Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-12 / 2. szám
TOLNAVÁHMEGYE. 5. MULATSÁGOK. , A nyomdász bál. (Január S.) A sajtó szorgalmas munkásai, a könyvnyomdászok nyitották meg az idén a farsangi évadot. Ez volt egyúttal Szegzárdon az első nyomdász bál. A »Vadászkürí-szálló« két nagyterme fogadta be a mulatni vágyó közönséget s már a belépés alkalmából kellemes meglepetés érte őket: nagyon csinos négylevelü lóherrel és a könyvnyomdászok jelvényével díszített táncrenddel lepték meg. Nyitányul a »Nyomdász-induló«-t játszotta el a zenekar, a mely után szakadatlanul járta a fiatalság a táncot, alig hagyott a zenekarnak pihenőt. Szünóra alatt, az igazán családias jellegű mulatságon felköszöntők is hangzottak el, még pedig Várkonyi Sándor a könyvnyomdászokra s a megjelent hölgyekre, — Molnár Mór a sajtóra, Horváth Ignác pedig a sajtó és nyomda munkásainak összetartó barátságára. Ezután Molnár Mór nyomdatulajdonos felajánlott egy üveg pezsgőt, mely amerikai árverés módjára 25 korona 10 fillért hozott a könyvnyomdászok szatiatoriumára. A szünóra után folytatták a táncot. A megjelent hölgyek névsora a következő : Asszonyok: Chrisztó Miklósné, Fusz Ferenczné, Hiverth Ignáczné, Kaszás Lászlóné, Koretzky Jánosné, Koszorú Lajosné, Král Ignáczné, özv. Kutas Jánosné, JRi.cz Pálné, Vass Antalné, Wilhelm Ferenczné stb. — Leányok : Chrisztó Erzsiké, Czay Paulin (Tabód), Czerna Lujza (Tolna), Groszbauer Matild és Róza, Hiverth Karolin, Kaszás Juliska, Koszorú Anna, Král Anna, Kutas Mariska, Vass Mariska, Wilhelm Mariska stb. stb. A négyeseket 30 pár tánczolta. — Jegyeiket megváltották, illetve felülftzeltek: Bodnár István, 3. —, Raubitsek Izor (Bonyhád) 5.—, Somló Manó (Duna-Földvár) 2.—, Weltmann Jakab (Tolna) 2.—, Straub Ödön 5.—, Molnár Mór 5.—, Dr. Leopold Kornél 3.—, Horváth Ignácz 3.—, Jeruzsálem Ede (Tamási) 2.—, Hermann Ferencz 2.—, Várkonyi Sándor 1.20, Schlotthauer József 1.20, Fusz; Fprencz 1.—, Pick Béla 1.—, Darázsi István —.80, Farda Vincze —.80, Hájá Nándor —.80, Kálmán János —.80, Kanczner Antal —.80, N. N. —.80, Fehér József —-.40, Rák Róza —.60, Beck György — .40.i 1902. január 12. ____________SZÍNHÁZ. Kö vi Ede társulata az elmúlt héten állandóan küzdött a közönség részvétlenségével, amire csakugyan nem szolgált rá, mert a legutóbbi tiz év alatt — Kunhegyi és Halmai tár sulatát kivéve — nem fordult meg nálunk ilyen jól szervezett, igyekvő társulat. Műsorán nagyobbrészt újdonságok szerepelnek, előadásaik kerekdedek ; minden szereplő igyekszik teljesen megfelelni feladatának ^zenekaruk igen jó, öltözékeik szépek, a hölgyek csinosak, szemrevalók : — és a közönség még sem látogatja az előadásokat. Rossz társulatokat jobban pártolt a közönség rosszabb vagyoni körülmények közölt: igy hát a közönség közönyének okát adni nem igen lehet. A múlt héten »Talmi hercegnő«, »Sasok«, »Becsület« újdonságok, »Bor«, »Görög rabszolga«, , »Baba« pedig másodszor kerültek színre. Ezekben a darabakban a Miklósy-páron, a Kövi-n5véreken, Kövi Edén, Véber Jolánon kívül kiváló sikerük volt Szirmay Jozefinnek, a társulat szép tehetségű drámai művésznőjének, Lukácsy Aladárnak Sas Barnabás szerepében, Gyulai Zsigának Bukics szerepében és ,Gerő Idának Hilárius mesterné sikerült alakításban. Gyulaiban erős komikai véna van, s idővel igen jó színész válhatik belőle. Miklósy Irénke és Raics Ilona sincsenek tehetség hiján, Erdélyi Lilinek pedig szép alakján kívül kellemes hangja is van, amit érdemes volna tovább képeztetni és nagyobb szerepet is kellene reá bízni, hogy tehetsége kifejlődhessék. Komor Emma is szép megjelenésű, ügyes művésznőnek Ígérkezik; egy szóval a társulat első rendű tagjain kívül (például Kövi Juliska a »Babá«- ban igazán bájos alakítást nyújtott, hogy nagyobb szinpadon is dicsérettel megállaná a helyét), a segéd- szinésznők is betöltik helyüket. A férfiak között Csolnakossy, Lorándy, Halmi Jenő is elég jó alakításokat mutatnak be. Megérdemelné a társulat, hogy a közönség jobban látogassa az előadásokat, I mert igazán élvezetet, kellemes szórakozást nyújtanak ezek az igyekvő színészek. EGYLETEK: INTÉZETEK. — A szegzárdi kaszinó ma délelőtt 11 órakor tartja meg évi rendes közgyűlését. A gyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki jelentés. 