Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-06 / 14. szám
XII. évfolyam. 14« szám. Szegzárd, 1902. április 6. Előfizetési ár Egész évre . I Fél évre Negyed évre Egy szám ára 12 korona. 6 » 3 » 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- ivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzár dón. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékeljen megállapítoi árszabály szerint számíttatnak. Iparpolitikánk. A képviselőház a költségvetés tárgyalása folyamán jelenleg a kereskedelmi tárca keretében főleg az ország iparügyeivel foglalkozik s minden felszólaló Magyarország iparának megteremtését és fölvirágoztatását kívánja. Minden évben újra meg újra fölszinre kerül a régi panasz, hogy iparunk pang; hiába küzd, fáradozik a kormány, hogy előnyös támogatással, kedvezményekkel biztosítsa a magyar ipar fejlődését: az eredmény még mindig alig észrevehető. Iparosaink folyton az osztrák verseny ellen emelik fel szavakat; tehetetlenül állanak a szomszéd állam ipartermékeivel szemben, mert az osztrák ipar élelmessége elárasztja az egész országot, s a mi iparosainknak csak a hulladékokon kell tengődniük.. Régi és mindig megújuló dal a régi sérelmekről, melyek évszázadokon át kisértenek bennünket, s melyeknek megszüntetéséért már a múlt század első felében küzdöttek az ország közgazdaságának történelmében legnagyobb érdemeket szerzett hazafiak. Gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Bezerédj István, br. Eötvös József s a magyar politikai reneszánsz több kimagasló alakja hirdette azt, hogy nálunk az iparfejlesztésre a leghelyesebb álláspont az, hogy itthon iparkodjunk feldolgozni nyers terményeinket. Tudvalevő dolog az, hogy a konzervatív természetű magyar nehezen mozdul; pedig az osztrák iparpolitikusok példája évszázadok óta megtanithatta volna arra, hogy csak a fentebbi módon boldogulhat; mert mint a reánk nézve szomorú példa mutatja: mi termeljük a lent, Ausztria csinálja a vásznat. Mi tenyésztjük a marhát, Ausztria készíti ki nemcsak a tört, hanem még a lószerszámot is, s nagyban a cipőt és csizmát is ott csinálják. Mi eladjuk a jó magyar fajta sertést és visszavesszük drága pénzen a prágai sonkát. — És igy tovább mehetünk összes nyers’ terményeinken. Mint a kedvező jelek mutatják, most végre-valahára öntudatra ébredtünk. Ki van adva a jelszó, hogy nem olyan fontos ránk nézve az, vájjon Ausztriában piacot nyerjünk-e nyersterményeinkre, mint amilyen fontos az, hogy azokat itthon dolgozzuk fel. Ezzel egyszerre reális alapját vethetjük meg gyáriparunknak. A sok szomorú csalódás és drága tapasztalás után ezentúl csakis olyan gyáripart tekinthetünk reánk nézve célszerűnek, amely a mezőgazdaságnak is használ. Nálunk legelső sorban olyan gyárnak van létjogosultsága, amely mezőgazdasági termékeinket itthon dolgozza fel, s ekként a gyáripar és a mezőgazdaság egymást szépen kiegészítheti, mert a sok munkás nemcsak feldolgozza, hanem el is fogyasztja a nyers terményt s itthon marad a munkabér, amit a gyáros nyújt. Ha ez az iparpolitika megvalósul, akkor az Ausztriával való közös vámterület teljesen tárgytalanná válik. — Ennek Ausztria iparára jelentősége nem lesz. Viszont amig Magyarországgal szemben a régi, hagyományos osztrák »gyarmati politika« érvényesülhet, addig az iparban erős Ausztria fenn tudja tartani a közös vámterületet — még a mi rovásunkra is ! Az a józan magyar iparpolitika, mely a kisiparost megmenteni akarja, de annak más feladatot is tűz ki, és pedig a magyar iparmüvészetet! A gyáripar feladata a tömeges termelés, a durvább életszükségletek és eszközök létrehozása. A kisipar, a kézműipar pedig a finomultabb igényekre szánt tárgyakat készítse, melyeken a feltaláló elme, az Ízlés, a csinosság és a magyar jelleg legyen a döntő. A kisiparost erre csak tanítani, művelni kell, mert mint az eddigi eredmények mutatják, a bútor, a vas- és agyagipar terén már a legszebb iparművészeti eredményeket értük el. Ez kedvező biztatás lehet a jövőre és ismét igaza lesz a költő jelszavának : »hass, alkoss, gyara- pits s a haza fényre derül !