Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-11 / 50. szám
Vili. évfolyam. 50. szám. Szegzárd, 1898. december 11. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I > 50 > Egy szám ára ... 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL,. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer- | kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékel'.o megállapított { árszabály szerint számíttatnék. A felelősség. Mind közelebb jutunk ahhoz a határidőhöz, a mely kell, hogy meghozza a döntést a válságos politikai és parlamenti helyzetben. Elég világosan formulázza maga a jelenlegi helyzet a két alternatívát, a melyre nézve döntésnek kell bekövetkeznie. Értjük tehát, ha most, a döntés küszöbén, felmerül és diskusszió tárgyát képezi a felelősség kérdése. Kit terhel és mily mértékben a felelősség, ha akár igy, akár amúgy dől el a válság ? Ez a kérdés, a mely azonban csak akkor ítélhető meg tárgyilagosan, ha előbb tisztázzuk azt, ki és mily mértékben tud garanciát nyújtani arra nézve, hogy a megoldás egyik vagy másik módja nem veszélyezteti az alkotmányt és a parlamentá- rizmust. Az egyik alternativa, a melyet az ellenzék forszíroz, az, hogy Bánífy mondjon le s akkor, — mi is lesz akkor ? A felelősség buzgó kutatóitól szeretnők hallani az ellenzék illetékes nyilatkozatát arra nézve, hogy hát mi lesz akkor ? Mert eddig csak szóbeszéd, újságokban lanszirozott jelszó, hogy az ellenzék minden más kormánynak nem támaszt nehézségeket. Illetékes ellenzéki oldalról, illetékes helyen még nem hallottuk azt a kijelentést, hogy minden más kormánynak módot adnak arra, hogy az indemnitást megkapja s hogy a kiegyezést keresztülvihesse. De tegyük fel, hogy Apponyi is, Po/bnyi is, Bartha is és Rakovszky is, sőt még Kossuth Ferenc is megteszik azt a nyilatkozatot, hogy leszerelik az obstrukciót és záros határidőn belül törvénynyé engedik válni az indemnitást, a kiegyezési javaslatokat s a költségvetést. Vájjon az ily nyilatkozatban, még ha fel- teszszük is. hogy az illető pártok kötelező és becsületesen beváltandó ígérete foglaltatik azokban, nyujt-e csak legcsekélyebb garanciát arra, hogy már a legközelebbi országgyűlésen, ugyanazok a pártok, de más személyekkel, vagy ugyanazok a képviselők, de uj pártalakulatokban, azt az ígéretet, hogy többé nem obstruálnak, kötelezőnek tartják magukra nézve is? Micsoda garanciát képes nyújtani a mai kisebbség aziránt, hogy a kormány buktató prece- \ denst utódai nem fogják kiaknázni? S ha kiaknázzák, s ha egy más kormány, egy másik országgyűlésben ugyanabba a helyzetbe jut, mint a mai, ki és hol vonható felelősségre a mai igérettevók közül ? Az egyik alternativa tehát ez : a kisebbség győz, Bánffy bukik ; de nincs senki, a ki a garanciát elvállalná, hogy ez a precedens egyedül álló marad a magyar par- Iamentárizmus történetében s nincs senki, a kit felelősségre lehetne vonni, ha a kormánybuktatásra szervezett későbbi obstrukciók állandósítanák a jelenlegihez hasonló alkot- : mány- és parlamenti válságokat. Senki, de senki nem garantálhatja ma, hogy pl. egy jövendő országgyűlésben — még ha árnyékát se lehetne majd találni a választási gra- vámeneknek — teszem fel a néppárt a mai precedensre támaszkodva az egyházpolitikai törvények revíziója, vagy a függetlenségi párt a perszonálunió elvi ürügye alapján nem fog obstruálni s nem fogja a kisebbség terrorizmusával lemondásra kényszeríteni a neki nem tetsző kormányokat. Sőt mennél komolyabban képviselik választóik akaratát s mennél komolyabban veszik a saját elveiket, annál parancsolóbb kötelesség lesz rájuk nézve a kormány-buktatás minden eszközét felhasználni s köztük, mint olyat, a mely Ieghathatósabban célra vezet s a mely már bevált, az obstrukciós, a kisebbségi terrorizmus, szóval a ma alkalmazott kormánybuktató eszközt. Hogy ez az alkotmány kijátszása s a parlainentárizmus tökéletes felforgatása, azt talán szükségtelen bővebben bizonyítani. — Bánffy lemondása a kisebbségi kényszer folytán oly precedens lenne, a melynek a