Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-29 / 30. szám
X. évfolyam. 30. szám. Szegzárd, 1900. Julius 29. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre . . . 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- ivatulou kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD HŐSNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. HlrdvtáseV niár.éköl'.n megállapított árszabály szerint számíttatnak. Magyar nemzeti politika. A politikai magyar nemzet zöme az államfenntartó magyar elem. A magyar faj körülbelül megközelíti az ország lakosságának abszolút többségét. A magyar fajt tehát ebben az országban nemcsak történelmi jogon, mint honfoglalót a kard jogán, de számarányában is megilleti a hegemónia. Az idegen, a másfaju ember elleni gyűlölet sohasem volt a magyar fájnál az érzelmek, a közhangulat rugója, hanem a néha jelentkező elkeseredés azon folyton megújuló merényletek miatt támadt, melyeket az idegen szellemű udvari politikusok intéztek a magyar alkotmány ellen. Menynyire nem gyűlölte pedig a magyar a más fajbelit, bebizonyította akkor, midőn a magyarországi nemzetiségekkel, a horvatokkal, a szerbekkel, a románokkal szövetkező Metternich udvari politikájának bukása után, midőn a magyar politikusok teljes diadalt ültek az udvari ármányokon, azonnal törvénybe iktatták a testvériség szent evangéliumát. A polgári és politikai jogokat kiterjesztették az ország minden honosára, vallásra, és nemzetiségi különbség nélkül. Ha az 1848-iki törvényhozók a magyar hegemóniát tartották volna a szemük előtt, úgy kirekesztették volna a polgári és politikai jogok gyakorlatából a más nyelvüe- ket, az idegen ajkuakat és nem kebelezték volna be azokat a nemzet egyetemébe. A történelmi események szakadatlan láncolatai meggyőztek minden magyar politikust arról, hogy a magyar birodalom, a magyar alkotmány egyetlen támasza a magyar faj. S igy lépett előtérbe a magyar hegemónia kérdése. Ki kellett adni a jelszót a magyar hegemónia megvédésére, a túlzó nemzetiségi törekvésekkel szemben, mert ha ez a hegenomia megszűnik, ez a mai magyar birodalom mindenestől veszendőbe megy. Ezért kellett behozni az úgynevezett soviniszta politikát, mely nálunk nem a szükkeblüség, a jogfosztás politikáját, hanem a jogos önvédelem politikáját jelenti. A magyar soviniszta politikának nem az a célja, hogy a magyar faj kiváltságokat él- j vezzen ; nem az a célja, hogy a másnyel- vüeket, nemzetiségeket leigázza. A magyar soviniszta politikának egyetlen célja van és ez az, hogy megmentse a magyar alkotmányt, a politikai magyar nemzetet a nemzetiségek excentrikus romboló törekvéseivel szemben. Ez az igazi soviniszta politika. Ebben egyesül az egész magyarság, az egész magyar nemzet. De furcsa és veszedelmes soviniszta politika lenne az, mely a magyarságot egyes felekezetek, társadalmi osztályok, foglalkozási ugak szerint állítaná egymással szemben, mintegy bírókra hiván egyik tábor a másikat, hogy ki sovinisztább^ ki kálvinistább, ki liberálisabb a másiknál. Az ilyen magyar soviniszta politikának legfeljebb csak a magyar nemzet ellenségei örül- : hetnének. Ez a politika valóban a meggon- I dolatlanság politikája lenne. Pedig szemeinkkel látjuk naponta, hogy mindent elkövetnek a magyar atyafiak lé- lekháboruságának előidézésére. Szeretettel kérdjük, hogy mirevalók ezek a folytonos civakodások? Ha vádak vannak egyes vezérpolitikusok vagy pártok ellen, ezeknek feltárásával csak használni lehet a magyarság ügyének. De a kölcsönös gyanúsítások, ráfogások, hazugságok közlése utján bizalmatlanságot