Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-30 / 44. szám
fog létesülni, hogy azt még Perczel is fogja használni. Hosszas éljenzés követte a miniszter- elnök szavait, a ki Csúszka érsekkel, a küldöttség szónokával s több képviselővel váltott még néhány szót. — A miniszterelnöki palotából a kereskede'emügyi minisztériumba hajtatott le a küldöttség s Dániel Ernő br. kereskedelemügyi miniszternek is átnyújtotta a memorandumot id. Perczel Miklós a küldöttség vezetője, a ki hangsúlyozta beszédében, hogy miga Felső-Dunán Pozsonytól- Budapestig nyolc hid köti össze a forgalmat, az Al-Dunán egyetlen-egy sincs. Világforgalmi jelentősége van a Duna által ketté választott két országrészt összekötő baja-bátaszéki vasúti áthidalásnak. Kéri a minisztert, vessen véget ezen káros állapotnak, üsse helyre a régi mulasztást s oly éráját fogja megteremteni a kereskedelemnek s oly művet alkotand az' áthidalás lésesitésével, mely örökké fogja dicsőíteni mesterét. Dániel báró kijelenti a küldöttségnek, hogy az áthidalásnak kereskedelmi s az általános forgalom szempontjából való nagyfontossága elől a kormány maga sem zárkózik el s behatóan foglalkozik a kérdés tanulmányozásával, de a vasútépítés terén az államnak nagy angazsmánjai vannak, itt van a székely és galicziai vasutak ügye, melyek hadászati szempontból fontosak s más áthidalási ügyek is, a melyeket minél előbb létesíteni kell. A maga részéről mindent elkövet a baja-bátaszéki vasúti összeköttetés létesítésére, fix terminust nem mondhat, de megnyugtatja a küldöttséget, hogy a kormány át van hatva az összeköttetés szükségességétől, s mihelyt lehet, hozzá is fog. A minisztertől Schmidt dr. államtitkárhoz járult a küldöttség, a kinek szintén átnyújtotta a memorandumot, s a ki kijelentette. hogy a kérdést ismeri, s a legnagyobb szimpátiával viseltetik a törekvés iránt, mely a baja-bátaszéki vasúti összeköttetést sürgeti. Este a küldöttség tagjai barátságos vacsorára gyűltek össze a »Vadászkürt« külön termében. 2. _____________________________________ A záróra. Illetékes helyről felkét tek bennünket a 7. K. utolsó számában megjelent vezércikkre válaszul szolgáló, következő közleménynek közzétételére. A 'I olname gyei Közlöny folyó évi október hó 23-án megjelent számában a A záróra a vidéken» cint alatt egy cikket közölt, a mely egyes vonatkozásokból kivehető célzat al a központi járás fő- szolgabirájának a záróra iirézménynyel szemben követeit eljárását panaszolja. A záróra kérdésének napirendre vétele, — a mely a cikk megírásának közvetlen indokát képezte — a köveikező történeti háttérrel bir. Szegzárd községnek kávéházzal kapcsolatos 1 nagyvendéglőjében, valamint a Szegzárdon létező másik kávéházban a zárórák már egyáltalában nem lartattak be. A zárórák a fennálló szabályrendelet szerint vendéglőkre nézve éjjeli 12 órára, kávéhá- ! zakra nézve pedig éjfél utáni 2 órában vannak megállapítva. Ez az intézkedés a 4000 lakoson felüli községekig nézve áll. Hogy e szabályrendeletnek végrehajtása biz- tosittassék, a községi rendőrség az ellenőrzés éber gyakorlatára utasittatott. Ezen hatósági intézkedést követői.g, úgy a nagyvendéglő bérlője, mint a másik kávéház-tulaj- djnos a záróráknak egyszersmindenkorra való fel- íügge-ztését kérelmezték a közpomi járás főszolgabírójánál, azt adva indokul, hogy a zárórák betar- tá a esetén üzletüket jövedelmezően fentartani képtelenek. A járási főszolgabíró a kérelmezők mindegyikének azt válaszolta, hogy a zárórák állandó j