Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-23 / 38. szám

2

TOLNA VARMEGYE.

1900. szeptember 23.

A Széli kormány általános gazdasági \ politikája az egyedüli helyes alapon áll, a midőn minden egyoldalú gazdasági érdekpolitikának kizárásával mind a három gazdasági ! ágat egyformán karolja tel és azok össz- hangzatos együttműködésére törekszik. Ezt ' a programmot leghívebben fejezi ki Széli Kálmán miniszterelnöknek a kereskedelmi kongresszus elnökéhez intézett, kiváló állam- férfiúi tapintattól óe belátástól vezérelt következő távirata:

»Az ország kereskedelmi érdekeinek támogatását szivemen hordom és legfontosabb kormányzati feladataim közé sorolom. A legnagyobb súlyt helyezem arra, hogy az összes közgazdászait ágak összhangzatosan és szervesen fejlesztessenek. E munkában a kereskedelemnek, mint a közgazdasági élet egyik, főtényezőjének, megvan a maga nagy fontosságú hivatása, a melyet minden helyes gazdasági politikának szem előtt kell tartani. Egész gazdasági szervezetünknek és minden részének összhangzatos ápolása biztosítja az ország anyagi erejének felvirágzását.«

— Dr. Kammsrer Ernő országgyűlési képviselőről a T. K. egyik mulkori czikke- lyében, megbízható forrás alapján, ezt jelentette, hogy Kämmerer a szakcsi kerületben nem vállal többé mandátumot. Ezen hir, melyet mi is mindjárt kétkedve fogadtunk, Kämmerer választói között, kik benső ragaszkodással viseltetnek szeretett képviselőjük iránt, élénk meglepetést és megdöbbenést keltett. Ennek eloszlatására örömmel jelentjük, hogy azon h*r, mintha Kämmerer Ernő a politikától és a képviselőségtől visszavonulni szándékoznék, teljesen alaptalan. Ha a szakcsi kerület választói újból felkérik Kammerert a jelöltség elfogadására, a mit a választók túlnyomó többsége Kämmerer iránt érzett bizalmánál, rokonszenvé- nél és hálájánál fogva minden kétséget kizárólag meg fog tenni, akkor Kämmerer nem is fog kitérni a személye iránt ismételve bizonyára impozáns módon megnyilatkozó bizalom elől és elfogja fogadni a jelöltséget; hogy pedig a jelöltség elfogadása Kammerernél egyúttal a biztos megválasztást jelenti — az is bizonyos.

VÁRMEGYE.

— Az ipartanács újjáalakítása. A köz- igazgatási bizottság a vármegye területén működő ipartanácsot az 1848. évi XVII. t. ez. 175. szakasza alapján kibocsájtott 1884. évi 26419. sz. miniszteri rendelet értelmében folyó évi október hó 1-től 1901. évi szeptember hó 30-ig terjedő időszakra újjá alakította és annak rendes tagjaivá: Andre István iparost, Mehrverth Ferenc kereskedőt, póttagjaivá pedig: Ferner Mihályt és Ferdinánd József szegzárdi lakosokat választotta meg.

— A népszámlálás előtt. A kereskedelemügyi miniszter most adta ki rendeletét az 1900. évi népszámlálásról szóló 1899. évi XLIII. t. c. végrehajtása tárgyában. Az összes törvényhatóságokhoz intézett rendelet bekezdésében a következőkben utal a miniszter a népszámlálás nagy fontosságára :

»A legfontosabb állami és társadalmi érdekek fűződnek ahhoz, hogy az országok népességének létszáma és népességüknek főbb viszonyai bizonyt s időközökben általános népszámlálás által kiderittessenek és megállapitiassanak, ugyannyira, hogy a népszámolások hasznossága és szükségessége minden államban az egész népességnek már szinte köztudatába ment át.

Hazánkban, hol annyi sok fontos közgazda- sági és nemzeti feladat vár megoldásra, kétszeresen szükséges, hogy megszerezzük mindazokat a tanulságokat, melyek népességünk családi, társadalmi, phisikai, culturális és gazdasági állapotának alapos ismeretet nyújt. Ebben rejlik a nagy általános népszámlálás rendkívüli fontossága; s e fontosság tudata vezelte a törvényhozást, a midőn az 1900. évi népszámolási ól szóló 1899. évi XLIII t. c. meghozatala által a magyar korona országaiban, az 1900. évi december hó 31-én létező állapot szerint általános népszámlálás tartását rendelte el, gondoskodván az eszközökről a végrehajtás sikerének biztosítására.

