Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-04 / 23. szám

4. TOLNA VÁRMEGYE. 1899. junius 4. — Főúri esküvő Lenyyelen Múlt hétfőn ment végbe Lengyelen Borghese Paula hercegnő és gróf Hoyos Fiilöp esküvője. A vőlegény nagy­bátyjának közbejött halála miatt az esküvőt min­den ünnepség nélkül, a legszűkebb családi körben tartották meg. A polgári házasságkötést Döry Pál alispán végezte az Apponyi-kastély könyvtártermé­ben s nagy hatást keltő, szép beszéddel üdvözölte a boldog párt. Ennek befejezte után szakadó eső­ben — kocsikon — a lengyeli templomba vonul­tak, mely ez alkalomból szőnyegekkel, virágokkal gyönyörűen föl volt díszítve ; midőn a fényes nász­nép a templomba bevonult, az orgonán klasszikus, alkalmi darabokat adtak elő, mise alatt pedig a lengyeli iskolás gyermekek énekeltek. Az egyházi esketést Herger József lengyeli plébános, a meny­asszony magyar nyelvtanitója végezte, magyar nyel­ven s megható beszédet intézett a fiatal párhoz. A dinert Dobos készítette Budapestről; a menu-kár- tyákat Frank hírneves müncheni festőművész ké­szítette secessionista modorban. Az esküvőn és la­komán részt vettek: özv. gróf Apponyi Rudolfné sz. Benckensdorf Anna grófnő, gróf Apponyi Sán­dor és neje Esterházy Alexandrine grófnő, gróf Esterházy Ernő, továbbá az örömszülők: a vőle­gény anyja most gróf Wurmbrandt- Gundaker, volt osztrák miniszter neje, a menyasszony szülei : Borg­hese Pál herceg és neje Apponyi Hanna grófnő; a vőlegény két nővére és bátyja Miksa, nejével lnkey bárónéval, Wurmbrandt gróf leánya, gróf Andrássy Aladár és neje, gróf Apponyi Lajos udvárnagy és Wosinsky Mór esperes Szegzárdról. Olaszországból itt voltak : Borghese Scipio és neje, Borghese Livio és Borghese Rudolf tengerész, Colonna herceg ne­jével Sorrentoból és Borghese Pál herceg fivéré­nek fia. Borghese Scipio automobilon jött Olasz­országból, s nem történt sehol semmi baja, csak Mágocson rekedt bele a sárba, innen ismét zavar­talanul ért Lengyelre. A ritka szép menyasszony, olasz hercegnő létére jól megtanult magyarul és az esküformát is correct magyar nyelven mondotta el. A boldog fiatal pár az esti 6 órai gyorsvonattal a férj magyarországi birtokára utazott. Az esküvőt és lakodalmat eredetileg nagy arányokban óhajtot­ták megtartani, magyaros diszszel és pompával; 120 vendég volt hivatalos, köztük megyénk előkelő birtokos családai. A vőlegény családjában időköz­ben előfordult gyászeset miatt azonban az ünne­pélyt a legszűkebb családi körre kellett mérsékelni. — Vendégeink elszállásolása. A mú­zeumi megnyitási ünnepélyre a fővárosból és a szomszéd Baranyából érkező vendége­ink következőkép vannak elszállásolva. — Gróf Zichy Jenő, dr. Fraknói Vilmos és dr. Kämmerer Ernő Wosinsky Mórnál; Zsilinszky Mihály államtitkár a megyeházban, Szalay Imre, miniszteri tanácsos, a nemzeti muzeum igazgatója Steineker Ferenc kir. tanácsos­nál, dr. Horváth Géza múzeumi igazgatóőr és Juhász László pécsi ügyvéd és régész Perszina Alfrédnál, Majorossy Imre pécsi polgármester és Solcz bizottsági tag a me­gyeházban ; Baranya vármegye küldöttsége szintén a megyeházban; Bolgár Kálmán anyakönyvi felügyelő, Pécs sz. kir. város törvényhatóságának egyik küldöttje László Lajos ügyvédnél; dr. Czobor Béla, a mű­emlékek országos bizottságának előadója a vármegyeházban. — Perczel Mór emlékiratai. Bonyhádról írják, a «Pécsi Figyelő »-nek azt az érdekes adatot, hogy az elhunyt Perczel Mór tábornok emlékiratai kétezer ívnél is többre terjednek. Az emlékiratok ez értesülésünk szerint határozott irodalmi színvo­nalon állanak s közöttük számos .vers is van, mint például a «Mór, Mórnak, Mórért» cimü hexamete­rek. Az elhunyt nagy ember melegen érző szivét jellemzi ez értesülésünknek amaz adata, hogy a tábornok az államtól élvezett tábornoki nyugdiját minden évben csaknem teljesen elosztogatta a bony­hádi szegények között. — A szegzárdi népkonyha javára ko­szorú megváltás czimén Goldberger Hugó dr. úrtól Budapestről tiz forintot kaptunk, mely összeget illetékes helyére juttattuk. — Nőegyleti tisztújító közgyűlés. Az «Egye­sült