lellüggesztését, mint a szabályrendeletbe ütköző kérelme' nem teljesítheti, azonban ugyanezen szabályrendeletben gyökerező jogánál fogva, a város fejlettebb viszonyaira való tekintettel, hetenkint kötszerre és ezen kívül minden indokolt esetre fel fogja függeszteni a zárórát, mit csak esetenként kérelmezniük kell; — ha pedig a zárórák törlését kívánják kinyerni, úgy folyamodjanak a szabály- rendeletnek megváltoztatása iránt lépéseket enni hivatott alispáni hivatalhoz, bár igen kétséges, hogy kérelmök teljesitietni fog-e. Erre az érdekeltek mindegyike benyújtotta a maga kérvényét. Az egyik kérvény azt a kérelmet tar almazta, hogy a záróra csak az ő üzletére nézve függeszTÖLNA VÁRMEGYE. tessék fel, mert a másik kávéháztulajdonosnak vendéglője és szállodája is lévén, úgy is megszerzi «az exiztenciájához szükséges jövedelmet.» A másik kérvény annak felemlitésével, hogy a zárórák kötelező volta mellett üzletét fenn nem tarthatja, kéri a zárórák törlését, mert különben kénytelen bérleti szerződését felbontani, a melyet abban a hiszemben kötött meg, hogy záróra nem korlátozza üzletének forgalmát. E két kérvény a következőkben vázolt véleménynyel terjesztetett fel az alispáni hivatalhoz: Oly közérdekű kérdések, minő a zárórák intézménye, egyéni érdekeknek tekintetéből nem birálha'ók el, hanem Szegzárd község társadalmának viszonyai azok, a melyek a záróra megállapítása tekintetében döntők. Ez a társadalom, — véve azt az intelligenciát, a mely a vendéglőt és kávéházakat felkeresi — kicsiny, ennek a leginkább munkája után élő társadalomnak igényét a hetenként kötszerre s ezen kivül felmerülő indokolt esetekre szorítkozó záróra felfüggesztés teljesen kielégítheti. A záróráknak egyik célja az intelligens osztályt megukban foglaló mulató helyekre nézve kis városokban az, hogy a korlátlan mulatozással kínálkozó lazulása az erkölcsöknek megelőztessék ; hogy annak a társadalomnak tagjai, a melynek munkaerőre és kedvre szüksége van, ne tétessenek ki oly túlságos mérvben kínálkozó alkalmaknak, a melyek a fizikai erőt az élet komoly célját szolgáló munkának rovására fogyasztják ; a melyek a józan, takarékos életmódtól való lassú, észrevétlen elszo- | kással a vagyoni erőt apasztják, a melyek gyen- j géket bűnös útra vezettek már, csakhogy annak az I alkalmak által felnevelt szenvedélynek meghozhassák anyagi áldozatát. A kihágások a büntetendő cselekményeknek azt a kategóriáját alkotják, a melyek mint nem dilfamáló tettek tilalmaztatnak azért, hogy egy nagyobb bajnak, az általános büntető törvénykönyvbe ütköző súlyosabb cselekményeknek megelőző biztosítéka állittassék fel. Abban a kihágási büntető törvénykönyvben alig van még egy paragrafus, a mely annyira magában hordaná ennek a praeventiv | célnak a jellegét, mint a zárórákra vonatkozó rendelkezés. Az alsóbb néprétegtől ellepett korcsmákban a részegség nyomán támadható minden veszélyét a közrendnek, veszélyét a vagyoni és testi épségnek ez a paragrafus törekszik megelőzni; — az intel- j ligencta által látogatott vendéglők és kávéházak korlátjai pedig megelőzik ezenkívül azt a veszélyt is, a mely az erkölcsi világnak magasabb értelemben vett rendjét támadhatja meg. Ezt az erkölcsi rendet támadja az a kérelem, a mely egy mulató vagy szórakozó helyet arra akar alapítani, hogy egy kis városban a naponként éjjeli két óra után ott mulató vendégeknek fogyasztásából fog, mint elsőrendű keresetforrásból megélni. Tolnavármegye törvényhatósága megalkotta azt a szabályrendeletet, a