Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-07 / 14. szám

— Gyilkos CSŐSZ. Kalányos Imre teknővájó cigány és Szűcs Sándor őcsényi hegyőr a szeg- zárdi virágvasárnapi vásáron alaposan bevásárol­tak : Kalányos a másvilágra költözött, Szűcs pedig több évi fegyházat szerzett magának. Az egyik pe- csenyés sátorban vígan folyt a mulatság: cigányok ),'lusták a cigánynak, Kalányos Imre mulatott. Ka­lányos különben sem volt valami békés természetű ember ; de ezen a napon különös jókedve kere­kedett. Késsel hadonászott, sőt Szabó-Pál József vármegyei szolgát meg is szúrta, és Bah Antal korcsmáros csak annak köszönheti életét, hogy a zsebében levő jegyzőkönyve a szúrást felfogta. Sziics Sándor hegyőr sem imponált neki, úgy, hogy, midőn a hegyőr hozzája ment. pofon vágta. Sziics a csendőrökhöz fordult, ámde ezek — állítólag — azt mondották neki, hogy «menjen a járásbírósághoz.« Sziics erre felfortyant, megsértett önérzete iszonyú dühre gerjesztette : őt egy rongy oláh-cigány po­fon vágta! Fölkapta fokosát, és egy iszonyú su­hintással úgy vágta bele a cigány fejébe, hogy alig tudták kivenni belőle. Persze, a cigány pár perc múlva meghalt. Schubert János orvos már csak a haldoklást konstatálhatta ; Jeney László kir. alügyész rögtön a helyszínére sietett ; de az áldo­zat egy pillanatig sem tért magához. A cigány holttestét a kórházba szállították, a gyilkost pedig az ügyészség börtönébe kisérték. Kalányosnak hat, Szűcsnek pedig tizenegy gyermeke van. — Körözések. A budapesti VII. kér. kapi­tányság Kovács Istvánná szül. Helsleyer Anna gyónki születésű, 28 éves, és Matisz Margit 17 éves, kótnlcdi cselédeket keresteti, kik kihágási ügyben jogerősen elítéltettek és ismeretlen helyen tartózkodnak. — Schlamandinger Alajos székes- fehérvári lakos kocsisa, ki magát Ludman Elemér­nek nevezte, s könyve is e névről szólt, folyó hó 3-án gazdája két pej lovát egy zöld parasztkocsiba fogta be és azután elhajtatott. Minthogy a kocsis még most sem tért vissza, a székesfehérvári rendőr- kapitány országszerte körözteti. A kocsis 25—30 ; év körüli, magas, szikár termetű, kis, fekete ba- i juszu, rövidre nyirott hajú, és szürke, urias ru­hát visel. — Szabadon bocsájtás Willi Konrád és Krézics Blágó szálkai lakosokat — mint annak idején tnegirtnk — letartóztatták, minthogy Mayer főerdész őket gyanúsította a gyilkosság elköveté­sével. A két gyanúsított az első perctől kezdve tagadott, sőt mindkettő igazolta alibijét, úgy, hogy múlt hétfőn szabadon bocsájtották őket. — A sárközi menyecske bajban. A múlt szegzárdi vásáron egy csinos sárközi menyecske egyedült ült a kocsin, melybe ijedős, fiatal lovak voltak befogva. A férj valamit vásárolni eltávozott a kocsitól, miközben a szemben jövő ökröktől a 4._____________________________ ____ Ju lius 8-án Gerliczyné Sztankovánszky Lilla barátnőmmel, kivel naponta találkozónk, a budai aréna előadását néztük, midőn Schmidt városkapi­tány hozzánk belép és fülembe súgja, hogy Haynau \ elbocsáttatoti. És e nagy esemény csakhamar köz- ' tudomásra jött, de Haynau közel sorsa felől már .előbb értesülvén, a kormány iránti bosszúból julius 5-én megkegyelmezett számos katonai és politikai fogolynak — köztük volt unokatestvérem Csapó Vilmos és Bezerédj István — és elkeseredésében a prókátor-miniszter, Bach ellenében, ki őt oly szé­gyenletes módon elkergeté, a hírlapokban tiltakozva panaszkodott és magát Belizárhoz hasonlitá ; de ki sem törődött többé ezen hyénával, kit a történelem majdan meg fog bélyegezni, mint egy jellemtelen, szennyes, indulatos s vérszomjazó szörnyeteget. Csak nejét és leányát sajnáltam őszintén, két szelíd jósá­gos nőt, kik tőlem búcsút véve, keservesen zo­kogtak. A tűrhetetlen hőség divatossá tette a kioszk felkeresését, hol sajátszerü helyzetemnél fogva az osztrák és magyar cotteriával egyaránt társalogtam, de szivem utóbbihoz vonzott, melynek rendes tagjai valának Rohonczy, L. nyay, Szapáry Pepi, Tajtiayné az őt környező ifjúsággal. A német társaságot ké- pezék: