Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-06 / 14. szám

1902. április 6.

TOLNAVARBEEOTB.

3.

József regölyi, Kohlmann Gyula, Herr Frigyes, ifi- Stock er János högyészi, Vtda Mihály, M. Szabó János, Schneider János nagyszokolyi, Gábriel József, Vas Islván, lakács József, Szebényi Imre, Major Imre, Kelemen Pál szakályi, Jancski Mátyás, Jancski Pál. Kovács János, ifj. Kis Szálka Ferenc, Lénán Ferenc simontornyai, Kubicza Márton tótkeszi, Kodias Kocsis Antal felsÖ~ireghi, Kardos József kisszékely!, Perei Jozsríne szül. Varsányi Teréz görböi lakosok. De köztük vannak Streicher Péter a högyészi esperes, Francsics Pál szakályi, Pelcz Árpád szakadathi plébánosok, a jelölt Szűcs Józseí pincehelyi káplán, Halom Vincze nagyszokolyi ref. pap és Bubics Antal tamási ügyvéd is.

Egyrészüket hatóság és magánosok elleni erő- szak büntette, ds legtöbbjüket a választói jog megsérlé- sénelc, testi sértésnek vétsége és közcsend elleni kihágás miatt vonja felelősségre a királyi ügyész. A vádirat megokolása tömör előadásban elmondja a zavargások lefolyását. A felbőszült tömeg a szavazást megakadályozia az ellenpárti választók bántalmazásával, mely annyira terjedt, hogy a csendőri fedezet, sem nyújtott oltalmat a szavazóknak. A csendőröket dobálták, olyiknak a fegyverét is megragadták s a tömeg közé akarták rántani, és csak ezután, sajat védelmükre használták fegyverüket. Folytonos hátrálás közben 17 lövést tettek, mig nem a segítségükre sietett lovaskatonaság szétverte a támadókat. A pincehelyi néppárti választók és nem választók — mint a vádirat konsatálja — megrohanták a községházát, a szavazókat az udvarból kikerget- lék, a szavazatszedő helyiséget valóságos ostrom alá vették, sőt Dr. Pinnger Józsefet, a szavazat- szedő küldöttség helyettes elnökét kődobással a fején megsebesítették. Ilyen körülmények között, minthogy a csekély karhatalom miatt a bizottsági tagok élete, meg a választási iratok épségben tartása is veszélyeztetett volt, a választási elnök kénytelen volt az egész választási eljárást felfüggeszteni. Katonai és csendőri fedezet kisérte a választási elnököt és a küldöttségeket, mégis kétszer támadta meg a nek'vadult tömeg, mig a községházától a nem messze levő* állomáshoz értek, a honnan az első vonattal Hőgyészre menekültek. De még ezzel sem elégedtek meg az erőszakoskodó néppártiak, hanem az ottmaradt Rátkay-párti választókat árkon-bokron keresztül üzték-hajtották még késő este is, úgy, hogy a Rátkay-pártiak kerülő utakon, életveszélylyel menekedhettek csak meg.

így állapítja meg a vádlottak cselekménye a btk. 163. és 165.. §§.-aiban körülirt hatóság elleni erőszak bűntettének tényálladékát, mert csoportosulásuk a hatóságot erőszak és veszélyes fenyegetések által hivatása gyakorlásában mégakadályozta, erőszakoskodásukkal, teitlegességgel a polgárokat választási joguk gyakorlásában gátolták. Se szere, se száma természetesen a testi sértéseknek, életveszélyes

fenyegetéseknek, melyeknek nagy részét a sértettek nem is panaszolják.

A vádiratból látni való, hogy a vádlottak némelyikének különösen nagy része van a zavargás előidézésében, a kikre, mint a «íelbujtogatókra és vezetőkre» különösen alkalmazásba kell majd vennie az itélőbiróságnak a btkv. 168. §-a első bekezdésének szigorító intézkedését. Ezek nyilvánvalóig a következők: Gettlinger Márton, Pöcz József, Piszker István, Ördög Lajos, Pöcz István, nemkülönben Pintér Károly ozorai és Francsics Pál regölyi plébánosok.

Gettlinger Mártod, a néppárti főkortes a választás napján állandóan 80—100 főnyi csapat élén járt s valóságos ostrom alá vette az egy-két pincehelyi Rátkay-párti választó házát, folyton bujto- gatva rombolásra, emberölésre. Ő különben már hetekkel előbb hiresztelte, hogy ha a *kis papot meg nem választják csúnya világ lesz.*

PÖCZ József volt Piszker Istvánnal és Császár Józseffel együtt anuak a tömegnek a vezetője, mely a községházánál levő szavazó . bizottságot megtámadta. 0 volt az, a ki revolverrel lőtt a tamásii Rátkaypártiakra. a mivel a többieknek jelt adott a támadásra, ő lökte föl az agg Weise Márton adorjáni bérlőt és szólította föl társait, hogy üssék.