mely a nagyobb községek ’gényeit is figyelembe véve, állapította meg a nyilvános helyek záróráját. A körülmények azóta nem módosultak s igy az egyéni érdekre alapított kérelmeknek a közérdek által teljesítést javalló indoka nincsen. Az alispáni hivatal a két kérvényt elutasította, mert azok a szabályrendelet módosítására elegendő indokot nem tartalmaznak. Így maradt fenn a kérdéses szabályrendeletnek érvénye továbbra is, a mely tehát a jövőben is, addig, a mig fennáll, végrehajtást igényel. A végrehajtás módját illetőleg a lolnamegyei Köz/öny-nek cikke kifogásolja az eddigi «kérlel- hetlenséget;» — «a célon túl lövő s az egyéni szabadságot megtámadó eljárás',» s az «arany középutat» ajánlja. Hogy miben áll a «kérlelhetlenség,» az a cikkben kifejtve nincsen, s igy abból meg nem tudható. A végrehajtás törvényszerű módja eddig abban állott, hogy a rendőrség ellenőrzi, vájjon záróra után az üzlethelyiség nyitva van-e; ha igen, az Írásbeli engedély előmutatását kéri; ha ilyen van, eltávozik, ha nincsen, akkor felkérdezi a tulajdonost, hogy felszólitotta-e vendégeit a távozásra; igenlő válasz esetén a helyiségben lévő vendégek feljelentés végett, feliratnak ; ha pedig a vendéglős nem szólította fel vendégeit, akkor ő jelentetik fel kihágás miatt. Ez az eljárás az 1879. évi XL. t.-c. 74. § án alapszik, tehát törvényes. A kérdéses cikk két esetet közöl, az egyik azon községé, a melynek rendőrsége este 8 órakor már lefekte i a közönséget, a másik a székhelynek az a régmúltból felidézett esete, a mikor egy vendéglős vasra verve kisértetett be; — minthogy azonban ezen esetek nem tartoznak azon hatóság ténykedései közé, a melynek eljárása bírálat alá vétetni kivánt, ezek azoknak adandók át tisztázásra, a kiket illet. «Az egyéni szabadság megtámadását» ugy- látszik a cikk abban a tévesen előadott esetben találja fel, «hogy a hatóság, midőn a vendéglőst záróra törésért felelősségre vonta és megbírságolta, egyúttal hivatalos nyomozást rendelt el, annak kiderítése végett, hogy abban az időben kik tartózkodtak a mulató helyen.» 1898. október 30. Ezen előadáshoz hasonló eset három fordult elő. Az egyik esetben a vendéglős azt állította, hogy felszólította vendégeit a távozásra; vallomásának beigazolására, vagy megcáfolására ki kellett tehát hallgatni azokat a vendégeket, kik azon al kálómmal jelen voltak, hogy meg legyen állapítható az, hogy a vendéglős büntettessék-e meg, vagy a vendégek. A másik két esetben a kávéháztulajdonos tagadásba vette a rendőr azon állítását, hogy üzlete nyitva volt, valamint azt Is, hogy vendének lettek volna üzletében, noha a rendőr látta az általa egyénileg ismert vendégek eltávozását. Hogy e két eset elbírálható legyen, szintén szükséges volt a rendőr által felismert vendégek kihallgatása. Mert ha az a hatósági gyakorlat fog kö- vettetni, hogy a vádlottnak, az üzlettulajdonosnak egyszerű tagadása valónak vétetik, akkor a hatóságnak a kihágás megállapithatásáról egyszer és mindenkorra le kell mondania; ha pedig az vétetik gyakorlatba, hogy a rendőrségnek vallomása ruháztatik fel döntően bizonyító erővel, még akkor is, mikor az üzlettulajdonos mentő tanukra tud vagy akar hivatkozni, de a tanuk kihallgatásának mellőzésével az ellenbizonyításnak joga a vádlott részére meg nem adatik, akkor ez, egyéni jogainak sérelmei miatt, méltán emelhetne panaszt. E gyakorlat bármelyikének követése mellett azonban az igazság, a mi a hatóságnak keresnie kell, kiderítetlen fogna maradni. Ez egyoldalú