Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-20 / 47. szám
2 TOLNAVARMEGYE. 1898. november 20 visszavert, május 21., midőn a bástyára feljutott győzelmes honvédek ellen készült, halálosan megsebesült és 15 óra múlva meg is halt. Az ő és elesett bajtársai emlékére díszes oszlopot állítottak Budán a Szt.-György-téren, melyet 1852. junius 11-én a császár és több főherceg jelenlétében lelepleztek.« Az esküszegés bélyege letörölhetetlenül van tehát Hentzi alakjára nyomva, igy ment át és él mai is a köztudatban. De ha a Fejérváry miniszter minden esetre komoly és hazafias fejtegetéseiben volna is meg a teljés igazság, az ő okfejtése nem tudja lerontani a közfelfogást, mely félszázad alatt beleélte magát és meggyö- keredzett a nemzet minden rétegében. És legkevésbbé lesz képes a »serdülő katonai ifjúság«, mely a kadét iskolába jár, azt a finom megkülönböztetést és magyarázatot, a mely Fejérváry miniszter szavaiban foglaltatik, a közvéleménynyel szemben ^megérteni és helyesen interpretálni. Valljuk be tehát semmi szükség sem volt ezt a kényes kérdést erőszakosan megbolygatni és újabb közjogi viszályt, katonai kérdést és nemzeti sérelmet előidézni. Mi nem keressük a sérelmeket, nem is vagyunk túlérzékenyek, de az ilyen inzultust meg kell torolni. A hadi parancshoz fűzött miniszteri kommentár nem egyéb, mint visszhangja a magasabb katonai körök intencióinak, a melyek — sajnos — a hadsereget még mindig csak osztráknak szeretnék tekinteni és elfelejtik, hogy a közös véderő a mi véderőnk is, annak fentartásához a magyar nép ve- rejtékesen gyűjtött milliókkal és milliókkal járul évente. A régi katonai szellem nyilatkozik meg Krieghammer miniszter szavaiban. A katonáék ne politizáljanak, mert az hivatásuk körén túl esik és rontják vele tekintélyüket. A hadsereg szelleme nem lehet más, mint a legfőbb hadúr szelleme — már pedig Krieghamer közös hadügyminiszter ezzel merőben ellentétbe helyezkedett, mert míg 0 Felségének hadi parancsa alkotmányos és nemzeti szempontból egyaránt tökéletesen megnyugtató, ellenben a »kommentár« sértő és provokáló. Úgy látszik, hogy Kneghammer ur, mikor a kommentárt megírta, nem bírt szabadulni bizonyos visszaemlékezésektől, melyek őt ugyancsak az 1849-ik évhez, a midőn ő, mint fiatal hadnagy szintén részt vett a f üggetlenségükért harcoló magyarok ellen vezetett háborúban, csatolják. Az elégtételt már részben megkaptuk ; Fejérváry miniszter kijelentette a kormány nevében, hogy a magyar kormánynak a hadügyminiszter leiratáról előzetes tudomása nem volt, hogy a leiratnak politikai tendencziája nem lehet, miután -»józan emberrőli lehetetlen föltételezni, hogy a magyar közérzületet, a magyar kegyeletet, a magyar önérzetet megsértse és hogy a hadügyminiszter rendeletét »szerencsésebben lehetett volna fogalmazni. « Kétségtelen, hogy Fejérváry miniszter nyilatkozata O Felsége jóváhagyásával történt. Ez a körülmény, valamint az, hogy Fejérváry, a miniszter és táborszernagy ezekkel az apró tűszurásokkal illette Krieg- hammer miniszter és táborszernagy rendeletét — nem enged kétséget arra nézve, hogy már a’legközelebbi napokban az elégtétel — teljes lesz. A belügyminiszter mandátuma. Ivánka Oszkár nemzetipárti képviselő a képviselőház november 14-én tartott ülésén hosszabb beszédet mondott, a melyben többek között azt is állította, hogy a