Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-01 / 35. szám
1901. szeptember 1. TOLNA VARMEGYE. 3. — A villamos világítás berendezési munkálatai a befejezéshez közelednek és mához egy hétre, vagyis szeptember 8-án az utcákat már a villamos lámpák fogják világítani. Az ivlámpákat már elhelyezték. Egyelőre öt utcai ivlámpánk lesz és pedig a Béla-téren, a Garay-téren, a vashidnál, a kórháznál és a [sétatéren. A magánházakban a világítás pár napi késedelmet szenved. A várossal kötött szerződés szerint is a villamvilágitás üzembe lépésére szeptember 8-ika a kijelölt terminus. — Orvosi értekezlet. A Bártfán tartott országos orvos congressuson dr. Lévai Dezső duna- földvári orvos is tartott felolvasást a tüdőbetegségről és felolvasását teljes elismeréssel honorálták az orvosgyülés tagjai. — A közigazgatási tanfolyam előadói. A belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök a pécsi községi közigazgatási tanfolyamnál — a »Budapesti Közlöny« szerint — az igazgatói tiszttel 2 évi időtartamra Ko- szits Kamii vármegyei főjegyzőt, továbbá igazgató helyettesi liszttel dr. Treber Aladár városi főjegyzőt, előadói tiszttel pedig az igazgató helyettesen kívül Auguszt Ferencz pénzügy igazgató helyettest, Bolgár Kálmán anyakönyvi íelügyelőt, _ Deutsch Kornél városi főszámvevőt, dr. Koszits Ákos tb. vármegyei főügyészt, Nagy Jenő vármegyei t. főügyészt, Pintér Ferencz városi tanácsnokot, dr. Rásky Béla ügyvédet, dr. Szivér István vármegyei aljegyzőt, Vadnai Jenő tb. vármegyei főjegyzőt és dr. Záray Károly kamarai titkárt, az utóbbiakat egy-tgy évi időtartamra, bizta meg. — Községi élet. Szegzárd község képviselőtestülete Nagy György biró elnöklésével folyó évi augusztus 29-én délután 2 órakor ülést tartott. Az ülés tárgysorozatából a következőket emeljük ki: Tárgyaltatott Szegzárd városnak 1902. évi költségvetése. A képviselő testület egész terjedelmében elfogadta a bemutatott költségvetést. E szerint a bevéslek főösszege 56714 korona 84 fillért, a kiadásoké 111,049 kor. 54 fillért tesz ki, a községi pótadó utján fedezendő hiány 54334 kor. 70 fillért lesz ki. E szerint a jövő évi pótadó az eddigi 53%-róI 58°/0-ra fog emelkedni. Ezen emelkedést a villamvilá?itásért ezentúl fizetendő évi 10,000 kor. és a főgimnázium fentartásához szükséges évi járulék szaporodása okozza. A Ferenc-k'ózkórház kérvényét a kórház kibővítése céljából szükséges utcai területnek ingyenes átengedése iránt a képviselő-testület teljesíthetőnek nem találta. A Siemens és Halske cég kérvényét a villamos telep mellett, az alkalmazottak részére építendő lakóház ügyében a képviselő-testület nem tárgyalhatta, mert a cég a tervezett épület költségvetését nem mutatta be. — Színtársulat Tolnán. Kis Ferencz színtársulata Tolnán elég szép pártfogásnak örvend. A 15 tagból álló társulat jól szervezett, kellően ösz- szetanult, a súgóra nem igen szorulnak s általában kielégítik a közönség igényét. A társulat tagjai közül fölemlitendők: Karikás Jenő. Czopák János és Egri Berta. szép nagy darab finom sültet, bájos zengzetü szavait igy intézvén hozzám: »huszár! fogja e pecsenyét.