Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-24 / 52. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 1899. december 24. a lélek fáradalmait, a csapárok elviselhetetlennek látszó súlyát azért nem tudja tűrni. Azért őrli meg lelkét oly korán az élvekben és fáradt idegei nem találnak nyugalmat sehol, semmiben. Nem analízis kell, hanem ideál ! Eszmény, a Megváltó szeretetének eszménye, amely oly széditően magas az ő egyszerű és fönséges mivoltában, mint a mily parányi a tudás ott, hol a végtelenség titkos okait kutatja. Ideál kell az emberiségnek ! A végtelenség hatalmas szózata int a világ felé az újjászületés ünnepén, hogy a szeretet szavára megdöbbenjen az élvet vágyó ember és megváltás fakadjon leikéből. Állítsátok vissza a hit és szeretet sárba tiport oltárait, hogy visszaszálljon az elégedettség ideje ! Állítsátok vissza, mert hit és szeretet nélkül egyedül a tudás fényében nyomorog a lélek, elzüllik örökre és nem találja meg az ő örök törvényét, az ideálok kultuszát 1 VÁRMEGYE. — Vármegyénk tisztviselői cim alatt lapunk múltkori számában megjelent vezérközleményünk, mint számos jel mutatja, vármegyénk bizottsági tagjainak körében élénk visszhangra talált, mert általános a meggyőződés, hogy a mostani tarthatatlan állapotokon a vármegyei tisztviselői kar érdekében, beleértve természetesen a járási tisztviselőket is, 7nielöbb és amennyire csak lehet alaposan segíteni és a bajokkal, melyeknek felismerése elől elzárkózni nem lehet, az általunk javasolt módon szanálni kell. E célból törvényhatóságunk számos illusztris tagja már tanácskozásokat folytatott, melyeknek előrelátható eredménye szerint január havában rendkívüli törvényhatósági közgyűlés lesz egybehiva, melynek egyik tárgya a vármegyei tisztviselők fizetésjavitásának kérdése lesz. — Az állami ellátás kezdetének időpontjára nézve a jogcímet nem a nyugdíjba helyező miniszteri rendeletnek az illető tisztviselő részére történt kézbesítésének napja, hanem a ininisteri rendeletnek kelte képezi. (A m. kir. közigazgatási biróság 1899. sz. határozata.) — A képviselő-választói jogosultság I kérdésében a m. kir. kúria következő elvi jelentőségű határozatokat hozta: — (1899. évi 61. sz.) Az a körülmény egymagában véve, hogy a felszólalás nem az illetékes városi elöljáróságnál, hanem közvetlenül a központi választmánynál nyujtatott be, a felszólalás elutasítására alapul nem szolgál- I hat, mert mi sem állott útjában annak, hogy a tévesen a központi választmányhoz beadott felszóla- | lás a községi, illetve városi elöljárósághoz még ! oly időben áttétessék, hogy arra észrevételeit mindenki, a kit erre a törvény feljogosít, megtehesse, valamint az sem képezhet az elutasításra indokot, hogy az adókivetés hiteles alakban ki nem muta- tatott, mert az adótabellák a központi választmányt rendelkezésére állván, a választmány ezeknek betekintésére nem csak jogosítva, de kötelezve is van. — (1899. évi 67. sz.) Folyamodó a felszólamláshoz csatolt okirattal igazolta, hogy mint nyugalmazott államvasuti főkalauz 658 frt évi nyugdíjat élvez és miután az 1874. évi XXXIII. t. c. 7. §-ában említett jövedelem általános kifejezés alatt, valamint a fizetés, úgy a nyugdíj is értendő, folyamodót az igazolt 658 frt jövedelem után a választói jog megilleti és ez a jogosultság a felterjesztő jelentésben említett okból sem volt megtagadható, mivel a kir. kúriának az országos képviselői választói jogosultság kérdésében emelt felszólalási ügyekben állandóan követett