Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-31 / 13. szám

1901. március 31. T.0LN A VÁRMEGYE. megyék egyszerűsítési javaslatait tartalmaz­zák. sok a hasznos és célra vezető. Akik össze fogják állítani a közigazgatás uj rendjét, azoknak nagy segítségére lesznek a törvényhatóságok tanácstermeiben kije- gecesedett reformrészletek. Használjanak is fel közülök mentól többet,^ mert hisz el­végre a vármegyék és a városok tudják legjobban, hogy mi kell nekik. És arra vigyázzanak az uj rend meg­alkotói, hogy az ne járjon se költ­ség-, se személyszaporitással. Mert kissé humoros színben tüntetné fel a reformot, mely egyszerűsíteni akarván, több hivatal­nokot foglalkoztat s szaporítja az aktake- resók számát. Nem kell több hivatalnok. A mi kell: az a közönséggel való gyors és közvetlen, lehetőleg szóbeli érintkezés, rö­vid záros határidón belül való elintézés, és hogy mindenkinek, a ki a törvényhatósá­got szolgálja, megfelelő minőségű és meny- nyiségü munkája legyen. Ennek az elvnek kell érvényesülni a közigazgatás államosí­tásában is. VÁRMEGYE. Tavaszi rendes közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága teg­nap tartotta tavaszi rendes közgyűlését gróf S;é- chenyi Sándor főispán elnöklete alatt. A közgyűlés tárgysorozata előtt a főispán ( fölemlítette, hogy a kormány Szatmár-Németitől ; Fiúméig transversalis utat építtet s ezt Soltnál ve- j zettéti át a Dunántúlra. Indítványozta, hogy kül- döttségileg kérjék föl a kereskedelmi minisztert, hogy a tervbe vett utat Paksnál vezettesse át a Dunán s innen GyŐnkön át Dombóvár felé, hogy vármegyénk egész közepe összeköttetésbe jöhessen ezen nagyjelentőségű úttal. A főispán indítványát helyeslésekkel fogadták. Ezután a főjegyző felol­vasta özv. Döry Dénesnének a megye részvétnyi- latkozátára. küldött meleg hangú köszönő iratát. Az alispán nagy gonddal összeállított időszaki jelentését, mely megyénk minden viszonyainak ismer­tetését magában foglalja, s mely a tisztikar mű­ködésén kívül a megyei alapok állagát, a népszám­lálás eredményét, gazdasági és culturalis állapotunkat terjedelmesen ismerteti, tudomásul vették, s az ebben foglalt javaslathoz képest dr. II osinsky István balfi gyógyfürdőtulajdonosnak köszönetét szavaztak azon humánus ajánlatáért, hogy fürdő­jében tolnamegyei szegény betegeket ingyen ellá­tásban és gyógykezelésben hajlandó részesíteni. A számonkérőszék jelentésével kapcsolatosan a tóispán a közgyűlés előtt meleg hangon elismerését fejezte ki Steinfeld Béla árvaszéki ülnöknek kiváló ügybuzgóságáért es szorgalmáért, mert dacara eléggé súlyos megterheltetésének, hátralékos ügy- | darabot sohasem talált nála. A közgyűlés éljen­zéssel járult a főispán kitüntető szavaihoz. A központi választmányba Főfster István és Szévald Oszkár, a közigazgatási bíróságba Perczcl József, az állandó választmányba br. Schell József és ifj. Eötvös Károly, a muzeum és monografia- bizottságba Döry Frigyes, a kijelölő választmányba Döry Jenő, a tisztviselői nyugdijválasztmányba Totth Ödön, a Styrum-Lymburg választmányba Örffy Lajos, a kiselejtező bizottságba dr. Mayer Gyula, a mezőgazdasági bizottságba Tóth Károly választatott meg. Újra alkották a borellenőrző bi­zottságot is. A gazdasági munkás- és cselédse­gélypénztár alapitótagjai közé a vármegye 50 K- val belépett