és féltékenységet kelteni és a magyarságot ekként félrevezetvén, két ellenséges, elkeseredett táborra szakítani, valóban nem helyes dolog lenne. Ilyen herosz- rateszi és végzetes szerep nem méltó egy magyar politikushoz sem. Mily szépen meg tudnánk most is egyezni a józan, magyar soviniszta politikában, mely a most már életkérdéssé lett magyar hegenomia megvédését tűzné ki célja gyanánt. A magyarság összetartana. Együtt munkálna közre, hogy az értelmiség minél inT A R C A. eans«) Hangulatok. i. Napról-napra hiteget a reménység, Hogy egykor szerelemről dalolok, De amig várom, hogy beteljesedjék, Tova szállnak lassanként a napok. Nem oly színesek ma már a virágok, Bár még rám mosolyg egy-egy szép leány, Köztük többé már egyet sem találok, A kit szeretni tudnék igazán. Fel-felpezsdül egy pillanatra vérem S ajkam néha még csók után eped, De nincs, ki soká boldoggá, vagy éppen Boldogtalanná tenne engemet. Pedig oly könnyedén perdül az ének, Ha szerelemtől ujjong vagy zokog, Kifigyelnek a lányok és legények, S a szerelmes ifjú asszonyok. Szerelemben van a költő hatalma, Legyen dala vidám vagy szomorú, Ki annak szárnyán szállhat a magasba, Könnyen ölébe hull a koszom .. • II. Ha újabb jön a régi hangulatra, Az elhangzott dalt többé nem hiszem ... Most megérint a tavasz halk fuvalma, S gyönyör vonaglik át a szivemen. Egy bűvös dallam rezgő, halk akkordja Száll az átlátszó, tiszta légen át, S újra érzem csodásán elfogódva A május minden üdvét, mámorát. Elhittétek, hogy szeretni örökké Kiöl thatatlan vágygyal nem tudok ? Hiszitek, hogy e lanton soha többé Szerelemről nem zengnek a burok ? Hiszen oly csordultig van most a lelkem S fölöttem oly ragyogó kék az ég, Ennyi érzésből — ó, miért ne teljen A szerelemre is könnyen elég? VE SZELEI KÁROLY. Petőfi Sándor és Csapó Etelke. Irta: Kürti Nándor. — A »TOLNAVÁRMEGYE* eredeti tárcája. — Petőfi lobbanékony szive gyakran borult lángba. Sokat szeretett. Bár mélységes, tartós szerelem csak Szendrey Júliához fűzte. Valamennyi szerelmi fellángolása között a legmeghatóbb a Csapó Etelke iránt táplált érzelme. 1844 végén ismerkedett meg Petőfi Csapó Etelkével, a ki Vachott Sándornak sógornője volt. A költőt elkápráztatta a 15 éves gyönyörű leányka. A minden mozdulatából kisugárzó keresetlen báj, egyszerűség rabul ejtették a fogékony lelket. Pedig Etelke bensőjében még ki sem nyílhattak az első szerelem bimbói, s már letarolta a halál. Az álmok, a vágyak, a sejtelmek legédesebb idején döntötte sírba a kegyetlen végzet. Petőfi, a ki még nyíltan be sem vallotta szerelmét, most érzi csak, mekkora kincset veszített el benne. Most támad fól lelkében a gyötrő, a lelketrázó szerelem teljes valóságában. Ott nyugszik előtte az imádott lény a ravatalon. Arcáról az elmúlás sem tudta elrabolni a. rózsákat. Ajka szinte mosolyog. S a mint pompa, virágok illata közepette szendergett, bárki élőnek hitte volna. Nem is merték elhantolni mindjárt. 1845 januárjának 8-án kellett volna végbemennie, s csak 10-én történt meg a temetés. E három nap alatt a költő iszonyúan szenvedett eszményképének holtteste mellett. S midőn a végső pillanat elérkezett, zokogva kért engedelmet arra, hogy ő tehesse koporsóba a kihűlt tetemet. A sirhalom örökre eltakarta szeme elől az ártatlan kis tündér alakját. Határtalan kétségbeesés marcangolja a szerelmes ifjú szivét. Kinek is sirhatná el keservét, ha nem az édes anyjának ? Elmondja szerette szülőjének mindazt, a mi szivét nyomja. Egészen beletemetkezik fájdalmába. Nem nyugszik mindaddig, a mig barátja Vachott Sándor át