legutóbbi képviselőválasztás alkalmával a szabadelvű párt jelöltjei igen sok esetben a függetlenségi párti szavazatokkal győztek és hivatkozott magára Perczel Dezső belügyminiszterre, kinek bonyhádi kerületében a függetlenségi pártiak »igen nagy dimenzióban» szavaztak a belügyminiszterre. Mi, kik a bonyhádi kerület viszonyait igen jól ismerjük, Ivánka Oszkár képviselőnek ezen állításával szemben egyszerűen arra a tényre hivatkozunk, hogy Perczel Dezső belügyminiszterrel szemben a függetlenségi pártnak meg volt a saját jelöltje : Preyer Hugó személyében, ki már más alkalommal is próbált szerencsét a bonyhádi kerületben, a melylyel Preyer éveken át az összeköttetést fentartotta. A bonyhádi kerület függetlenségi pártjának tagjai el is követtek mindent jelöltjük megválasztása érdekében, tehát nem is volt rá ok, — de praccedes sem volt reá. — hogy másra szavazzanak, mint saját pártjuk jelöltjére. Arról azonban nem tehet senki, hogy Preyer összesen nem kapott 315 szavazatnál többet. Sőt ugyanezen választásnál néppárti ellenjelöltje is volt a belügyminiszternek, Balogh Lajos személyében, a kire 352 szavazat esett. A bonyhádi kerületben tehát az ellenzék minden árnyalatának meg volt a maga jelöltje és az ellenzéki pártállást! választók le is szavaztak saját tetszésük szerint jelöltjeik mellett. Hogy Perczel Dezső belügyminiszternek mindkét ellenzéki jelölt ellenében 890 szavazatból álló abszolút többsége volt, ez egyedül azt bizonyítja, hogy a belügyminiszter minő nagy népszerűséggel bir az ő honossági kerületében, mely Perczel Dezsőt mindenkor büszkeséggel és őszinte lelkesedéssel vallotta képviselőjének. ______________________ VÁ RMEGYE. — A közigazgatási bizottság múlt kedden tartotta meg november havi ülését D'öry Pál alispán elnöklete alatt. Az ülésen résztvettek : Kovács S. Endre, Jeszenszky Andor, Örffy Lajos, Simontsits Elemér, Kurz Vilmos, dr. Hatigei Ignác, Tihanyi Domokos, Krcsmarik Pál, Perszina Alfréd, Mayer F. Andor és Perczel Lajos. Elmaradásukat igazolták: Dóry Dénes, Bernrieder József, Boda Vilmos, dr. Kramolin Emil és loiíh Ödön. Az alispáni jelentés szerint októberben beér- | kezett 2575 ügydarab, melyhez az előző havi 540 drb hátralékot hozzáadva elintézendő volt 3115 drb ; ebből elintéztetett 2884, közgyűlésre fentar- tatott 4, hátralék tehát 227 drb maradt. A csendőrkerületi parancsnokság jelentése szerint a köz- biztonság állapotában némi hanyatlás mutatkozik ; a múlt hó folyamán a följelentések száma 314-re szökött (el, a letartóztatottak száma pedig 21-et tett ki. A közigazgatási szolgálat terén előfordult mulasztások miatt 9 esetben alkalmaztatott rend- birságolás. Az orvvadászok garázdálkodásai miatt a csendőrség erélyes intézkedésre kéretett fel. Az alispáni jelentés értelmében a sárbogárd'—bátaszéki vasúti vonalon alkalmazott régi, rossz, tisztátalan kocsik, valamint a gyakori kocsihiány miatt panasz tétetett a kereskedelmi minisztériumnál. Az árvaszéki elnök jelentése szerint a múlt hóban 1949 ügydarab érkezett, melyhez az előző havi hátralékot hozzáadva elintézendő volt 2892 ; ebből földolgoztatott 1796, hátralékban maradt 1096. — Nos, beszéljen hát? Hol töltötte az éjt ? — Azt nem mondhatom meg. Az ezredes az adjutánshoz fordult. — Mi lesz ebből ? Bodvay arca most már lángvörös volt, gyerekes daccal tekintett maga elé. Hiába való