Thun, Braida nejeikkel, Vécsey, Orczy, Henkel, Königsegg Alfréd és Wallmoden, kinek is­meretsége később szintén hasznomra vált. Egy má­sik divatos üdülőhely a Széchenyi-sétatér volt, a hires Morelli-zenekar előadásaival: ide leginkább lovak megijedtek, félrerántották a kocsit, s a me­nyecske az ülésből hanyatt esett a kocsi belsejébe. A furcsa jelenet láttára nagy kacajba és vihogásba tört ki a körülálló közönség, a menyecske pedig pironkodva kecmergett ki a mutatványos helyzet­ből, melynek sok nevető szemlélője akadt. A me­nyecske férje a nagy nevetés hallatára visszatért a kocsihoz, s a maga módja szerint iparkodott meg­vigasztalni a kellemetlen helyzetbe jutott, szemre- való menyecskét. — Tanár és tanító országgyűlési képviselő nem lehet. Annak a törvényjavaslatnak, mely hi­vatva van megállapítani, hogy milyen állást betöltő egyének nem lehetnek egyúttal országgyűlési kép­viselők, 4. §-a többek között azt mondja : »a tör­vényhatósági és községi, a közép és polgári isko­lák tanárai és az elemi és felsőbb népiskolák taní­tói, a szerzetesrendek tagjai, — a premontreiek, ciszterciták, bencések és kegyesrendiek kivételével — országgyűlési képviselőkké nem választhatók.« — Durator által a cipőtalp minden 3—4 hét­ben egyszeri bekenéssel ötször oly tartós és vizát- hatlan lesz. E kiváló hazai készítmény nagyon sok takarékos embernek szerez örömet és bizonyára kevés családnál fog hiányozni nemsokára. Ára 1 és 2 korona. Postán 1 korona 30 fillér beküldése után bérmentve küldi Duraior-gyár, Budapest, Li- pót körut 1/b. — Kapható azonban mindenütt. 8. — Nincs párja a fényes cipőnek. E téren egyedül áll, összetétele miatt az utolérhetetlen »Fernolendt«-féle fénymáz. Megóvja a bőrt a rom­lástól s megtartja mellette eredeti puhaságát ; és a mi fő, igen könnyen tisztítható vele a cipő. A gyár 1832-ben alapitatott. Gyártmánya az egész világon igen jó hirnévnek örvend. Kapható mindenütt vala­mint a Fernolendt Johán cs. kir. gyári raktárában, Bécs, 1. Schulerstrasse 21. árjegyzék viszont elá­rusítóknak kívánatra portómentesen küldetik. ________V I D É K._________ Sza kcs. — A bába bűne. Mint szakcsi tudósitónk irja, ott egy Kis István nevezetű telkes polgár felesége várandós volt s egy idő 'őta nagy fájdalmakról pa­naszkodott. Az ottani bába a menyecskét megvizs­gálván, orvoshoz küldte, de az orvosság nem szün­tette meg a fájdalmakat, miért is asszonyt férje és mostoha anyja Somogy-Somodorra vitték a tudós bábák legtudósabbjához és pedig e hó 27-én, 28-án délfelé pedig megkondult a szakcsi templom lélek­harangja és a nép kíváncsian kérdezte : ki a halott? Hamar kitudódott, hogy Kis István halva született (7 hónapos) iker gyeimekeit fogják temetni, pén­teken, azaz 29-én délelőtt. A halottkém által kiál­lított cédulával Kis István elment a község jegyző­jéhez, Horváth Lászlóhoz is, ki egyszerismind anya­TOLNA VÁRMEGYE. _________ gr. Brunszvick Terézzel jártunk és általa megismer­kedtem egy gazdag bizarr angol nővel (Mrs. Kow), ki Szedióbol jőve, Aihenebe utazott, anyjának sír­emléket állitni; feltűnőnek tetszett különc szándéka egy fiatal magyar leányt magával vinni és miután többeket megtekintett és felbiztatott, egy szép na­pon eltűnt nyomtalan, egyedül. Augusztus 3-án érkezett a rossz hir, hogy ; férjem ellen győzvén a fondorkodás, elítéltetett. í Azonnal Geringerhez sietek, ki megigérte, hogy az j ítéletet nem kézbesitteti férjemnek, s a lapokban i sem közöltéivé, felküldi Bécsbe a minisztériumhoz j revisióra. Az ítélet szándékos ravaszsággal akkor j hozatott, mikor Machio és Haynau már nem sze- : repeltek és Wallmoden a viszonyokat még nem i ismerhette eléggé; de én felvilágosítván Wallmo- i dent, ő belátta, hogy aláírásánál visszaéltek tájéko- j zatlanságával, és sógorának gr. Grünne- nek a per- j újítást ajánlá; én egyúttal br. Pansontiet-nak, ki mint a minisztertanács toll vivője ugyanazon befolyá­sos állást bírta, melyet egykor férjem Metternich idejében viselt, megírtam körülményesen a