Piszker István volt a legelvadultabb mind- annyiójuk közt. Ilyeneket ordítozott: »A hány keresztény ember vére folyt, annyi zsidót ki kell ma végezni!« »Még ma a zsidók véréből iszom.« »Leharapom az orrotokat, sakterpártiak.« Mikor észrevette, hogy Rátkay a községházára ment, összeszedett valami 40 embert és igy szólt hozzájuk: »Gyertek, most ment be Rátkay, ha kijön, rántjátok magatok közé, meg kell tiporni /« Különben Pőcz Józseffel együtt karszalagos néppárti »rendezői volt.

Ördög Lajos volt a vezére annak a csapatnak, mely abban jeleskedett, hogy a Rátkay-párti választókat kocsijaikról lerángatta és ütötte-verte.

Francsics Pál h. regölyi plébános doronggal lökdöste és kövekkel dobálta a Kossuth-párti választókat és egyéb jeles cselekedetei közül kivált azzal, mikor egy Rátkay-zászlót széttépett s foszlányait lobogtatva igy kiáltott kísérőinek: uGané- lébe van mártva, ha kell vérben folytatjuk, de nem engedjük lobogni.<

Pintér Károly ozorai plébános a csendőrök fegyverhasználata után ezt a szeretettől áthatott szózatot intézte híveihez: »Látjátok barátaim, ezek a büdös jordánok, zsidók miatt folyt most a keresztény vér. Ez nem jól van igy, ez nem igazB'ibics Antal tamásii ügyvéd serényen dobálózott s biztitta a tömeget, hogy verje agyon a »zsidó-pártiakat i, ne féljenek a csendőröktől, mert csak vaktöltéssel lőnek* Különben ő is azok közt volt, a kik a szavazóhelyiségbe rontottak és a választás felfüggesztését követelték.

Érdekes, hogy magának a képviselőjelöltnek, SzüCS József pinczehelyi káplánnak mindössze azt róhatja föl a vádirat, hogy azzal izgatta a híveit, hogy az ellenpártiak a katholikus hitet meg akarják semmisíteni és az ő felelősségére abból következtet a vádirat, hogy *a templom valóságos kortes tanya volt s neki mini a pinczehelyi r. kaik. káplánnak és képviselőjelöltnek a történőkről tudomással kellett bírnia és mindez csak az | akaratával és beleegyezésével történhetett.i.

Kétségtelen, hogy — tekintve különösen a vádlottak nagy számát, — a vád teljes tisztázása és annak megállapítása, hogy az egyes vádlottaknak milyen részük volt a választás megakadályozásában, és az elkövetett vérengzésért, a személy és vagyonbiztonság ellen intézett támadásokért kiket terhel a felelősség, csak a főtárgyaláson sikerülhet. Azonban, hogy a vizsgálat a legnagyobb gondossággal és nem csekély fáradsággal gyűjtötte össze az óriási adathalmazt, az a jogászi szempontból is kitünően megszerkesztett vádiratból is kitetszik.

Az az egy bizonyos, hogy napokon át tartó oly érdekes tárgyalása lesz majd a szegzárdi kir. törvényszéknek, a melyhez fogható az országban is régen volt. A vádirat még nem jogerős.

ság /«

Streicher Péter högyészi esperes éljenzéssel, tapssal kisérte azt, a mint a felbőszült néppártiak az öreg Weisz Márton bérlőt ütötték-verték.

Tolnavármegye selyemtenyésztése.

A minap emlékeztünk meg lapunkban Beze- rédj Pálnak Magya'rország selyemtenyésztéséről kiadott jelentéséről, most pedig újabban megjelent s tisztán csak vármegyénk selyemtenyésztésével foglalkozó jelentéséről kell beszámolnunk.

Ugyanaz a buzgalom, ugyanaz a rideg adatokból elő-előtörő lelkesedés, ügyszeretet tűnik ki lépten-nyomon ebből is, de kisebb terület ügyével foglalkozva még inkább szembetűnő az a legcsekélyebbre is kiterjedő gondosság, figyelmesség, melylyel Bezerédj a selyemtenyésztés ügyét a szivén hordja. Egyik-másik nagy hadvezérről mondják csodaképpen, hogy minden katonáját ismerte. Bezerédj is ismeri minden községét, minden kis pusztáját, hol tenyésztők vannak, számontartja talán minden elültetett szederfáját.

