Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-20 / 8. szám

1898. február 20. TOLNAVÁRMEGYE. 5. Vilmos és Mayer János részvényesek választattak meg. Dr. Szigeth Gábor vezérigazgató előterjesz­tette az igazgatóság jelentését. A jelentésből ki­emeljük a következőket: Az intézet múlt évi össz­forgalma 6 millió 304,170 frt 22 krt tett ki, ami az előző üzleti év össztorgalmával szemben 861,729 frt 62 kr étnél kedést mutat fel. Hasonlóképen sza­porulatot tüntetnek elő: a betétek állománya 22783 frt 89 krral a jelzálog kölcsönök állománya 129J7 frt 54 krral, a folyó számla kölcsönök állománya 17227 frt 15 krral, ellenben a váltó tárca és a hitelszö­vetkezeti kölcsönök némileg apadtak. Dacára a nehéz gazdasági viszonyoknak, sikerült az intézet üzlet­menetét eddigi élénkségében fenta>tani. Az igazga­tóság a fenforgó gazdasági viszonyokra való tekin­tettel a 21,148 frt 14 krt kitevő tiszta nyeremény hova fordításánál óvatos körültekintéssel készítette el javaslatát. Kiemeli a jelentés, hogy a hitelké­pesség mérlegelése és helyes elbírálása most sok­kal nehezebb feladat, mint normális viszonyok kö­zött, mégis arra törekszik, hogy a jogosult hiteligé­nyeket az intézet érdekeinek sérelme nélkül kielé­gíthesse és ezáltal a közgazdasági érdekeket a je­lenlegi nehéz viszonyok között is az intézet erő­forrásaihoz képest előmozdítani segítse. Megemlé­kezett még a jelentés a hírlapok téves közlemé­nyeinek rektifikálására a Döry Andor-féle váltóha­misításról, mely szerint valótlan, hogy 60000 írttal van az intézet érdekelve, hanem csak 2200 frt ér­tékű váltó van olyan, a melyek által az intézetet kár érhetné. A tiszta nyereség hova fordítása iránti javaslatot, mely szerint részvényenkint 12 frt, ösz- szesen 12 ezer frt fizettessék osztalék gyanánt, to­vábbá a jutalékok, tartalék- és nyugdija’ap dotá­ciója után a tisztviselők jutalmazására 500 frt, jó­tékonycélra 350 frt fordittassék és hogy 3434 frt 32 kr nz 1898. évi nyereség és veszteség számlára vitessék át, a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, úgyszintén jóváhagyólag tudomásul vette a fel­ügyelő bizottságnak FórdJs Vilmos felügy. bizott­sági elnök által előterjesztett jelentését. — Az igazgató tanácsból az alapszabályszerint kilépő : Bernrieder József, Döry Jenő, Leopold Lajos és Mayer János tagokat újból megválasztották. — A szegzárdi takarékpénztár nye­reség- és veszteség-számlája 1897. évről. Betétek tőkésített kamataira 64733 49 frt. Betétek kifizetett kamataira 2492’14 frt. Kezelési költsé­gekre 1402 68 frt. Folyó számla betétek kamataira 1208 82 forint. Felszerelvények számláján leírásra 43510 frt. Tartalékalap kamataira 3056 94 frt. Ál­lami és községi adóra 7565 87 frt. Kamatadóra 6847 95 frt. Tiszti fizetésekre 5026 frt. Háztataro­zásra 21 30 frt. Értékpapírok árkülönbözete 132 50 frt. Jótékony célokra 12 33 frt. Visszleszámitolási kamatokra 7154 85 forint. Nyugdíjalap kamataira 2144 93 frt. Leírásokra 8698-98 frt. Tiszta nyere­ség 29118 frt 16 kr. Összesen 140152 frt 04 kr. Követel: Nyereség áthozat 4100 frt. Váltó kama­tokból 21772-14 frt. Előleg kamatokból 1598-02 frt. Jelzálog kamatokból 65909 08 frt. Kötelezvény kamatokból 8904 66 forint. Késedelmi kamatokból 2810 04 frt. Biztosítási ügynökség és más jutalék­ból 1043 98 frt. Házbérből 2341 25 forint. Folyó számla kamataiból 28982 82 frt. Részvény átruhá­zási díjakból 87 frt. Értékpapírok kamataiból 1668 frt. Értékpapírok leszámítolásából 19'15 frt. Arany