Nem kétlem, hogy, tekintve a fontos közérdeket, mely a népszámlálás sikeréhez tüződik, a nagy országos munkálat foganatosítása körül az összes

törvényhatóságok a legnagyobb buzgalmat és a legnemesebb versenyt fogják kifejteni, annyival is inkább, mert a népszámlálási munkálatnak sikeres végrehajtása, e munkálat terjedelménél, sokoldalúságánál és aprólékosságánál s egyáltalában egész mivoltánál fogva, úgy a törvényhatóságoknak, valamint az alsóbb hatóságoknak, a járásoknak és r. t. városoknak, a községi elöljáróságoknak, különösen a községi és körjegyzőknek, sőt magának a megszámlálandó egész népességnek is legbuzgóbb közreműködését feltételezi.«

A népszámlálásban résztvevő összes tisztviselők összhangzatos közreműködése érdekében fölhívja a miniszter a törvényhatóságok első tisztviselőit, hogy négy héten belül a népszámlálásnál igénybe veendő összes közigazgatási tisztviselőket ülésre hívja meg és velők beszélje meg az utasításnak megfelelő eljárási módozatot és állapítsa meg számlálókerületeket, melyek körjegyzőségen- kint fognak a községekben megalakulni. Számláló biztosokul tanítók, tanárok, lelkészek, nyugdíjazott állami, vármegyei, városi vagy községi tisztviselők, értelmesebb gazdák, gazdatisztek, magánzók, továbbá felsőiskolai hallgatók alkalmazandók. A számláló biztosok napi dija 3-tól 6 koronáig terjed és működésök alatt közhivatalnokoknak tekintendők.

— A törvényhatósági utbiztosi (utmes- teri) állások oly alsóbbrendű, a kezelés körébe vágó hivatalnoki állásoknak tekintendők, melyekre a fizetésben levő kebelbeli alkalmazottak s nyugdíjasok az 1873. évi II. t. ez. értelmében különben igényjogosultsággal biró altisztekkel szemben is kinevezhetők. (A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1900. évi 51,141 számú általános rendelete.)

HÍREK.

— Perczel Dezső, a képviselőház elnökéről a napi lapok tévesen azt írták, hogy Meránban időzik és onnét csak október 5-én tér vissza a fővárosba. E hir annyiban téves, hogy ő nagyméltósága Meránból, hol családja időzik, már haza érkezett. Tegnap pár óráig városunkban időzött, Döry Pál alispánnak volt a vendége, innét vissza ment Bonyhádra, a honnét már legközelebb állandó tartózkodásra a fővárosba utazik, a mikor is a képviselőházi elnökségi ügyek vezetését veszi át.

kezik egy-egy kellemesen eltöltött órára, mindig arra a boldog időre gondol, mikor hideg téli éjszakákon leste a színház kapujában azt a leányt, a ki egészen sohasem volt az övé s a kit oly őrülten szeretett.

Ilyen pillanatokban Paz Michel mindig azt gondolta: »Igazán csak az boldog, a ki maga is szeret«. S egy könnyet törült le arcáról.

Efajta hangulatok uralkodtak rajta tavaly is, mikor a rossz időjárás már szeptember elején visz- szaüzte a tengeri fürdőből a még néptelen, üres Párisba.

Egy napon valami uj áriáján dolgozva, csak úgy véletlenül betévedt a Luxemburgparkba, a hol a hangos katonazene felverte révedezéséből. Felment a legközelebbi terraszra s a korlátra támaszkodva szemlélte az apró bárányfelhőket, a szép tavat, melyen a hattyúk úszkáltak s a tarka embertömeget, mely a zöld gyepen sürgött-forgott. Feltekintve, egyszerre csak egy fiatal hölgyet vesz észre, a ki közvetlen közelében egy kerti széken ült s figyelmesen, majdnem áhítattal tekintett reá.

Szép, finom arcú, szőke nő volt, egyszerű, sima ruhában. Milyen báj minden legcsekélyebb mozdulatában, mikor a napernyőjének porcellán- fogantyujával játszik!

