Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-21 / 16. szám

— Fehér vasárnap. A husvét uiáni első va­sárnapot fehér vasárnapnak hívják. Ezen a vasár* napon járulnak először a r. k. áldozó gyermekek az oltáriszentséghez. ügy a belvárosi, mint az új­városi templomban nagyszámmal voltak' először áldozok. A belv. templomban kicsibe műit, hogy nagyobb baj nem történt. Az egyik leánykának a kezében tartott gyertyától lángot fogott a íátyola; Csernohorszky József s. lelkész azonban rögtön ott termett, és eloltotta a meggyuladt fátyolt. — Anyakönyvvezetöi kinevezés. A belügymi­niszter majosi anyakönyvvezető helyettessé Steib Mihály okleveles jegyzőt nevezte ki. — Hivatalvizsgálat. Fink Kálmán szegzárdi p. ü. igazgató legutóbbi körútja alkalmával Duna- fóldvároít, Tamásiban és Gyönkón az adó- és só­hivatalokat megvizsgálván, azokat a kellő rendben találta. — Biróválasztások. Szálkán Kamb János biró lemondása folytán ezen állásra Gungl Ádám esküdt, ennek helyébe pedig Pappert János választat ott meg ; Palatincán pedig Breining András biró lemond­ván, helyette Schrodt György választatott meg. — A vármegyei múzeumnak ajándékoztak újabban Kaiser János Szegzardról a kelta kor­ból 1 nagy vas lándzsacsucsot, két dárda véget, egy nagyobb és egy kisebb kést. Deli Ferenc Simontornyáról egy ágyú- és egy puskagólyót és két érmet. — Két gimnáziumi tanuló három érmet. Goldberger Hugó az első magyar nyomtatvány (Cronica Hungarorum 1473) hasonmás kiadványát. — Előjegyzés az őszi szénkénegre. Semmi sem bizonyítja jobban a szegzárdi uj szőlők örven­detes szaporodását, mint az a körülmény, hogy az őszi gyérítéshez szükséges szénkénegre való elő­jegyzés adatai szerint már eddig felül van a jelent­kezők száma a óyo-en és az előjegyzett mennyiség megközelíti az 1000 métermázsát — A néptanítók számára mezőgazdasági tanfolyamot tart ismét a földmivelésügyi miniszter. A négyhetes tanfolyamra 280 tanítót vesznek föl, kik 100 korona átalányban részesülnek. A tanfo­lyamra lehet jelentkezni Tihanyi Domokos tan- felügyelőnél. — Iparos dalkör. Már említettük, hogy André István ipartest, elnök és Ketskés Elek lapunk bel- munkatársa városunkban egy iparos dalkört akar­nak létesíteni. Az eszme az iparosok körében élénk visszhangra talált, úgy, hogy a múlt szerdán szét­küldött felhívásukban ma d. u. '/23 órakor tartandó értekezletre hívták össze Szégzárd iparosságát. Az értekezlet a városháza nagytermében lesz. őszin­tén kívánjuk, hogy a várt eredmény meglegyen. — Feloszlatott egyesület. A belügyminiszter az Első Újpest- és Vidéke Ueánykiházasitási, Te­metkezési és Jótékonysági Egyesületet feloszlatta. Tolnán is volt ennek az egyesületnek fiókja, tehát ez is feloszlott. — Lóverseny Pécsett. Baranya vármegye lótenyészt, bizottsága, gazdasági egyesülete és a m. kir. 8 honvéd huszárezred tisztikara Pécsett, 1901. évi május hó 16-án tenyészlovak díjazásával egybe­kötött díjlovaglást, lóversenyt és ügetőversenyt rendez. A versenyek közül, a történelmi hagyomá­nyokon alapuló jó szomszédos viszonynál fogva Tolna és Somogy vármegyék részére nyitva hagyta: a II. sz. »Kettős fogatú ügető versenyé«-t, az V. sz. »Díjugratását, a