pénzekből 27 82 frt. Ingatlanok bérjövedelme 276 47 frt. Különfélékből 601 61 frt. Összesen 140152 frt 04 kr. — A közgyűlést folyó hó 28-án délelőtt 10 órakor tartják az intézet helyiségében. FARSANG. — Bál Bonyhádon. A február 12-iki bony­hádi táncmulatság méltó befejezése volt az idei farsangnak, mert Bonyhád és környékének intelli­genciája összejött csaknem teljes számmal. A jelenvolt közönség ismét visszavarázsolta azt a jó időt, a midőn néhány év előtt oly ked­ves, jól sikerült mulatságok voltak a bonyhádi »Arany ororszlán« szálloda vén, de csak nem rég uj köntösbe bujtatott tánctermében. Egészében és részleteiben szép látványt nyúj­tott a terem, sőt még a karzat is, ahonnan nagy­számú jó részben leányközönség nézté a táncoló- kat. Szimplicius bandájának remek muzsikája mel­lett már 9 óra tájban vígan kezdődött a tánc és kiis tartott a jókedv mindvégig; és nemcsak az if­jabb nemzedékre hatott olyan buzditólag — talán a jó zene — hanem a férj urak is ugyancsak ki- ; I tettek magukért. 5 óra után kezdett oszlani a kö- | i zönség — úgy vélem nem kellemetlen emlékeket i vive magukkal. A statisztikáról álljon itt a következő még : Az első négyest 68 pár táncolta. Jelen voltak asszonyok : . Bruckmann . Jánosné, Csik Józsefné, Dajevics Ferencné, Eibach Ödönné, Fleischman Lipótné, For- berger Lászlóné, Fein Ignácné, Frey Béláné, Gayer Gyuláné (Hidasd), Goldfinger Mórné, Grünvald La- josné (Fadd), Halász Gézáné, HotTer Józsefné, Küh- nel Ferencné, Kesztyűs Istvánná, Kun Mórné, dr. Láng Frigyesné (Zomba), Lovászy Gáborné (Nagy- ! Mányok), özv. Lővyné, Lunova Jánosné (Zomba), dr. Obláth Adolfné, Perczel Béláné, Pirkner Jó­zsefné, dr. Póth Radoné, dr. Pick Mórné, Schadt Gyuláné (Majos), Straicher Benőné, Schvartz Gyu­láné, Schlichterl Károlyné, Schaffel N.-né (Váralja), Willinger Mártonná (Zomba). Leányok: Bosnyák Barbara, Blumenstock Ella, Dajevics Dina, Erhardt nővérek, Erhardt Vilma, Fehérváry Ilka, Frey nő­vérek, Gayer Leontin (Hidasd), Halász nővérek, Hirschfeld Czecza, Kesztyűs Giza, Láng Ella (Zom- báról), Lunova Ilonka (Zomba), Lővy Lótusz, Mül­ler Málvin, Müller Paula, Müller Tinka, Perczel Te­réz, Schaffel Helen, Traiber Margitka és még né- hányan, akiknek nevét nem sikerült feljegyezni. Felül fizettek: Tiringer Vilmos (Lengyel) 3 frt 50 kr, dr. Obláth Adolf 2 frt 50 kr, Eibach Ödön, Grünvald Lajos (Fadd) és Kramoliny József 1 frt 50 krral, Fleischman Lipót és Müller Lipót 1 írttal, Brandeisz Ferenc 50 krral. — A bonyhádi szegények között kiosztott felülfizetésekért ezen a helyen mond köszönetét a rendezőbizottság. — A Tamásiban létesítendő kórház alap- I ja javára folyó hó 5-én Tamásiban jól sikerült bál tartatott. Jelen voltak asszonyok: Bobics Antalné, j Damokos Árpádné, Elmer Ignácné (Tengőd), Fejős Károlyné, (Szegzárd), Fischl Gézáné (Puszta-Med- j gyes), Freund Lajosné, Frommer Jakabné (Simon- tornya), dr. Gaál Béláné, dr. Gottlieb Salamonná, j Kiss Ádolfné (Miklósvár), Lakner Lajosné, Löwi Ignácné (Simontornya), Mányoki Kornélné, Morvái Fulöpné (P.-Darány), Orosz Lajosné (P.-Fürged), Parragh Béláné, dr. Sántha Gyuláné, özv. Schmidt Józsefné, Strausz Antalné, Szabó Sándorné (Sár-Szt.- Miklós), Szévald Móricné, özv. Till Józsefné. Leá­nyok : Bobics Micike, Elsner Aurélja (Tengőd), F'e- jős Emma (Szegzárd), F'reund Józsa, Frommer Irén, Galgóci Vilma, Gottlieb Frida (Szegzárd), Jeszenszky Jolánka (Csibrák), Kiss Ilona és Elvira (Miklósvár), Krausz Margit (Sárbogárd), Löwi A’erta (Simontor­nya), Madarász Laura és Margit, Mányoki Irén és Mata, Mányoki Sárika, Molnár Vilma (Budapest), Morvái Irén (P.