várva Egy kis árva fénysugárra, Hinni, hogy ha hajnal támad, Oszlik az éj, búbánat.» Rászedte a világ, rossz pénzzel fizetett neki I «De sebaj! Azért én Nem búsulok rajta, Felváltom lassanként Szivemben aranyra!» Nem fél a sötétségtől, tudja, hogy a felhőkön túl világosság van: «Fájó szivem ne add magad a búnak, Ne légy oly szomorú, csüggeteg 1 Hisz csak alacsonyan, sekélyen úsznak, Bármily sötétek is a fellegek.» Tud szenvedni, tűrni: «Márvány emlék halvány arczom Gyászbetükkel oda Írva: Mennyi érzés, mennyi bánat Fér el abba a kis sirba.» Pedig: «Abban a néma könnyben, Mely pilládon ég el, Szived-lelked darabonként Tördelődzik széjjel.» Utóbb mégis erőt vesz rajta a szenvedés. Úgy érzi lenyűgözi lelke szárnyalásit; «Előttem a fehér papírlap, De irni, érezni nem tudok, Lelkem csüggedt, a testem fáradt; Érzéktelenek a hurok.» Bizton látja is már múlhatatlan végét: «Hanyatló már az én csillagom És bukásában föl nem tarthatom.» így költészete, szelíd poézisének ‘finomsága disharmoniában van, talán először, de — sajnos — utoljára életével, nem is életével, hanem halálával, szomorú végével: az óngyilkossággal. Veszelei Károly nem éppen fiatalon, 35 éves korában szakította végét életének. Átélte azt a kort, mit az élet tavaszának, a szív virágzása korának mondanak. De hisz oly tavasz, melyen a virágnyitó napsugár fagyos szélbe vész, elfonnyasztja a bimbajukból alig feslő virágok szirmait. Pedig ilyen tavasz volt Veszelei ifjúsága, s csak ilyen virágként nyílott is szivében a szerelem. Érzi, mi a szerelem, löl-fölbuzdul ifjú szive, hisz tudja : «Nincs édesebb mint a Meghallgatott nóta, Vagy egy: a lány tiltva, Titkon adott csókja.» Hogy vágyódik, hogy ég lelke a szerelem boldogsága után: «0, bár lehetnék szakadatlan — Mint most — oly boldog teveled, Hogy mint ez édes pillanatban Örökké úgy szeresselek.» De alig támad benne a szerelem képe, szerte foszlik, ha sorsára gondol. Alig örült, már könny lopódzik a szemébe. Olyan virágot ültet, a milyent a kedvese szeret, vigad is a nótáján : «No czigány, húzd rája! Azaz várjatok egy perczig, Hadd fordulok félre — Kicsordul könnyem, ha kezdik — Ne vehessék észre.» Séta közben gyönyörűséggel nézi a sok szép virágot, de észre veszi, hogy egy rózsa könnyet hullat érte: «Ö, akkor elborul egyszerre a kedvem, Mert fáj, hogy azt a könnyet észrevettem.» Vágyódva szállja meg az a gondolat: ha valaki kísérője lenne, mig járja a világot s balzsamot csepegtetne bútól felsajgó szivére, de nem teljesülhet vágya: «Mért ültessek sivár kertembe rózsát, Ha napja lenni nem tudok? Hogy elfonnyadjon oldalomnál Elhervaszszák a bús napok.« Mily gyötrelem lehet neki ez a lemondás ! íme, nem kíván, mielőtt szemét a nagy álomra hunyja, napsugarat, virágnak illatát: «S ah! elém ne tévedjen szép leány, Mert meghalok egyszer a vágytól, Mielőtt kivívtam földi tusám.» * Azt mondtuk : Veszelei nem a mostani világ embere volt. Költészetének harmadik iránya is erre vall. Gyakorta megszólaltatja a szülők iránt való szeretetnek lantját. Ez a tárgy — mintha csak rá akarna czá- folni az ötödik parancsolatra — nem akar költészetünkben hosszú életű lenni. A múlt századnak majdnem a közepe tájáig hasztalan keresünk irodalmunkban, Vörösmartynál találunk rá legelsőbben, de teljes fenségében csak Petőfi lantján zendül
