Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-14 / 2. szám

terén tett működéséért 100 frt jutalomdijat és elis­merő okmányt kapott, továbbá, hogy a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter a kocsolai rom. kath. iskola II. és III. osztálya tanitója és tanító­nője fizetésének 400—400 írtra kiegészítésére 90—90, együtt 180 irtot, a bonyhádi orth. izr. iskola tanitója és tanitónőjének ötödéves pótlékára 50 — 50 frt államsegélyt engedélyezett, mely ösz- szeggel az államsegélyből már kiutalványozott kor­pótlék 9000 irtot tesz ki. A pénziigyigazgató jelentése szerint a múlt hó folyamán adókban és illetékekben befolyt ösz- szesen 221417 frt 1 kr., ami a múlt év hasonló időszakában befolyt összegnél 10127 frt 34 krral kevesebb. ’ A kir. főmérnök jelentése szerint az állami és megyei utak jó állapotban voltak. A havi felül­vizsgálat kedvező eredménynyel foganatosíttatott s a még hátralevő kisebb utmunkálatok befejeztettek. A szegzárdi vámoshid vasszerkezete már össze van állítva, csak a szegecselési munkálatok vannak még hátra. A kir. ügyész jeléntése szerint a múlt hó folyamán a szegzárdi kir. törvényszék fogházában 133 egyén volt letartóztatva, kik közül tegyházra volt ítélve 8, börtönre 54, fogházra 43, elzárásra 5, vizsgálati fogoly volt 12, föllebbezés alatt ál­lott 11. A fogházi kórházban 11 beteg volt, kik közül felgyógyult 1, a többit tovább ápolják. Fül­tételes szabadságra bocsáttatott egy egyén. — A központi választmány múlt szer­dán Dőry Pál alispán elnöklete alatt ülést tartott, melyen részt vettek Boda Vilmos, Bárdos Vilmos, Forster Zoltán, Kurs Vilmos, Orffy Lajos, Sirnon- tsits Elemér, Torok Béla, Wosinsky Mór és László Lajos, utóbbi, mint a választmány jegyzője. A múlt ülésből visszaadott s az. illető községektől beérke­zett kataszteri ivek felülbírálása után végleg meg­állapították, a választási censusra vonatkozólag a legkisebb */* úrbéri telek adóminimumát s ezen munkálat a községekben 8 napra közszemlére fog kitétetni, s ezen megállapítás ellen az érdekeltek a kir. Curiához adhatnak be fölebbezést. — A* állnmvasuti alkalmazottak kép­viselő választói joga ügyében a m kir. Curia 1899. évi 145. sz. határozatával kimondotta, hogy az államvasutnál alkalmazott hivatalnokok és altisz­tek az 1874. évi XXXIII. t.-c. 7. §-ában említett tisztviselőkkel a választási jogosultság szempontjá­ból egy tekintet alá esvén, ha 500 frt évi fizetés után adót fizetnek, választói joggal bírnak. Az ál­lamvasutaknál alkalmazott kapus, főtisztitó, gépke­zelő stb. az államvasutak szolgálati szabályzata ér­telmében nem az altisztek, hanem a szolgák soro­zatába tartozván, ezek a választói törvény 10. §-a szerint ez okból nem vehetők fel a választók név­jegyzékébe. — A csendőrséguck a m. kir. erdé­szeti személyzet is segélyt adni köteles. A földmivelésügyi m. kir. miniszter 1899. november hó 14. 7094 ein. '/* (qud) sz. a. kiadott körrende­letében, a m. kir. erdőigazgatóságokat és m. kir. állami erdőhivatalokat utasította, hogy a csendőrség részéről, ennek közszolgálata teljesítésekor kért se­gélyt mindannyiszor megadják. — Pénzügyi döntvények. A közirazga- t(isi bíróság határozatai. Ingatlanok eladásából származó vételár-hátralékok után élvezett kamatjö­vedelem tőkekamatadó alá esik. (8710/98. P. sz.) Csödválasztmányhoz intézett beadványok bélyeg­mentesek. (11,078/98. P. sz.) Meghatalmazás ak­kor is csak 50 kr.’bélyegilleték alá esik, ha abban többen adnak megbizást. (14,346/99. P. sz) — A fegyelmilcg marasztalt kártérí­tési jog. Az 1886. évi XXIII. t.-c. 9. §-ában fog­lalt azon intézkedés által, hogy a fegyelmi biróság határozatában a marasztalt ellen okozott károk megtérítése iránti felelősség is megállapítandó, a fegyelmi vétségben marasztalt nem lehet elzárva attól, hogy a polgári biróság előtt érvényesítendő kártérítés iránti perben azt a lényeges és döntő körülményt is vitathassa és kimutathassa, hogy a terhére rótt fegyelmi vétség a követelt kártérítéssel részben vagy egészben van-e és minő okozati ösz- szefüggésben. (A m. kir. Curia 1899. évi 1885. sz. Ítélete. 