VI. sz. »Urlovasok aka­dály. versenyéit, a VII. sz. »Jeu de barre«-t és a a IX. sz. »Sikverseny«-t. A verseny-rendező bizott­ság ezen figyelme által vármegyénk lótenyésztési bizottságának elnöke, Sztankovánszky János cs. és királyi kamarás, kötelezve érezte magát, hogy az adandó dijakhoz vármegyénk részéről is némi hozzájárulást biztosítson. E célból gyűjtést rende­zett, mely, tekintetbe véve, hogy a versenyek napja a közelben van, csakis szükebb körre szorítkozott. E gyűjtés eredményéből 2 tiszteletdíjat szerzett be, melyeknek egyike a II. sz. »Kettős lógatok ügető versenyé«-ben a nyerőnek mint 1. díj, másika pe­dig a VI. sz. »Urlovasok akadályversenyé«-ben mint II. díj fog kiadatni. — A fent elősoroltakra való tekintettel fölhivja Tolnavártnegye érdeklődő közönségének figyelmét, hogy az oly érdekesnek Ígérkező ünnepélyen részjegyen, s a vármegyei lótenyésztők részére is nyitva á'-ló versenycsarnok­ban lehetőleg tevőlegesen is közreműködjön. 4____________________________________ — NéptanPók figyelmébe. A miniszter meg­engedte, hogy a sző’ő- és borgazdasági tanfolyamra felvett tanitók osztályaiban, ha a kérdés másként meg nem oldható, szünetet adjanak a tanfolyam fennállásának ideje alatt. — Névváltoztatások. A dunaföldvári szüle­tésű Giins Arthur vezetéknevét »Földvári«-ra, Psoiia József németkéri születésű, tanitóképezdei növendék * Polgár* ra változtatta. — Kitüntetés. Darányi földmivelésügyi minisz­ter köszönetéi és elismeiését nyilvánította Mautner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedő azon tevé­kenysége és közreműködéseiért, melyet a párisi nemzetközi kiállítás magyar osztálya sikerének biztosítása érdekében kifejtett. Fiát, Mautner Alfrédet pedig Ö Felsége ugyancsak a párisi kiállítás magyar osztályán kifejtett ügybuzgó tevékenységéért az arany érdemkereszttel tüntette ki. A fiatal, alig 23 éves képzett és törekvő kereskedő valóban rászol­gált a kitüntetésre, mert a kertészeti kiállítás ren­dezésében, — a mi oly fényesen sikerült — nagy része volt. — Egy millió halikra Simontornyáról. A mohácsi szigeten levő Riha-tóban, mely a pécsi püspök tulajdonát képezi, valamikor csaknem a csudával határos halmennyiség volt. A bérlők nem kímélték a fáradságot, valóságos rablóhalászatot űztek, úgy annyira, hogy ezelőtt 10—15 évvel már nagyon megcsappant a Riha halállománya. A sziget lecsapolásával s az árvédelmi munkálatokkal lehetetlené vált, kogy a Duna áradása alkalmával évről-évre nagyobb mennyiségű hal kerüljön a tóba s az áradás elvonulásával ott is maradjon. Nem maradt más hátra, mint a halak mesterséges te­nyésztése. Hettyey Sámuel, a pécsi kath. egyházme­gye püspöke a Riha halállományának fokozása érdekében tárgyalt Ruzsovics József, Frigyes főher­ceg nyugalmazott főerdőraesterével, kinek a halá­szat terén országos neve van s a halgazdaság előmozdításával már is nagy érdemeket szerzett: — e megbeszélés eredménye, hogy az országos hal­tenyésztési szövetkezet a simontcrnyai haltenyészet­ből egy millió megtermékenyített fogas-süllő ikrát szállít még e hó folyamán Mohácsra s a váci fegy­intézetből ötven költő kosarat. Ezeket a Rihában fogják