« Minden tőlem hallott szónok között ez az asszony beszélt — szerintem — a legszebben. Motyogtam valami köszönetfélét, mert nem csak a váratlanul ért fájdalom, az öröm is megzavarja az embert. A kedves villáról levettem a fenn tiszteit pecsenyét s nagyot fújva a folyosó deszkájára, oda helyeztem, a midőn hangzik e kiáltás : Ordonnance! Ttyüh az áldóját! mit tegyek ? a pecsenyét — mert egy macskát láttam a folyosón — ott hagyni nem mertem, bevinni nem lehet, oda ugrottam hát lovamhoz s bedugtam a nyereg alá a féltett kincset. Átvéve a válaszlevelet, már éppen sarkon fordulva kijönni akartam a szobából, midőn reám szól egy tiszt: Milyen a maga keze ? A kéz, a kéz — mondja egy másik — de a levél. Oda pillantva a már kezemben tartott levélre, rémülve látom a levélen zsiros hüvelyk és mutató ujjam piszkos nyomait. Elpirultam szörnyen s majdnem sirva fakad- 1am. A tisztek összenéztek és mosolyogtak. Ekkor nagy zavaromból egy öreg ezredes segített ki némileg : maga bizonyosan kapott a konyhán valamit, ugy e? Igenis ezredes ur, mondám, egy darab pecsenyét. A tisztek hangosan elnevették magokat, Kis Ernő tábornok pedig mosolyogva : na jó, jó, a levelet majd t:szta borítékba teszszük s most menjen és mossa meg kezeit. — Katonai gyakorlatok Felső-Tolnában. Dombóvárra múlt csütörtökön érkezett a pécsi honvédhuszárok egy osztálya az ezredtörzszsel, a másik osztály Kocsolára ment. A java azonban csak szeptember 4. 5. 6-ik napján jön. A 32. hadosztály ugyanis ezen időben Teve I, Len gyei, Mágocs és Kaposszekcső között tartja gyakorlatait s ez alkalommal a jelzett napokon körülbelül 300 tiszt, 9000 ember és 800 ló Dombovárott és környékén lesz elszállásolva és pedig ezek fele Dombovárott, másik fele a közeli somogymegyei falukban, honnan naponkint bejönnek Dombóvárra. Ezen hadosztályhoz tartozik a budapesti 32., újvidéki 6 , szolnoki 68., szabadkai 86. gyalogezred, valamint kecskeméti 38. és zombori 23. gyalogezredek l — 1 zászlóalja, egy teljes tüzérezred, egy fél hászárezred, utászzászlóalj, egészségi osztály, szekerész osztály. Itt lesz természetesen a hadosztályparancsnokság és két dandárparancsnokság, mindegyiknek feje egy-egy tábornok, a maga törzskarával. Nak, Lápafő, Várong községekben szeptember 4 érői 5-ére 2000 honvéd lesz beszállásolva. Jól értesült lapokban az a hir is olvasható volt, hogy tengerész gyalogság is érkeznék ide, ezen. rendelkezést azonban, úgy látszik, megváltoztatták. Mint értesülünk tengerészcsapat csak az esetre vesz részt az idei gyakorlatokon, ha a monitorokat a Dráva alacsony vízállása következtében használni nem lehetne. A Dráva vízállása azonban most emelkedett. A Dombovárott összpontosult hadosztály innen a Kaposvárott összevont 31. hadosztály ellen vonul, mely az 52. pécsi, 44. kaposvári, 59. fehérvári és 1. bosznia-hercegovinai gyalog ezredekből s a megfelő segédcsapatokból áll. Ezzel egyesülve azután a IV. hadtest Pécs-felé vonul. — Államsegély. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter, a gyönki ev. református elemi iskolai II. tanitói fizetésnek 800 koronára való kiegészítésére 723 korona évi államsegélyt engedélyezett. — Áthelyezett szerzetesek. P. Kockán Bertalan volt bajai Ferenc-rendi szerzetes zárdafőnök hasonló minőségben Dunaföldcdrra, Ungváry Antal dunaföldvári áldozó pap pedig Bajára helyeztetett át. — Jubleum. Vettük a következő meghívót: > Osztrich Lajos itteni kir. járáabirósági telekkönyvvezető urnák 25 éves