Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-30 / 44. szám
1898. október 30. TOLNAVARMEGYE. 3 VÁRMEGYE. — A községjegyzői nyugdfjválasztíllány múlt szerdán délután Slmoutsits Idemér főjegyző elnöklete alatt ülést tartott. Jelen voltak : Dr. Kr(intőim Emil, ALd/y László vármegyei fó- pénztárnok, Krisztinkovich János, Kirbott Istrán, Küknél Ferenc, Ludvigh József és Löt inczy József tb. főszámvevő, mint előadó. Az ülés tárgyai közül megemlítjük, hogy a dunaszentgy'öngyi és bikácsi jegyzőknek a nyugdijkiszabásánál fizetésük nagyobb számítása iránti kérelmüket elfogadták, a kalasuói jegyző kérelmét pedig pótlásra utasitották. Az uj nyugdijszabályzat értelmében a nyugdijjárulékok befizetését a csonka fizetések kiegészítése szerint fogják ezentúl megállapítani, s e végből elhatározták hogy ezen Összeg után 30% és 1897-től kezdve az évi 4 % hozzájárulás lesz befizetendő. Az uj szabályzat értelmében a nyugdijak ezentúl negyedévi clőleges részletekben fizettetnek ki jövő év január 1-étől kezdve. A nyugdíjpénztár megvizsgálására Törők Béla és Edős Gábor választmányi tagokat küldötték ki. — A gyakornokok fölmeutése. A m. kir. közigazgatási biróság 1898. évi 1135. számú elvi jelentőségű határozatában kimondotta, hogy a gyakornokok mindig idelgleneren alkalmazottaknak tekintendők s igy a szolgálat alól bármikor, külön fegyelmi eljárás nélkül is felmenthetők. — A községi jegyzőket érdeklőiig a in. kir. közigazgatási biróság 882/1898. szám alatt következő döntvényt hozta : Országos érvényű jegyzői képességi bizonyitványnyal nem biró egyének idegen törvényhatóság területén megüresedett jegyzői állásra történt megválasztása akkor sem emelhető érvényre, ha az illető utólag a vármegyei szabályrendeletekből leteendő képesítési vizsgára kötelez- tetik is.-— Erkölcsi bizonyítványban — a belügyminiszter 1898. évi 49,726. számú elvi jelentőségű határozata értelmében — csak az illető egyén személyére vonatkozó adatok sorolhatók föl. E'en kijelentésre okot adó határozat ekként szól: A L. Margit n—i születésű, 21 éves, hajadon, színi növendék, budapesti lakos részére kiadott erkölcsi bizonyítvány tartama ellen nevezett által beadott felebbezés tárgyában -tett felterjesztésre értesítem (címedet), hogy a szóban levő erkölcsi bizonyítványt megsemmisítem s utasítom (címedet), hogy folyamodó L. Margit részére az erkölcsi bizonyítványt az anyjára vonatkozó megjegyzés mellőzésével állítsa ki. Mert — eltekintve attól, hogy mindenki csak a saját tettéért felelős és senki bűnét vagy hibáját másnak terhére róni nem lehet, s igy nem tudható be a gyermek terhére sem a szülő cselekménye — valamely egyén részére kiállított bizonyítványban, ennélfogva az erkölcsi bizonyítványban csak az illető egyén személyére vonatkozó adatok sorolhatók fel, más személyt illető adatok felvételének abban helye nincsen. — Útadó ügyben a m. kir. közigazgatási biróság 781/1898. szám alatt a következő döntvényt 1 kozta: a) A cseléd I. osztályú kereseti adója után nem vethető ki. b) Tévesen befizetett vagy jogéi- j lenesen beszedett útadó visszakövetelése tekintetében a felek igénye az útadó befizetésének napjától számítandó 3 év alatt évül el. — Községbe menekült őznek élve elfogása — am. kir. minisztertanács 1898. évi szeptember 14-én hozott határozata értelmében — vadászati kihágásnak minősíthető nem lévén, az a miatt tett följelentés elbírálása a kir. biróság hatáskörébe tartozik. Erzsébet királyné szobrára vármegyénk alispánjához, illetőleg a vármegyei pénztárhoz eddig a következő adakozások folytak be: Weisz Márton Puszta-Adorján . . 5 frt kr. Gözsy László Hencse ...................... 