Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-09 / 36. szám

2. TOLNAVARMEGYE. 1900. szeptember 9. — Az összeesküvők cimen a »Tolnamegyei Közlöny« legutóbbi számában hosszabban foglal­kozik azon közleménynyel, mely lapunk múlt szá­mában »Választások előtt« cimmel jelent meg, s melyben megemlékeztünk arról a mozgalomról, ami Szegzárdon Boda Vilmos képviselő ur függetlenségi párti hívei között észlelhető. A szegzárdi kerület képviselőjének a többi között meg van az a gyön- gesége, hogy amint a választások közeledtét érzi, elkezd idegeskedni s mindenféle rémképeket rajzol maga elé ; ennek tulajdonitható az is, hogy a vá­lasztásokat megelőzőleg már most politikai elme­futtatásokat kezdett meg kaució letétele nélkül meg­jelenő társadalmi lapjában mind a hat kerület vá­lasztási esélyeire nézve és saját egyéni véleménye szerint iparkodik elhelyezni az egyes képviselőket. Ezen ártatlan passiójában mi nem zavarjuk, mert jós tehetséget nem vindikálunk magunknak. Hogy mit rejt magában a jövő, azt a következmények fogják megmutatni. Hogy a k'ólesdi kerületben vár­megyénk alispánja föllép-e vagy nem, azt eddigelé senki sem tudja. Bizonyára kívánatos volna az, hogy a szabadelvüpárt ebben a kerületben olyan közszeretetben és becsülésben álló egyéniséget nyerjen meg képviselőjéül, aminőnek megyeszerte ismerik vármegyénk rokonszenves alispánját. De biztosíthatjuk arról is a választásoktól már most aggódó képviselő urat, hogy ott a »vármegye nagy hatalmával, erejével és befolyásával« semmiféle pressziót vagy törvényellenes erőszakot nem fog elkövetni, amint azt laptársunk sejteti, mert erre abszolúte nincs és nem is lesz szükség. Arról is még korai dolog beszélni, hogy a szakcsi kerület mostani képviselője föllép-e újra; mert erre nézve még semmiféle positiv megállapodás nincs. Rátkay László megválasztatásáról sem lehet előre jósolgatni, s nem hisszük, hogy erre a »Tolnamegyei Közlöny« elmélkedései vagy biztatásai legcsekélyebb befolyást gyakorolnának. Lapunk a múlt választás alkalmával a néppárttal szemben természetesen Rátkay mellett foglalt állást, amint az egész szabadelvű párt is támpgatta Rátkayt, kiről mi irodalmi sikerei, kiváló tehetsége és mindenki által becsült egyéniségénél fogva minden alkalommal elismeréssel szoktunk megemlékezni, mert arra igazi, elvitathatlan érde­meket szerzett! Arról mi nem tehetünk, hogy Rát­kay az ő parlamenti szereplésével több alkalmat ad arra, hogy vele foglalkozzunk, mint B.-val. Ezt nem azért hozzuk fel, mintha mi Rátkay politikai szereplésével a legtávolabbról is egyetértenénk — hisz áthidalhatatlan e tekintetben köztünk az ür — ha­nem azért, hogy okát adjuk annak, miért foglal­koztunk mi lapunkban Rátkayval gyakrabban, mint B.-val. Arról sem tehetünk, hogy Rátkay L. és nem Boda V. irta a Felhő Klárit, mely Rátkayt orszá­gos hirü íróvá emelte. — Mi tehát, mint megyei lap csak kötél ességet teljesítünk, ha egy megyénk- beli kitűnő Íróval, ki lapunknak megalapítása óta illusztris munkatársa és kitől legutóbbi számunkban is közöltünk egy gyönyörű költeményt, érdeme sze­rint foglalkozunk. Jól tudhatja azt a szegzárdi ke­rület képviselője, hogy a múlt választás alkalmával a szabadelvű párt az ő megválasztatását is elő­segítette a néppárttal szemben, s ezért sohasem tett nekünk szemrehányást. Hogy jelenleg Szegzár­don az ő volt párthívei között elégedetlenség ural­kodik vele szemben, ahhoz lapunk és felelős szer­kesztőnk semmiképen hozzá nem járult, ezt tisztán magának kell tulajdonítania! Nekünk semmi közünk ahhoz, hogy az ő pártjának vezéregyéniségei és volt kebelbarátai most ellene fordulnak, ez az ő magán­ügyük, s mi nem szorultunk arra, hogy ellene va­lami összeesküvést szítsunk. Az nem érdekel ben­nünket, hogy miféle feliratot óhajtanak benyújtani ellene a függetlenségi párt végrehajtó bizottságához; mert mi mindenkor csak a szabadelvüpárt érdekeit tartottuk szem előtt s ebből a szempontból Ítéltük meg a politikai helyzetet. Lapunk felelős szerkesz­tőjének pedig, ki a lap politikai részét kizárólag maga vezeti, semmiféle tudomása sem volt arról a mozgalomról, amit a képviselő ur volt párthivei indítottak, mert a nyár