Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-04 / 44. szám

X. évfolyam. 44. szám. Szegzárd, 1900. november 4. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: I Egész évre ... 12 korona, j Fél évre ... 6 » ! Negyed évre . . 3 » ! Egy szám ára . . 24 fillér. ;| Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó* iratalon kirül elfogad Krammer Vil­mos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. Dr, Felelős szerkesztő és laptulajdonos : LEOPOLD KORNÉL. sz. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer- I kesztöséghez intézendők. 1 Hirdetések méraékel'en megállapított árazahály szerint számíttatnak. Hideg tűzhelyek.* Drága a kőszén. A gyáros, a kinek a szén a legszükségesebb cikke, már hónapok óta aggódva tapasztalja ezt. Most, mikor a hideg szél először süvít neki az ablakok­nak, a fogyasztó is arra gondol, hogy lesz-e neki az idén meleg szobája, fütött kály­hája ? S látja, hogy drága a kőszén. Ed­dig is drága volt, most még drágább. Szo­rongva néz a tél elé, vájjon mivel és ho­gyan fog fűteni? Százan és százan akad­nának e fájdalommal teli emberi társada­lomban, a kik szívesen cserélnének a nagy filozóffal : a medvével, a ki odújába vonul s alszik gyertyaszentelőig. A tűz, az éltető meleg terjesztője, az emberi társulás szimbóluma, főeszköze. A fából dörzsölt tűz köré gyűl az erdők va­donábán az indiántörzs, ott osztozik a pré­dán ; a régi jobbágylakások közös nagy tűzhelyén találkozik a paraszt sorsa része­seivel s szítja egykedvű társalgás mellett a tüzet; a bujdosót, a vándort a tűz lobo- gása vonzza emberi társulások felé, a tűz, a mely ott ég őszi éjszakákon, messziről lobogva tengerpusztaságon ; az egyház sze- retetének jelképe az örök láng ; a jómódú, a gazdag ember pihenőjét, a családi egyiitt- lét legkedvesebb óráit ott tölti a lobogó, vígan pattogó kályha mellett: Ülj mellém a kandallóhoz, Fel van szilva melege ! * A «Magyar Nemzetiből vesszük át ezen aktuális közleményt. A szerk. A legborzasztóbb érzések egyike az, a mely az emberi lényt elfogja, ha arra gondol: fázni fogunk s hideg lesz a tűz­helyünk. Társadalmunkban a fogyasztás oly­annyira nem áll józan alapokon, annyira nem vértezett a romboló gazdasági pro­cesszusok ellen, hogy méltán tarthatunk attól, hogy a közeledő télen nemcsak a munkások és az u. n. negyedik rend százai dideregnek a hidegben, de a középosztály otthonának melege is igen-igen nyomós gondot fog okozni. A kőszén ez idő szerinti hirtelen drá­gulásának okait alapos gazdasági kutatás­sal lehetne csak kideríteni. A kőszén a mai ipari és közlekedési életünk legfontosabb tárgya. A gyáripar óriási fellendülése, köz­lekedési és szállítási ügyünk hatalmas fej­lődése, a világítás rohamos átalakulása, rö­viden mindazon óriási, nagyszerű átalaku­lások, melyek a lefolyt század alatt az em­beriséget egy uj világba röpítették, elkép­zelhetnek lennének, ha a hő és erő eme rengeteg kincseit a földből ki nem emeltük volna. Mint fűtőanyag is a legutóbbi idő­ben emelkedett a szén kiváló jelentőségre, mert a múlt századig az a tévhit volt el­terjedve, hogy a szén kevesebb hőtartalom­mal bir és füstje az egészségre károsabb, mint bármely más fűtőanyagé. Hiány van melegségben, tűzben, az emberi társulás fóéltetöjében, melyet ma a prózai, fekete szén képvisel. A baj oly kö­zeli, hogy a segedelem sürgős. A magyar tűzhelyeket, a hol a ma­gyar anya melengeti s táplálja gyermekét s az apa neveli életrekész fiait, a hideg veszedelme környékezi. A meleg, a társu­lás éltetője, a társadalom csirája, áll meg- fogyóban. A fogyasztási szövetkezeteknek a kőszénre kellene irányítani munkásságu­kat, az újonnan alakulóknak ezt venni fel sürgősen első teendőjüknek s vájjon nem alakithatnának-e alkalmilag a középosztály tagjai oly egyesülést, mely őket a kőszén drágulása ellen megvédi ? Hisz az a jó szo­kás már meghonosodott, hogy élelmi és fűtési cikkeket klubjaink mérsékelt árakon bocsátanak tagjaik háztartásába. Ezt a jó szokást jelenleg nagyon fel kell karolni, meghonosítani, kibővíteni. A jótékonyság­nak és a szövetkezésnek közös erővel kell rajta lennie, hogy bármennyire súlyosodnak is a gazdasági viszonyok, a nagy hideg s a zúzmara beálltakor e hazában egy csa­ládnak se legyen fagyos ablaka s hideg ; tűzhelye. Mert a belső tűznél, mely sziveink­ben dobog, nem kevésbbé