Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-11 / 10. szám
zabot busás árban szállította, mint közvetlen termelő a kincstárnak, a nyeresége, igaz, nem volt egészen közvetlen, mert abban megosztosztozott hű társával Baruchchal, avagy provisiót fizetett neki. Azok a szegény gazdák, a kiktől ösz- szevásárolt zabot Ugrón a kincstárnak eladta, legfeljebb 5 frtot kaptak métermázsánként, ellenben Ugrón ur, ki azt, mint nagy- birtokos beszállította, kapott érte 6 frt io krt. — Arra is hivatkozik Ugrón, hogy egyesek, a Mezőgazdák Szövetkezete, gróf Nemes János még többet is kaptak 6 frt io krnál. Ez azonban mit se változtat a dolgon, mert ha ezek a saját termésüket szállították, akkor megérdemelték ezt az előnyös árt, ha azonban ők is Ugrón mintája szerint jártak el, akkor az, hogy ők még Ugronnál is nagyobb összeget vágtak jogtalanul zsebre, az ő eljárását semmivel sem enyhíti. Nagyon kevés gazda van Magyarországon, a ki az elmúlt évben zabját 5 forintnál drágábban adta el — olyan alacsony volt az egész évben a zab ára — és ugyanakkor a nagytermelő titulusa alatt a nagy hazafi és még nagyobb erkölcsbiró, a politikai pártvezér, a Baruch által szintén 5 írtért vagy ezen aluli árban összevásárolt zabot 6 frt 10 krért adta el az át kos közös hadsereg részére, a közös kormánynyal »kéz alatt«, kötött szerződéssel. És a leleplezés órájában magábaszállás vagy megtérés helyett azzal a kvalifikálha- tatlan és otromba eljárással tetézi az egész nemzet értelmiségét romlottsággal vádoló nagy férfiú az ő vétkes és csúf manipulációit, hogy a közfigyelemnek az ő ügyétől való elterelése érdekében, hazug és perfid rágalmakat szór világgá egy klerikális osztrák lapban, — a mely napról-napra ádáz gyűlölettel támadja a magyar nemzetet. — Magyarország volt miniszterelnökének szeplőtlen egyéni becsülete ellen és ily módon TOLNAVÁEUtEGYE. teszi pellengérre az ország becsületét és méltóságát. Ha Ugrón meg volt győződve, hogy vádjai alaposak, lett volna bátorsága azokkal nyíltan, itthon fellépni, ha pedig azok valótlanok — a mi a parlamentben elhangzott illetékes nyilatkozatok után kétségtelen — akkor az ő eljárása kétszeresen perfid és rosszlelkü és visszafelé sült el a fegyvere, mert nem sikerült a közfigyelmet az ő szenyes ügyétől elterelnie. Immár a zabliferáns függetlenségi és 48-as pártvezér: Ugrón Gábor és a magyarfaló ultramontán osztrák » Vaterland« méltó fegyvertársak, a függetlenségi eszme lángszavu bajnoka munkatársa — a * Vaterland «.-nzk, melynek címe alatt e szavak díszelegnek: Organ der Gesammtmonarchie. Még egyet. A mikor a legcsekélyebb politikai in- korrektségnek látszata egy kormánypárti emberrel szemben merült fel — akkor az Ugron-párt és sajtóorganuma és a többi ellenzék a legmagasabb erkölcs piedesztáljáról kegyetlenül és kérlelhetetlenül szórta megsemmisítő ítéletét. A szabadelvüpárti Morzsányi Károlyt mandátumának kétszeri lemondására kényszeritették, mert nagy tisz- teletdij mellett közvetített egy czégnek a kormánytól függő valamely vállalatot, a kiállítási jegybérletet. Hiába hivatkozott Morzsányi arra, hogy ő gyakorló ügyvéd, mint ilyen járt közbe, ő készítette a szerződést és milliókra menő vállalatról lévén szó, őt jogosan megillette a nagy ügyvédi tiszteletdij. Az ügyvédi kamara fegyelmi hatósága és a büntető bíróság egyhangúlag ártatlannak találták Morzsányit, de azért az Ugronék erkölcsi ostorcsapásai következtében buknia kellett. Helyes. Ugronék buktatták el Miklóst, a borsodi főispánt, mert vasúti ügyben inkorrektséget követett el, a bíróságok ugyan teljesen fölmentették, de azért vicinális bűneiért szintén lakolnia kellett, el kellett buknia. Ez is helyes. Egy nagy csomó vicinális vasútnak hatalmas állami szubvenció által való létesü- lése, talpfaszállitás és más hasonló vállalatok fűződnek a nagy Ugrón nevéhez, de ezúttal csak a saját nyilatkozatai által is megerősített zabszállitási vallalatarol van szó, a melyet — bezzeg ha kormánypárti követett volna el — felbuzdult volna megint az Ugronpirti közerkölcs és a politikai tisztesség suhogó ostora és a most Cirkvenicába pihenni sietett Bartha Miklós hatalmas pennája bizonyára abbahagyná a pihenést és megindulnának a »meghalt valaki« cimü ismeretes cikksorozatok, mert az Ugronpárti erkölcskodex szerint: Si duo faciunt idem, non est idem. A Bánjfy ellen inscenált kirohanás volt az utolsó morfium injekciója a nagy betegnek. Ezen élesztési kísérlete azonban nem sikerült. Az ő politikai missziójának vége van. Vergődhetik, erőlködhetik bármilyen eszközzel, ebből a betegségből többé föl nem épül. A nemezis a nagy Catot utolérte. Ez is helyes. VÁRMEGYE. — A vármegyei tisztviselők