-Fornád), Oszlányi Katinka (Kapos­vár), Parragh Ilonka, Sántha Ilona (Sár-Szt.-Lőrinc) Strasser Gizella, Szévald Elvira. Jegyeiket megváltották : Gyérei Richard (Ozora) 10 írttal, dr. Békésy Nándor (Szakcs) 5 frt, Fekete Imre (Bence), Szabó Zoltán, (Szántó), dr. Hahn Béla (Kalocsa), Adler Félix (Budapest), Sörös József 2—2 frt, Wälder Mihály 4 frt, Reiszner Béla (Kónyi), 5 frt, Tóth Lajos (Fürgéd), 5 frt, Parsitzky Aurél 3 frt, Rátkay László (Duna-Földvár), 10 frt, Strasser Vilmos (Tót-Keszi), 10 frt, Yárady János 3 frt, dr. Kämmerer Ernő (Budapest), 10 frt, dr. Piringer József 5 frt, Stockinger Rudolf 2 frt, Thei- man Ignác 2 ftt, Weltmann Simon (Kónyi) 3 frt, Thury László 2 frt, Bélák János 2 frt, dr. Löwy Mórné 2 frt, Löwensohn Gáspár (Medgyes) 5 frt, Parraghi Mihály (Tóti) 2 frt, Sümegi Jakab (Ozora), 2 frt, Merbl Mór (Iregh) 2 frt, Strasser Adolf (Fürgéd) 2 frt. Cholnoky Lajos (Ozora) 2 frt, Molnár István (Felső-Nyék) 2 frt, Ilonig Mór (Tengőd) 2 frt, Hirsch Ignác (Miklósvár) 4 frt, Bekő Elek (Tengőd) 2 frt, Ivelic Pál 2 frt, Kutor Ferenc (Tót-Keszi) 3 frt, Gruber Iván 2 frt, Borsicky Dezső 2 frt, Madarász Ákos 2 frt, Madarász Bódog (Pécs), 2 frt, Lilga Károly (Rácvölgy), 5 frt, dr. Kiss Ernő 5 frt, Stras­ser Sándor (Simonmajor) Iü frt, Zsigmond Gyula (Pincehely) 3 frt. Kiss János 2 frt. F'elülfüzettek : Honig Miksa (Fornád) 2 frt, Strausz Mihály (Budapest) 1 frt, Strausz Sándor (Duna-P'öldvár) 1 frt, Freund Lajos 1 frt, Strausz Antal 1 frt, Donner Kálmán 1 frt, Löwy Ignác (Simontornya) 3 frt, Gottlieb Jakab (Szegzárd) 1 frt, Gerle Sándor (Máza) 5 1 kr, P'rommer Jakabné (Simontornya) 1 frt, dr. Gottlieb Salamon 1 frt. dr. Tamaska Lajos, 1 frt, Gold­schmied Arnold 3 frt, Maczkó László (Szakcs) 1 frt, Radónyi Frigyes (Dombóvár) 2 frt, dr. Störk József, 1 frt, Kohn Gyula 1 frt, Trostler Gyula 1 frt, Kaufmann Mór (Értény), 1 frt, dr. Hirsch Sándor 1 frt, Vince Mór 1 frt, Parragh Béla 2 frt, Wurm Ignác (Ságh) 1 frt, Szévald Mór 5 frt, Schossberger Adolf (Martinca) 3 frt, Wälder Béla (Dombóvár) 1 frt, Honig Jakab (Gyánt) 1 frt, Lakner Lajos 1 frt, Fischl Géza (Med- í gyes) 1 frt, dr. Fehér Soma (Iregh) 1 frt. Ifj. Arany Károly (Iregh) 1 frt, dr. Tanárky Árpid (Szegzárd) 3 frt és Morvái Ödön (Darány) 1 frt. — A dombóvári „lámpabál.“ Dombó­vár nem nagy város — sőt talán egyáltalában nem is város, hanem azért az újságolvasó közönség meg­lehetős gyakran találkozik a nevével. Egyszer va­sutat építünk, másszor cukorgyárat akarunk létesí­teni, egyszer szolgabiróságot kapunk, másszor a csendőrség létszámát szaporitják. Egyszer a német császár ő felsége utazik erre keresztül, másszor Karnevál herceg ő fensége. Az az, hogy ez utóbbi néhány heti látogatásával is meg szokott tisztelni bennünket. — A történeti hűség kedvéért azonban i konstatálom, hogy ez másutt is megtörténik — igy j farsang idején. Nos hát igenis Kajnevál hercegről szól a nóta, — fogadása volt Dombóváron február 12-én. Tekintve fejedelmi származását s hogy koro­nára áspirál — a buzgó rendezőség a »Koronát szálló termeibe szállásoltatta el. Ah ! és micsoda udvartartása volt. Tizenkét elegáns rendező állt az oldalán, élükön D ö r y Jenővel — és olyan pom­pásan sikerült mulatságot rendeztek, a milyen egy hamarjában nem volt Dombóváron, még a megye székhelye is megirigyelhetné tőlünk. Színe java a vármegyének, a