Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-21 / 29. szám

0 VÁRMEGYE. — A köz gazgatási bizottság múlt hétfőn tartotta julius havi ülését gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt. Az ülésen résztvetlek; Dóry Pál, Simontsits Elemér, Kurz Vilmos, Törők Béla h. ügyész, Orffy Lajos, Kováts S. Endre, Perczel József, dr. Kramolin Emil, Tottk Ödön, Boda Vilmos, Tihanyi Domokos, Perszina Alfréd, Szilágyi Gyula, Krcsmarik Pál, Perczel Lajos és Jeszenszky Andor. Az alispán jelentése szerint : az alispáni hi­vatalhoz a múlt hó folyamán beérkezett 1774 ügydarab, május hóról hátralékként áthozatott 519 ügydarab, elintézendő volt tehát 2293 ügydarab; ebből elintéztetek alispánilag 1920 drb, közgyű­lésre fenhagyatott 94, elintézetlenül maradt össze­sen 373 drb. — A csendőrkerületi parancsnokság esemény-jelentésének adatai szerint letartóztattak hatósági közeg elleni erőszakért 3, pénzhamisításért 3, gyilkosság kísérletéért 1, lopásért 18, kihágáso­kért a közigazgatási hatóságokhoz elő vezettek 19 egyént, feljelentés pedig különféle vétségekért 116 esetben történt. A múlt hó folyamán fegyelmi eljá­rás községi közegek ellen 3 esetben rendeltetett el, csekélyebb mulasztások miatt pedig rendbírság 8 esetben alkalmaztatott. Az árvaszéki elnök jelentése szerint a múlt hó folyamán beérkezett az árvaszékhez 2285 ügy­darab, melyhez az előző hóról áthozott 1038 drb hátralékot hozzáadva, elintézendő volt 3323 drb ; ebből feldolgoztatott 3092 drb, elintézetlen maradt 231 drb. A gyámpénztárban jelenleg 320,637 ko­rona 2 fillér értékű kötvényt őriznek állandó le­tétként. A pénzügyigazgató-helyettes, Szilágyi Gyula jelentése szerint a múlt hó folyamán adókban és illetékekben befolyt 246,728 korona 12 fillér, 4014 korona 12 fillérrel kevesebb, mint a múlt év megfelelő időszakában. A kir. ügyész jelentése szerint a múlt hó fo­lyamán a szegzárdi törvényszéki fogházban 79 egyén volt letartóztatva ; ezek közül fegyházra volt Ítélve 2, börtönre 49, fogházra 14, vizsgálati fogoly volt 10, fölebbezés alatt állott 4. A fogházi kór­házban hat rabot gyógyítottak, kik közül 1 meg­gyógyult, ötöt tovább gyógyítanak. A kir. föállaiorvos helyettese, Doórik Lajos jelentése szerint a múlt hónapban az állatok meg­betegedése szórványosan fordult elő, csak Bonyhá- don fajult járványnyá a lépfene, s e miatt 1 ló, 6 szarvasmarha és 3 juh hullott el; Kis-Dorogh községben pedig egy lovat takonykor miatt le­szúrtak. A kir. főmérnök jelentése szerint az állami és megyei utak jó karban voltak. A bizottság uta- s tóttá a főmérnököt, hogy az állami ut szegzárdi átkelési szakaszának a miniszter által már elren­delt kockakővel való burkolása iránt még ez évben tegye meg a szükséges intézkedéseket. A tiszti főorvos helyettese, dr. Drágíts Imre jelentése szerint a közegészségi állapot a lefolyt junius hóban, tekintve a betegedések kisebb szá­mát és azok kedvező lefolyását, nemkülönben a kisebb mérvű halálozást, jónak minősíthető. Leg­gyakrabban fordult elő az emésztő szervek he­veny hurutos megbetegedései, továbbá a vörheny, mely a hó első felében leginkább a tamásii és dombóvári járások egyes községeiben mutatkozott, később azonban a simontornyai és völgységi járá­sok néhány községére is átterjedt. Ezen két utóbb; járás némely községében a kanyaró is mutatkozott, de enyhe lefolyása miatt halálozást nem okozott. Előfordult a ragályos betegségek közül még néhány diíteritisz és hasi hagymáz, de eléggé kedvező le­folyással. Az ezeken kívül még előfordult betegsé­gek az illetők korából és betegülési hajlamaiból eredtek és többnyire kedvezően végződtek. A ra­gályos betegségek ellen az elkülönítési és fertőt- lenitési óvintézkedések megtétettek. Hatóságilag megvizsgáltattak ezen hóban a központi, völgy­ségi és simontornyai járások területén levő gyá­rak, továbbá a bátaszéki és a szegzárdi szikviz- gyárak és a talált közegészségi és közbiztonsági hiányok megszüntetésére a szükséges intézkedések megtétettek. Megvizsgáltatott továbbá közegészség- ügyi szempontból 17 iskola és 6 óvoda, ezek közül zsúfoltnak találtatott 2 iskola és 3 