25 * — * Össz esen 30 frt — kr. Előzőleg befolyt . . . .1793 » 85 Együtt 1823 frt 85 kr. Hírek. — A pécsegyhazmegyei papság értekezlete. A pécsi egyházmegyei nyugdíj szabályzat tárgyalására november 22 éré értekezletet hivott egybe a pécsi püspök, melyen maga Hctyey Sámuel püspök elnököl. A káptalan tagjain és a püspök udvari papjain kívül ezen érlekezletre meghívót kaptak a kerületi esperesek és megbízottak, a központi papság seniora és megbizotija. — Anyakönyvi kinevezések A belügyminiszter várdombi anyakönyvvezetővé Wagner József ottani községi jegyzőt, helyettesekké : a naki kerületbe Vargha Gyula községi segédjegyzőt, a kocsolaiba Zabján József községi segédjegyzőt, a gyulajovánczaiba Horváth János községi Írnokot nevezte ki s a házasságkötésekkel is megbízta őket. — Az „Erzsébet királyné-alap“ központi bizottsága Dóry Pálné úrnőt, mint a szegzárdi r. k. ovodát s gyermekmenhelyet fentartó egyesület elnökét, valamint ugyanezen egylet alelnökét 7riebler Ilma urhölgyet, a központi bizottság alelnökeivé választotta meg, és erről özv. gróf 7eleky Sán- dorné, a nagygyűlés elnöke levéb en értesítette az ovodaegylet két ügybuzgó vezetőjét. — A bíróság köréből. Baksay Sándor du- naföldvári kir. aljárásbirú hivatalos esküjét folyó hó 23-án tette le a kir. törvényszék teljes ülésében és uj állását másnap foglalta el. — Előléptetés. A pénzügyminiszter Múzsa János zimonyi kir. sóhivatali mázsatisztet a duna- fóldvári m. kir. sóhivatalhoz ellenőrré nevezte ki. — Áthelyezések. A pécsi püspök Cselenkö János segédlelkészt Abaligetről Bodonyba, Horváth Dénest Egerágról Ráczpetrére helyezte át és a betegsége miatt szabadságolt, de már meggyógyult Aulik Dávid segédlelkészt visszahelyezte régi állomására, Egerághra. — Bírói vizsga. Mirth László szegzárdi kir. törvényszéki és Kraics Ernő gyönki kir. járásbirósági aljegyző sikerrel tették le a gyakorlati bírói vizsgát e hó 24-én Budapesten. — Kinevezés. Az igazságyi miniszter Thege Konkoly István szegzárdi kir. járásbirósági dijnokot a bonyhádi kir. járásbirósághoz írnokká nevezte ki. — Eljegyzés. Stella Kálmán hidjapusztai kasz- nár eljegyezte Hanny Hedvig kisasszonyt Somogy- megyéből. — Képviselőtestületi ülés. Folyó hó 27-én délután 2 órakor a városháza nagy tanácstermében képviselő-testületi ülés volt, amelyen az iparos tanonciskola múlt évi számadásait vizsgálták meg, a jövő évi költségvetését megállapították, a borital- és fogyasztási adó ügyében az egyes fogyasztókkal megkisérlendő egyezség tárgyában bizottságot küldöttek ki, a főgimnázium bútorzatáért járó összeget kiutalványozták, a «Br. Augusz Árvaház« alapszabályait megállapították és özv. Untermidier Ala- josné és Untermidier Domokosnak a fogyasztási adó elengedése tárgyában beadott kérvényét tárgyalták. — A vármegyei muzeum egyesületbe újabban rendes tagokul beléptek : Ágoston István kir. táblai biró, Schmidt Imre kir. törvényszéki biró és Klie Lajos kir. járásbirósági albiró, Wagner Andor közigazgatási gyakornok,‘Simontornya község, Vár- konyi Imre, Lőwy Mór fiai, Fried Vilmos, dr. Wohl Izidor. — Uj közgyám. Tevelen Kohn József elhalálozása folytán községi közgyámmá Braun Tamás ottani lakos választatott meg.-- Pályázat joggyakornoki állásokra. A pécsi kir. ítélőtábla kerületében több joggyakornoki állásra 15 nap alatti határidővel pályázatot hirdetett a kir. tábla elnöke. — A szegzárdi rom, kath. ovoda s gyermekmenhelyet fentartó egyesületbe pártoló tagokul beléptek : Ziegler Mária, Rubenstein Adolfné, Szabó Ferencné, Sachsenheim Edmundné, Haugh Béláné, Dr. Szászy Andrásné, Csernohorszky József, Szabó Géza, Streit Béláné, Etl Crescencia, Vogler Ala- josné, Dr. Fent Ferenc, Buday Gyuláné, Ocskay Jánosné, ifj. Hauk Károlyné, Karlovits Mihályné, Flettnerné, Rill Józsefné, Kovács Aladárné, Sulyok Gézáné, Dömötör Miklósné és özv. Sonnevendné. — Jegyzői szigorlatok. Múlt szerdán délelőtt tartattak meg vármegyénknél a jegyzői