közönség elitje vett részt benne. Perczel Dezső belügyminiszter is eljött bájos leányával és fiával, oly fesztelen jó kedv uralko­dott, hogy még maga a kegyelmes ur is beállt a a táncolok sorába — a második négyes alkalmá­val és mondhatjuk, hogy a parketton is oly ottho­nossággal mozog, mint a parlamentben. A közön­ség soraiban ott láttuk D ö r y Pál megyei alis­pánunkat is nejével. A lady patronesse szerepét D ö r y Jenőné vállalta magára, kinek gyönyörű toilettje közfigyelem tárgya volt. (Sárga selyem ruha, sötét bronz plüss derék és uszály, gyémánt ékszerdisz). A rendezőség a bálanyát és leányát, M a r- g i t kisasszonyt gyönyörű virágcsokrokkal lepte meg. Az egyik tiszta vörös szegfűből, a másik gyöngyvirágból és jácintból volt. Ónok kitalálják kié a szegfű, kié a jácint és gyöngyvirág ! Esti 9 órától kezdve R á c z Guszti pécsi bandája egyaránt húzta a talp alá valót és nem a rózsaszínű hajnal, hanem a világos reggel vetette végét a mulatságnak. Eredmény egy pompás bál emléke, egy cso­mó ízléses, ici-pici bársony táncrend és körülbelül 150 frt tiszta jövedelem a lámpaalap javára. A jelszó : »Legyen világosság!« így történt a sötétség révén — a fényes mulatság Dombó­váron. A jelen volt hölgyek névsora : Kisasszonyok: Bobics Micike (fehér selyem), Bernrieder nővérek (fehér selyem, zöld disz), Döry Etel (lila selyem gaze áthuzat), Döry Ilona (bor­deaux selyem, hímzett áthuzat), Döry Margit (kék selyem, gaze áthuzat), Jeszenszky Jolán (rózsaszín selyem), Kiss Elvira (kék selyem), Perczel Melinda (vörös selyem, gaze áthuzattal), Szévald Elvira (fe­hér selyem), Sztankovánszky nővérek (fehér selyem sárga diszszel). Asszonyok: A lady patronessen kívül Bern­rieder Lászlóné (lila selyem), Bobics Antalné (bor­deaux), Döry Pálné (fehér faille zöld diszszel), Döry Zsigáné (fekete selyem), Goldschmied Edéné (lila selyem), dr. Kertész Lipótné (kék selyem), Lexa Zénóné (fehér selyem), Läufer Lipótné (fekete se­lyem), Nagy Istvánné (fekete selyem rózsadiszszel), dr. Neumann J.-né (világos lila moír), Ney Pálné (fekete selyem), Szallós Jánosné (sárga selyem), Szévald Móricné (olivzöld selyem), Simontsits Ele­mérné (fekete bársony), Sztankovánszky Jánosné (fekete moiré antique). TÖRVÉNYKEZÉS. A szegzárdi kir. törvényszéknél végtárgyalásra ki­tűzött bűnügyek: 1898. évi február hó 22-ón. Nagy Mihály ellen erőszakos nemi közösülés miatt. Prescher Éva és Schön Jánosné ellen ember­ölés miatt. Wildenauer Béla ellen csalás miatt. Fata Ferenc ellen hamis eskü miatt. Török István és Török János ellen hatóság elleni erőszak miatt. 1898. évi február hó 24-ón. Kovács István Móréi ellen súlyos testi sértés miatt. Böde János, Gyulai Sándor, Böde András és Böde György ellen halált okozott súlyos testi sértés miatt. Rosner Béla ellen csalárd bukás miatt. Nouvier Károly ellen csalárd bukás miatt. A szegzárdi anyakönyvi hivatal értesítése. folyó évi február 12—19-ig: Született: 7 gyermek, 3 fiú és 4 leány. Házasságot kötött: 9 pár és pedig: Rajter Ferenc — Geiszhauer Erzsé­bettel, Janó György — Meer Rozáliával, Baka János — Stei­ner Rozáliával, Takács József — Kaszler Juliannával, Hejus János — Csötönyi Sárával, Janó JOzsef—- Szabó Erzsébettel, Baka Sándor — Janó Rozáliával, Prantner Mátyás — Klézli Ágotával, Sugh Viktor — Szeredy Paulával. Meghalt: 4 egyén és pedig: Huzlinger János, Klézli András, Il­lés Mihály és Sipos Józsefné sz. Molnár Éva. Holtnak nyilváníttatott: Gutter Ágoston.

Next

/
Thumbnails
Contents