gyakorlata szerint a m. kir. államvasutak tisztviselői a választói jog gyakorlására nézve az állami tisztviselőkkel azonos tekintet alá esnek. — Törvényhatósági bizottsági taggá való megválaszthatósághoz, az illető törvényhatóság területén legalább 2 éven át való lakás mellett nem kívántatik meg, hogy valamely ingatlant is bírjon, vagy adót valóságban fizessen, hanem elégséges, ha a két évi lakás mellett reá valamely állami adó kivetve volt. (A m. kir. közigazgatási bíróságnak 1899. évi 1045. k. sz. határozata.) — A községi képviselő-testület megalakítása mindaddig, a mig érvényes határozattal megsemmisítve nincs: jogosan működik s egyébként törvényszerűen hozott határozatai kérdésessé nem tehetők. (A belügyminiszternek 119,699/99. sz. a. Tolnavármegye közönségéhez intézett rendelete.) — Az italmérésnél és italelárusitásnál követendő egészségügyi rendszabályok és az ezek áthágására kiszabandó büntetések, valamint a rendőri és orvosrendőri felügyelet gyakorlása tárgyában a belügyminiszter a törvényhatóságokhoz körrendeletét intézett. — Fenyő-karácsonyfák eladására és vételére vonatkozó faeladási igazolványok behozatalának elrendelése kizárólag a belügyminiszter ha. táskörébe tartozik. (A belügyminiszter 129,730/99- sz. a. P. város közig, bizottságához intézett rendelete.) Képmutatás és álnokság, az erkölcsi érzés siilyedése, az istenséggel közös eszmék hanyatló pusztulása, a lélek sivársága uj világra vágyódott, mintha az élő elfáradt volna egy hosszú undok korszak bűneiben. Mint most. Csakhogy akkor a bűnben fo- gamzott ember sóvárgó lelkének megjött az ő Megváltója, a végtelen idők örökké élő Messiása, akinek isteni szavára csuda támadott és enyhülés fakadt. A század végének gyermeke pedig, ahogy elfáradt a tudásnak bejárhatatlan útjain, a lelket analizálja és belerohan a boldogtalanság és elégedetlenség útvesztőjébe. Az az egyetemes törvény, amely az ideálok művelését, a tudás és hit eszményének keresését szabja az embernek végső céljául, az analízis alatt eltörpül és a század végének gyermeke mohón rohan az élvezetek gyorsan letűnő élettörvényei után, útjában sárba tiporva a legszentebb igazságokat, évezrednek megérlelődött világfelfogását. Mint a meteor, lefut rövid idők alatt haszonvágyban és élvek sóvárgásában az élet szemhatárán és elfáradt lelke csak messziről sejti az ideálok kultuszát. De érzi. Könny és öröm, bánat és sanyaruság, a szenvedések mérhetetlen ereje és az élvezetek rövid mámoros perceiben, mindig és mindenütt, boldogan vagy letiporva, a művészet vagy tudás magasra nyúló útjain érzi, vele van mindenütt, kiséri, ha szabadulni akar, — keresi, ha mást kutat, mert tudja, hogy a tiszta boldogság eszménye, a végtelenbe vetett hit. Mert ez az őserő megnyilatkozása, az emberrel született isteni elem, amelyet eltiporni nem tud soha sem a kultúra mélysége, sem a tudás magassága, — nem az ember büszke törekvése, akaratának féktelen hatalma. Mert ez örökkévaló ; akkor bontakozott ki a ködök gomolygásából kristálytiszta fényével, mikor az Alfa; látta a Fáráók irtózatos harcát az Iris és Oziris hatalmáért; látta az olim- pusi istenek alkonyát; látta, hogy Pánnak elégiájából a szeretet tana bontakozott ki. És vége a vég lesz. Csak a század végének lelket analizáló kora temeti el egy időre, a boldogtalanság mai korára. És a nyomort, 2. ____________________________________ Kiss József barátomnak’ „A Hét“ évtizedes évfovdulója ünnepén. Kedves Barátom ! Tudod-e, hogy mit köszönhetek én Te Neked? A