folyamán ritkán tartózkodott itthon s csak legutóbb értesült arról az elégedet­lenségről, ami itt eltagadhatlanul és igen élénken nyilvánul; a képviselő ur előtt természetesen nem nyilatkoznak az elégedetlenek oly nyíltan és leple­zetlenül, s igy nem is lehet illetékes megítélni azt, hogy a mozgalom minő arányokat öltött, s hogy menynyire lelkesednek az ő állítólagos párthivei »szeretett« képviselőjükért! El nem tagadható tény az, hogy feliratot készíttettek s annak aláíratását megkezdették. Hogy ezt a feliratot a képviselő ur volt kebelbarátai mással készítették, az reánk ép­penséggel nem tartozik, mert annak létrehozásába a mi lapunk és annak szerkesztője semmiképpen be nem folyt. Nem is látunk abban semmi incrimi- nálandó dolgot, hogy valaki magán szívességből és fölkérésre útmutatást ad, vagy a feliratot meg­fogalmazza azoknak, a kik e célból hozzá fordulnak. Ez teljesen mellékes és jelentéktelen része az elé­gedetlenek által indított mozgalomnak; a fő az, hogy a képviselő ur szereplésével saját párthivei közül sokan nincsenek megelégedve, s ezt elvitatni nem lehet. De ehhez nincs semmi közünk, mert mi az ő torzsalkodásukkal, belviszályukkal semmit sem törődünk. Arról, hogy a lapnak egyik másik mun­katársa privát szívességből másoknak politikai vonatkozásokat tartalmazó leveleket fogalmaz, ami szerkesztőnk ép oly kevéssé tehet, mint B. V. nem tehet róla, hogy az ő tiszteletére a polg. olvasó­körben tartandó jubileumon őt — a saját fizetett belmunkatársa üdvözli, mint üdvözlő szónok. — Apropos olvasókör! Tudvalevő, hogy B. V. urnák legerősebb volt a posiciója a szegzárdi olvasókörben. Ennek ő megalapítója és 25 éve elnöke ... És népszerűsége, illetve befolyása ezen egyesületben annyira megfogyatkozott, hogy nemrég egy külön­ben igen helyes indítványát, melyet a választmányban tett, — 10 szóval 2 — szavazat ellenében elej­tették és elfogadták az egyik szintén most elége­detlenkedő vezéregyéniségnek eile nkező indítványát. Mit bizonyít ez jobban, mint azt, hogy igazunk volt abban, hogy sokan vannak az elégedetlenek. A mi azt illeti, hogy mi örülnénk, ha a »T. K.« megszűnnék, épen az ellenkezőjének eklatáns példáját hozhatjuk fel. — A múlt évben történt, B. V. erősen összekülönbözött az ő nyomdászával, Báterrel. Felmondta a nyomdát újévre és lapjának nem volt nyomdája, mert Ujtalussy Lajos nyomdá­jában nem vállalták volna el a lap nyomását. Ak­kor B. V. hozzánk fordult, hogy talán együttesett alkalmaznánk egy nyomdát. Szerkesztőnk készség­gel állott rendelkezésére, s azonnal érintkezésbe lépett a mi mostani közös nyomdászunkkal, Molnár úrral Berlinben és Molnár ur újévre átvette az Ujfalussy-féle nyomdát és kiadja most a »T. K.«-t is. Ezzel eszünk ágában sem lett volna valaha is előhozakodni, ha erre bennünket most a »T. K.« nem provokál. A mi cautióval biró politikai lapunk intelligens közönségét laptársunk versenyétől leg - kevésbbé sem féltjük, mert hiszen az sem ártott nekünk, hogy a képviselő ur az összes megyei ügyvédekhez kérelmet intézett, hogy az ő lapjának küldjék a hirdetéseket! — Még^ a Rátkayhoz intézett levélre vonatkozólag s az igazságnak megfelelőleg meg kell jegyeznünk, hogy ebben is a mi állításunk felel meg a való­ságnak; mert a képviselő ur augusztus jo-án meg­jelent lapjában azt állította, hogy Rátkay nem kapta meg Szegzárdról az itteni elégedetlenek ál­tal íratott levelet, s hogy Rátkay arról mit sem tud; a valóság pedig az, hogy Rátkay már aug. 28-án felelt erre a levélre, és pedig oly értelem­ben, a hogy azt lapunk múlt számában már közöl­tük. Hogy a belviszály és egyenetlenség a szeg­zárdi kerület függetlenségi párti választói között fonnál és már nem is uj keletű, ezt semmiféle ki­csinyléssel és a felirat fogalmazójának keresésével vagy találgatásával megmásítani nem lehet; hogy pedig lapunk vagy annak felelős szerkesztője erre bármiféle befolyást gyakorolt volna: azt a legna­gyobb elfogultsággal sem lehet állítani. Azt meg nem tilthatja a képviselő ur nekünk, hogy a párt­hivei közt megindult mozgalmakról lapunk kö­zönségét ne értesíthessük; ennyi szívességet már nem kívánhat tőlünk! Azt sem kívánhatja tőlünk, Andor: ügy