volt minden faggatás, nem akarta megmondani, hol járt az éjjel. Az ezredes türelmetlenkedni kezdett. — Eh, hát tudja, hogy miről van szó ? Egy korcsmárost gyilkoltak meg az éjjel, a saját csapszékében . . . Tíz ember látta a gyilkost, a mikor kirohant a korcsmából, véres karddal a kezében . . . Huszárok is látták, ők vallják, hogy kadét volt. .. Más kadét pedig nem hagyta el az éjjel a kaszárnyát, csak ön . .. Elhozták Bodvay kardját, a pengéje markolatig fekete volt a rá száradt vértől. A porkoláb pedig letérdelt a kadét mellé a földre és szakértő szemmel nézegetett egy jókora foltot a csizmáján. Vérfolt! Az attilája is véres volt.. . — Láthatja, hogy hová vitte önt fékevesz- tettsége. Alkalmasint mámoros volt, az a szegény ördög pedig nem akarta eltűrni a garázdálkodását. — Ezredes ur, én nem öltem meg azt az embert! — mondta a kadét lassan. — Azzal most már tisztában vagyok. Már csak arra vagyok kiváncsi, hogy mit tud a védelmére elmondani. Az adjutáns megsajnálté a kadetot. — Alkalmasint erőszakoskodott a korcsmá- ros? Óh, ezeket az embereket elbizakodottakká tette a mi kíméletes eljárásunk ! — Nem is láttam a korcsmárost 1 — mondta a kadét. Az ezredes összevonta bozontos szemöldökét. — Ön talán abban bízik, hogy családja miatt kíméletre számíthat ? Bodvay kevélyen felemelte a fejét. —- Hát lövessen főbe az ezredes ur 1 — Azt fogom tenni! — mondta az ezredes hidegvérüen, azzal hátat fordított neki. A kadetot tömlöcbe vitték. Délután eljött hozzá az adjutáns. — Az istenért, csinálj valamit, mert az ezredes főbe akar lövetni. Makacsságod írtóztatóan dühbe hozta ... A polgárság is deputációt küldött a nyakára, hogy büntessen meg. Mi is jutott eszedbe ? Persze, nagyon részeg lehettél ? Laposat akartál vágni és az élive! találtad ? Bodvay kedvetlenül vállat vont. — Hagyjatok hát békében ! Becsületftavamra mondom, hogy nem adok semmiféle felvilágosítást. Ha gyilkosnak tartotok, hát lövessetek főbe 1 Később megint látogató érkezett a cellába : az ezred káplánja. Megkérdezte Bodvaytól, hogy akar-e meggyónni ? A kadét kész volt a gyónásra, mikor azonban a múlt éjszaka eseményeihez ért, elhallgatott. Annyit mondott csak, bogy Isten tudja az ártatlanságát. Hat óra felé kivitték a kaszárnya udvarára. A második szakasz már ott várta, töltött karabéllyal. Az adjutáns odalépett Bodvayhoz, órával a kezében. — Még tiz percnyigondolkodási időd van... Ha addig bevallasz mindent, vissza vitetlek a tömlöcbe. Meglehet, hogy aztán sikerül megmentenünk az életedet.. . — Tudják a városban, hogy mikor végeznek ki ? — kérdezte a kadét. — Mindenki tudja. — Akkor ő is tudja! — Ki az az ő ? A kadét nem válaszolt, hanem figyelmesen nézte a félelmetes gyorsasággal forgó óramutatót. Mikor a tiz perc letelt, azt mondta : — Nem vallók semmit! Végezzetek ! A szolgálati tiszt kivonta a kardját és töltést vezényelt. Odafenn, az emeleten, megcsördült egy ablak, aztán az ezredes harsogó hangja hallatszott: — Állj! Vezessétek hozzám a kadétot! Bodvay fellélegzett, a többiek is. Mikor egy-két perc múlva belépett az ezredes szobájába, egy karcsú, lefátyolozott női alakot látott az ablak mellett állani. Lehajtott fővel, mozdulatlanul állott, csak a leeresztett kezei remegtek egy kicsit az izgatottságtól. — Most már tudom, hogy nem ön követte el a bűntettet, — mondta az ezredes. — A grólnő
