Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-27 / 48. szám

4. TOLNA VÁRMEGYE. 1898. november 27. ezúttal Perczel azt hitte, hogy en gardeot vezényelnek. Holló Lajos rögtön a vezény­szó elhangzása után támadott, még pedig egyenesen és hevesen íejvágásra emelte kardját, úgy, hogy mielőtt Perczel a föl­emelt kardjával védekezhetett volna, már fejvágást kapott. Holló Lajos kardja a fej­tető előrészén érte Perczel belügyminisztert s a vágás lehatolt a homlok felső részére is s a vágás nyomán kis vér serkedt. Perczel ekkor már Holló felé vágott, azonban kardja ellenfelének csak a nadrágján akadt meg lefelé siklásban. A segédek a párbajt be­szüntették. A vágást az orvosok öt öltés­sel bevarrták. A seb jelentéktelen, nem ve­szélyes, mert a vágás sem ideget, sem cson­tot nem ért. Perczel miniszteren a legkisebb rosszullét sem látszott. Az orvosok homlo­kát bekötözték s ő teljes nyugodtan ment kocsijához, hajtatott haza és megnyugtatta aggódó családját. Kibékülés a felek között a párbaj után nem történt. A belügyminisz­ter különben egyike a legjobb vívóknak és hogy mégis megsebesült, kizárólag annak tudható be, hogy a vezényszót nem jól ér­tette és ezért késett a védelemmel és a támadással. A délelőtt folyamán Bánffy De­zső br. miniszterelnök és az összes minisz­terek fölkeresték a Ferenc József-rakparton lévő lakásán Perczel Dezső belügyminisztert. Aztán a szabadelvű párt nagyon sok tagja tett nála látogatást. — A Baross szobor leleplezésén várme­gyénk részéről D ö r y Pál alispán vezetése alatt részt vettek dr. Kämmerer Ernő és R á t k a y László orsz. képviselők és M á t h i s Kálmán vár­megyei főszámvevő. — Uj ügyvéd. Dr. Simon Rudolf ügyvéd- jelölt, szegzárdi lakos, az ügyvédi vizsgálatot folyó hó 21-én sikerrel letette. — Ezüstlakodalom. Fórdös Vilmos, vár­megyénk köztiszteletben álló tiszti ügyésze, múlt pénteken érte meg,boldog házasságá­nak huszonötödik évfordulóját nejével Kurz Gizellával családja és rokonai körében. Is­merősei, barátai és nagyszámú tisztelői őszinte szívből üdvözölték a jubilánst a szép családi ünnep alkalmával, s velünk együtt mindnyájan igaz szeretettel fejezték ki szí­vélyes jó kivánataikat házasságának ezüst- lakodalmi ünnepélyén. — Tea-estély. Az «Egyesült szegzárd-tolna- megyei nőegylet» folyó évi december hó 1-én, este 7,9 órakor, a kereskedelmi kaszinó termében tartja ez évi 3-dik tea-estélyét. nek sem, mint ez lesz. Világosság, teljesség, érde­kesség — ezek az irányitó momentumok az elő- 1 adásban, s mintha a tudományos célt a művészet J még inkább elő akarná segíteni, az illusztrációknak igazán kimeríthetetlen bősége tarkítja az elmondott eseményeket. S ezek nem a sablonos megszokott illusztrációk. Nem azok az elképzelt hazug képek, a melyekben több a fantázia, mint az igazság és szépség, hanem csupa olyan művészi reprodukció, mely az egykorú emlékeket, a világ összes múzeu­maiban szétszórt történeti ereklyéket hozza az ol­vasó szeme elé. Valósággal úgy van, hogy a his­torikus elbeszélését olvasva, elvonul az olvasó szeme előtt a világ minden múzeuma, s a kellő helyen megmutatja mindazokat a csodás ereklyéket, melyek abból az időből, Írásban, képben vagy kőben ránk maradtak. Soha szebb és teljesebb galéria nem kí­nálta még a látványosságait publikumnak, mint a Nagy Képes Világtörténet képgyűjteménye. Az em­bernek a történet olvasása közben az az érzése támad, hogy átálmodja magában az egész világ I életét és újra látja mind azt a csodát, a mit elmúlt és uj világon kultúrája megteremtett. A ki ezt a Nagy Képes Világtörténetet könyv­tárába igtatja, mintha egy múzeumot vinne a há­zába. S olyan csodás múzeumot, a melyben a ké­pek és tárgyak maguk is ékesen beszélnek, s azon­felül a tudomány legjobb mesterei a legteljesebb kommentárt adják melléjük. Gyönyörűsége lesz a szemének, gazdagodása az elméjének. A legigazibb házi kincs. — A tolnavármegyei