parlamentárizmus bukására vezető következményeiért senkit felelősségre vonni nem lehetne, mert a következmények elmaradásáért senki garanciát nem vállalhat. Kisebbségi felelősséget ily értelemben nem tudunk elképzelni s kisebbségi garanciákat, a melyek minden jövendő többségre kihatnak, még kevésbé. Azok, a kik csak a pillanatnyi válságból akarnak kiszabadulni mindenáron, de azzal, hogy mi lesz azután s hogy mily T A R C A. —+S8+— Egy könyv. Betűidből szivembe hatnak Csábitóan szöp álmaid; Hószin lapod fehér galambnak Kölcsönző ki a szárnyait. . . S ón hittem ez édes regébe’ I Szerelem- s hűségről regélve, Megmutattál egy szebb világot S hitet, mely fáklyaként világolt. Ez álmok s e hit már nem élnek, Ha föltárom ma kapcsaid, Megnyíló koporsó-födélnek Hallom dübörgő hangjait; S betűid dúlt nyomába’ látom Letarolt szépséges világom: Enyészet bús ölébe dőlve, Siró múlt néz megölt jövőbe. Molnárnó Kornis Aranka. A Mimi mamája. — A »TOLNA VÁRMEGYE« eredeti tárcája. — Jól tessék megjegyezni, a jogászkori lakásom Hangtalan-utca 13. szám, III. emelet 52. ajtó alatt volt, hátul a sarokban. A házat úgy hívták, hogy Zongora-ház. Erre a névre pedig úgy tett szert, hogy valamennyi lakásban volt zongora, hol egy, hol kettő. Már most kérem tessék elképzelni azt a horribilis lármát, a melyet reggel 9-től este 9-ig ez a ház hallatott. Itt Bethowen, ott Chopin, Liszt, Wagner, c-dur skála, a-mol skála sajátszerü kinos diszharmóniába olvadt össze és a statisztikai hivatal minóciózus pontossággal kiszámította, hogy az elmebetegek legnagyobb része ebből a házból kerül ki. És kérem, a mi a legborzasztóbb, a házmester lányától kezdve egész a miniszteri tanácsos ur leányáig mindenki művésznek tartotta magát, csakhogy a művészet nagyságát látszólag ahhoz mérték, hogy melyikük tud nagyobb lármát produkálni. Különösen közvetlen alattam a Ildik emeleten lakott egy förtelmes zongorista. Ez a szegény ember azt hitte magáról, hogy lefőzi a zeneirodalom összes jeleseit és valóban nem hiszem, hogy akadt i a világon nálánál kitartóbb muzsikális ember, a ki életében annyit skálázott volna. Az igaz, hogy zenedarabot nem hallottam tőle soha, csak mohokat és durrokat quantum satis. De én ebben a házban sajátszerü ielfedezésre is jutottam. Hosszú és alapos tanulmányok után bebizonyítottam azt, hogy a zongora játszás ragadós betegség. Egy szerencsés pillanatban meg is találtam a baktériumokat, de a kor még nem volt elég érett ahhoz, hogy kellőleg méltányolni tudta volna az én felfedezésemet. Egy baktérium véletlenül bennem is alkalmas talajra lelt és ennek a baktériumnak örök hálával tartozom, mert neki köszönhetem azt, hogy közkívánatra a legnagyobb lelkesedéssel és felülmúlhatatlan művészettel tudom eljátszani a magyar zeneirodalom egyik leghatásosabb rapszódiáját: a Boci-boci tarkát. Egy szürke őszi délután véletlenül csend volt az udvarunkban és ezt a szokatlan kellemes állapotot arra használta fel, hogy mint a »házépítésnél megsebesült kőmives segédek özvegyei és árvái ellátására alakult segitőegyesület» titkárja, jelentésemet elkészítsem. Javában folyt a munka. Mar ép tizenkettedszer irlam jelentésemben a megszólító címet: «tekintetes házépítésnél megsebesült kőmives segédek özvegyei és árvái ellátására alakult segitőegyesületU, a mikor egyszer csak kopogás zavar a csöndben. Bár ördögbe kivántam minden látogatót, akaratlanul is kicsúszott ajkamon a: «szabad.» Egy termetes asszonyság hatalmas alakja bontakozott be az ajtón és minden engedelemkérés nélkül helyet foglalt egy karosszékben, családi parapliját maga mellé helyezte. Mivel nem köszönt, köszöntem én. De az ismeretlen hustömeg váratlan megjelenése annyira zavarba hozott, hogy csak néztem őt, ő pedig nézett engem. De hogyan ! Ilyen szemeket csak egyszer láttam életemben, azok is egy anyós szemüregeiben fénylettek, ügy nézett rám, mint egy ketrecbe zárt haragvó tigris, a mikor ingerük. Úgy nézett rám, mint a szabóm szokott akkor, a mikor pénz helyett gorombasággal fizetem ki és ráadásul kidobom.