van, Matild ! Maliid: De hát elmondott-e mindent az or­vosnak ? A gyakori indokolatlan elaléltságot . . . a tömérdek gyomorgörcsöt ... az álmatlanságot ? És elmondta-e . . . Andor : Dénes bátyám halálának körülményeit, nemde ? Maliid-. Igen, Andor . . . mert hisz ön azt tartja . . . Andor: És úgy is van . . . Családunk törzs­fája évről-évre megtenni végzetes gyümölcsét . . . Olyan örökség ez, melytől soha se fognak szaba­dulni az örökösök ... Az kéne, hogy egyszer a sors szekercéje akkorát sújtson a fa derekára, hogy gyökerestől kipusztuljon . . . Maliid: Már ismét keserű . . . Hálálkodnia kéne a gondviseléshez, hogy az átok egy generá­cióra nézve már most betelt s nem kiván több áldozatot. Andor: Jó . . . Legyen önnek igaza Matild. Ne beszéljünk többet erről. Ön müveit, okos lány ... tanítónő . . . Nem fog ideges félelemmel kitérni a kérdés elől, melyet föl akarok vetni . . . Matild: 0 — ha amint mondani szokták — csak akadémikus jellegű . . . Andor: Az, Matild . . . merőben akadémikus. Látja, én lelkiismeretes és szorgalmas ember vagyok. Nem öndicséret okáért mondom. Figyeljen rám. Matild: Egész odaadással figyelek. Andor: Mikor . . . mintegy félév előtt várat­lanul és első ízben nyilait át egész valómon egy sajátszerü, titokteljes fájdalom . . . mintha az or­ganizmus egy láncszeme pattant volna ketté s a résen át a halál kandikált volna be . . . Akkor egy uj Studium nyílott meg előttem . . . Egy kép­zelt baj eredetét . . . természetét . . . lefolyását.. . szóval, hogy orvosi műnyelvet használjak ... ta­nulmányozni kezdtem a »Kórismé«-t . . . Egész könyvtárt szereztem be magamnak [ mindenféle rákos betegségek fölismerése s annak lefolyására nézve ... Azt hiszem, hogy megköze­lítem a tudását az én mai professzoromnak, akivel órahosszat vitatkoztam ma a képzelt bajról s talán sejtelme se volt arról, hogy minden elejtett szava kulcs volt számomra, melylyel betegségem titkát felderíteni segített ... De ne többet erről . . . Hiszen ezzel végeztünk egyszersmindenkorra . . . De mikor még nem láttam egész világosan . . . volt okom azt hinni, hogy Dénes bátyám sorsára jutok . . . Matild: Szegény, jó Andorom! Leolvastam ezt gyakran az arcáról . . . s együtt szenvedtünk. Andor: Dénes bátyám igen sok testi és lelki j gyötrelem közepeit vált meg az élettől . . . Özve- ; gyet és árvákat hagyott maga után . . . Özvegye igen jelentéktelen nyugdijat húz ... A gyerekek sok gond és nélkülözés között bizonytalan jövő elé néznek . . . Erre gondoltam mialatt a mi egybe­kelésünk kitűzött napja váltig közelgett . . . Vég­zetes és borzasztó kérdés tárult elém 1 Ha bajom, mely még lappang a szervezetben egy s ugyanaz i volna Dénes bátyáméval . . . s csak néhány szen­vedésteli év áll előttem, mely idő alatt meg fogok nősülni . . . mert hisz ez képezi életem legneme­sebb programmját, melynek megvalósításáért hét évig küzdöttem, mint Jakob Rachelért . . . Nos . . ha e néhány év lefolyása után ugyanoly hosszú s kínos betegség vinne a sírba, minő Dénes bátyá­mat eltemette . . . vájjon e bizonyosság nem ró-e reám olyan férfias kötelességet, melynek teljesítése végzetes. . . Matild: Ne folytassa. Én tudom, mire céloz . . . Felelek nyomban. Az öngyilkosság minden körülmények között megvetendő és elitélendő. Andor: Ó, kedvesem . . . Csak lassan! S talán igaza lehet ... De az adott esetben . . . Lássuk csak ! A halál csirmagvával e rossz orga­nizmusban csak nem szabad megnősülni . . . Ugy-e, hogy ez semmi kétséget nem szenved ? Nyomorult ember volna képes pillanatnyi gyönyörökért egy egész életre szóló szenvedésbe taszítani bele nőt s talán gyermekeket is . . . De ha valaki hét évig küzdött . . . várt . . . sóvárgott a boldogság után s végre elérte . . . Csak kezét kell kinyújtania . . . Jó ! Nem nyújtja ki ... De hát mi történjék a másik féllel ... A hű ... az odaadó menyasz- szonnyal . a szerelem és hűség e nemes már­tírjával . . . Szabad-e azt a töviskoronát, melyet oly soká viselt homloka körül újból s most már talán örökre feje köré fonni . . . Megmondani neki a valót ... a mi egyértelmű rá nézve a megsem­misüléssel . . . Vagy titkolni mindent s elodázni

Next

/
Thumbnails
Contents