feleségemet. Mert azt ugyan hibásan irták a hírlapok, hogy én a saját színmüveim és szavalmányaim alkalmával szerettem bele a művésznőbe. Már annyi jó Ízlést csak tegyen fel nálam mindenki, hogy a saját magam poétás bombasztjai s hazafias tirádái fölött nem jövök akkora extazisba, hogy a tulajdon magam Keresztelő János fejét kínáljam fel az élvezetért ajándékba. Régibb keletű dolog ez. Valahányszor összejöttünk : ő, a fiatal tanuló művészleány, én, a szigorú rnűbiró : az egy szellemi próbatét volt. Alit tanult ? Mit tud ? Mire képes ? Nehéz szerepeket, szavalmányokat adott elő megbirálásomra. \ olt azok között Arany János, Endrődy Sándor, Ábrányi Emil, Dóczy Lajos. De legtöbb volt a Kiss József. Hiszen olvastam én a Te munkáidat valameny- nyit. De ő megértette azokat velem. — A «Rab asszony», «Szomor Dani», — «Kincses Lázár lyánya», «Roboz Ágnes», —- «Ágota kisasszony», — s valamennyi között a nekem legkedvesebb «Simon Judit». (A «Jehovát» hagyom legfelyül.) így, * «A Hét» t. szerkesztőségének jóvoltából «A Hét» mai jubiláris számából veszszük át ezen közleményt. A szerk. ő általa tolmácsolva tudtam meg csak, hogy menynyi «szív» van ezekben a Te költeményeidben. —- S a ki ezt a szivet megtudta találni, a ki ezt a szivet vissza tudta adni, annak magának is igaz szívvel kell megáldva lenni. Régen, nagyon régen támadt ez ! Egyszer aztán azt gondoltam magamban : «nem való ez az igaz szív a tettetések, színlelések világába, a komédia-házba; megtartom én azt magamnak. » így lettél Te, a Te verseid által, az én sorsomnak átalakítója. Éltessen az Isten sokáig, hogy még több emberrel is jót tehess. Budapesten, 1899. december 3-án, igaz barátod Jókai Mór. A vezeklő költő. Irta: Herczeg Ferenc. Ősz költő ment az utón és maga után vonszolta láncra vert lelkét. A költő lelke még fiatal volt és kámzsába volt öltöztetve, a fejére meg hamu volt hintve. Az öreg végigvonszolta a lelkét mindazokon az utakon, a melyeket ifjú korában bejárt. És valahányszor olyan virághoz értek, a melyet a költő valaha megénekelt, vagy olyan fához, a melynek árnyékában álmodozott és valahányszor olyan felhőt láttak, a mely után egykor epedve tekintett, asszonyt, a melyet szeretett és sirdombot, a melyre könnyeket hullatott: mindannyiszor a költő végigvágott tüskés ostorával a lelkén. A szegény lélek pedig megtörtén sóhajtotta : Mea culpa ! Egy ifjú ember megkönyörült a költő sanyargatott lelkén. — Miért vezekelteted ilyen irgalmatlanul — kérdezte. — Mert tolvaj — válaszolt sötéten az öreg. —- Ellopta az életemet. — Lehetséges az ? — csodálkozott az ifjú. Majd elgondolkozva tette hozzá: Mondd el, öreg mester, hogyan esett ? Az öreg beszélni kezdett.----Mikor ifjú voltam, akkor igy szólt hozzám a lelkem: Ha igazán élni akarsz, ha nagy, mély és szabad életet akarsz élni, akkor költővé kell lenned. Én megfogadtam a szavát, mert hittem neki. — És nem volt az életed nagy, mély és szabad ? — kérdezte csodálkozva az ifjú. — Kicsinyes, sekély és rab életet éltem, — válaszolt keserűen az öreg. Tudd meg, hogy nekem sohasem volt igazi boldogságom, sem igazi bánatom. A lelkem, az én gyalázatos lelkem, kilopott mindent a szivemből és témát csinált belőle. Mikor a gyermekem meghalt, akkor jambusokban kellett zokognom és mikor az emberek megtapsolták a fájdalmam harmóniáját, akkor a lelkem örült. Mikor pedig szerelmi mámort kerestem, akkor a lelkem föllebbentette a kedvesem szobájának függönyét és odacsőditette az embereket, közbe pedig aggódva
