Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-11 / 50. szám

Vili. évfolyam. 50. szám. Szegzárd, 1898. december 11. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I > 50 > Egy szám ára ... 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó­hivatalon kívül elfogad Krammer Vil­mos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL,. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer- | kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékel'.o megállapított { árszabály szerint számíttatnék. A felelősség. Mind közelebb jutunk ahhoz a határ­időhöz, a mely kell, hogy meghozza a döntést a válságos politikai és parlamenti helyzetben. Elég világosan formulázza maga a jelenlegi helyzet a két alternatívát, a melyre nézve döntésnek kell bekövetkeznie. Értjük tehát, ha most, a döntés küszöbén, felmerül és diskusszió tárgyát képezi a fe­lelősség kérdése. Kit terhel és mily mértékben a fele­lősség, ha akár igy, akár amúgy dől el a válság ? Ez a kérdés, a mely azonban csak akkor ítélhető meg tárgyilagosan, ha előbb tisztázzuk azt, ki és mily mértékben tud garanciát nyújtani arra nézve, hogy a meg­oldás egyik vagy másik módja nem veszé­lyezteti az alkotmányt és a parlamentá- rizmust. Az egyik alternativa, a melyet az el­lenzék forszíroz, az, hogy Bánífy mondjon le s akkor, — mi is lesz akkor ? A fele­lősség buzgó kutatóitól szeretnők hallani az ellenzék illetékes nyilatkozatát arra nézve, hogy hát mi lesz akkor ? Mert eddig csak szóbeszéd, újságokban lanszirozott jelszó, hogy az ellenzék minden más kor­mánynak nem támaszt nehézségeket. Illeté­kes ellenzéki oldalról, illetékes helyen még nem hallottuk azt a kijelentést, hogy min­den más kormánynak módot adnak arra, hogy az indemnitást megkapja s hogy a kiegyezést keresztülvihesse. De tegyük fel, hogy Apponyi is, Po/bnyi is, Bartha is és Rakovszky is, sőt még Kossuth Ferenc is megteszik azt a nyilatkozatot, hogy lesze­relik az obstrukciót és záros határidőn be­lül törvénynyé engedik válni az indemnitást, a kiegyezési javaslatokat s a költségvetést. Vájjon az ily nyilatkozatban, még ha fel- teszszük is. hogy az illető pártok kötelező és becsületesen beváltandó ígérete foglalta­tik azokban, nyujt-e csak legcsekélyebb garanciát arra, hogy már a legközelebbi országgyűlésen, ugyanazok a pártok, de más személyekkel, vagy ugyanazok a kép­viselők, de uj pártalakulatokban, azt az ígéretet, hogy többé nem obstruálnak, kö­telezőnek tartják magukra nézve is? Mi­csoda garanciát képes nyújtani a mai kisebb­ség aziránt, hogy a kormány buktató prece- \ denst utódai nem fogják kiaknázni? S ha kiaknázzák, s ha egy más kormány, egy másik országgyűlésben ugyanabba a hely­zetbe jut, mint a mai, ki és hol vonható felelősségre a mai igérettevók közül ? Az egyik alternativa tehát ez : a ki­sebbség győz, Bánffy bukik ; de nincs senki, a ki a garanciát elvállalná, hogy ez a pre­cedens egyedül álló marad a magyar par- Iamentárizmus történetében s nincs senki, a kit felelősségre lehetne vonni, ha a kormány­buktatásra szervezett későbbi obstrukciók állandósítanák a jelenlegihez hasonló alkot- : mány- és parlamenti válságokat. Senki, de senki nem garantálhatja ma, hogy pl. egy jövendő országgyűlésben — még ha árnyé­kát se lehetne majd találni a választási gra- vámeneknek — teszem fel a néppárt a mai precedensre támaszkodva az egyházpolitikai törvények revíziója, vagy a függetlenségi párt a perszonálunió elvi ürügye alapján nem fog obstruálni s nem fogja a kisebbség terrorizmusával lemondásra kényszeríteni a neki nem tetsző kormányokat. Sőt mennél komolyabban képviselik választóik akaratát s mennél komolyabban veszik a saját elvei­ket, annál parancsolóbb kötelesség lesz rá­juk nézve a kormány-buktatás minden esz­közét felhasználni s köztük, mint olyat, a mely Ieghathatósabban célra vezet s a mely már bevált, az obstrukciós, a kisebbségi ter­rorizmus, szóval a ma alkalmazott kormány­buktató eszközt. Hogy ez az alkotmány kijátszása s a parlainentárizmus tökéletes felforgatása, azt talán szükségtelen bővebben bizonyítani. — Bánffy lemondása a kisebbségi kényszer folytán oly