s a községeket is felhívta a belépésre. Csepke Gábor volt törvényhatósági állatorvos nyug­diját 580 koronában állapították meg. A paksi , második gyógyszertár felállítását nem javasolták. A muzeum berendezésének költségeinél fel­szólalt Rátkay László országgyűlési képviselő és csak a legszükségesebb kiadások megszavazására volt hajlandó, s a jövőre nézve újabb kiadásoktól való tartózkodást ajánlott. Döry Fái alispán rész­letesen ismertette a muzeum építésének történetét s meggyőző szavakkal bizonyította a berendezke- dési költségek szükségességét. Boda Vilmos orsz. képviselő llátkay javaslatához csatlakozott. Uátkay László és Döry Pál újabb felszólalása után a köz­gyűlés megszavazta a berendezésre szükséges költ­ségeket — a villamvilágitás bevezetése nélkül — olyformán, hogy a költségek 10 évi visszafizetési kötelezettség mellett egyik vármegyei alapból köl­csön vétessenek. — A lótenyésztés' bizottságnak jutalmazásokra ez idén is 1000 koronát szavaztak meg. Háromszék vármegyének a nemzetiségi tör­vény módosítására vonatkozó körlevelét pártolólag fogják támogatni a képviselőháznál. Özv. Praimayer Ferencnének a gyámpénz­tári tartalékalapból 50 K. segélyt szavaztak meg. Jóváhagyták a tisztviselő nyugdij-egyesület köz­gyűlésének azon határozatát, hogy az alap egy ré­szén fővárosi kölcsönkötvényeket vásárolhassanak. A közgyűlés egyéb tárgyait észrevétel nélkül el­fogadták s az ülés 12 órakor a főispán éltetése mellett bevégződött. — A községjegyzői nyugdíj-választ­mány múlt szerdán ülést tartott Döry PáL alispán elnöklete alatt. Jelen voltak : Erdős Gábor, Kurz Vilmos, Küknél Ferenc, Máthis Kálmán, Módly László, Őrffy Lajos, Török Béla, Várkonyi Iván és Lőrinczy József tb. főszámvevő, mint előadó. Az ülésen elhatározták, hogy a nyugdíjhátralékok be­hajtása végett az alispánhoz előterjesztést intéz­nek ; a számadást és mérleget bemutatják a tör­vényhatósági bizottságnak ; Fuchs Ferenc volt dom­bóvári jegyző nyugdíjhátralékát vagyontalanság miatt leírták; Czéh Feienc ujdombovári jegyzőt a nyugdíj-alap kötelékébe fölvették ; Kiss Pál gyula- jováncai jegyzőt előző szolgálati ideje beszámí­tása iránti kérelmével elutasították. — Ha gondatlanságból az erdőben tűz támad, de abból kár nem származik, az ez iránt inditott ügy elbírálása a közigazgatási hatóság jog­körébe tartozik. (A m. kir. minisztertanács 190CL évi augusztus 19-én hozott határozata.) Előfizetési felhívás! 1901. évi április hó 1-vel uj előfizetést nyitunk lapunkra. — Azon t. előfizetőinket^ kiknek előfizetése lejár, — felkérjük, hogy az előfizetéseket mielőbb megújítani szíves­kedjenek, nehogy a lap szétküldésében fenn­akadás történjék. Előfizetési feltételek : Egész évre ... 12 korona. Fél „ ... 6 Negyed évre . . 3 Hazafias tisztelettel A „T0LNAVÄRMEGYE“ politikai hetilap kiadóhivatala. a haragja; ha majd nagy beteg lesz, akkor majd látni fogja, hogy másra nem számíthat, mint Hé- lé.iere s a szeretetteljes ápolás talán majd ki is fogja békiteni azzal, akit most ellenségének tart. Fraymondné csak lehajtotta a fejét és hall­gatott; ő már nem tndott remélni. Hónapok múltak el az öreg asszony még job­ban kinozta Hélénet, mint azelőtt. Minél jobban közeledett a halálhoz, annál jobban növekedett a gyűlölete. Autoine látta, hogy Héléne mindennap sápad- tabb és