muzeum- egyesület alapszabályait a belügymi­niszter jóváhagyta ; ennélfogva a végleges alakuló közgyűlés és tisztviselő-választás a jövő hó első felében meg fog tartatni; az ülés napjáról a tagok külön meghívón fog­nak értesittetni. — Ovodagyülés. A róm. kath. ovodát és gyermek menhelyet fentartó egyesület Dőry Pálné elnöklete alatt folyó hó 16-án ülést tartott, melyen elhatározta, hogy a kisdedeknek a szokásos kará­csony ünnepélyét ez idén is megtartja s evégből a legszélesebb körben gyűjtést rendez; elhatározta továbbá, hogy a farsang elején és pedig 1899. január 21-én estélyt tart, amely estély tekintve, hogy a farsang első mulatsága lesz, előre láthatólag fé­nyesnek ígérkezik. Elnök bejelentette azt is, hogy az Erzsébet királyné alap központi bizottsága fel­hívása folytán úgy helyben, mint a vidéken gyűj­tést indított, mely gyűjtés eredménye az eddig be­érkezett gyüjtőivek szerint 173 frtot tesz ki. Az egyesület ez utón is mély köszönetét fejezi ki mind­azoknak, kik a gyűjtés körül kifejtett munkásságuk­kal és kegyes adományaikkal* a nemes cél elérését elősegíteni szívesek voltak. — Jegyzőválasztás Duna-Földváron. Folyó hó 18-án ment végbe Duna-Földvá­ron a jegyzőválasztás ; I. jegyzőnek Niefer- gall Nándor, II. jegyzőnek pedig ifj. Tóth Andor bölcskei másodjegyző egyhangúlag választattak meg. — Föszámvevők országos értekezlete. A törvényhatósági főszámvevők múlt vasárnap Buda­pesten a vármegyeház dísztermében országos érte­kezletet tartottak a törvényhatóságok számviteli rendszerének egyöntetűvé tétele végett. Megálla­podtak egy határozati javaslatban, s ezt egy tiz tagú bizottság fogja átnyújtani a belügyminiszter­nek. Vármegyénk részéről Máthis Kálmán fő­számvevő vett részt az értekezleten s ő is hozzá szólott a javaslathoz ; indítványozta, hogy a jegy­zők1 ől ne kivántassék meg az állami számviteltani vizsga, hanem e helyett a jegyzői vizsgákat szigo­rítsák olyképpen, hogy a bizottság a számvitelre, adó ügyre és pénzkezelésre különös súly fektessen. Máthis indítványát az értekezlet is magáévá tette, s a határozati javaslatot ezzel a módosítás­sal fogadták el. — Megfólebbezett határozat. A törvény- hatóság őszi rendes közgyűlésén a vármegyei és gyámpénztár szétválasztása és a gróf Styrum- Lymburg alapítványnak a vármegyei pénztárba leendő beolvasztása tárgyában hozott határozatot lotth Ödön megyebizottsági tag megfölebbezte s különösen a Styrum alapítványnak ezentúl is külön kezelését kérelmezi. — A «Ferencz« közkórházi lelkészek. A szegzárdi «Ferencz« kórházi r. kath. lelkészek dí­jazását a belügyminiszter 100 írtról 200 forintra emelte fel. — Menházvezetőnö választása. A czikói menházvezetőnői állásra folyó hó 20-án Kovácsné Kölbly Antónia oki. kisdedóvónőt egyhangúlag meg­választották. — Gyászhir. Steinsdörfer József szegzárdi lakost és nejét ismét igen súlyos csapás érte: egyetlen, kedves kis leányuknak korai elhunytával. A mindenki által dédelgetett, eleven kis leány szemefénye volt szüleinek, az iskolában pedig, mint egyik legjobb tanuló, közszeretetnek örvendett. A szülők a mély gyászba ejtő„ halálesetről a követ­kező gyászjelentést adták ki: «Steinsdörfer József és meje Szabó Erzsébet, mint szülők, úgy Józsika mint testvére mély fájdalommal jelentik forrón sze­retett leányuk- és édes testvérének, Erzsikének hosszas és kinos szenvedés után, él e tavaszán 9-ik életévében, folyó évi november hó 26-án reggeli 1 órakor történt gyászos elhunytát. A korán elköl­tözött kedves gyermek hült tetemei folyó évi no­vember hó 27-én, délután fél 4 órakor fognak a róm. kath. felső-sirkertben, a családi sírboltba örök nyugalomra helyeztetni. Az angyalok miséje pedig az üdvözölt leikéért e hó 28-án reggel 8 órakor fog az Urnák bemutattatni., Szegzárd, 1898. no­vember hó 26-án. Legyen siri álma nyugodt s pi­henése csöndes!» — Hetyey püspök a papságért. Nagy fontosságú ügyet rendezett most a