tényál- j lást, mire ő egy titokzatos, de nékem érthető le- ' vélbeii az ügy szerencsés kimenetele felől meg­nyugtatott. Mig férjem, az ellene mért csapás elhárításá­ban Bécsben régi befolyásos barátainál fáradozott, én gyakran látogattam meg Tengeliczen beteges­kedő anyámat, kinek testi és szellemi ereje már gyorsan hanyatlott, holott a 65-ik évében elhalt j könyvvezető, a ki aztán erélyes puhatolás, nyomo­zás után kiderítette, hogy Kis Istvánná Somogy- Somodoron hozta napvilágra gyermekeit, kiket a bába megkeresztelt, mert a szülés után pár percre meghaltak. A gyermekeket aztán, nagy titoktar­tás mellett Kis István haza hozta, de feleségét kény­telen volt Somdorban hagyni, mert súlyosan meg­betegedett. Horváth László jegyző erre megtiltotta a gyermekek eltemettetését és jelentést telt a fő­bírónál, hogy a vizsgálat megindittassék a somo­don bába és bűnrészesei ellen. Az öreg granatéros és a Vaszszakíer. Irta: M «á n y o k i Tamás. A simontornyai járás egyik falujában egyetlen fia lakodalmát tartván a biró, jelen voltak a falu honorácziorai is, s midőn már bő részt vettek táncban, mulatozásban, körül ülték az asztalt s beszélgettek. Egyszer aztán nyílik az ajtó s erősen meg­hajolva belép a gerenyási jáger — egy hat láb és ! négy hüvelyk magas, hatalmas öreg ember, Marcsa István, kiszolgált granatéros. Megpillantván az ura­kat, becsülettudólag leemeli fövegét és odakivánja a »esés jó estvét.« Az urak aztán magukhoz intik, leültetik, jó fehér borral megkínálják — a többiek csak veresei ittak — s azután kérik, beszélne valamit: j abból a sokból, a mit látott, hiszen 31 évi szol- 1 gálata alatt és majd folytonosan háborús időben j maga Marcsa —. mondja a jegyző — bejárta egész Európát. ügy látszik, hogy Garay Hári Jánosával nem | állott semmi atyafiságban a mi öreg vitézünk, mert az Európa szó megütvén füle dobját: abban a városban jegyző uram — nem voltam. Jól van, jól — Marcsa bácsi — azt mondja meg hát: melyik város tetszett magának leginkább ? Nekem legjobban megtetszett a piemonti királynak a fővárosa, Turin. Vau annak a városnak a közepén egy nagy gömbölyű piharc, annak a közepén egy kút, mely három öl magasra lövi fel a vizet olyan vastagon, mint a dolmányos karom, azután mikor visszaesik, egy sürü ezüst rostélyon hull alá egy nagy márvány melencébe, kiben szép arany halak úszkálnak. — Ez mind nagyön szép lehet — jegyzé meg a káplán — de hát csak ezért tetszett meg magának Turin? — Nemcsak ezért — megkérem, hanem, mert ebből a gömbölyű piharcból — mint a kerékagyból a küllők, úgy nyúlnak ki az utcák mindefelé egye­nesen, mmt a nyílvessző. 1901. április 7. szeretett atyám, ugyan már 30 éves korában meg- őszülten, testének és lelkének teljes épségében in­dult Pozsonyba utolsó útjára, hogy többé vissza ne térjen . . . Orvosa, a jeles Liebold jelen volt elin­dulásánál és szeretetteljes, még hosszú életet jósoló tekintetével kiséré az aggastyánt, ki könnyed moz­dulattal ült paripájára, utolszor! . . . Egyik napon átrándultunk Hídjára is, hol Pista és Adél szívélyesen fogadtak; elvezettek az újabb ültet\ ények és a kisdedóvoda megtekintésére : örvendtem a sors kedvező fordulatán, mely őket boldogságukban ismét egyesité, de a múltak fájdal­mas emlékei és felmerültek lelki szemeim előtt, látva Bezerédj Lizi nagynéném, Amáliának és Flóriká- nak arcképeit, kiket a halál kegyetlenül elragadott a családi hajlékból. A politikai rendszabályok végtelen láncolata kétségbeejtőleg borult az összes társadalomra, min­denki fóljajdult a törvényellenes rendeletek, a jog­talanul ki\etett terhek súlya alatt; én saját ügyeim rendezésében és vagyonom kezelésében kerestem szórakozást és feledést, de nem vesztve el hitemet sem, hogy az élet minden helyzetét jobbra fordít­hatja saját igyekezetünk és a Gondviselés. Somsick most megjelent könyve »Ungarns legitimes Recht« rideg valósággal ecseteié a nemzet jelenét, vajha e mű az ilju császár kezébe kerülve, szivéhez szól­hatna ! (1850.)

Next

/
Thumbnails
Contents