Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-17 / 7. szám
•I OLNAVAKMGGYK. 1901.'február 17. András, a ficsur szerepében igen jól játszott. A többi szereplők is egész odaadással iparkodtak lelket önteni a darabba. Így Jankovich György, mint városi alkapitány, Cserei Ferenc Becker szerepében, UntermüUcr Hermin és Gyiiszü Erzsiké igen jól festettek. Laudenbach József és iMufer Béla mint fiityörésző mesterinasok, K'órniöct József, Hradek Nándor és Zvacsina Menyhért, mint mesterlegények, Láss/á József városi hajdu, Gaál István mint pincér jól megállták helyüket. A rendezőséget a fáradhatatlan Rács József ur, a karmesteri szerepet Czernohorszky József segédlelkész ur, m;nt a legényegylet elnöke vállalták magukra. Súgó : Sugh István volt. Előadás után tánc következett, mely ősi szokás szerint, kivilágos-kivirradtig tartott, fesztelen jó kedvvel. — Szerdán este ismételten előadták a darabot, még jobb sikerrel és nagyobb- számu közönség előtt.-- A simontornyai casinó vigalmi bizottsága folyó hó 9-én igen sikerült estélyt rendezett; a táncot megelőzte Király József gyönyört és élvezetet nyújtó szavalata, ki sok érzést fektetett Kiss Józsefnek »Gedüvár asszonyáé című versébe. Utána következett Tátin Andor, ki Gabányinak *A tát táncmesteri cimü vig monológját adta elő sok rutinnal és mimikával; különösen ügyes táncutánzatával és tótos dialektusával nevettette meg sokszor a közönséget. A harmadik számnak L'öw Lajos és ifjú Ptlltch Ferenc művészi hegedüjátéka szerzett nagy élvezetet, előadták Mozárt »Titus« és Boildieu >A Bagdadi Kalifa« cimü dalművek nyitányát. Végezetül ifjú Ptilich Ferenc alkalmi egyvelegjét, kitünően adták elő ifjú Ptlltch Ferenc és Tátin Andor, mely előadásban a remekül maszkírozott ifj. Ptilich Ferenc mint tudós kutató és feltaláló, az élő automatában pedig Tátin Andor arattak nagy sikert, s kacagtatták meg a közönséget. Az elő idás után következett a reggelig tartó tánc. Je- en voltak: Asszonyok: lierecsk Istvánná, Czmnák Károlyné, Csikós I’éterné, Pried Vilmosné, Frommer Jakabné, özv. Fehér Jánosné, Gaupmantt An- talné, Dr. Gottlieb Salamonná, Horváth, Andorné, Korold Frigyesné, Lesko Gyuláné, Lestyán Dezsőné, Jjöwy Ignácné, Lány Jakabné, Lövensohn Gáspárné, I'ersa Sándorné, Dr. Vas Ernőné, Wurm Ivánné, és Stärk I'erencné. Leányok: Fehér Nelli és Délinké, Fried Kiza és Vilma, Frommer Margit, Gatip- tnatut Mariska, Horváth Erzsiké, Konoid Mariska, Lestyán Sárika és Miczike, Látvy Tusika és Erzsiké, Jjeská Piroska és Elzike, iMvensohn Ilonka, Rieder Elza és Stärk Mariska. közgazdaság; A TOLNAMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET hivatalos közleményei. Rovatvezető: Molnár József, egyesületi titkár. Jegyzőkönyv. Felvétetett a > Tolnamégyei gazdasági egyesület* igazgató-választmányának 1901. évi január hó 30-dikán Szegzárdon, a vármegye székházában megtartott ülésén. Jelen vannak; Jeszenszky Andor elnök; All- dorffer Lipót, Apáth Alajos, Bemrieder József, Bakay Dezső, Döry Pál; Fórdös Dezső, Kollmatm Gyula, Mittweg Henrik, Wiltzek Sándor ig. vál. tagok ; Kelecsényi Ambró egyesületi pénztárnok és Molnár József egyesületi titkár, mint jegyző. Elmaradásukat kimentették Perczel József és Sztankovánszky János. Elnök a jelen levőket szívélyesen üdvözli, a gyűlést megnyitja és a jegyzőkönyv hitelesítésére Mitizveg Henrik és Wiltzek Sándor vál. tagokat kéri fel: A tárgysorozat rendje szerint .