Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-06 / 40. szám

1901. október 6. — Rendkívüli kiadásunk. A várme­gyénkben és az ország más vidékein, ösz- szesen 114 kerületben f. hó 2-án megtar­tott képviselőválasztások eredményéről t. olvasóinkat lapunknak már csütörtökön a ko­ra reggeli órákban megjelent külön ki­adásában értesítettük. E helyen külön elismerésünket fejezzük ki a posta- és táv- irda buzgó és előzékeny főnöke : Ács Ven­del ur, valamint a táviróhivatal tisztikara iránt, főleg pedig André Istvánné asz- szonynyal szemben, aki csütörtökön az éjjeli szolgálatot annyi buzgósággal teljesí­tette és a szerkesztőségünk részére érkezett nagy számú, több ezer szavú táv-, iratot ritka szabatossággal közvetítette. — Kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter Boronkay Károly tamásii kir. járásbirósági segéd- telekkönyvvezetőt a lengyeltóti kir. járásbírósághoz telekkönyvvezetővé nevezte ki. — Uj anyakönyvvezetö. A belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott m. kir. miniszter- elnök a szántói anyakönyvi kerületbe anyakönyv- j vezető helyettessé Varga Lajos segédegyzőt ne­vezte ki és őt a házassági anya-könyv vezetésével és a házasságkötésnél való közreműködéssel is megbízta. — Hivatalvizsgálat. Opris Péter, a pécsi posta- és távirda hivatal igazgatója, szeptember 28-án Dombóvárra érkezett, hogy a hivatalt meg­vizsgálja. A rovancsolás majdnem két napig tartott és mindent a legnagyobb rendben talált, amiért is Csery István hivatalfőnöknek elismerését fejezte ki. ' — Uj választás Pinczehelyen. A köz- j ponti választmány a Szűcs József káplán néppárti hívei által megakadályozott képvi- j selő választást Pinczehelyre október hó 1 6 - á r a tűzte ki. — Ezüst lakodalom. Múlt szombaton meg­ható kis családi ünnepet ültek Csery István, a dom­bóvári posta- és távirda hivatal főnöke házában. Ezen a napon ünnepelte ugyanis Csery István és neje egybekelésü.k huszonötödik évfordulóját. Az estélyen a családtagjain kívül, akik sok kedves ajándékokkal lepték meg szülőiket, részt vett még a hivatal teljes tisztikara. — Fizetés aranyban. Október hó 1-én a me­gyei és állami hivatalnokok fizetését az illető pénz­tárak 20 koronás aranyakban fizették ki. Persze, a szép uj pénz nagy kelendőségnek örvendett, min-, denki öiült neki: csakhogy hamar kivándorolt a zsebekből, mert hát az állami tisztviselők fizetésé­nek javítása csak ezután fog bekövetkezni. — Eljegyzés. Izsák Lajos szegzárdi m. kir. pénzügyigazgatósági számtiszt eljegyezte Kaposvár­ról Matolcsy Erzsikét. — A szegzárdi Rk. Olvasókör zászlóanyjá­nak, Döry Pál alispán érdemdús nejének arcképét megrajzoltatta s a kör helyiségében elhelyeztette. — A dombóvári posta és a hadgyakorlatok. A most lefolyt kirá'yi hadgyakorlatok alatt fölötte fontos szerepe jutott a dombóvári posta- és távirda hivatalnak, a hol a létesített tábori posták részére az úgynevezett táborigyűjtőállomás volt beren­dezve. Ennek a gyűjtőállomásnak az volt a fel­adata, hogy a hadgyakorlatokon résztvett összes katona, mintegy hatvanezer ember számára feladott postai küldeményeit itt ebben a központban össze­gyűjtse s innen rendesen beosztva minden vasúti menettel továbbítsa. A dombóvári postának tehát óriási, munkát kellett teljesítenie, dolgoztak is éjjel nappal szünet nélkül. Hogy e munkáról némi fo­galmuk legyen, csak néhány statisztikai adatot említünk fel. Augusztus hó 26 tói szeptember 20 ig tizenegyezer postautalványt fizettek ki katonáknak, A rengeteg sok csomagon és hírlapon kívül ez alatt az idő alatt százezer levelet kézbesítettek a katonák. A gyűjtőállomást a pécsi igazgatóság által kirendelt Horváth Antal főtiszt a dombóvári posta tisztikarának segédkezésével teljesítette, akik az óriás í munka pontos és gyors vége.zéseért a legnagyobb mértékben rászolgáltak az elismerésre. TOLNA VARMEGYE. — Államsegély. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a görbői községi elemi népiskolánál a tanítói fizetésnek 800 koronáig való kiegészítésére 740 K. évi államsegélyt engedélyezett — Esküvő. Maizem Ede decsi kereskedő f. hó l én vezette oltárhoz mennyasszonyát, Heil Mariska kisasszonyt. Heil Márton kakasdi kántor- tanitó leányát. — Tanitóegyesületi rovat A »Tolnavárme- ; gyei Általános Tanitóegyesülett-nek f. hó 17-én tartandó közgyűlésére jobbára csak a tagok kap­tak meghívót, de szives tudomásul közlöm, hogy j e gyűlésen minden tanítót, tanítónőt, óvónőt és tanügy barátot szívesen látunk, azon mind megje- | lenhetnek, meghívó szétküldése felesleges, azért a gyűlésre bátran eljöhetnek, sőt résztvevésüket j kérem, mert csak tömörüléssel érhetjük el nagy és magasztos czélunkat. Elnökség. — Bábaképző Szegzárdon. A belügymi­niszter értesítette vármegyénket, hogy ezentúl úgy mint Pécsett, a szegzárdi Ferencz-kórház mellett is állandó bábaképző intézetet létesít öt hónapi tan­folyammal. — Gyászhir. A néppárt fanatizmusának a pinczehelyieken kívül van még egy másik áldozata is. Günsberg Mór iváncsai földbirtokost és fejér­megyei bizottsági tagot, Auerbach Lipót főgimnázi- umi tanár sógorát, midőn a ráczalmási képviselő- választásról haza ment, ahol ő a Kossuth-párti je­löltre szavazott, a fanatizált néppárti választók meg támadták és zászlórudakkdl agyon verték. — Kinevezés Dubovszky Géza fáczánkerti gazdatisztet herceg Eszterhdzy Miklós sopronme- gyei birtokára uradalmi intézővé nevezte ki. — Katonai ellenőrzési szemle. A központi főszolgabiróság felhívja mindazokat, a kik az ellen­őrzési szemlén való megjelenésre kötelesek, hogy katonai igazolványukkal ellátottan, a kitűzött idő­ben és helyen pontosan megjelenjenek, mert a ké­sedelmesek, vagy az. éppenséggel meg nem jele­nők folyó évi_november hó 15-én a Kaposvárott tartandó útellenőrzési szemlén tartoznak meg­jelenni. A Szemle sorrendje: okt. 28-án Decs, Báta, Alsó-Nána és Alsó-Nyék; 29 én Tolna, Szedres, Simonmajor, Bátaszék ; 30 án Agárd, Harcz, Mözs, Pilis, Ocsény, Várdomb; 31-én Szegzárd. A szemle mindenkor reggel 8 órakor kezdődik, és a község­házánál történik. — Plebánosi vizsgálat. Az idén a pécsi zsi­l nati vizsgálatra, a mely plebánosi képesítést "ádk^ í hatan jelentkeztek az egyházmegyéből: Fridrik. Kálmán, Heckenberger Konrád, Horváth Béla, Kein .Ábel, Virág Ferenc és Znfkö Mihály. Mind a hat jelentkező sikerrel vizsgázott. — Hymen. Hradak Ede vármegyei pénztári í tiszt tegnap jegyezte el Kiss Berta kisasszonyt, | özv. Kiss Pálné leányát Szegzárdon. — A Döbrököz Dombóvár közti vasutiösz- szeütközés áldozata, Pesche József Tartalékos sza­; kaszvezető a székes-fehérvári helyőrségi kórházban, tiz napi szenvedés után meghalt. Özvegye és három gyermeke siratja. — Kivételes nösülési engedélyek. A m. kir. honvédelmi miniszter B. Sümegi Józsel bátai, Stumpf János czikói, Ördög Dénes pinczehelyi, Kántor György tamásii, Nyéki József őcsényú, Takács Jó­zsef agárdi, Szentpáli János tamásii, Riesz Boldi­zsár kismányoki, Doszpod József agárdi, Bari Mi­hály bátai, Szabó István mázai, Fekete János agárdi, Vida György ujdombovári, Bazsai Pál szántói, Jézső Ferenc dunaföldvári, Márton János értényi, Csigi István dunaföldvári, Faulhaber János szakadáti és Ördög Imre pinczehelyi lakosoknak á kivételes nő­sülést engedélyezte. — Választási szójáték. Miért csináltatott Schröder arcképes jelvényt ? Azért, hogy : ha már j 6 nem lehet a szegzárdi kerület választó-polgárai­nak képviselője, legalább a választók legyenek az ő képének viselői. — Nevelési segély. A tolnai uradalom jó­szívű tulajdonosa, méltóságos Dräsche Richárd báró ur a 10 élő gyermekkel megáldott Németh Márton fáczánkerti tanítónak, gyermekei neveltetésére 160 .korona segélyt adományozott, melyért nevezett ez utón is hálás köszönetét nyilvánítja. ____________________________________ 5._ — Arany mennyegző. Reichl Simon'szegzárdi borkereskedő és neje, született Podvinecz Mária szeptember hó 29-én ülték meg boldog házasságuk 50-ik évfordulóját gyermekeik és unokáik körében. — Eltűnt gyermek. Barócsai Pál simontor- nyai lakos azt jelentette a gyönki főszolgabírónak, hogy a gondozás végett nála levő Kovács István János nevű, 12 éves fiú múlt hó 15-én délután tőle megszökött s mindezideig vissza nem tért. A gyer­mek Kovács István és Czeczei Teréz budapesti la­kosok gyermeke s a folyó év május havában ad­ták ki gondozás végett Barócsai Pálhoz. A gyönki főbíró országszerte köröztette az eltűnt gyermeket. — Halálozás. Spehár Alajos nyug. adótárnok életének 60-ik évében, múlt vasánap elhunyt. A boldogult adotárnok életének utolsó éveit végtelen szenvedések között élte le. Pár évvel ezelőtt am­putálták az egyik lábát, nem sokkal utóbb pedig a másikat. Temetése nagy részvét mellett, múlt hétfőn ment végbe. — Nyugdíjazott tanítók, kik bírói ítélettel elitéltettek, nyugdijukat akkor is elvesztik, ha nem bűntett, hanem vétség miatt Ítéltettek el. (A m. kir. közig, bíróság 1900. évi 2589. sz. határozata.) — Névmagyarosítások. Hiltenbentel Károly hőgyészi születésű, budapesti lakos vezetéknevét »Tolnait ra, Klein Béla dombóvári lakos pedig >AT/r«-re változtatta belügyminiszteri engedélylyel. — Rosszul végződött muri. K. Szél Mihály és Oszvald István decsi lakosok szeptember 28-án egy kis murit rendeztek K. Szél Mihály pincéjében. A barátkozásnak (vagy inkább a borozásnak) az lett a következménye, hogy mind jobban és job­ban megeredt nyelvük csapja. Persze, nézeteltérés lett a vége ennek. A nézet-el térésből származott hévben olyan súlyos argumentumokat hozott fel egyik is, másik is, hogy Szél Mihály 12 napig a nyakán, Oszvald pedig egész életén át a mellén fogja viselni ezek helyét. — Gyilkosság a szegzárdi Ref. Olvasókör­ben. A szegzárdi Református Olvasókör múlt va­sárnap mulatságot rendezett. Vígan folyt a tánc, kurjantgattak a legények, egyszer csak zür-zavaros hangok akasztották meg a vidám beszélgetést és élénk táncot. Kevés volt a leány, többnek nem ju­tott táncos, Csati József mégis két lánynyal járta a csárdást. Ebből származott az összetűzés. Sár­közi Sándor már nem tudta kivárni, hogy Csati valamelyik leányt leteszi, oda ment hozzá; Csati elbocsájtotta ugyan egyik táncosnőjét, de nem1 Sár­közinek, hanem egy másik legénynek engedte át. Emiatt Sárközi kérdőre vonta őt ; Csati arculütés- sel felelt. Iszonyú zsivaj támadt erre ; rettenetesen csillogtak a hires szegzárdi bicskák. Valóságos csata kezdődött. Huszonkét legény vett benne részt. A Csatt-pártiak meghátráltak, de Sárközi utánuk rontott, és utolérve Katona Ferencet, nyakába döfte késéi. Katona még 300 lépésnyire elszaladt; de ott összeesett, és pár perc múlva meghalt. — Uj sorsjáték. A m. kir. postamesterek és kiadók országos egyesülete által nevelő-intézet és menedékház alapja javára a m. kir. pézügyminisz- ter f. é. junius hó 24-én kelt rendeletével tárgy­sorsjátékot engedélyezett. E sorsjátékban 10.000 K. ért. ékszer garnitúra van. Ezenkívül még 894 nye­reményt tartalmaz a postamesterek sorsjátéka. A húzás 1902. évi január hó 4 én lesz Mezőberény- ben. Egy sorsjegy ára 1 K., kapható minden pos­tahivatalnál. A postamesterek eddig mindenféle jótékonysági sorsjegyeket árultak, most az egyszer a saját magukéi árulják. Hiszszük, hogy a nagykö­zönsége tekintve a sorsjáték nemes és humánus czélját. minél tömegesebben 'fogja vásárolni ez uj sorsjegyeket, annál is inkább, mert a sorsjáték nye­reményei nemcsak nagyo n szépek, de amellett szép számban is vannak. — Ijságok statiszták ája. Istenben boldo­gult Gutenberg, a mikor a nyomtatott betű vará­zsát felfedezte, nem is sejtette, minő hatalom rejlik benne. Világhódító útjában a nyomtatás hamar magához ragadta az uralmat, mely mind

Next

/
Thumbnails
Contents