szükséges s nem alább becsülendő a külső anyagi tűz. VÁRMEGYE. — Községben az utcai forgalomnak, | illetőleg kocsiközlekedésnek közrendészeti és köz- biztonsági szempontból való korlátozásáról intézke­dés nem a községi képviselő-testület, hanem az elsőfokú rendészeti hatóság hatáskörébe tartozik. (A m. kir. belügyminiszter 1900. évi 63,552. sz. határozata.) TÁRCA. Hovcmber 1 -én. Enyésző lomb, rögös tarlók felett Az őszi napfény félve elsuhan, Könnyből szőtt fátylon rezeg át világa, Halottak napja van, A hervadásba omló alkonyat Fonnyadt lelkemmel bánatos rokon, Együtt bolygunk, bús árnyakat fakasztva — A sírokon---------­Ly s-Xoire. A színművészet. Irta: Valló Albert, áll. főgimn. tanár. — A »TOLNAVÁRMEGYE« eredeti tárcája. — Azon alkalomból, hogy városunkban a jövő héten egy színtársulat fogja megkezdeni előadásait, nem lesz érdektelen, ha egyet-mást elmondunk a szinpadi költészetről, illetőleg a szinmüvészetről. Ennek, valamint általában minden utánzó mű­vészetnek eredete a velünk született utánzó haj­lamra és az utánzás fölött érzett örömre vezethető vissza. Minél tökéletesebb az utánzás, annál na­gyobb a művészi élvezet, az illúzió, a mely a mű­vészi termékekben az utánzott tárgyak lényeges jegyeit keresi. A műtermékek fölötti örömünk, esz- thetikai élvezetünk egyenes arányban van az után­zott tárgyaknak vagy eseményeknek pontosságával és hűségével. Ezt az igazságot már Aristoteles is tanította ^Poétika» ez. művében. Azóta minden kornak és minden népnek a művészete oda törekszik, hogy a ; valóságot minél hivebben utánozza. Minden művészetnek az éltető eleme az illuzió- ! vadászat. E törekvés jellemzi épenugy a görög I ó-kori recitátort, mint a modern színészt. E kettő között szoros a kapcsolat. Már amaz is valami áll­ványról, a mely idők folyamán színpaddá alakult át, adta elő darabjait. Mozdulataival, arckifejezésé­vel mintegy megtestesítette az előadott eseménye- ! két; hanghordozásával színezte a szenvedélyeket s | utánozta a hősöket. így tesz a színész is, a ki voltaképen maga­sabb művészi niveau-n álló recitátor. Ez is arra törekszik, hogy a drámai hősnek jellemét kidom­borítsa, jó és rossz tulajdonságait, erényeit és bű­neit, küzdelmét, bukását vagy győzelmét minél el- fogadhatóbbá, minél valószínűbbé varázsolja. A színművészet a valóságot akarja visszatük- röztetni s úgyszólván valóságnak akar látszani. Utánzásának a tárgya a legméltóbb. Mig ugyanis az eposz inkább a történeti múltat dicsőíti s a lyra j az érzelmek játékát adja vissza: addig a dráma ! magát az életet mutatja be. Nem azt, a mi volt, vagy lesz, hanem a jelent. Kifejezésre jutnak benne a kor vezéreszméi, törekvései, félszegségei, bűnei. A dráma igy társadalmi életünk tükre. Ez érdekli legjobban a fin de siede emberét. Az illúziót a színművészet képes a legtökéle­tesebben felkelteni. Az előadott eseményt megkapó képekben és jelenetekben élő személyek adják elő a színpadon. Érzékeink egyszerre vannak foglalkoztatva, mi által szellemünk sok fáradságtól menekül meg. Az összhangzó játék, a rhytmikus előadás, a dal és zene a maguk érzéki hatásával mind egyszerre hatnak a nézőre, fokozzák eszthetikai gyönyörkö­dését és szivéhez férnek. S hogy a hatás annál biztosabb legyen, erre szolgál a szinpadi sceneria. A díszletek, álarcok, ruházat, a látványosság ezer­féle hatásai egyszerre hatnak érzékeinkre s nagyon könnyen meg is vesztegetik őket. Ez az illúziókeltés «non plus ultrá»-ja. A já­ték valóságak tűnik fel. Megfeledkezünk magunk­ról s a kép láttára majd öröm duzzasztja keblün­ket, majd könnyek tolulnak szemünkbe az előadott események szerint. Az illúziókeltés sikerei biztosítják a színmű­vészet előnyét és fölényét a többi művészettel szem­ben. Ezek teszik a szinmüvészetet oly gyönyörköd- tetővé, oly tanulságossá. A nézőközönségnek alkalma van a drámában nemcsak mulatni: örülni és lelkesedni, hanem ta­nulni is: megismerkedni a világ folyásával, az em­berek törekvéseivel, szóval mindazzal, a mi idegei­ket izgatja, tevékenységüket, cselekedeteiket irá­nyítja. Hugó Viktor igy méltatja a színművészet sze­repét : «A színművészet nemcsak a legnemesebb s leghasznosabb, hanem a legegyetemesebb idő­töltés, mert mulatva hat szívre és lélekre egyaránt; emberismeretre oktat, gonoszságtól óv és erényt hirdet.»

Next

/
Thumbnails
Contents