óvoda. Piacz­2. vizsgálat tartatott 18 ízben, korcsmák vizsgáltat­tak 14 községben; mészárszékekés hentes üzletek megvizsgáltattak 12 ízben és pékműhelyek 7 Ízben. Okleveles szülésznő telepedett le Bölcskén, Gyön- kön és Váralján s egy újabb Szegzárdon. A szeg­zárdi Ferencz-közkórházban gyógykezeltetett 425 beteg, kik közül gyógyultan elbocsájtatott 88, ja- vultan 39, gyógyulatlanul 15 és meghalt 8. A kir. tanfelügyelő jelentése szerint ezen hó alatt 6 iskolát látogatott meg 19 tanteremben, to­vábbá 8 napon át elnökölt 31 leány- és 24 fiú­nak a szegzárdi községi- és 4 leány- és 4 fiúnak a paksi állami polgári iskolában történt magánvizs­gálatán, melyen a megvizsgált 63 növendék közül 47 eredmény nyel vizsgázott, 16 pedig részben is­métlésre, részben javító vizsgára lön utasítva. A kir. tanfelügyelőségi tollnok részt vett a »Szegzárd- vidéki róm. kath. tanitó-egylet« gyűlésén. — A meglátogatott iskolákban az eredményt kielégitő- és jelesnek minősitette. — Fel kell hoznia azon­ban, hogy a szegzárdi községi polgári iskolánál a tornaterem padolatlansága, a bele helyezett oszlopok, kicsi ablakai, mély fekvése és ebből eredő dohossága és nedvessége következtében egészségtelen és a kitűzött célnak meg nem felel. Továbbá mindkét polgári iskolánál a kénye­lemszékek oly rossz berendezésüek, hogy teljesen megrontják úgy a tantermeknek, mint a folyosók­nak levegőjét. Szertáraik, a hova a tanszerek len­nének elheiyezendők, nincsenek. A bútorzatból az iskolai padok régi szerkezetűek, melyeken a 25 évi használatnak uyomai feltűnően láthatók. Végre még a polgári leányiskola tantermei, valamint folyosója szükek, hol a növendékek óraközökben a fennebb jelzett levegőben kényszerülnek tartózkodni, hol fel nem élénkülhetnek, mert minden második óraköz­ben juthatnak csak ki az udvarra, azon okból, mert az udvar a fiukkal közös és az igazgatónő részére szánt iroda hiányában a közös tanácskozási szobá­ban kényszerül irodai teendőit végezni. Legvégül, hogy a szegzárdi ipar- és kereskedő-tanoncz isko­lában az iskolábajárás rendetlenségét az igazolatla­nul mulasztók megbüntetésének elmulasztása okozza, miért is véleményezi, hogy a polgári iskolákban talált hiányok orvoslása iránt Szegzárd község elöl­járósága mint iskolafentartó és iskolaszéke, utóbbi­nak rendbehozása céljából pedig az ipar- és ke- reskedő-tanonc iskoláknak igazgatója és felügyelő­bizottsága utasittassék. — Hirdetmény. A törvényhatósági közutak- nak építési, kezelési és fentartási kiadásairól s másrészt az érintett kiadások fedezésére szükséges bevételekről 1899. és 1900. évekre készített s a közigazgatási bizottság által is tárgyalt és elfoga­dott zárszámadás, az 1900. évi I. t. c. 28. § a ér­telmében a vármegye levéltári helyiségében folyó évi julius hó Ifj-tól kezdve julius hó 30-ig bezá­rólag közszemlére fog kitétetni. Egyesek a zárszá­madás ellen a kitételi idő tartamának lejárata nap­jáig, vagyis julius hó 30-ig bezárólag írásban fel­szólalhatnak. A felszólalások az alispáni hivatalnál nyújtandók be. Szegzárdon, 1901. évi julius hó 15 én. Dóry Pál alispán. 10229. szám. Tolnavánnegye alispánja. alisp. 1901. Hirdetmény. A legtöbb adót fizető vármegyei bizottsági tagok 1902. évre kiigazítandó névjegyzékére vo­natkozólag a következők tétetnek közhírré : I. A névjegyzék kiigazításánál alapul szolgáló adókimutatások az 1886. XXI. t. ez. 25 §-ának rendelkezéséhez képest folyó évi szeptember hó 1-től szeptember hó 8-ig a vármegye levéltárában lesz­nek közszemlére a hivatalos órák alatt kitéve. A felszólamlások ezen adókimutatások ellen, folyó évi szeptember hó 1-től kezdve az igazoló választ­mánynak folyó évi szeptember hó g re kitűzött ülése napjáig a vármegyei főjegyzőhöz, mint az igazoló választmány előadójához, az ülések tartama alatt pedig az igazoló választmányhoz is benyújt­hatók. — II. Azok részéről, kik ez évben először vannak az adókimutatásokban a legtöbb adót fizetők között kitüntetve, az igazoló választmányhoz közvetlenül intézendő beadványban folyó' évi szeptember hó 9-ig igazolandó lesz, hogy az 1886. évi XXI. t.