elhelyezni. Átlagos számítással alig tiz szá­zaléka vész el az ilyen ikrának s igy a püspök halas tava legalább kilencszásezer fogas-süllővel fog gazdagodni s három év múlva az uj halgene­ráció már javában halászható. — Kirakó vásárok Vétnénden. A kereskedel­mi miniszter megengedte, hogy a Baranyavármegye területéhez tartozó Véménd községben, az évenkint mátcius hó 27-én, julius 17 én és szeptember 30-án megtartatni szokott á’latvásárral kapcsolato­san a jelzett napokon helypénzszedési joggal egybe­kötött kirakó vásár tartassák. — Legfelsőbb elismerés. Stowasser J. cs. és kir. udvari hangszergyárost Budapesten Ő Fel­sége a király legfelsőbb elismerésében részesítette úgyszintén a kereskedelemügyi miniszter Ő Nagy­méltósága is külön elismerését nyilványitotta a múlt évi párisi világkiállításon bemutatott kiváló kiállí­tásáért, valamint a kiállítás III. csoportjában kifej­tett csoportbiztosi eredményes működéséért. — Csaló ügynökség. Alig múlik el hét, hogy a kivándorlók érdekeit szem elölt tartó hatóságok és külföldi konzulátusok rá ne jöjjenek valami »kivándorlási ügynökség« csalárd üzelmeire. A bel- ügyminisziernek egy leirata szerint ezeknek az ügynökségeknek száma most ismét szaporodott egygyel. Működésének székhelye Hamburg, hol a csalók emberei, mint New-York«, kivándorlási ügynökség tagjai szerepelnek, főnökük, Wilson ur presztízse alatt. Üzelmeik az eddigi ilyen ügynök­ségek üzelmeihez hasonló, a mennyiben mindenféle áligéterekkel elszéditve a szegény népet, kivasalják belőle az utolsó fillért is. A belügyminszter úgy a hivatalos hirdetések, mint a sajtó utján figyelmez­teti a kivándorlókat s óvatosságra inti őket. — Házvétel. Tekns Vilmos szegzárdi kir. pénzügyigazgatósági titkár megvette a Bezerédj István-utcában levő Szépaiter féle házat 17,200 ko­ronáért, dr. Lörenthey Imre budapesti egyetemi tanártól. -- Per laky József, a szegzárdi vasúti osztálymérnökség főnöke pedig megvette a Széche­nyi utcai Lettersdorfer József-féle házat 13.400 koronáért. TOLNA VÁRMEGYE. 1901. április 21. __________________________________---------------— ----------------------—— — Legjobb orvosság. Mindazok, kik gyo­morbaj, étvágytalanság, rossz emésztés, májfáj­dalmak, kólika, vérszegénység, ideges fogfájásban szenvednek, használják a világhírű Ps erhoter vértisztitó íapdacsokat, melyek teljesen ártalmatla­nok, gyorsan és biztosan hatnak és a legelsőrangu orvosok által ajánltatnak. Hasznos szolgálatot vé­lünk tenni t. olvasóinknak, ha e kitűnő szert b. figyelmükbe ajánljuk. 1 tekercs, mely 6 doboz á 15' labdacs 105 frt. A pénz előleges beküldése után 1 tekercset U25 írtért, 2 tekercset 2 30 frtért, 3 tekercset 3 35 frtért küld bérmentve Pser- hofer J. gyógyszertára, Bécs, I. Singerstrasse 15. — Élő fáklya. Grábócról írja tudósítónk : Breining József itteni füszerkereskedő szomorú bal­végzete tartja izgatottságban a kedélyeket. Hétfőn este boltzárás előtt el akarta rakni a szénkéneget-. tartalmazóf korsót Fölállt egy székre, hogy állvá­nyára helyezze vissza a veszélyes folyadékot, mi­közben megcsúszott, kiejtette kezéből a korsót, mely eltört és a szerte ömlő folyadék ráömlött Brei- ningre