állami szolgálata megünneplésére általunk szeptember hó 5. napján rendezendő társas-vacsorára tisztelettel 'meghívni van szerencsénk azon kéréssel, hogy biztos részvételéről alulírott rendezőséget szeptember hó 1-ig értesíteni szíveskedjék. Dunaföldvárctt, 1901. augusztus 25-én. A rendezőség :-Báthory Géza kir. járásbiró, elnök. Freytag József kir. adótárnok. Dr. Hevesy Gyula tb. vm. főorvos. Rátkay László ügyvéd, orsz. gy. képviselő. Horváth Dénes kir. bir. tisztviselő. Pirk- ner József kir. s. telekkönyvvezető. Dr. Schóber László ügyvéd, lfj. Tóth Andor közs. jegyző. Zsinkó Lajos kir. bir. tisztviselő.« — Mibe került az aszfaltozás? A napokban küldte meg az Első Hazai Aszíaltipar-Részvénytár- saság a Széchenyi- és vár-utca aszfaltozásáról kiállított számlát. Ezen számla szerint 35,032 koronába került a két utca aszfaltozása. Néhány perc múlva a tiszta levél tiszta kezemben volt, de ismét nagy bajban voltam. A pecsenye nem maradhat a nyereg alatt, mert onnan kiesik, elvész, pedig annak elveszni nem szabad, ha ég és föld összeszakad is. Letettem hát a levelet tiszta helyre, elővettem káplárbugyillárisomat, mely akkor domború mellemen büszkélkedett, most pedig a megyei múzeumban hallgat egy üveg alatt s kivéve belőle egy régi Ellátási liszlát, ezzel csíptem meg a drága portékát, kihúztam a nyereg alól s mindjárt az említett papírba szépen begöngyöltem, aztán leemeltem piros zsinórral kiczifrá- zott szép fehér csákómat, bélését széthúzva, a pecsenyét beletettem s miután a bélés zsinórját gondosan összehúztam, felnyomtam a csákót fejemre, az attakszíjat állam alá s tele boldogsággal lovamra pattantam. E percben hangos kacagás hangzott a konyha felől s én egy pillanatra oda tekintve látom, hogy az asszonyok mind szorosan összebújva a konyhaajtóban. állanak és jóizüen nevetgélnek. Észrevettem, hogy engem nevetnek. Bizonyosan végignézték a pecsenyével véghezvitt egész manipulációmat. Oda is kiáltott az egyik — bizonyosan a leghamisabb : — hát most már jó helyen van a pecsenye, huszár ? . . . Még nincsen, — válaszolóm vígan, — de majd mindjárt jó helyen lesz, — s ezután pecsenyével s levéllel jókedvűen elvágtattam. — Halálozások Dr. Steiner Lajos szegzárdi ügy védnek nagynénje: özv. Forster Józsefnz augusztus hó 29-én, 63 éves korában elhunyt, a miről a következő gyászjelentést vettük : »Dr. Steiner Lajos, Steiner Károly és Steiner Anna férj. Krammer Jánosné a maguk és hozzátartozóik nevében mély fájdalommal jelentik felejthetetlen, jó nagynénjük- nek, özv. Forster Józsefné szül. Holicsek Mária asszonynak, élete 63 ik évében, folyó hó 29-ének hajnalán hirtelen történt gyászos elhunytát. A drága halott földi maradványai foíyó hó 30-án délután 4 órakor fognak a felső-sirkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat az Egek Urához szeptember hó 2-án d. e. */* 8 órakor fog a belvárosi templomban bemutattatni. Szegzárdon, 1901. évi augusztus hó 29-én. — Áldás és örök béke lebegjen porai felett!