1900. január 14. A szegzárdi r. kath. ovoda-egyesület estélye — iqoo jatiu'r 17-éti. — A Dory Pálné elnöklete alatt működő róm. kath. ovoda-egyesület folyó hó 17-én tartandó tea-estélyének rendezése körül az előkészületek az egész vonalon lázas sietséggel folynak s már befejezéshez is kö­zelednek. A rendelkezésre állott aránylag nagyon rövid idő aggályokat kelthetett ugyan, hogy' a tervezett nagyobb szabású táncestély rendezése ki nem vihető, mégis, hogy minden ellentétes áramlat dacára csak azt jósolhatjuk, hogy elmaradhatlan a siker, az az egyesület közszeretetben levő, nagyérdemű elnöké­nek, Döry Pálnénak, a választmány és tisztikar köz­ismert tevékeny tagjainak köszönhető, kik az elvál­lalt nagy munkát — időt és fáradságot nem kiméivé — ritka tapintattal hajtották végre, nekik köszön­hető az is, hogy az estélyen Szegzárd intelligenciája csaknem teljes számban, de a nagy vidék is jelen­tékenyen lesz képviselve. Miut már lapunk múlt számában említettük, a táncestély teaestélylyel is lesz összekötve. Volt szó arról is, hogy az elárusitásra ajánl­kozó hölgyek jelmezt (japáni costümöt) öltsenek, de a bármily tetszetős eszme az előkészületre megsza­bott idő rövidsége miatt elejtetett és pedig más téves hírekkel szemben megjegyezzük, hogy a höl­gyek egyszerű estélyi öltözékben jelennek meg. Sikerült megtudnunk az egyesület érdekeit szivükön viselő ama hölgyek névsorát is, kik áz el- árusitást elvállalták. Abaffy Gyuláné, fíiróy Béláné, Bodnár Istvánná, dr. Leopold Kornélné, dr. Müller Ferencné, Nus Istvánná, Szeghy Sándorné, Tekus Vilmosné és VVtlcsek Sándorné fognak közremű­ködni, kiknek kedves agilitásuk s a jótékonyság iránt való finom érzékük biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az estély fényes sikere messze túl ha­ladja majd az eddigiek sikerét. Sajnáljuk, hogy a szép rózsákból egybefoglalt csokorba nem fonhatjuk a bimbókat is s nem közölhetjük az urhölgyek sátraiban szorgoskodó leányok névsorát, mert midőn ezen sorokat írjuk, a teljes névsor birtokában nem vagyunk. Azonban annyi bizonyos, hogy városunk legszebb kisasz- szonyai vállalkoztak ezen szerepre. A széleskörű rendezőbizottság is megalakult Abay Leo kir. törvszéki biró elnöklete alatt. A ren­dezőbizottság elnökének előnyösen ismert tevékeny­sége és bálrendezői ügyessége, a tagok nagy száma s a köztük helyt foglalók hires tánckedve minden bizonynyal azt Ígéri, hogy a rendezés a legmagasabb várakozást és igényeket is ki fogja elégiteni. A rendező bizottság tagjai: Albersz Rezső, Balogh József, dr. Beöthy Károly, Boschán Samu, Báli Sándor, dr. Borostyán Sándor, dr. Borbáth Géza, dr. Barla Sándor, ifj. Boda Vilmos, Cserno- horszky József, dr. Drágíts Imre, Fördős Mihály', Görög Márton, dr. Herczeg Gyula, Jásek Sándor, br. Jeszenszky György, Kecskés Elek, dr. Kron Fe­renc, Leopold Mihály, Leipczig József, ifj. Módly László, Matzon Kálmán, Moudri Hugó, Orffy Gyula, Perlaky József, dr. Pesthy Pál, Piatsek István, Rácz József, dr. Rudolf Béla, dr. Spitzer Manó, Sándor József, ifj. Steinekker Ferenc, Szabó Géza, Szánkássy János, dr. Szentkirályi Mihály, Szévald Oszkár, dr. Sonnewend Frigyes, dr. Sztanó Sándor, Szunyogh Zoltán, Szendrői József, dr. Tanárky Ár­pád, Vargha F'erenc, Végess János, Végess Ferenc, Wagner Andor. Mint értesülünk, az estélyt különösen vonzóvá, érdekessé és eredetivé az teszi, hogy az ételek és italok elárusitása sáttakban fog történni, mely sátra­kat az elárusitást teljesítő urhölgyek keleti módra stílszerűen, kényelmesen és elegánsan rendezik be és valódi szőnyegekkel diszitik. Rendkívül nagyban fogja az estély érdekességét emelni, hogy az egyesület pénztárnokának sógor­nője, Rácz Ernőné, szül. Gallik