-cz. 23. §-a e) pontjának megfelelőleg a törvényható­ság területén legalább is két év óta ingatlannal bír­nak, vagy ugyanannyi idő óta itt laknak és adót fizetnek. —• TOLNA VÁRMEGYE. III. Az igazoló választmány által egybeállitandó névjegyzék az 1886 évi XXL t.-cz. 28 §-a értelmé­ben folyó évi szeptember hó 10-én fog a várme­gyei levéltári helyiségben közszemlére kitétetni és a vármegye székházának bejáratában levő hirdetési táblán kifüggeszteni. Szegzárdon, 1901. évi julius 11-én’ Döry Pál, alispán. lolnavármegye igazoló választmánya elnökétől. 2 szám. ig. vál. 901. Hirdetmény. A legtöbb adót fizető vármegyei bizottsági tagok 1902. évre érvénynyel bírandó névjegyzéke a vármegyei igazoló-vátasztmánynak Szegzárdon, a vármegyeház kistermében, folyó évi szeptember hó 9-én d. e. 9—12 óráig és d. u. 3—5 óráig nyil­vánosan tartandó ülésében fog összeállittatni, ille­tőleg kiigazittatni, s ugyanazon ülések tartama alatt fognak egyszersmind, az 1886. évi XXI. t.-cz. 25. §-a értelmében a folyó évi 10229. sz. a. ezzel egyidejűleg közzétett hirdetmény szerint a várme­gye levéltári helyiségében ez év szeptember hő* 1-től 8-ig bezárólag betekinthető adókimut^tások ellen, benyujható felszólamlások is elintéztetni. Azok, kik adójuk kétszeres beszámításának kedvezményét a már idézett törvény 26. §-a alap­ján igénybe venni kívánják, kötelesek az ülések tar­tama alatt az igazoló-választmány előtt szóval, vagy Írásban jelentkezni s jogosultságukat igazolni. A ki nem jelentkezik, vagy jogosultságát igazolni nem képes, az adó kétszeres beszámításá­nak kedvezményéből ez egy alkalomra elesik. A fentebb már említett folyó évi 10229/alisp. sz. hirdetmény szerint folyó évi szeptember hó 10-től közszemlére kiteendő, illetve kifüggesztendő névjegyzék ellen, általában a kifüggesztéstől, a tör­vény 285 §-a értelmében hozandó határozatok ellen, pedig a kézbesítéstől számított 15 nap alatt az állandó bíráló választmányhoz intézhető felebb ezé- sek az igazoló választmánynál nyújthatók be. Kelt Szegzárdon, 1901. évi julius hó l én. Örffy Lajos, az ig.-választmány h. elnöke. 1901. julius 21. A szabadelvüpárt értekezlete. Tolnavármegye szabadelvüpártja f. hó 16-án a vármegyei szabadelvüpártnak az ősszel meg­ejtendő képviselőválasztásokra való szervezkedése céljából Szegzárdon értekezletet tartott. Az ülést Bernrieder József, a vármegyei sza­badelvüpárt kipróbált, nagyérdemű elnöke hivta össze a következő meghívó utján : Tisztelt Elvtárs Ur! A folyó év őszén megejtendő . országgyűlési képviselő választások közeledése elkerülhetlenné teszi, hogy immár hazánk alkotmányos életéne k ezen fontos pillanatában egyöntetű öntudatos állást foglaljunk s egyesült erővel elveinknek minél több kerületben győzelmet szerezzünk. Meg lévén győződve, hogy egy szükebb párt- értekezlet« legalkalmasabb a választó kerületek helyzete és óhajainak figyelembe vételével a szük­ségeseknek mutatkozó előintézkedések megtételére, tisztelettel felkérem tisztelt elvtárs urat, hogy a folyó hó 16-án d. e. 9 órakor a szegzárdi nagy- vendéglőben tartandó értekezleten mulhatlanul meg­jelenni s pártunk tevékenységét becses közremű­ködésével támogatni szíveskedjék. Kelt Szegzárdon, 1901. évi julius hó 10-én. Hazafiui üdvözlettel : Bernrieder József, pártelnök. Az értekezleten megjelentek : gr. Apponyi Sándor, gr. Apponyi Géza, Butin Gusztáv, Bernrieder János, Bévárdy Lajos, Csapó Vilmos, Csiba Lajos, Dóry Pál, Fleischmann Lip ót, Hagymást Károly, Heller- mann Antal, Jeszenszky Andor, Dr. Kämmerer Ernő, Kovács Sebestyén Endre, Dr. Kiss Ernő, Kálmán Dezső, Dr. Kovács Bálint, Leopold Sán­dor, Dr. Leopold Kornél, Óvári Ferenc, Orffy La­jos, Dr. PálföldiLajos, Perczel Dezső, Perczel József, Beisner Béla, Sass László, Simontsits Elemér, Sin­ger Bálint, Szentpétery József, Sztankovánszky Já­nos, Tottk Ödön, Tóth István, Vizsolyé Ákos és Wurm Ignátz. — Bernrieder József elnök meleg szavakban üdvözölte a megjelenteket, a jegyző­könyv vezetésére Dr. Leopold Kornélt, a párt jegy­zőjét, hitelesítésére pedig : Totth Ödön és Sass László urakat kérte lel. Bernrieder elnök mié lőtt

Next

/
Thumbnails
Contents