precedens lenne, a melynek a parlamentárizmus bukására vezető következ­ményeiért senkit felelősségre vonni nem le­hetne, mert a következmények elmaradásá­ért senki garanciát nem vállalhat. Kisebb­ségi felelősséget ily értelemben nem tudunk elképzelni s kisebbségi garanciákat, a me­lyek minden jövendő többségre kihatnak, még kevésbé. Azok, a kik csak a pillanatnyi válság­ból akarnak kiszabadulni mindenáron, de azzal, hogy mi lesz azután s hogy mily T A R C A. —+S8+— Egy könyv. Betűidből szivembe hatnak Csábitóan szöp álmaid; Hószin lapod fehér galambnak Kölcsönző ki a szárnyait. . . S ón hittem ez édes regébe’ I Szerelem- s hűségről regélve, Megmutattál egy szebb világot S hitet, mely fáklyaként világolt. Ez álmok s e hit már nem élnek, Ha föltárom ma kapcsaid, Megnyíló koporsó-födélnek Hallom dübörgő hangjait; S betűid dúlt nyomába’ látom Letarolt szépséges világom: Enyészet bús ölébe dőlve, Siró múlt néz megölt jövőbe. Molnárnó Kornis Aranka. A Mimi mamája. — A »TOLNA VÁRMEGYE« eredeti tárcája. — Jól tessék megjegyezni, a jogászkori lakásom Hangtalan-utca 13. szám, III. emelet 52. ajtó alatt volt, hátul a sarokban. A házat úgy hívták, hogy Zongora-ház. Erre a névre pedig úgy tett szert, hogy valamennyi lakásban volt zongora, hol egy, hol kettő. Már most kérem tessék elképzelni azt a horribilis lármát, a melyet reggel 9-től este 9-ig ez a ház hallatott. Itt Bethowen, ott Chopin, Liszt, Wag­ner, c-dur skála, a-mol skála sajátszerü kinos disz­harmóniába olvadt össze és a statisztikai hivatal minóciózus pontossággal kiszámította, hogy az elme­betegek legnagyobb része ebből a házból kerül ki. És kérem, a mi a legborzasztóbb, a házmester lá­nyától kezdve egész a miniszteri tanácsos ur leá­nyáig mindenki művésznek tartotta magát, csak­hogy a művészet nagyságát látszólag ahhoz mér­ték, hogy melyikük tud nagyobb lármát produkálni. Különösen közvetlen alattam a Ildik emeleten la­kott egy förtelmes zongorista. Ez a szegény em­ber azt hitte magáról, hogy lefőzi a zeneirodalom összes jeleseit és valóban nem hiszem, hogy akadt i a világon nálánál kitartóbb muzsikális ember, a ki életében annyit skálázott volna. Az igaz, hogy zenedarabot nem hallottam tőle soha, csak moho­kat és durrokat quantum satis. De én ebben a házban sajátszerü ielfedezésre is jutottam. Hosszú és alapos tanulmányok után bebizo­nyítottam azt, hogy a zongora játszás ragadós be­tegség. Egy szerencsés pillanatban meg is találtam a baktériumokat, de a kor még nem volt elég érett ahhoz, hogy kellőleg méltányolni tudta volna az én felfedezésemet. Egy baktérium véletlenül bennem is alkalmas talajra lelt és ennek a bakté­riumnak örök hálával tartozom, mert neki köszön­hetem azt, hogy közkívánatra a legnagyobb lelke­sedéssel és felülmúlhatatlan művészettel tudom el­játszani a magyar zeneirodalom egyik leghatáso­sabb rapszódiáját: a Boci-boci tarkát. Egy szürke őszi délután véletlenül csend volt az udvarunkban és ezt a szokatlan kellemes álla­potot arra használta fel, hogy mint a »házépítés­nél megsebesült kőmives segédek özvegyei és ár­vái ellátására alakult segitőegyesület» titkárja, je­lentésemet elkészítsem. Javában folyt a munka. Mar ép tizenkettedszer irlam jelentésemben a meg­szólító címet: «tekintetes házépítésnél megsebesült kőmives segédek özvegyei és árvái ellátására ala­kult segitőegyesületU, a mikor egyszer csak kopo­gás zavar a csöndben. Bár ördögbe kivántam min­den látogatót, akaratlanul is kicsúszott ajkamon a: «szabad.» Egy termetes asszonyság hatalmas alakja bontakozott be az ajtón és minden engedelemkérés nélkül helyet foglalt egy karosszékben, családi parapliját maga mellé helyezte. Mivel nem köszönt, köszöntem én. De az ismeretlen hustömeg váratlan megje­lenése annyira zavarba hozott, hogy csak néztem őt, ő pedig nézett engem. De hogyan ! Ilyen sze­meket csak egyszer láttam életemben, azok is egy anyós szemüregeiben fénylettek, ügy nézett rám, mint egy ketrecbe zárt haragvó tigris, a mikor in­gerük. Úgy nézett rám, mint a szabóm szokott akkor, a mikor pénz helyett gorombasággal fize­tem ki és ráadásul kidobom.

Next

/
Thumbnails
Contents