megtörtebb : már szinte úgy látszott, hogy nem győzi a küzdelmet annyi ideig, mint az a nyolczvan éves öreg asszony. Héléne folyton ke­sergett, hogy a férje halála után a családi össze­köttetéseiknek révén miért nem keresett valami foglalkozást. Egy este, amikor Antoine szokása szerint eljött hozzá látogatóba, Héléne sírva, de határo­zott hangon igy szólt hozzá : — Holnap elmegyek innen, — nem tehetek egyebet. Antoine elsápadt; érezte, hogy Héléne nél­kül nem tudna élni, hogy holnapután már két­ségbe volna esve, ha Hé:éne-t nem láthatná. Igye­kezett őt megnyugtatni azzal, hogy az öreg asz- szony talán már néhány hónap múlva meghal . . — Néhány hónap múlva én is meghalok, ha itt maradok, — szólt Héléne 'keserűen. — De ha az öreg asszony már egy hónap múlva meghal? Hí holnap, vagy még az éjjel meghal ? Héléne fólsóhajtott: Ah, ha igy volna! De csakhamar hozzátette: — Nem szabad ilyet még gondolni se! Ez nagy bűn! Nem szabad kívánnunk senkinek halálát se. S kezet nyújtott Antoinenak: • — Isten vele, — szólt szomorúan — holnap már nem leszek itt. Antoine fölugrott, mintha hirtelen az eszébe jutott volna valami s igy szólt: — Isten vele! Nem birt tovább Héléne társaságában ma­radni, — komoran lehajtotta a fejét a mellére s elment. III. Másnap reggel Fraymondné kopogtatott az öreg asszony ajtaján, hogy az elutazást bejelentse nekk A kopogtatásra semmi választ sem kapott. A cseléd azt mondta, hogy az úrnője még nem kelt föl. A cseléd benyitott a szobába, de azonnal elsikoltotta magát és kirohant. Az öreg asszony nagy vértócsában feküdt az ágyon, s kés volt a mellében. Héléne azonnal Antoinera gondolt s elájult. Mikor magához tért, látta, hogy az öreg asz- szony szobájának az ablaka nyitva volt, kétségte­len, hogy a gyilkos ott menekült el. Aztán eszébe jutott, hogy Antoine milyen komor arccal búcsú­zott el tőle az előtte való nap. Minden, minden arra vallott, hogy ő a gyilkos ! Az a szerencsét­len annyira szerette őt, hogy gyilkos lett érette, j S amint ezt elgondolta, lelkének a nyugta­lansága egyre növekedett. Ő érette követte el a bűntényt s igy ő is felelős érette! Ha elég erős | lett volna ahhoz, hogy a szenvedéseit titokban tartsa, ha nem tűrte volna, hogy a szerencsétlen a j fiatal ember részvéte és barátsága szerelemmé fej­lődjék, akkor ez a szörnyű dolog nem történt volna meg. A faluban ezalatt természetesen nagy nyug­talanság támadt, sőt már azt is emlegették, hogy csak a tanító lehet a gyilkos, mert az éjjel őt látták az öreg asszony háza körül. Héléne nem törődött semmivel, hanem egye­nesen az iskola felé indult. Antoine ott állott az ablaknál, sápadtan s úgy látszott, hogy csak őt várja. — Szerencsétlen! Mit csinált?! — szólt Héléne. Antoine az asszony tekintete előtt lesütötte a szemeit: — Meg kellett halnia ezen az éjszakán. Maga most már meg van mentve! — De maga ?! Maga meg el van veszve! — Az nekem már úgyis mindegy . . . És mosolygott. Majd félénken fölemelte a tekintetét és szelíden igy szólt: — Megbocsát ? Héléne anyai szeretettel megölelte: — Szegény gyermekem! Ebben a percben a nép, élén egy csendőrrel,. betört az iskolába. — De asszonyom, — kiáltott valaki a csen­dőr mögött — hiszen ez a gyilkos. Nem úgy van — szólt Héléne nyugod­tan — mind a ketten gyilkosok vagyunk!

Next

/
Thumbnails
Contents