Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-13 / 33. szám
IX. évfolyam. 33. szám. Szegzárd, 1899. augusztus 13. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár : Egész évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I » 50 > Egy szám ára ... 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Ivrammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulujdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Munkásmozgalmak. Nagy szót dobott világgá a múlt napokban egy magyar munkás, a ki magát szocialistának nevezi. «Forradalom!» —ez volt az a nagy szó. A neve ennek a munkásnak mellékes, elég annyi, hogy szocialistának vallja magát. S úgy látszik, nem munkás, a ki magát szocialistának mondja, hanem szocialista, a ki egyúttal munkásnak hirdeti magát. A különbség jelentékeny. A nagy szó világgá dobója úgy látszik hivatásából szocialista, a kinek a szocialistás- kodás a kenyere, még pedig éppen nem nehéz kenyere, a szocialista munkás gyalusából, kalapácsából, üllőjéből, íujtatójából él, a szocializmus legföljebb elve. E két típus között egyéb különbség is van, érzelmi és lelki különbség. A hivatásos szocialista csak zavarosban tud halászni, akkor floreál, mikor a munkásnak nincs kenyere, sőt azt tartja legfőbb teendőjének, hogy a munkást kenyerének eldobására bírja. A szocialista elveket valló munkás pedig csak arra törekszik, hogy sorsán javítson; szívesen dolgozik, de többet akar keresni, mint mostanáig keres ; ha pedig mai munkáját apasztani törekszik, csak azért teszi, hogy egészségét művelje s családjának szánt életét hosszabbítsa. A társadalomnak és a mai államrendszernek és törvényrendnek csak a hivatásos szocialista veszedelmes. Csak hivatásos szocialista, vagy az. a ki útban van, hogy azzá legyen, mer ma forradalomról beszélni s forradalmat hirdetni. Csak hivatásos szocialista, a ki a szocialistaságból él, bírhat annyi elvakultsággal, hogy ma, mikor még a legvérmesebb szocialistát is egyelőre megdönthetetlen erősségnek tartják a mai társadalmat és törvényrendet, ma forradalomról beszéljen. Elvégre vitatkoznia szocializmus jövője felett lehet; lehet a mai társadalom jövőjét abban a képben látni, melyet dús képzelettel megáldott szocialisták festenek csábitó kecsegtetésül, de csak rossz akarat vagy feltűnés hajhászat ejthet valakinek ajkairól olyan szót, mely arra buzdít, hogy az átalakítás munkájához azonnal hozzá kell látni. De ez a rosszakarat, ez a feltűnés hajhászat még csak nem is veszedelmes. Tudjuk helyeselni a rendőrségnek és a megtorló hatóságoknak azt az eljárását, hogy az ilyen elvadult jelszavak hirdetőivel szemben semmiféle eljárást nem alkalmaznak. Az ilyen jelszavakkal ma törődni szükségtelen, mert messzire van még a mai társadalom a szellemeknek attól a lázától, mely átalakulásokat és forradalmakat tudna szülni. A forradalom jelszótól csak akkor kell félni, mikor küszöbön a forradalom. Mert jelszóval nem lehet foriadalmat csinálni s a jelszavak csak akkor veszedelmesek, mikor azokat a forradalom szüli. Hiába kiabálsz tüzet, nem ije- dez senki, ha még sehol sem füstölög, de ha már ég a tűz, ha már látszik a Iobo- gása, akkor riadnak meg az emberek, ha azt hallják, hogy : «tűz van». Az ijedezők és a higgadtságot nélkülözők rettennek meg az üres jelszavaktól, meg nem gondolván, hogy az ilyen jelszavaknak foganatjuk nem lehet. Az állam és társadalom rendjét őrzők figyelmüket nem a forradalmat hirdetőkre vessék, hanem azokra, a kik lassan, fokozatosan ássák az aknákat. Nem az teszi szocialistává a magyar munkást, a ki forradalmi mozgalmakra csábítja. Sokkal erősebb még ma a munkás önfentartó és családfen- tartó ösztöne, semhogy ezekre a lázitókra hallgatna. De hallgat a munkás — bizony a magyar munkás is — arra, a ki egyszerű szavakkal, szépen kifestett képekkel biztatja és kecsegteti; hallgat a hivatásos szocialistáknak arra a fajtájára, a ki nem nyilvános népgyüléseken szónokol és nem tüntetéseket vezet, hanem ott ólálkodik, a hol a munkás nehéz