Ítélkezéstől csak az az eljárás mentesíthet, a mely a bármelyik részről bemondott tanuk kihallgatásának helyt enged. Ezt a tanúkihallgatást, annak a célnak sikerre vezető eszközét, hogy ártatlan ne bűnhődjék, bűnös pedig a megtorlás alól ne szabadulhasson, az egyéni jogoknak sérelmei közé a jogtudománynak sem elmélete, sem gyakorlata nem sorozta soha. Hogy miben áll a kérdéses cikk által ajánlott «arany középút,» azt a cikk ki nem fejti. A hatóság csak egy arany középutat ismerhet, a mely kovettetik is, t. i. minden indokolt esetben, sőt ott, hol a fejlettebb viszonyok kívánják, rendszeresen, minden hétre megállapított mérvben megadni a záróra felfüggesztését, de e mellett a többi napokon a zárórák betartását ellenőriztetni és az áthágásokat megtorolni. Ez u óbbi a törvény végrehajtásának kötelmén kivül szükséges azért is, hogy a zárórák áthágásával a naponként reggelig tartható mulatozásoknak eleje vétessék. Ezt kívánja nemcsak a közrend és közcsend, a minek megóvását a lolnatne- gzei Közlöny cikke a záróra intézmény egyetlen feladatának tartja, hanem kívánja egy magasabb közérdek is: az erkölcsök lazulásának megelőzése a mely a korlá lan tivornyáknak mindig nyomában szokott járni. It; van kapcsolata ez intézménynek egy ál a- lánosabb közérdekkel, a mely kizárttá teszi azt, hogy akár az egyéni szabadságnak elvéből, akár az üzlettulajdonosok anyagi érdekéből e kérdést megítélni lehetne. A kezdetleges, még fejlődő államok az egyéni szabadságnak aránylag csak kicsiny korlátáit ismerik ; ott minden hatósági tevékenység csak az állami hatalomnak erősítéséhez hord anyagot, ott az egyéni szabadságnak csak rendőri szempontból való korlátozása a cél, de oly magaslatra, a mely a társadalom egyetemes érdekéből állítana intézményeket, a melyek az egyént érintő korlátokban a fizikai vagy erkölcsi létnek közjavait védenék, felemelkedni nem tudnak ; — az alkotmányos szabadságon megerősödött, a magasabb öntudatra fejlett államok azok, a melyek az egyéni szabadságot számtalan vonatkozásában helyezik korlátok közé, de nem a rendőri szempontoknak hatalomnövelő theoriáin, hanem annak felismert igazságán, hogy arra a magasabb közérdekből korlátozott egyénre a társadalomnak egy megvédett és fentartott közjavából visszaszáll egy áldást hozó sugár. A közigazgatási törvényeknek egész sorozata azt bizonyítja, hogy az életnek tanulmányozása naponkint vet fel újabb kérdéseket, a melyek a közérdekkel való kapcsolatuknál fogva rendezést kívánnak, a mely rendezés mindig az egyéni szabadságnak korlátozásával jár, mert minden törvény csak újabb szabadságot foglal le a társadalomnak közjavára. Hogy «az egyéni szabadság csak addig jogosult, mig mások egyenrangú szabadságát meg nem támadja,» ez a fejlődő életviszonyoknak és a társadalom tanának egy elégtelen tétele. Ez nem meríti ki azt a nagy körét az egyéni tetteknek, a melyek nem másnak szabadságát sértik, hanem korlátozást kiváltnak azért, mert egy magasabb érdeket képező közjónak állanak mint gátok útjában. Ha az egyéni jogsérelmek a másik egyén korlátozásának egyedüli feltételei, akkor a közerkölcsiségnek egész rendészetét töröljük ki a társadalom-tudományoknak köréből. De addig, a mig a közerkölcsnek megóvása a fejlett államok öntudatos tevékenységében helyet foglal s a mig ez a társadalom fentartandó közjavának tekintetik, addig a zárórák in ézményében rejlő erkölcsi elemet sem az egyéni szabadságnak, sem az üzlettulajdonosok anyagi érdekeinek áldozatul adni nem lehet.