2. Jegyzőkönyv hitelesítésére 2 tag megválasztása. 3. A kaszinó, a házalap és a Bezerédj szobor-alap 1901. évi számadásának előterjesztése és a felmentvény megadása. 4. A jövő évi költségvetés megállapitása. 5. Számvizsgálók választása. 6. Auerbach Lipót és társainak indítványa a házalap járulék leszállítása iránt. 7. Indítványok, előterjesztések. 8. Tisztujitás. — A Szegzárdi Polgári Olvasókör múlt vasárnap tartotta élénk érdeklődés mellett tisztújító közgyűlését. A tisztikar és választmány ekként alakult meg. Elnök: Boda Vilmos, alelnök: lmberl Ferencz, igazgató : Adler N. János, ügyész: Dr. Albersz Rezső, pénztáros; Mirth Gyula, jegyző: Tolnay János, könyvtáios : Szabó Antal, számvizsgálók : Schneider János és Csizmazia József. — Választmányi tagok: Debulay Imre, Groszbauer Ferencz, Hauk Károly, Hájá Béla, Kunczer János, Sipos Márton, Síann István, Székelyi József, id. Tóth Pál, Wilhelm Ede, Watzek László, id. Zsig- mond Ferencz, Hahn Ferencz, ifj. Tóth Pál. Adler János az igazgatói állást nem akarta többé elvállalni, de a közbizalomnak engedett, a megválasztást elfogadta és előzőleg a könyvtár részére ioo koronát ajándékozott, amiért a gyűlés jegyző- könyvi köszönetét szavazott a kör iigybuzgó igazgatójának. — A Katholikus Kör múlt vasárnap tartotta évi rendes, tisztújító küzgyülését. Szabó Géza alelnök terjesztette elő áz elnöki jelentést, melyben örömmel mutat rá arra a szép eredményre, amely a Kath. Kör. működése’ nyomán fakad, továbbá arra a bizalomra, a mely a kör iránt napról-napra nagyobbodik; immár 470 tagja van a körnek. A tisztujitás eredménye ; A kör választás alá nem eső elnöke: Wosinsky Mór apátplébános ; alelnökké választották : Szabó Géza hittanárt, világi elnökké : Nagy György lett, jegyző : Nemes Győző, Kovács István, pénztáros : Kővágó István, könyvtáros: Bajomi Ferencz és Búzás Mihály, igazgató : Főg- lein Ferencz, számvizsgálók: Taksonyi János, Cziráki Ferencz, Lendvay István; választmányi tagok: Mozsgay Sándor, Nyéki Mihály, Neiner József, Vesztergombi Antal, Pollermann Ferencz, Czéh István, Bukovinszky József. Az alelnök indítványára tiszteletbeli taggá választották meg dr. Hirling Antalt, aki a legutóbb kiadott könyvének jövedelmét a Szegzárdon létesítendő internátusra ajánlotta fel. Az egyesület bevétele 4970 K. 68 f. pénzmaradvány 2327 K. A könyvtár ez idő szerint 400 kötet könyvből áll. — A Szegzárdi Önkéntes Tornász Tűzoltó- Egylet f. hó 6-án tartotta meg évi rendes közgyűlését Tóth Károly elnöklete a1at\ Legelőbb is Boda Vilmos főparancsnok tette meg jelentését, amelyből kitűnik, hogy az egyesület vagyona 14.304 kor. 99 fill. A napokban elhunyt dunaföldvári főparancsnokot : Reitter Józsefet kegyeletes szavakkal parentálták el. A zenekar vezetésére megfogadták a szászvári bányászzenekar karmesterét havi 60 korona fizetéssel. Elnök indítványozza, hogy alapitó tagok gyűjtése czéljából (100 kor. díjjal) iveket bocsássanak ki. A Végess János e távozásával megürült jegyzőséget Hődl Andor eddigi szertárossal, a szertárosi tisztet pedig Szüts Ferenczczel töltötték be. A legfontosabb kérdésben, a iüzoliók baleset- és életbiztosítási ügyében — a főparancsnok jelentése szerint — nem történt semmi, mert a biztositó társaság azt kívánja, hogy névszerint biztosítsa az egyesület a tagokat. Ezzel ezt a kérdést befejezettnek tekinteni nem szabad, mert sokkal fontosabb, semhogy egy, esetleg két biztositó társaságnál való tudakozódással beérhetnők. Végre is: nincs az országban egyetlen iüzoltó-egyesület sem, amelyik tagjait már biztosította ? Nos tehát, meg kell ezeket kérdezni, majd megadják a szükséges informácziót. S ha nem áll más mód rendelkezésre, még mindig megmarad a szövetkezeti 1 biztosítás. De ennek a leghumanisztikusabb