Margit, átengedte legújabb zeneszerzeményét, Margil-polkát, mely Garay Lajos jelenleg kifogástalanul működő zene­kara által ez alkalommal először fog előadatni. A résztvevő hölgyek csinos s Ízléses táncren­deket fognak kapni az udvarias rendezőségtől. TOLNA VARMEGYE. ____________________________________ Mé g csak annyit jegyzőnk meg, hogy az egyesü let választmánya abban a kedvező helyzetben lévén, hogy az estélyen felszolgálandó hideg étkeket, (sonka, hidegsültek), tea, kávé, Kugler-süteményeket, italokat, (pezsgő, bor, cognac) és szivarokat túl­nyomó részben a választmány tagjai és Szegzárd hires bortermelői által önként felajánlott adományai­ból gyűjti, a különben is elvül felállított olcsóságot akként vélte érvényre juttatni, hogy a közönség különös megterheltetését a legszerényebb és legmér- sékehebb árak (2o fillértől 40 fillérig) megszabásá­val kiküszöbölte. Egyedüli kivételt a pezsgő és szi­varok képeznek, mert a pezsgő poharankirt 1 korona ellenében adatik, a szivarok ára pedig a beszerzési ár kétszeresében állapittatott meg. A pezsgő árából is csak az tűnik ki, hogy a pezsgő jókedv legtöbbre becsültetik. HÍREK. — Az „Otthon“ előfizetői a mai számunkkal veszik a január hó­napra járó füzetet. — Erzsébet királyné emlékének meg­örökítésére építendő «Örök imádás» tem­ploma részére gróf Széchenyi Sándorné ő nagyméltóságához a múlt héten a követ­kező adományok érkeztek: Fördős Dezső és neje Űzd 5 frt — kr. Kisdoroghi elöljáróság . 1 « — « Kichert János . . . _____1 « — « Ös szesen . 7 frt -• kr. Múlt számunkban közölt gyűjtés........................ 2508 frt 55 kr. Eg yütt . 2515 frt 55 kr. — Hetyey püspök Rómában. Az újév első zarándoka Rómában Helycy Sámuel pécsi püspök volt, ki e hó 5-én érkezett Rómába, s dacára a kihallgatásra várako­zók nagy számának, már 7-án, vasárnap íeggel kihallgatást nyert a szentséges Atyá­nál. Több mint félórán át beszélt vele ő Szentsége nemcsak egyházmegyéjéről, hanem egész hazánkról is, kiváló szeretetreméltó- sággal emlékezve meg a magyar nemzet­ről, mely iránt érzett rokonszenvét már igen gyakran kimutatta. Hetyey püspök után a pápa a püspök kísérőit, köztük Sorsick őr­nagyot, a pécsi honvédapród-iskola igazga­tóját is nagyon kegyesen fogadta és áldá­sát adta úgy a jelenlevőkre, mint pedig ezek szeretettéire a távoli hazában. — Személyi hir. Gróf Széchenyi Sándor, . vármegyénk főispánja, múlt szerdán hivatalos ügyei­nek elintézése végett Szegzárdra érkezett; másnap a közigazgatási bizottság ülésén elnökölt és este visszautazott Nagy-Doroghra. — Uj aljírásbiró. Szigetit Nándor kaposvári kir. törvényszéki jegyző kineveztetett a kaposvári kir. járásbírósághoz albiróvá. — Előléptetés. Az igazságügyminiszter Ko­vács Károly pécsi kir. törvényszéki joggyakorno­kot a gyönki kir. járásbírósághoz aljegyzővé ne­vezte ki. — A budapesti üyyvéd vizsgáló bizottság tagjává az igazságügyminiszter dr. Traiber Vince kir. Ítélőtáblái birói címmel és jelleggel felruházott kir. törvényszéki birót is kinevezte. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Mol­nár Gyula szegzárdi kir. járásbirósági díjnokot a hódsági kir. járásbírósághoz Írnokká nevezte ki. — Ösztöndíj adományozások. A gróf Styrum- Lymburg-féle alapítványra felügyelő választmány múlt kedden tartott ülésén az öt üresedésben levő ösztöndíjait Kocsy Józsefnek, Morvay Lászlónak, Németh Kálmánnak, Perczcl Ferencnek és Tóth Andornak adományozta. — Jótékonyság. Gérey Rikárd köztisztelet­ben álló ozorai nagybérlő abból az alkalomból, hogy pár hét előtt számos pusztai cselédje tűzkárt szenvedett, a károsultaknak minden kárukat telje­sen megtérítette, újévkor pedig az ozorai kath. Is­kola szegénysorsu gyermekeinek felruházására 100 koronát, az óvodának és tűzoltó egyesületnek szin­tén 100—100 koronát, az izr. népiskola szegényei­nek pedig go koronát adományozott.

Next

/
Thumbnails
Contents