Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-23 / 51. szám

X. évfolyam. 51. szám Szegzárd. 1900. december 23. Előfizetési ár: I Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. 1 Előfizetéseket és hirdetéseket e kiedó- iT.talon kisül elfogad Krammer Vil­mos könyvkereskedése Szegzirdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : 3Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adataik. A lap szellemi részét illető köz-1 lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer-| kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérs4kelr«n megállapított) árszabály szerint számíttatnak. A szeretet ünnepén. A szeretet ünnepén felejtsük el a min­dennapi élet gondját, küzdelmeit, vessük ki magunkból mindazt a rosszat, melyet emberi gyarlóságaink az önzés, a gyűlölet, harag keltenek. És felejtsük el mind a gonoszt, a melylyel méltatlanok bántalmazzák a tűrő érdemet és sugarazza ,be a szeretet szivün­ket s legyen testvériség a világon. Ezen az egy napon legalább mutassuk meg, hogy megértettük a tanítást, mely ujjászülte az emberiséget. Egy vad, romlott korszakban jött a Megváltó a világra, midőn az emberből csaknem teljesen kiveszett minden, a mi isteni eredetére vall. Midőn a nyers erő volt az ur s az erősebb a gyengébbet barommá aljasitotta, midőn az eszmények kihaltak és nem volt, ki a tévelygőket ki­vezette volna a sötétségből s a szeretet csókjának ihletével felköltötte volna a szi­vekben a szunnyadó eszményeket, a tűrésnek, lemondásnak és szenvedésnek magasztos erényét. A szegény zsidóimnak, a világtörténe­lem legnagyobb alakjának, sikerült lefegy­verezni az állati ösztönöket s felrázni az emberben az Istent. Fegyvertelenül jött s mégis meg bírta hódítani a világot. Uj eszméket hintett szét s ezek az eszmék élni fognak örökkön örökké ! Gyarló az ember, sokszor eltántorodik. Vannak korszakok, midőn tanításának va­rázsa nyomtalanul látszik eltűnni. De ez csak ideig-óráig való. A leányzó csak átú­szik, egyszerre újra megjelen közöttünk az ő szelíd és mégis felséges alakja s halljuk ajkairól a nyájas szózatot: szeressétek egymást! A mai korszak is olyan, melyre nagyon is ráfér a szelíd intelem. Szeretetlerség és békétlenség ma az ur a szivek felett. Nem­csak nemzetek és nemzetek, fajok és val­lások hirdetik az irtóháborut egymással szemben, hanem bent a társadalomban is ott ólálkodik a gyiilölség, osztály osztály ellen támad, az ellesek és jólakottak fenik egymásra késeiket. Bizony, bizony nagyon reánk férne az isteni tanítás, hogy szeres­sük egymást. Forrong az egész világrész, forrong az egész társadalom. Fegyverkezünk életre- halálra. Országok és trónok állanak a koc­kán, népek szabadsága, kultúrája, élete áll vagy bukik. És a inig a népek fegyverkeznek, ez­alatt magában a társadalomban százféle betegség csírázik. A vallási türelmetlenség, a faji gyűlölet, a szocializmus és az anar- kizmus viseli akna-harcát a fennálló rend és intézmények ellen. Senki sem akar tűrni, senki sem akar szegény lenni. És a gyűlöl­ködésnek, a vérre és könyre szomjazó em­berietlenségnek hasztalan kiáltják a Mester szavát, hogy szeressétek egymást — mert nem hisz Istenben. íme, ezek jutnak ma eszünkbe a sze­retet Istenének születése napján. És a kép szomorúságát emeli az a tudat, hogy ha­zánkban nincsen meg a béke és szeretet áldása. Nehéz küzdelmek várnak még a ma­gyar nemzetre. Belső békénket a nemzeti­ségek agyarkodása és vallási villongások veszélyeztetik. Pedig alig van nemzet a világon, mely­nek annyi szeretetre békére és egyetértésre volna szüksége, mint a magyarnak, mert egy nemzetnek sincs annyi ellensége, mint nekünk. Vájjon jön-e idő, midőn az Isten-ember szavai betelnek