fáradságát kipiheni, ott les- kelődik a csapszékben, a hol a munkás néhány órai szórakozást keres és talál szabad T A R C A. —*88 ►— A sphinx. Mondd el te sphinx, vagy nem tudod te sem, Csak tündérálom tán a szerelem ? Mesebeli lepkének gondolod ? Vagy vannak itt a földön boldogok, Akiknek igaz szerelem jutott ? „Én nem tudom. Én semmit sem tudok. En egyedül a vágyat ismerem, A szárnyas vágyat, mely sosem pihen, Ha ezüst köddel jő az éjszaka, S főikéi csodás, kétszarvu csillaga — Az én pillámra szender nem borul. S bár fekszem csöndben, mozdulatlanul, Nem nyugszom soha, pillanatra sem; Egy lázas vágytól dobog kőszivem : A boldogságnak álmát kergetem, Boldogságét, mely nem rokon velem. Rózsás, habkönnyű foszlányt kergetek, Mely lidérctüzben előttem lebeg------Ha lld földi asszony amit mondhatok, A szerelemben véled egy vagyok: Te űzöd mig vágy s ifjúság elvész, Én amig márványtestem elenyész-----Ut unk a rengetegbe vész.“ Molnárné Kornis Aranka. Egy lap Petőfi életéből.* Petőfi követ-jelöltsége Szabadszálláson. Kún-Szcntmiklós, 1848. jun. 15. Eljött az idő, midőn nemzetté lett a nép, s ő válasz ja képviselőit az országgyűlésre, nem pedig a nemesség. Kaptam az alkalmon; hogy aki eddig az irodalomban képvisel'em a népet, képviseljem most az országgyűlésen is . . . ki ismerné jobban szükségeit, mint én ? ki védelmezné lelkesedet (ebben jogait, mint én? hiszen a nép az én Vidlásom, istenem ! Lejöttem szülőföldemre Kis Kunságba, procla- matiót osztottam szét a nép között, azt az egész kerület választóinak igen nagy része lelkesedéssel fogadta, s egy hangon azt beszélték, hogy engem választanak követnek. — Nehány napra felrándul- tam Pestre, s mire ismét visszajöttem, olly borzasztó hírek kerengtek felőlem, millyek csak a legelvefemedettebb gonosztevőt illetik. — Mindaz- által a szentmiklósi nép látni és hallani kívánt, hozzám jöttek deputatióban vagy kétszázan. Elmentem velők a városházához, s bejelentettem a tanácsnak, hogy népgyülést fogok tartani. Rám röf- fent a berzenkedő süldisznó csoport, s elakarták tiltani föllépésemet. Nem engedtem. Végre beleegyeztek oly föltét alatt, ha minden következményért magamra vállalom a felelősséget, s ha tartandó beszédemet előlegesen bemutatom nekik Írásban. Az első föltételt elfogadtam, a másikat * Lapunk egy barátja küldötte be hozzánk Petőfinek az ő képviselő-jelöltségéről irt és egy 48,iki hírlapban megjelent nagyérdekü nyílt levelét. A szerk. nem fogadtam el két okból, először, mert magam sem tudtam még, mit fogok beszélni, másodszor mert ha' előre készítettem volna is beszédemet, nem azért törültük el március 15-én a censurát, hogy munkámat egy kupaktanács vizsgálata alá bocsássam. Azt kérdezte a biró, hogy miről fogok hát beszélni ? mondám : a követválasztásról és azon rágalmakról, mellyeket távollétemben rám kentek. Iszonyún fölfortyant, hogy a követválasztásról szónokolhatok, de bírói minden hatalmával tiltja, magamat a vádak alól mentenem. Oh bírók példányképe ! ellenem minden aljasságot hagyott terjeszteni, s terjesztett ő maga is, és tőlem eltiltja, hogy ne merjem igazolni magamat! és ez ott történt a városházban, az igazság templomában! igazság istenasszonya, miért tartod merev kézzel ezt a kardot, miért nem vágod le vele, ha a fejét nem is, legalább orrát és fülét r Kiálltam a városház elé, s beszéltem az összegyűlt néphez a követválasztásról, és hallgattam a rám sújtott vádakról, nem a bírói parancs következtében, hanem láttam a nép arcáról, hogy ha csak említem is rágalmazóimat (kik a városház egyik ablakából néztek) azonnal beron'anak, s szétszaggatják őket, mint a rósz bankókat. Még mikor a városház termébe érkeztem az érdemes tanácscsal, véletlenül megcsördült az oldatomon a kard, erre a nép ott kinn elkiáltja : baj van, Petőfit bántják ! s betódultak, és csak akkor csillapodtak le, midőn meggyőződtek, hogy nem akartak bántani. Elvégezvén dolgomat a tanácscsal, a nép harsogó éljenzés közt kisért ki, s a mint később megtudtam : mig beszéltem, közü-