* 1. Bemutatja titkár a gazdasági egyesületek szövetsége központjának a sertés értékesítés biztosítása, illetve a kiviteli sertés vágóhidak létesítése ügyében a gazdasági egyesülethez intézett átiratát. Felhívja az igazgató-választmány figyelmét azon körülményre, hogy a szövetségi központ ezen felhívása a legutóbbi szövetségi nagy gyűlés azon határozatából ered, amelynek alapját az O. M. G. E. egyii titkárának a szóban forgó kérdés tanulmányozása végett külföldön, nevezetesen Németország6._____________;____________________ _ ba n, Dániában és Ausztriában tett útjáról a föld- mivelésügyi m. kir. ministerhez intézett jelentése képezi. Ezen jelentés — úgymond — méltán megérdemli, hogy a gazdaközönség annak lényegével megismerkedjék; mert olyan adatokat tartalmaz, a melyek bennünket is arra indíthatnak, hogy az állataink értékesítése körül, az élő állatok eladására szoritkozó eddigi eljárással szakítva, a Jius- értékesités módjai és eszközei fölött komolyan gondolkozzunk. Javasolja tehát, hogy a jelentésnek a lap utján való vázlatos ismertetését határozza el az igazgató választmány, az elnökségnek pedig adjon megbízást arra, hogy a mennyiben az egyesület tagjai köréből érdeklődés nyilváníttatnék: tegye meg a szükséges intézkedéseket az iránt, hogy a husértékesitésnek a szövetségi központ által javasolt módon leendő biztosítása foganatosítható legyen. Az igazgató választmány titkár javaslatát elfogadja és annak értelmében határoz. (681/1900. ikt. sz) 2. Bemutatja titkár az aradmegyei gazdasági egyesületnek a bécsi mészárosok bojkottálása ügyében a földmivelésügyi m. kir. miniszterhez intézett feliratát. Az igazgató választmány az aradmegyei g. egyesület feliratában kifejezett kérelmeket a gazdaközönség érdekében levőknek találja és ezért megbízza az elnökséget, hogy pártoló feliratot intézzen a fóldmivelési ministerhez. (13/1901. ikt. sz.) 3. Felolvassa titkár a földmivelésügyi m. kir. miniszternek a «gazdasági munkás és cseléd-segély - pénztár» támogatása ügyében 96654/VI. 3. 1900. sz. alatt a gazdasági egyesülethez intézett leiratát és ezzel kapcsolatosan bemutatja a segélypénztár igazgatóságának ugyanezen ügyben az egyesülethez intézett átiratát. Az igazgató-választmány, tudatában ezen intézmény jelentőségének, készségesen enged a földm. min. felhívásának és ehhez képest olyan értelmű javaslatot terjeszt a folytatólag tartandó közgyűlés elé, hogy a gazdasági egyesület a segélypénztár alapitói közé 100 K. alapítvány nyal lépjen be. Fdgy- uttal pedig megbízza az ig. választmány az elnökséget, hogy az egyesület illető tagjait ugyancsak alapítókul leendő belépésre és cselédeiknek ezen intézménynél leendő biztosítására kérje fel ; tegye meg a szükséges intézkedéseket az iránt, hogy maga a gazdasági munkásnép és cselédség az intézmény czélzatai felől minél behatóbban és helyes ! alapokon tájékozást szerezzen; amely törekvéshez a gazda társadalom értelmiségének ügybuzgósága ( is szükséges lévén, kívánatosnak tartja az igazgató ! választmány, hogy az egyesület tagjai az intézmény ismertetése révén buzditólag hassanak oda, hogy a g. munkásnép minél nagyobb számmal vegye igénybe, illetve biztosítsa a maga számára ezen intézmény nyújtotta előnyöket. Végül megbízza az elnökséget az iránt is, hogy a segélypénztár ügyének támogatására a vármegye alispánját is kérje fel. 4. Bemutatja titkár a Gazdák biztositó szövetkezetének, valamint a Gazdasági egyesületek országos szövetsége központjának a gazdasági egyesülethez intézett az irányú átiratát, hogy a gazdasági egyesület vállalja el működése területén a Gazdák biztositó szövetkezetének érdek-képviseletét. Egyu.tal felhívja az igazgató választmány figyelmét arra, hogy az a körülmény, amely miatt a m. é. október 7-diki gyűlésen ezen kérdés fölött napirendre tért az igazgató választmány, ma már nem forog fenn. Ehhez képest javasolja, hogy a folytatólag megtartandó közgyűlésnek olyan értelmű előterjesztést tegyen az igazgató választmány, mely szerint a Gazdák biztositó szövetkezetének Tolnavármegye területén való érdekképviseletét elvállalja a gazdasági egyesület és erre vonatkozó szerződéses viszony rendezésével az elnökséget megbízza, Jeszenszky Andor g. egyesületi elnöknek pedig megengedi, hogy a szövetkezet alapszabályainak III. fejezete szerint szervezendő kerületi választmány elnökségét elvállalhassa. Bernrieder József, Apáth Alajos és az egyesületi elnök hozzászólása után az igazgató választmány titkár javaslatát elfogadja és elhatározza, hogy olyan értelmű előterjesztés tétessék a közgyűlésnek. (633/1909. és 