szegzárd-tolnamegyei nőegylet »-nek május hó 28-ára összehívott közgyűlése, a tagok csekély szá­mának megjelenése miatt, nem volt határozatképes ; miért is az újabb közgyűlés, tekintet nélkül a meg­jelent tagok számára, folyó évi junius hó 11-én délután 5 órakor fog^ megtartatni a róm. kath. ovoda helyiségében. Ujahb meghívók nem bocsái- talnak ki. — A bíróság köréből. Igaz Gusztáv kir. törv. joggyakornok hivatali esküjét, folyó hó 2-án tette le a kir. törv. elnökének kezeibe és állását azon­nal elfoglalta. — A kalocsai kis- és nagy szemináriumba felvétetni óhajtó ifjaknak ez iránti vizsgálata a f. évben julius hó 4-én fog megtartatni. Az ez iránti folyamodványok junius 15-ig az érseki hatósághoz küldendők be. Pályázók közül azok, kik kérvé­nyeikre junius 30-ig tagadó választ nem nyernek, a tanév végén kapott iskolai bizonyítványukkal el­látva, julius 3-án az érseki irodában személyesen jelentkezzenek. — A megtértek. Országszerte kínos feltűnést keltett a tolnai német katholikusok ama hazafiatlan tette, hogy ez év nagypéntekén a templomból ki­mentek csak azért, mert Fekete Ágoston plébános intézkedése folytán a káplán magyarul akart prédi­kálni. A tolnai németek, úgy látszik azonban, meg­bánták a tettüket és most elmentek a plébánoshoz, bocsánatot kértek tőle s rendesen eljárnak a ma­gyar prédikációkra a templom1 a, melyet ok nélkül oly nagy botrány színhelyévé tettek nagypénteken. — Pályázat adóhivatali ellenőri állásra. A szegzárdi m. kir. pénzügyigazgató pályázatot hir­detett a dunaföldvári m. kir. adóhivatalhoz 14 napi határidővel. — Szegzárdi ifjú Odesszában. A magyar ki­vitel Odesszába eddig nem fejlődhetett a kívána­tos mérvben, mert a hazai cégek Dél-Oroszország­nak ezen legfontosabb piacán nem voltak kellő mó­don képviselve. Ezen a bajon segítendő, Schwarz­kopf Mór, csász. tanácsos, az odesszai osztrák-ma­gyar kolónia kiváló tagja, az illetékes intézetek utján ajánlatot tett, hogy irodájában 1200 rubel évi fizetéssel alkalmaz egy hazai fiatal kereskedőt, a kinek alkalmat nyújt arra, hogy az orosz piaco­kat megismerje és magát hazai cikkek bevitelére képesítse. Az állást, melyre mintegy ötvenen pá­lyáztak a monarchia két államából, Pimitzer Gyula nyerte el, a ki a bécsi kereskedelmi akadémián kezdte a tanulmányait és ezeket a budapesti ke­leti kereskedelmi tanfolyamon végezte be kitűnő sikerre], gyakorlati téren pedig a magyar kereske­delmi muzeum bukaresti kirendeltségénél és a Ma- gasins du Louvre c. hires párisi nagy áruházban működött. Pirnitzer Gyula Odesszában már elfog­lalta az állását és a Schwarzkopf Mór cég hatha­tós támogatásával elvállalja hazai cégek képvisele­tét. Pirnitzer a kereskedelmi muzeum igazgatósá­gához intézett jelentésében előadja, hogy Dél- Oroszországban a következő magyarországi cikkek­nek nyílik jó piac: kikészített finom bőrök, kocsik, nyergesáruk, bőröndök, cserzőanyag kivonatok és szalonna. Érdekelt cégeink, a melyek magukat az odesszai piacon képviseltetni óhajtják, e tárgyban az ottani cs. és kir. főkonzulátushoz, vagy közvet­lenül Pirnitzer Gyulához (Comptoir M. Schwarz­kopf, Odessza) fordulhatnak. — Tanári vizsgálat. Báli Sándor az újvárosi rom. kath. iskola törekvő és szorgalmas tanítója, múlt hó 27-én a polgári iskolai tanárképző intézet második évfolyamáról a vizsgálatot sikeresen letette. — Sorozás a dombóvári járásban. A dom­bóvári járás hadkötelesei május 24 és 25-én álltak elő a sorozó bizottság előtt. Az egész járásban összesen 480 hadköteles lett berendelve, melyekből azonban körülbelül csak 440 jelent meg. Ezek közül alkalmasnak bevált ISO, közöttük öt egyéves önkén­tes. E számból magára, Ó-I)ombovár községre esik 20 újonc. Az ujoncozás Ó- és Uj-Dombovár köz­ségekre különben elég kedvező volt, a menyiben e két községnek előállított hadkötelesei közül a fele bevállt. Beállittatott még azonkívül nyolc idegen illetőségű. Önkéntesen jelentkezett három legény és miután kijelentették, hogy nagyon szeretnének katonáéknál szolgálni, hát be is vélték őket. — A «Szegzárdi kereskedő ifjúság« 1899. évi junius