Mikor a hölgy észrevette, hogy Michel ránéz, elpirult s láthatólag röstelte, hogy a férfinak feltűnt kíváncsisága. Michel pedig könnyedén megemelve kalapját igy szólt:

— Volt talán már szerencsénk valahol, nagy- sád s most oly ügyetlen vagyok s nem ismerem fel újra?

Bíborvörös lett s zavartan lesütve szemét válaszolt:

— Nem uram, ön nem ismerengem; de én ismerem önt.

Michel melléje ült s beszélgetést kezdett. A hölgy vagy három évvel ezelőtt egy hangversenyen látta, a hol legújabb szimfóniáját vezényelte. Michel művészi önérzetének hizelgett ez s közelebb húzta székét. Hogyan? Csak egyszer látta s most azonnal felismerte! Hogy hívják, kicsoda ? Oh, semmi különös, Lucienek hiviák, itt lakik a közelben nővérével, egy özvegy asszonynyal, a ki sokkal komolyabb nálánál s a ki az ő, Lucie fiát is szereti. Fia van? tehát férjes nő? Uj elpirulás- Nem, nincs férjnél s bizalmasan elmondja, hogy nem volt mindig oly meggondolt, mint most, a mikor már 24 éves, öreg asszony s mikor egyedüli vágya csendesen, nyugodtan élni nővérével kis vagyonából. E mellett dolgozik is; kalapokat készít. így estefelé pedig rendesen eljön ide a Luxemburg-kertbe zenét hallgatni s azután elmegy a kis fiáért az iskolába.

Oly bájjal, oly naivsággal mondta el mindezt, hogy Michel igaz érdeklődéssel hallgatta s szinte csodálkozott önmaga felett, mennyire le tudta ez a kis teremtés kötni a figyelmét ezzel a mindennapi történettel.

És azután mindeenap eljött a Luxemburg- kertbe, a hol mindig találkozott Lucieval, a ki már azt is bevallotta neki, hogy mikor ott a hangversenyen látta őt, mennyire, de mennyire meg- rezegteite a szivét — s mikor az első napon a Luxemburg-parkban meglátta, azért nézett rá oly soká, oly kitartóan, mert azt remélte, hátha megszólítja.

Az igy megkezdett regénynek csakhamar el kellett érni azt a stádiumot, melyet az iió egy j

csomó ponttal szokott jelezni. Ha azonban a művész csak köznapi kalandot várt, úgy kellemesen csalódott, mintha valami igazi boldogságot érzett volna e nő közelében.

És az oly odaadással feltárt szerelem, minden kaczérság, minden haszonlesés nélkül, jól esett az elkényeztetett művésznek. Milyen pompás kis vacsorákat fogyasztott el együtt s mikor az evés végeztével Lucie eldobta a szalvétát s szenvedélyesen átkarolja a művészt, szerelmesen suttogta :

— Te édes! — akkor a művész igazán boldognak érezte magát.

— Istenem ! — kérdezte magától egy napon : — Szeretném talán Luciet ? Igazán szeretem ?

És kezdte hinni, hogy igazán szereti; pedig egy titkos hang azt súgta neki, hogy nem, nem.

Elhatározta, hogy a legközelebbi szép napon Lucievel kimegy a szabadba, a szabad természetbe. Ő, a kiért hercegnők rajongtak, egy egész napját ennek az egyszerű kis asszonykának akart szentelni. —

Korán reggel indultak el; a pályaházban már várt rá Lucie. Egyedül voltak a kupéban. Oh, hogyan, milyen tűzzel csókolták egymást! Azután, mikor elérték a kis falu állomását s a régi divatu kocsin a vendéglő felé hajtattak gyümölcsfák és zöldelő bokrok között, Lucie, a ki alig mozdult ki a rideg nagyvárosból, lelkesedéssel kiáltott fel: »Oh, milyen isteni napunk lesz!«

A vendéglőben csak gyorsan ettek valamit s Lucie, miközben tejfeles szájacskáját törölgette, halkan suttogott: »Milyen remek ötlet volt ez tőled, te édes! Oh, mennyire szeretlek!«

S aztán ki az erdőbe ! Legfőbb ideje is már ; hiszen októberben már rövidek a napok. Hogy uj-