És ez a vármégyénkről szóló jelentés is fényes bizonysága annak, hogy ez a páratlanul lelkes fáradozás nem hiábavaló. Statisztikai kimutatásainak néhány adata minden szónál fényesebb dicsérete vármegyénk selyemtenyésztése haladásának. Mig ugyanis 1881-ben csak 32 községben tenyésztettek selyemhernyót, 1891-ben 134-ben; 21 évvel ezelőtt az egész vármegyében 231 termelő volt, most 4104. Mig 1881-ben 3415 kgr- gubóért 7453 koronát fizettek ki, a legutóbbi év. ben már 73612 kgr. gubót váltottak be vármegyénkben s 136,672 koronát fizettek ki.

Ám azt a szót hiába várja. Csák Andor nem mozdul Barsiék mellől. Belsejében háborog valami s lázasan lüktet a vér ereiben, de nem mozdul.

Egy darab ideig küzd magával. Úgy érzi, hogy oda kellene „menni, köszönteni Kőszeghyéket, legalább udvariasságból beszélni, tánczolni egy kicsit Piroskával; de nem mer. Olyan érzés szorongatja szivét, mintha valami meredek szélén állana.

Barsi Edvina odafordult hozzá:

— Mi lelte magát, hogy úgy elnémult?

Csák Andor hebegett valamit. A leány fölhúzta' sovány vállacskáit s csípősen szólt:

— Nagylelkű leszek. Fölmentem magát mára az én szolgálatom alól.

— De ha én örökre szolgálatába akarok szegődni.

Edvina kaczérkodva tekintett rá:

— Igazán ? Vigyázzon, hátha szaván találnám fogni ?

7— Fogjon szavamon. Nincs forróbb kívánságom.

Az elkényeztetett kis penészvirág nem felelt rá, csak fejét bólintgatta, ami lehetett igen is, nem is.

A büszke, szép Kőszeghy Piroska azalatt hevesen megragadta édesanyja karját:

— Menjünk innen, anyám.

Anyja aggódva tekintett rá :

— De hiszen te akartad, Piroska.

— Akartam, akartam, de most már haza akarok menni — suttogja a leány lázassan.

A következő perezben azonban megváltoztatta szándékát:

— Igazad van, anyám, hiszen mulatni jöttem.

És mulatott. Reggelig tánczolt, lázas tűzzel,

pihenés nélkül, szilaj kedvvel. A férfiak egymás kezéből ragadták ki. A nők gyönyörködve nézték. Csupán Csák Andor gunnyasztott alig palástolható rossz kedvvel Barsiék mellett, ahonnan egy tapodtat sem mozdult.

— Maga gyáva — vetette oda neki a kis menyecske távozás közben.

És Csák Andor maga is úgy érezte, mintha nagyon, nagyon gyáván viselte volna magát és nagyon, — nagyon nyomorult ember volna.

Kőszeghy Piroskát zeneszóval kisérte a fiatalság egészen lakásáig. Ott szétosztotta köztük virágait s mint valami királyné bucsozott el tőlük.

Azt már senki sem hallotta, mikor oda bent leroskadt egy székre :

— Meghalok, édes anyám, meghalok 1

S délután már elutaztak.

Az egész fürdői közönség ámult-bámult. De Csák Andor megkönnyebbülve sóhajtott föl.

Egy héttel később kint ültek a Barsiék erkélyén s Csák Andor és Edvina beszélgettek, mig Barsiné az imént . érkezett hírlapokat olvasgatta.

Egyszerre nagykomolyan fejét csóválja s oda nyújtja a lapot a fiataloknak, az ujjával is oda bökve, hogy hol olvassák.

Egy szép leány öngyilkosságáról volt ott szó.

— Nézze csak, — szólt Edvina Csák Andorhoz, — hisz ez a maga ismerőse volt. Tudja, az a ki az Anna-bálon is itt volt.

Csák Andor némán, sápadtan ült ott s nem felelt semmit. Edvina tovább futott az újdonságokon, aztán letette a lapot;

— Megyünk tenniszezni? — kérdezte köny- nyedén.

A fiatal ember fölállt — s karját nyújtotta:

— Hogyne ?

Játszótársaik már lent várták. Elkezdték a lapdát ütni. Egyszerre félbe hagyta a játékot Csák Andor, földhöz vágta a lapdaütőt s két kezével összeszoritotta homlokát.

— Mi lelte? — szólította meg bámulva Edvina.

— Csak a hitványságom jutott eszembe, — felelt a fiatal ember keserűen. — Isten áldja meg, Edvina.

— Hát hova megy?

— Tudom is én. Csak innen el. Nem tudok tovább hazudni, ámbár most már mindegy volna, így is, úgy is, egyformán nyomorult vagyok.