fizetésének részleges emelésére a belügyminiszter a folyó évi költségvetésben az állami hozzájárulást vármegyénkre vonatkozólag 17024 koronával fölemelte, s erről a törvényhatóságot azzal értesítette, hogy ezen összeget f. évi január 1-től kezdve fogja folyósítani. Ilyképpen most már a tisztviselői fizetéseknek az állami hivatalnokokéval való egyenlővé tételéhez, s illetőleg megfelelő fölemeléséhez nálunk csak 1 % pótadó megszavazása válik szükségessé, aminek keresztülvitele végett — mint halljuk — vármegyénk főispánja legközelebb értekezletet fog egybehívni. Reméljük, hogy ez a régóta várt fizetésrendezés végre a mostohán dotált vármegyei tisztviselők régi jogos és méltányos kívánságát fogja teljesíteni. — A közigazgatási bizottság március havi ülését folyó hó 20-án fogja megtartani. T A R C A.-—++ — JÖVŐ. És jönnek majd utódok, nemzedékek, Kik mi rólunk is fitymálva beszélnek, Ha már az évek minket eltemettek És urai ők lesznek a jelennek. Ó mert bölcsebbek azok, a kik élnek, Mint voltak a már letűnt nemzedékek, A sírok népe szürke a jelennek, És együgyű, a kit már eltemettek. VESS H LEI KÁROLY.-MlárciuLS 15Irta: Kálmán Dezső. Ünnep van március 15-én széles e hazában. Olyan ünnep, a mely mindenkinek ünnepe. Megünnepeltük mi e napot már sokszor. Megünnepeltük minden évfordulón. Én is hirdettem e nap dicsőségét mindenkoron. Egyszer az Ur Templomában, máskor a vigalomnak, jókedvnek házában, máskor ismét az Isten szabad ege alatt. És örömmel hirdettem és hirdetem bárhol is, mert meg vagyok győződve a felől, hogy a hol a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjét hirdetik; és a hol e magasztos eszméket telfogják, megértik, az a hely a templomon kivül is a honszerelemnek magasztos templomává változik át. Leng a márciusi szellő és lenge szárnyain elhozza hozzánk a múlt időknek régi emlékeit, a melyeken olyan jól esik a szívnek elmerengeni. Leng a márciusi szellő és régen elhangzott, de soha nem feledhető, örökké élő dallamok akkordjaival rezgeti meg lelkünket. »Talpra magyar hi a haza! Itt az idő most, vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok, — Ez a kérdés válaszszatok ! A magyarok Istenére Esküszünk Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.« Márciusnak lenge szellője érintsd meg ärcun- kat, vondd fel reá a lelkesedés pírját, hajolj be sziveinkbe, lebegj el szemeink előtt, hogy hadd lássuk meg az elmúlt idők dicsőségét; hogy hadd lássuk meg a magyar nemzet ezredéves egének egyik legtündöklőbb csillagát, azt a csillagot, a melynek neve: 1848. Ha végig forgatjuk a világtörténelemnek lapjait, tagadhatatlanul láthatunk sok, nagy, dicsőséges eseményt, de olyant, mint a minő nálunk 1848-ban történt, csak nagy ritkán láthatunk. Magyarországon 1848 előtt a tulajdonképeni magyar nemzetet csak az a hatszáz ezernyi főből álló nemesség képviselte, a mely uralkodott mindenek felett. Azé volt a jog, azé volt a föld ; a törvény előtt csak egymás közt volt egyenlő ; a többi csak jobbágy, csak szegény paraszt, a ki fizette az adót, adta a katonát, a kit hajdú-pálcával hajtottak a robotra és ha feljajdult: ott volt az úri szék ; és ha apellált: ott volt a deres . . . És igy volt ez más nemzeteknél is. De nem egészen igy, hanem még rosszabbul; mert hiszen tudhatja mindenki, a ki a történelem lapjait ismeri, hogy mig a magyarnál a jobbágy csak szolga volt, addig más nemzeteknél rabszolga volt az! És ime mi történik ? Magyarországon pendül meg először a jobbágyság eltörlésének és a közös teherviselésnek eszméje. És különös dolog, hogy e mozgalom nem a népből indul ki, hanem magából a magyar nemességből. Az eszme forrni kezd, az áramlat megindul és egyszer csak meglendül a márciusi szellő. Ki lendité meg azt ? \edd le a fövegedet tolnavármegyei ember, midőn e nevet hallod említeni : Bezerédj István. 0, a kit kortársai »örök igazságnak« neveztek, Ő testesité meg az eszmét először kicsinyben. De ő még a krisztusi szerete nek, az egyenlőségnek, testvériségnek, szabadságnak vizéből csak csepp- 1 nyit adhatott, a mely csak kevesek szomját volt 1 képes enyhíteni. Deáknak, Széchenyinek küzdeni, Kossuthnak a börtönben ülni, Wesselényinek a börtönben megvakulni, Lovassynak a kuíTsteini kasza- mátákban megőrülni kellett, mig végre az emberszeretetnek sok milliárdnyi cseppje olyan hatalmas tengerré változott, mely eloltá a népnek égető szomját. Egyszer aztán megmozdult a föld is ! A magyar föld »A melyen annyiszor apáink vére folyt,« Megmozdult ez a föld, a melyről sokan azt hitték, hogy az nem egyéb, mint idegen érdekek kincses bányája. Es a ki e földet megmozditá: az Kossuth Lajos volt. Ne légyen botránkoztató, a mit mondok.