hó 11-én a Mutschenbacher-féle kerthe­lyiségben Garay Lajos zenekarának közreműködé­sével zártkörű táncestélyt rendez. — Nyugdíjba vonuló jegyző, Szabó Mihály, szántói jegyző nyugalomba óhajt vonulni, azért a községjegyzői nyugdij-választmányhoz benyújtotta nyugdijaztatása iránti folyamodványát. — A ,,Felhő Klári“ harmadik előadása múlt vasárnap ment végbe a két első előadásához ha­sonló sikerrel ; a rossz idő miatt azonban kisebb számú közönség nézte a jó előadást. — Ápolónői tanulók felvétele. A magyar vörös-kereszt egylet hivatásos betegápolónők kiké- peztetése céljából julius 1-én az Erzsébet-kórházban uj hat havi tanfolyamot nyit. Az üresedésben levő 11 helyre palyázhatik minden kifogástalan erkölcsű nő 20—40 életév között, a ki e nemes, de nehéz feladatra szánja reá magát és ki úgy testileg, mint szellemileg erre teljesen alkalmas. A folyamodvá­nyok vagy a vidéki választmányok és fiókegyletek utján, vagy közvetlenül az egylet igazgatósághoz (IV. Keáskeméti-utca 5. sz.) legkésőbb junius 18-ig a következő okmányokkal terjesztendők be : a) ke­resztlevél, illetőleg anyakönyvi kivonat, b) ha az illető kiskorú, vagy férjezett, beleegyezése a férj­nek, szülőnek vagy gyámnak, c) erkölcsi bizonyít­vány, d) hiteles bizonyítvány arról, hogy magyarul beszélni, írni és olvasni tud és kellő felfogási ké­pességgel bir, e) hatósági bizonyítvány a folyamodó családi viszonyairól és foglalkozásáról, f) egészségi és himlőoltási bizonyítvány. A közelebbi feltételek az igazgatóságnál tudhatok meg. — Gyászrovat. Streith Béla szegzárdi kir. pénzügyőri főbiztos neje született John Irma, 34 éves korában hosszas és kinos szenvedés után Temesvárott meghalt. Férjén és egy kiskorú fián kívül nagyszámú rokonság gyászolja a korán el­hunyt fiatal asszonyt. — Névmagyarositó tanítók. Singer Adolf simontornyai tanító vezetéknevét «5«í»-ra, Maiejka Károly, tolnai igazgató-tanitó *Mátéi>-m, Schmir- mund János kalaznói tanító pedig «Kettesei,, -re vál­toztatta. — Kiket károsított meg Schaadt Gyula, A Pécsett öngyilkossá lett Schaadt Gyula majosi kör­jegyző csalásainak legnagyobb részét hamis beke­belezéssel követte el, áldozatainak száma azok kö - zül, kik maguk ismerték el, hogy Schaadt őket megcsalta, tizenkilenc, de nagyon sokan elhallgatták, hogy ők is az áldozatok sorába tartoznak. Hamis bekebelezéssel megkárosi'otta Haas Jánost 1400 írttal, Mailach Vilmost 1400 írttal, Schleier Jánost 1300 Írttal, Hitzl Györgyöt 2400 írttal, Müller Já­nost 1250 írttal, Schneider Jánost 1200 írttal, Fluck Dánielt 400 írttal, Schmied Henriket 1500 írttal, Mühl Jánost 1500 fr, tál. Részint jótállással és köl­csönnel megkárosodott: Wolf János vendéglős 492 írttal, Müller János 300 írttal, Weinel Henrik 200 fit, Hitzl György 300 frt, Kühnel Ferencz bony­hádi körjegyző 300 frt, Lovászy Gábor nagymányoki körjegyző 420 forint, Müller János dr. orvos és Bruskmann Arnold állatorvos 390 frt, Schneider Henrik 600 frt, Reitinger János 200 frt, Obendorf vendéglősnél számla 72 frt. Összesen 15.624 frt, a miből a károsok egy krajcárt sem kapnak vissza. — A szegzárdi ipartestület mulatsága, a kedvezőtlen időre való tekintettel nem a vámházi erdőben, hanem a polgári olvasókör nyári helyisé­gében tartatott meg Űrnapján. A kedélyes tánc- mulatság éjfélkor ért véget. — Lecafoit szakvélemény. A hires kútfúró és még híresebb hypnjtizőr Neukom, versed lakos, a ki hypnotizálás közben örök időkre elaltatta sze­gény Salamon Ellát, mint már megírtuk, pünkösd vasárnap Szegzárdon tartózkodott, Ottléte alatt oda nyila'kozott, hogy Szegzárdon artézi kutat fund nem lehet; teljesen kárba veszett fáradság és költ­ség ilyennel foglalkozni, mert állítása szerint a Dunántúl egész területén a talajviszonyok és geoló­giai alakulás miatt artézi kutat létesíteni nem le­het. A «Pécsi Napló» erre azt mondja, hogy épen- séggel nem helyes Neukom ur szakvéleménye, mert a Dunántúl nem egy helyen vannak jól működő és bővizű ártézi kutak, igy Pécsett is, a sertéshizlalda telepen. Pedig tudtunkkal Pécs is a Dunántúl van.

Next

/
Thumbnails
Contents