pécsi püspök. Miután a pécsi egyházmegyei pap­ság nyugdíjának ügyét rendezetlen állapot­ban találta, minden gondját arra fordította, hogy minél hamarább rendezhesse az ügyet. E végből am. héten a kanonokokból, espere­sekből és a kerületek küldötteiből gyűlést hivott össze, melyen mintegy 50 pap volt jelen, hosszas és beható tanácskozás után a gyűlés a fokozatos nyugdíj rendszere mel­lett foglalt állást. A gyűlés után a tago­kat a püspök lakomára hivta meg. — Kedvezmény a dombóvári takarékpénz­tárnak. A pénzügyminiszter megengedte a dombó­vári takarékpénztárnak, hogy az időszaki törleszté- ses (amortizationalis) jelzálogkölcsönök és kamatai­nak visszafizetéséről kiállított nyugtatványok után járó II. fokozat szerinti bélyegilletéket, a vonatkozó naplókivonatok beterjesztése mellett, minden hó el­sejét követő 14 napon belül készpénzben fizet­hesse le. — Kivételes nősülési engedélytk. A hon­védelmi miniszter a védkötelezettség fentartása mellett kivételes nősülési engedélyt adott Horváth Pál tamásii és Horváth István pécsi lakosnak. — Érdekes régiségek. Harczon a múlt hé­ten szőlőforgatás alkalmával igen érdekes régisé­gekre akadtak; az egyik helyen mintegy 30 drb bronzkori mészbetétes edényt és bronz ékszereket találtak, a másik helyen pedig egy igen szép fehér márvány szobrot, mely finom kidolgozásáról követ keztetve a római császárság kezdetéről való. Az értékes leleteket Khúl József harczi adminisztrátor ur a vármegyei múzeumnak ajándékozta. Ugyan­csak 7 szép mészbetétes edényt ajándékozott a mú­zeumnak Harczról Zsigmond Elemérné szül. Vikkert Hermin úrnő. — Tanítói korpótlékok. A közoktatásügyi miniszter So mórjai László paksi ev. ref., to­vábbá Kálmán Károly, T r a i b e r János, V á r- konyi Sándor, Éber Márton, Horváth Ig- nácz, Báli Sándor, Nemes Győző, M a j e r An­tal, H i r 1 i n g Éva, Mehrwerth Józsa, B e rg­en a n n Ilona és Babits Anna r. kath. tanítók, illetőleg tanítónők korpótlékát államsegélyként utal­ványozta. — Az országutak befásitása. A kereskede­lemügyi m. kir. miniszter elrendelte, hogy az állami és törvényhatósági utak húsz éven belül befásittas- sanak. A fák az ut árkától számítva egy méter széles földszalagok közepére — tehát az ut árká­tól 50 centiméternyire — ültetendők. A fanemek a talajviszonyokhoz képest fognak alkalmaztatni; szá­raz és termékeny utszalagokra diót, almát, szilvát, vizes talajba pedig nyár és fűzfát fognak ültetni. Minthogy a faültetés sikere csak olyképp biztosít­ható, ha az ültetést s a fák ápolását megfelelő el­méleti és gyakorlati képességgel biró személy fo­ganatosítja, ennélfogva az úti személyzet kellő ok­tatásban fog.részesülni; vagyis egyes faiskolákban tartandó tanfolyamokra az utmestereket 2 napra, az utkaparókat 3 napra fogják berendelni. — A dunai hajózás befejezése, A Duna gőzhajózási társaság közhírré teszi, hogy az idén az utolsó postahajó Budapestről Orsovára novem­ber 22 én és Orsováról Budapestre november 26-án indult. Budapest—Mohács között a személyszállító hajók utoljára indulnak Budapesről Mohácsra no­vember 27-én és Mohácsról Budapestre november 29-én. — Névmagyarosítások. Spitzer Samu, dom­bóvári születésű, budapesti lakos vezetéknevét «Szemző*-re, Schmahl József paksi születésű, buda­pesti posta- és távirdai hivatalszolga «Soproni*-ra változtatták. — Dohánybeváltás. A folyó évben az egyed- áruság részére engedély mellett termelt dohányt az állam Faddon 1898. december 12-től 1899. évi feb­ruár 6-ig, a Somogy megyei Szulokon pedig 1899. január 2-től január 24-ig fogja beváltani. — Megtagadott jóváhagyás. A belügyminisz­ter az alakítani szándékolt «Tolnamegyei épitő mun­kások szakegyleté » -nek alapszabályait nem hagyta jóvá, mert az egyletet alakítani szándékozók nem ren­delkeznek oly szellemi képzettséggel, a mi az egye­sület alapszabályaiban előirt célok megvalósításá­hoz megkivántatik.

Next

/
Thumbnails
Contents