« TARCA. Az Anna-bál. Irta : "Vértösi Arnold. Az asszonyok összegyűltek a társalgóba egy kissé pletykázn'. Most Csák Andor volt a rováson, azt mosták. Egy fiatal asszonyka, ki nagy barátságban volt tavaly Kőszeghyékkel, tüzeskedett leg- fobban. A férfiak m'nd haszontalanok. Lám, tavaly azt hitte volna az ember, hogy ez a Csák Andor halálosan szerelmes Kőszeghy Piroskába s ihol ni, az idén megint másnak udvarol. Minden szezonban más. Igazán csúnyaság. Csinos barna fiatal ember jött be a terembe s a hölgyeket köszöntve lassan átment, mintha valakit keresett volna. Az asszonyok közelebb hajoltak egymáshoz s pillantásaikkal integettek egymásnak. Lám, farkast emlegetnek, kert alatt kullog. A haragos kis ményecske nem állta meg, hogy oda ne szóljon. — Az uj ideálját keresi, Csák ? A fiatal ember mosolyogva meghajtotta magát: — Nem tudom, kit ért a'atta ? — Ne sz.enteskedjék, — vágott vissza az asszonyka. Hát nem Barsiékat keresi ? :— De igen. Megígértem nekik, hogy elkísérem a Királyforráshoz, minthogy azonban esik az eső . . . — Hát azt hitte, hogy itt találja őket? Nem, nem találja itt. Hát csak siessen, siessen, mert az aranyborjú hatalmas istenség, akiknek sok az imádója s Edvina válogathat közülök. — Nem értem, nagyságos asszonyom. — Oh, maga nagyon jól ért engem. Az asszonyok összenéztek. Csák Andor kissé szégyenkezve állt ott előttük. Eszébe jutott, hogy tavaly ilyenkor még más leány volt itt, akit mint az árnyék kergetett. Hej, bizony tavaly ilyenkor! Csak az isten őrizte, hogy bele nem ugrott a házasság jármába. Talán százszor is nyelvén forgott már a szó, hogy kimondja; de mégsem mondta ki. A fürdő-szezon.elmúlt anélkül, hogy mátkapár lett volna belőlük. Aztán elmúlt egy egész év, s a varázslat, mely megigézte, szélfoszlott, mint minden szétfosz- lik, amit az idő és a távolság elfuj az ember szeme elől. Erdély messze van Budapesttől s a Korona- herczeg-utczából nem láthatni be a Küküllő menti, mohos-födelü udvarházba, hol egy szép leány ál- madozik a vidáman, boldogan eltöltött hat heti fürdőzésről s számitgatja magában, hogy valaki eljön-e, nem jön-e ? Hajh az a valaki 1 Az a valaki sokszor szeretett volna odarepülni, ha szárnya lett volna, de mig az ember a vasúti utazáshoz elkészül, addig lehűl a gondolat s a számitó, okos ember otthon marad. Most mindez eszébe jutott Csák Andornak: az erdei séták, egy-egy gyöngéd kézszoritás, amit váltottak, egy-egy félig suttogva kiejtett szó, az Anna-bál, mikor itt tánczoltak, kezet kézbe fogva, szem a szemben elmerülve. Ott, abban a sarokban ültek nem egy este s csak akkor vették észre, milyen későre jár az idő, mikor Kőszeghyné odaszólt : — Gyerekek, aludni! Szinte haragudott magára, hogy ezek az emlékek most mind rátódulnak agyára. Szeretné lerázni, lerázni mind. Hja, mikor az embernek olyan szerencséje akadt ! Mert ez a Barsiékkal való isme* retség ez bizony nagy szerencse olyan szegény legénynek. A leány ugyan nem valami különös szépség, — nem vetekedhetik Kőszeghy Piroskával, de a szépség múlandó, a pénz pedig megmarad. Persze, hogy asszonyok nem akarják megérteni, legalább, mikor másról van szó, nem saját magukról. Az asszonyok mind ellenségei lettek, azt látja. Haragos, becsmérlő pillantások szállnak feléje, — mintha kérdőre akarnák vonni: hogy mer Barsi Edvinának udvarolni ? Hát csak mer. Bolond volna, ha másnak juttatná azt a négy-ötszázezer koronát, amit Barsi papa összegyűjtött, mikor még Barsch Józsefnek Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. ____ gg p Lapunk mai száma 14 oldalra, terjed. ~^ff