szigorlatok, melyen Vida Sándor kisvejkei segédjegyzőt egyhangúlag képesítettnek nyilvánították. — Magán leányiskola Hőgyészen. A közoktatásügyi miniszter engedélyt adott Freund Irma, kitünően képesített tanítónőnek arra, hogy Hőgyészen magyar tannyelvű magán elemi népiskolát állíthasson fel. — Pályázat. A szegzárdi kir. törvényszéknél áthelyezés folytán megüresedett aljegyzői állásra a törvényszék elnöke két heti határidővel pályázatot hirdetett. — Fölemelt büntetés. A pécsi kir. ítélőtábla Pappert Ferenc, volt megyei gyámpénztári segédkönyvelő büntetését 5 évi fegyházra emelte föl; nevezettet a szegzárdi kir. törvényszék tudvalevőleg, a majdnem hétezer forintra rugó sikkasztásét csak 3 évi fegyházzal büntette ; Pappert azonban ezt is sokalta és megfölebbezte a törvényszék ítéletét, melyet a tábla most öt évre eme t fel. — Sikerült műtét Dúzs Dániel, Őcsény község népszerű jegyzője a múlt héten Budapesten súlyos operáción esett kérész'ül és a kényes természetű műtét szerencsésen sikerült, úgy, hogy teljes fülépülése most már rövid idő múlva be fog következni. — Végrehajtói vizsga. Busbach István né- medii segédjegyző a szegzárdi kir. törvényszék előtt folyó hó 27-én a végrehajtói vizsgát sikerrel letelte. — Elmaradt sajtnpör. A Geiger Gyula által Adler N. János ellen és viszont Adler által Geiger ellen indított sajtóügyi följelentést kölcsönös megegyezés következtében visszavonták s igy a tegnapra kitűzött sajtópöri tárgyalás is elmaradt Pécsett, a hol az ilyeneket pedig, mint delikát élvezeteket már kíváncsian várták a szomszédmegyei összetűzésekben gyönyörködő pécsiek. — Tanítói korpótlék. A közoktatásügyi miniszter Szabó József szegzárdi ev. ref., Szabacsy István váraljai ev. ref., Lagler Sándor varasdi r. kath., Szabó György kölesdi ág. ev., Habel Vince kocsolai r. kath., Kring Gyula udvari ág. ev., Dobos Gyula faddi ev. ref., Schmiermund János kalaznói ág. ev., Polgár József hidegkúti ev. ref., Fent Lajos és Mussong Gyula hőgyészi r. kath., Cseh Pál kajdacsi r. kath., Koriásy István kismá- nyoki ág. ev., Lemle Imre némedii tanítók ötödéves korpótlékát államsegélyként kiutalványozta. — utóállitás. A távollevő s állítási kötelezettségüknek még eleget nem tett hadkötelesek utó- állitása folyó évi november hó 10-én lesz a vármegyeház kistermében. — Havi állatvásár Hőgyészen. A kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy Hőgyészen minden hónap első keddi napján, ha pedig ezen nap ünnepnapra esik, az ezt követő napon, kizárólag bonyhádi tájfajta szarvasmarha felhajtással, havi ál/atvásár tartassák. — Névmagyarosítások. Kaufeld Herik állam- vasúti pályaőr pilisi lakos vezetéknevét «Kardos«-ra, Ifland János nagymányoki vasúti kiadóőr és fiai Ferenc és Mátyás «Irányi*-ra, Hartung Gáspár decsi pályaőr és leánya Erzsébet «Horváth*, -ra, Ulrich Jenő czikói pályaőr és fiai Péter, Gyula, Já1 nos és András * Újvári*-ra, Keller Antal tolnai vasúti kezelőőr és gyermekei Antal, Márton és József * Keleti*- re, Pleifer Henrik apáti vasúti pályaőr és gyeimekei Erzsébet és Henrik *Sipos*-ra, Czig- ler Boldizsár czikói vasú i kiadóőr * Czeglédi* -re, Herman Isfván bátaszéki vonatmálházó és gyermekei Rózsa és János *Hollósi*-ra., kiskorú Friedmann Sándor simontornyai lakos iFodon-ra, Szvacsina János mözsi születésű szabadkai lakos * Szigeti*-re, Kummer József bölcskei születésű szabadkai lakos * Kemény*- re változtatták. Halálozás. Zavaros Jánosné szül. Lipovszky Etelka, hosszas szenvedés után, életének 26-ik évében Budapesten elhunyt. — Az orvos kötelessége. A kir. Curia büntető osztálya 1898. évi 11.506. számú elvi jelentőségű ítélete szerint az a gyakorló orvos, aki veszély esetében az első orvosi segélynyújtást megtagadja, a kihágási büntető törvény 93. §-ába ütköző kihágást követ el.