« Kovách Imre, a szegzárdi m. kir. erdőgondnokság vezetője, augusztus hó 9-én hosszas szenvedés után elhunyt Padraghon, szüleinek lakhelyén. A korán elhunyt fiatal ember halálának hírét ismerősei mély részvéttel vették. Ludvig József, városunk egyik értelmes, szorgalmas és munkás iparosa, múlt kedden agyszél- hüdésben elhunyt. Haláláról családja a következő gyászjelentést adta ki: »Özv. Ludvig Józsefné szül. Pichler Erzsébet a maga, valamint gyermekei Mehrwerth Lajosné szül. Ludvig Jozefa és Károly, Mehrwerth Lajos mint vő, unokái Mehrwerth Erzsébet, Imriske, úgy testvérje Nagy-Cziroky Sán- dorné szül. Ludvig Mária nevében is mély fájdalommal jelenti a felejthetetlen drága jó férj-, a legjobb apa-, após-, nagyapa- és testvérnek, Ludvig József, életének 59 ik, boldog házasságának 35-ik évében, folyó évi augusztus hó 27-én déli 12 órakor történt hirtelen gyászos elhunytát. A drága halott földi maradványai folyó hó 29-én délután 5 órakor fognak a régi felső-sirkerti családi sírboltban örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig ugyanaznap reggel 8 órakor fog a belvárosi templomban az Egek Utának bemutattatni. Szegzárd, 1901. évi augusztus hó 27. Áldás és béke poraira!« — Temetése nagy részvét mellett ment végbe. Özv. Domsits Kálmánné szül. Du/tay Anna elhunyt Szegzárdon 61 éves korában. Haláláról a következő gyászjelentést vettük : »Domsits Julianna férj. Farda Vinczéné, úgy gyermekei : Mariska, Erzsiké és Margit; Domsits Mariska, Erzsiké és János : valamint Farda Vincze mélyen szomorodott szívvel jelentik a legjobb anya, nagyanya és anyósnak, özv. Domsits Kálmánné szül. Duttay Annának, folyó évi augusztus hó 29-én reggeli 4 órakor, életének 61 -ik évében történt gyászos elhunytát. A megboldogult hült tetemei folyó hó 30-án délután 5 órakor fognak a róm kath. egyház szertartásai szerint a bartina-utcai gyászházból a felsővárosi sirkertben örök nyugalomra tétetni; — az engesztelő szentmise-áldozat pedig folyó hó 31-én reggeli fél 8 órakor fog az egek Urának bemutattatni. Szegzárdon, 1901. évi augusztus hó 29-én. Áldás és béke lebegjen drága hamvai felett!« — A megboldogultban Farda Vincze, lapunk tördelője anyósát gyászolja. — Az Antal-féle sikkasztás még mindig sok dolgot ad a gyámpénztárnak. Bene Dezső belügyminiszteri számellenőr is folytatja még vizsgálatát s az eddigi munkálatok alapján megállapították, hogy az Antal kezén elsikkadt egész összeg 68522 korona 42 fillérre rúg, s ennél nagyobbra már alig fog emelkedni a hiány. Az Antalnál talált iratok a kir. ügyészségnél vannak ; ezek egy részét Antal öngyilkossága előtt el akarta égetni. A présházban levő kályhába dobta és meggyujtotta azokat, de nem egészen égtek el s igy meg lehetett állapítani, hogy nem hivatalos iratok, hanem nagyobbrészt osztálysorsjegyek s erre vonatkozó huzási jegyzékek és levelek. Találtak továbbá egy hosszú jegyzéket 60—70 különféle sorsjegy számairól. A polgári iskola vagyonából elsikkasztott összeg megállapításának nehéz munkáját is megkezdették ; a vallás- és közoktatásügyi miniszter két kiküldöttje tegnap kezdte el megvizsgálni a számadásokat 1891. évtől kezdve s igy itt is hosszabb időt vesz igénybe a hiányzó összeg végleges megállapítása. — A vásári szerencsejátékosok üzelmeinek, kik legfőképen a népet szokták megsarcolni, véget vetett a belügyminiszter, ki a vásárokban minden olyan játékot eltiltott, melyben pénzbeli betétek mellett volt szokás nyereményekre játszani, minők a késdobálás, karikavetés, birbics, kátyozás és a többi. A zenész és kókler mutatványokra pedig hatósági engedélyt kel) ezentúl kérni.