czélok egyikének bajnokait nem szabad a nyomornak dobni oda, ha esetleg valami szerencsétlenség éri hivatásuk teljesítése közben őket 1 — A szegzárdi temetkezési egylet ma délután tartja évi közgyűlését a városház nagytermében. Az üdvös czélu egyesület Összes vagyona ez idő szerint 50985 K. 92 fillér. A múlt évben 52 haláleset után 7340 K. fizetett ki a tagoknak. A múlt év folyamán 205 uj tag lépett be az egyesületbe s jelenleg 1293 fizető tagja van és 895 olyan, a ki már befizette a 80 K. heti járulékot s igy tovább nem kell fizetnie. Aki 80 K. befizetett az 140 K. temetési segélyben részül, aki pedig 120 K. fizet be, az 200 K. temetési segélyt kap. A befizetési járulék hetenkint 20 fillér. KÖZGAZDASÁG. — Állategészségügyi kimutatás. A ragadós állati-betegségek állasa Tolnavármegye területén a következő* Veszettség: Apáti 1 udvar. Takonykor és bőrféreg: Ó-Dombovár 1 u dvar. Sertésorbáncz: Bölcske 1 p., Sertésvész: Kocsola 16. u., Bölcske 3 u., Belecska 1 m., Uzd-Borjád 1 u. Kánya lu., Majsa 1 p., Tót-Kér 7 u. Dőri-patlan 1 m. — Cséplési vállalat — ipari foglalkozás. Az Üzletszerű cséplési vállalkozás az ipartörvény alá eső ipari foglalkozásnak tekintendő, mire nézve a kereskedelemügyi miniszter 1901. november 26-án 77024. sz. a. valamennyi másodfokú iparhatósághoz a következő körrendeletét intézte: Felmerült konkrét esetből kifolyólag, a föld- mivelésügyi miniszter úrral egyetértőleg, miheztartás végett értesítem a hatóságot, miszerint az olyan egyének foglalkozása, kik saját gazdasággal egyáltalán nem bírván, cséplőgépet kizárólag abból a czélból tartanak, hogy azzal mások terményeit pénzért vagy természetben adandó részért kicsépeljék, — bár az a munka természeténél fogva, a mezőgazdasági lermeléssel kapcsolatban áll — nyereségre alapított vállalkozásnak, illetve rendszeres s az 1884. évi XVII. t.-cz. rendelkezései alá tartozó ipari foglalkozásnak tekintendő, miért is az iiyen egyénekkel, valamint szakkép zettséggel biró alkalmazottjaikkal, úgymint gépész és fűtővel szemben az 1884. évi XVII., valamint az 1891. évi XIV. t.-cz. rendelkezései irányadók. — A világ bortermelése és fogyasztása. Egy olaszországi szaklap (Italia Agricola) a világ 1900 évi bortermeléséről és fogyasztásról a kivetkező adatokat közli: Termelő ország a termelés a 'fogyasztás mennyisége hektóliterekben Francziaország 50.000,000 45.000,000 Olaszország 31.000,000 28.000,000 Spanyolország 23.000,000 18.000,000 Portugália 5.500,000 4.200,000 Németország 2.800,000 3 200,000 Ausztria és Magyarország 5.500,000 6.500,000 S váj ez 1.300,000 2.500,000 Görögország 2.500,000 1.600,000 Törökország 2.500,000 1.500,000 Oroszország 3.250,000 3.400,000 Szerbia, Bulgária, Bosznia 2.200,000 2.200,000 Eelgium 2.200,000 1.000,000 Algír, Tunisz 4 500,000 2 000,000 Egyesült Államok 1.200,000 2.200,000 Argentina 1.100,000 2.000,000 Chile 2.500,000 2.000,000 Egyéb államok 1.500,000 3.000,000 Összesen: 143.250,000 131.000,000 A törökországra vonatkozó adatok tekinteté- i jben a konstantinápolyi franczia kereskedelmi kamara lapja megjegyzi, hogy Törökország bortermelése >1900. évi márczius 14-től 1901. márczius 13-ig [török számítás szerint 1316. év) 895.292 hektó- liter volt, melyből 171,187 hektoliter került kivitelre, a fogyasztás pedig ugyanezen időszakban 724,105 hektoliterre rúgott. — A napszámosok kifizetése. Üdvös intéz- ikedésre készül a földmivelésügyi miniszter. Sokan .(panaszkodtak — úgymond — a napszámosok j közül, hogy egyes birtokosok az egész hétre fel- I fogadott napszámosokat nem a hét végén, szom- I baton este fizetik ki, hanem vasárnap délelőtt. Ennek a v asárnapi fizetésnek nagyon sok hátránya van: rendszerint elmulasztják az istentiszteletet, a pihenő-nap ilynemű megzavarása, a csoportosulás korcsmázásra szokott vezetni, szükség- 1 leteiket sem tudják beszerezni, mert a boltok I vasárnap délután zárvák. — Megkereste a minisz- I tér az O. M. G. E. utján a megyei gazd. egyesületieket, hogy nyilvánítsák véleményüket e tekintetben.