és a szájából kiesett szivartól ruhája égni kezdett. Még annyi lélekjelenléte volt, hogy föltápászkodhatott és kifuthatott az ud­varra, hol nem kis ijedelmet okozott az égő láng­oszlop, melytől megijedtek az emberek. A bátrab­bak végre mégis közeledni mertek Breininghez, kinek borzasztóan összeégett testéről letépték a ruhákat. Mire ez sikerült, Breining borzasztó égési sebeket szenvedett. Még él, de felgyógyulásában alig mernek reménykedni. ______________VIDÉK._______________ Fadd. I zgalmas jegyzőválasztás. Múlt szombaton ment végbe Faddon a jegyzőválasztás nem csekély izgatottság között, mert a faddi származású Barna (Netlau) István, ki jelenleg Rákospalotán »ellenőr­jegyző«, hetek óta korteskedett a községben, hogy a jegyzői állást a maga részére biztosítsa. Sikerült is a népet annyira a maga részére hódítani, hogy egész Fadd apraja-nagyja lázas érdeklődéssel várta a jegyzőválasztás napját, hogy vájjon az ő ked­vencüket jelöli-e a főszolgabíró ? Barna István pla­kátokat is nyomatott s azokat terjesztette a nép között. Ebben a kiáltványában mindenféle hangza­tos frázisokkal, üres bombasztokkal iparkodott a nép hajlandóságát megnyerni; »Kedvességtek«-nek titulálja a népet, mint Ő Felsége szokott a főher­cegekkel beszélni. Kiáltványában ugyancsak kevés a logikai összefüggés ; naiv compillatiója egyes hírlapokból rosszul összeszedett nagyhangú szóla­moknak, melyek azonban, úgy látszik, mégis hatot­tak a jámbor faddiakra, mert ugyancsak hangosan éltették jelöltjüket és követelték, hogy ő legyen a jegyzőjük. Reggel az egész falu népe a községháza előtt zajongott, éltette a falu szülöttét, miközben Rassovszky Julián főszolgabíró megnyitotta a kép­viselő-testületi ülést és kinyilvánította, hogy a jegyzői állásra jelöli Lemle Béla bikácsi, Gungt József németkéri, Linka Károly faddi helyettes, Zsigmond Elemér harci, Thury Béla tolnai és Várkonyi Imre simontornyai jegyzőket. Erre aztán egyik képviselő-testületi tag felszólalt és azt kér­dezte a főszolgabírótól, hogy miért nem jelöli az ő kiszemelt emberüket is. Rassovszky kijelentette, hogy a törvény értelmében, mint azt már előzőleg megmagyarázta, nem tartozik indokolni a kijelölést, a ki azonban nincs megelégedve vele, az fölebbez- het ellene. Erre 41 képviselő-testületi tag kivonult a teremből és csak hat maradt benn szavazásra, melynek eredménye az lett, hogy Linka Károlyra szavazott négy, Gutigl Józsefre 2, s igy a főszolga­bíró a zajongó nép nagy elégedetlensége közt ki­hirdette, hogy Linka Károly választatott meg faddi első jegyzővé, ki eddig mint helyettes jegyző meg­nyerte a főszolgabíró bizalmát és rokonszenvét, mert kiváló tehetségének és munkaképességének adta bizonyitékát. Rassovszky főszolgabíró igen higgadtan vezette a választást, s a kihirdetés után felszólította a zajongó népet, hogy most már tá­vozzanak haza s lássanak békésen dolgaik után; ha nincsenek megelégedve a választás eredményé­vel, adjanak be fölebbezést ellene. A lázongó nép­tömeg nem mozdult a községháza elől, folyton Barna Istvánt éltette. Tizennyolc csendőr állott a községháza előtt, s dacára, hogy a főszolgabiró már

Next

/
Thumbnails
Contents