felettünk és szeretni fogjuk egymást ? Szivünk e szent napon reményre, biza­lomra int, VÁRMEGYE — Renkiviili közgyűlés. Várme­gyénk törvényhatósága január havában rendkívüli közgyűlést tart. — Az özvegynek a hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyvben tett oly nyilatkozata után, a mely­lyel megengedi, hogy a haszonélvezettel átvett ingóérték biztosításául a saját tulajdonát 'képező ingatlanain a zálogjog bekebeleztessék : fokozatos illeték kiszabásának helye nincsen. (A m. kir. közig, bíróság 18,707/899. sz. határozata.) TÁRCA. Anima sensibilis. Mire végsőt sóhajt a nyár S a zuzmós tél pihegve száll Fehér nagy szárnyával felém, Nem lesz már szivem fenekén Nyíló virág, se zöld levél Melyet épségben lel a tél: Oly gyöngéd, szűzi mindenik, Egy leheletre megtörik . . , Miként ezüstös dér után — Hűs nyárutói éjszakán — Még jönnek lágy, forró napok, De minden virág elfagyott! Sok ily dermesztő éj után Ismét kigyúl a hegyorom, S a fagy rossz álom volt csupán; Még csókolják víg homlokom Fénylő, szerelmes sugarak, S alig sejtem a bús telet--------­Le lkemben mégis hullanak A virágszirmok, levelek . . . M. KOMIS ARANKA. Karácsony éjjelen. — Költemény prózában. — — A »TOLNAVÁRMEGYE« eredeti tárcája. — — Irta: Kürti Nándor. Csepegtess balzsamot a sajgó sebekre! — Áraszd el malaszttal az egész világot! — Te dicső, te örök megváltó : Szeretet! Végig cirógatja enyhe fuvallatod borongó lelkemet.. . . Képek vonulnak el képzeletem előtt. Futó, röpke képek. Űzik egymást bennük a fény és az árnyék. * * # Kigyulnak a lángok a karácsonyfákon. Jól eső meleget terjeszt a kandalló. Ujjongó, kacagó, zsi- vajgó gyermekhad örvendez a sok szép kedves ajándéknak. Kipirul az arcuk, felcsillan a szemük. A szülőknek szive gyönyörrel telik el. Az ara­nyos, drága, ragyogó játékszert dehogy is sajnálják a kis csemetéktől. S a mint az apróság oda megy hozzájuk megköszönni illőn az ezernyi szépet, öröm­től repesve szorítják karjukba, ölelik keblükre. . . . Mekkora szeretet ! Oh mennyi boldogság! * * * Pillanatra csönd lesz. Elnémul a dévaj, paj- zánkodó kacaj . . . Mintha angyal suhant volna át a szobán . . . Odakint megcsendült a bus lélek­harang . : . Ártatlan gyermekszív végső dobbaná­sát viszi fel az égbe . . . Nem messze a vidám zajban úszó háztól a bánat bontá ki hollószinü szárnyát. Ott is van pompázó, díszes karácsonyfa. De nincsen közötte tapsoló kis sereg. A ház remény­sége, az édes kis tündér mostan szenderült el örökre, örökre . . . Bágyadt tekintetét még egy­szer, utolszor odairányozza a [karácsonyfára. Tán angyaltársait látja ott a lángban. Aszott, apró kar­ját zokogó szülője nyaka köré fonja . . . Nem hiszi az anya, hogy nincs benne élet. Kelti, szólitgatja becézgető szóval. Hiszen úgy szerette azt a csöpp, gügyögő rózsapiros aj­kat. Megváltotta volna minden szenvedését saját életével. Hiába tördeli kezét, tépi haját követmeginditó panaszos jajszóval. A fenyőfa olyan, mint szomorú ciprus. Rajta a gyertyafény halottnak világit . . . Mekkora szeretet! Mily boldogtalanság ! * * * Álmodozó lelkem ismét másra téved . . . Itt nincs karácsonyfa, gyermeket sem látni. Mégis verőfényes örömnek tanyája. Fiatal há­zaspár enyeleg boldogan. Szivükben csak derű, ajkukon mosolygás. Suttognak egymásnak annyi bohóságot . . . Mostan az asszonyka édesen duz­zogva korholja az urát. De a félj azt mondja; Szent karácsony napján tilalmas a harag. Erre szent a béke. Meg is pecsételik hosszú, forró csók­kal. A csók bűvös méze leikükön elömlik s örökös hűséget, nem szűnő szerelmet esküsznek újólag. Mekkora szerelem ! Oh minő boldogság ! Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.

Next

/
Thumbnails
Contents