5/1901. igt. sz) 5. Jelenti titkár, hogy az ígazgaió választmány legutóbbi ülése óta az egyesület tagjai sorából a) elhaláloztak : Döry Dénes alapitó tag, továbbá Döry Stefánie és Mayer Ferenc Andor rendes tagok; b) kilépésüket bejelentették: Bus József, Dó- fttötár László, ifj. Eötvös Károly és Csiba Lajos rendes tagok; ez utóbbi egyúttal évdijas tagul leendő felvételét kérelmezte. — Jelenti továbbá, hogy Alsó Nána község, mint erkölcsi testület, a rendes tagok sorába leendő fölvételét kéri. Egyúttal bemutatja titkár Döry F'rigyes, illetve Döry Ferenc az iránti kérvényét, hogy nagyatyjának : néhai Döry Frigyesnek, illetve édes atyjának: néhai Döry Dénesnek alapítói jogai reá ruháztassanak. Az igazgató választmány titkár jelentése alapján az elhalt és kilépett tagokat az egyesület tagjai sorából 1901. január 1-től kezdve törli, Alsó-Nána | községet rendes tagul. Csiba Lajos kölesdi lakost pedig évdijas tagul ugyanezen időtől kezdve fölveszi; néhai Döry Frigyes alapitói jogát unokájára : Döry Frigyesre, Döry Dénes alapitói jogát pedig fiára:Döry Ferencre átruházza és utasitja titkárt, hogy ezen határozatot úgy az érdekelt tagokkal, mint az egyesület pénztárnokával közölje. (1900. évi 606., 624., 630., 645., 664. és 1901. évi 41 , 42. igt. számok.) 6. A gazdasági egyesület 1901. évi működési programmját és költségvetését, titkár javaslatához képest, a következőkben javasolja a közgyűlésnek megállapításra az igazgató választmány. Működési Programm : A tolnamegyei gazdasági egyesület a) közvetíti a hozzája forduló vármegyéjebeli községek bika szükségletét az eddigi eljárás szerint; b) tehén- és üsző-dijazást rendez az előző években követett irányelvek szerint; c) a szőlők ujjáalakitását előmozdítani célozó pályázatokkal megindított mozgalmat folytatja és a földmivelésügyi minisztérium szakközegei által folytatandó talajvizsgálatokban közreműködik ; d) a nép gazdasági ismeretkörének bővítését célozólag a tél folyamán népies gazdasági előadásokat rendez és a minta parasztgazdaságok fölött felügyeletet gyakorol; e) tagjait a most szervezés alatt levő fogyasztó szövetkezetbe való bevonás utján anyagi előnyökhöz juttatni törekszik; f) a lentermelés ügyét továbbra is figyelemmel kiséri és föllendülése körül közremunkál; g) igazgató választmányának egész testületével, mint vármegyei mezőgazdasági bizottsággal, közremunkál az 1894. évi XII. t. ez. szakszerű végrehajtása körül; h) a rendelkezésére álló eszközökkel egyéb- ! ként is és minden irányban azon munkál, hogy a mezőgazdaság érdekei érvényesüljenek és kielégítést nyerjenek. Költségvetés igoi-re : Bevétel: Tagdijak és alapítványi kamatok . . . 2200 K, Tagdíj hátralékokból v ................... 240 » Se gélyek- és jutalékokból............ 2400 » ! Kormánysegély a téli előadásokra . . 1200 » Kamatozó vagyon növedéke............ 600 » Ál lattenyésztési alapból a tehén- és üsződijazásra........................................... 4000 * Be vétel összege 10640 K. Kiadás: Tisztviselők fizetése és tiszteletdija . . 2200 K, írásbeli munkák és sokszorosításokért . 400 » Postai és távirdai költségekre .... 150 » Hivatalos közlemények kiadása.... 500 » Útiköltségek........................................................ 400 » Ir odai anyagok és szerek.......................... 40 » Szőlőszeti pályázat költségei.......................... 600 » Né pies gazdasági előadásokra . . . . 1200 » Tehén- és üsző-dijazásra ....... 4000 » Szövetségi tagdíj 1901-re.................................100 » Ga zdasági munkás- s cselédsegélypénztár alapítványi tagdija........................................100 » El őre nem látható kiadásokra .... 200 » Kiadások összege 9890 K. Maradvány 750 K. 7. A délvdéki földmive'ők gazdasági egyesülete megküldi az 1901. május 26-tól május 30 ig általa Temesvárott rendezendő mezőgazdasági kiállítás tervezetét és felkéri a gazdasági egyesületet, hogy e en kiáll t is iránt az érdeklődést működése területén fölkeltené és különösen odahatni szives-