Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-16 / 42. szám
Vili. évfolyam. 42. szám. Szegzárd, 1898. október 16. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Előfizetési ár: * Egész évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . 1 » 50 » Egy szám ára . . 12 » Előfizetőseket ős hirdetőseket a kiadó- | hivatalon kívül elfogad Ivrammer Vil- . mos könyvkereskedőbe Szegzárdon. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORKTE L. Segédszerkesztő : SZÉKELY FEREKTC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamim az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. ^ Hlra.tl.ek m^r-éWrl'.n m.eAlUpItuit j árszabály szerint s/áimuatuak. A baja-bátaszéki hid* Kétségkívül túl vagyunk immár azokon a viszonyokon, melyek Magyarország kereskedelmi és forgalmi politikájában s általában a közgazdasági ügyek intézésében a köz- pontosítás elvét igazolták. Amióta Budapest székesfőváros a világvárosok nívóját elérte, azóta uj irányba terelődött a helyes nemzeti politika, s most már csakis a megrögzöttség tarthatja fenn azokat az irányzatokat, melyek közéletünkben még mindig a rideg centralizmust szolgálják. Kvek előtt forgalomba került az a jelszó, mely a vidéki városok erősítését nemzeti politika gyanánt hirdeti. S aki tudja, hogy mily feladatokat teljesítenek, a magyar városok a kultúra s a közvagyonosodás szolgálatában és még inkább, hogy micsoda óriási hivatás vár e vidéki központokra a nemzeti élet további konszolidációjában, az j feltétlenül kell, hogy respektálja az uj irányzatot s ennek megfelelően természetesen hive mindazoknak az igazán közérdekű célzatoknak is, melyeket egy-egy vidéki város jogos sérelmének orvoslására, avagy elismerést érdemlő ambíciójának kielégítésére maga • Jóllehet utolsó számunkban ugyanezen a helyen, { ugyanezzel a kérdéssel foglalkoztunk, mégis az ügy kiváló fontosságára és aktuálitására való tekintettel, újból visszatérünk reá és közöljük egy szakavatott fővárosi iróna'; a P. H.-ban megjelent fejtegetéseit. A szerk. elé tűz. A törvényhozás és a társadalom egyaránt respektálják az ilyen követeléseket és kétségtelen, hogy az utóbbi években nem kevés történt is a vidéki városok érdekében. Ha ilyként elismerésben, méltatásban, sőt kielégítésben részesül egy-egy vidéki városnak jogos igénye, mennyivel több figyelmet érdemel egy egész országrész szorgalma egy nagy sérelem, illetőleg egy országos érdekű kivánalom dolgában ! ? Már pedig határozottan megilletik ezek a jelzők azt az ügyet, melyet e héten tárgyalt Baján \ egy országos értekezlet. A Közép-Duna áthidalásáról van szó ; Magyarország forgalmi hálózatának legszembetűnőbb hiányáról, a centralisztikus közlekedési politika egyik legnagyobb mulasztásáról. Ha nem ismerné a közvélemény már amugyis ennek az ügynek óriási fontosságát, a bajai értekezlet feltétlenül rátcrelné az általános figyelmet. Mert ez az értekezlet igazán országos mamfeeztáció volt: tiz vármegye területéről résztvett benne a közélet minden faktora. Az egész nagy Nagy-Alföld, a Dunántúl és még a Tiszántúli vidék is elküldötte törvényhatósági, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, forgalmi és társadalmi közéletének kiváló képviselőit s az az egyértelműség, amelylyel mindezek a baja-báta- széki hid létrejöttének ügyében megindítandó akciót szervezték, nyilvánvalóvá tette, hogy megmozdult egy országrész a nagy cél érdekében. Az ily körülmények között megindult akciót semmi sem igazolja s támogatja hathatósabban, mint azok a valósággal tarthatatlan viszonyok, melyek Magyarország egy nagy részének forgalmi életét ez időszerűit fejlődésében megkötik, előrehaladásában tartóztatják. Budapesttől le Újvidékig nincsen állandó áthidalás a Dunán s ennek következtében széjjel van választva két országrész, melyet egymásra utal a természet minden tekintetben. S az ország közepe, épp úgy mint a Délvidék és Erdély, mesterségesen akadályozva van abban, hogy szabad közlekedést tartson fenn a Dunántúllal és ennek révén Fiúméval, Ausztriával, Svájccal, ti hát mindazokkal a területekkel, melyek közgazdaságunkban az értékesítési piac szerepét teljesitik. Már egymagában az a tény, hogy az ország közepét kettéhasitó folyó 400 kilométernyi vonalán nincsen áthidalás, — ez nem európai állapot. És hogy ennek következtében épp a legfontosabb gabonatermő területek csak 5—600 kilométernyi kerülővel juthatnak természetes exportvonalukra, — ez egyszerűen szégyenfolt a magyar közlekedési politikában, s megfosztja azt minden komolyságától. Ha valamely műveletlen ország államélete szervezetének legelején állva TÁRCA. —488*— Fohász. Add meg én Teremt őm Kenyerét a mának, Szivem óhajtást Többet nem kívánnak. Nem kérek én tóled Duskálkodást, pompát, Nem kérem, hogy vedd el Szivem minden gondját. Gond, küzdelem nélkül Nem is élhet ember, Félig szeret a szív : Ha aggódni sem kell! Még rendes utján is Megbotlik a lélek, S ha fény kápráztatja Még gyakrabban téved. Add meg hát Teremtőm Kenyerét a mának ; Kisértetét űzd el Fény, ragyogás — vágynak, Ne akarjak szállni, Ki csak lassan járok — S jaj, akkor vigyázz még : Ha egyszer már szállók. — Napi kenyér gondtól Ha szárnyam feloldod, Hagyj rajt’, hogy — fékezze : Mindég egy kis — gondot 1 BODNÁR ISTVÁN. A. f-üig-efalevél. Ir'a: Schönthan Pál. A bécsi szecesszionisták kiállításának plakátjába belebotlott a hatóság. A szecesszionisták úgy segítettek a dolgon, hogy a plakát mezítelen alakjának inkriminált részét egy eléje rajzolt fával eltakarták. Most aztán, hogy az erkölcsnek elég tétetett, nyugodtabban alussza álmait hivatalában a nemes hatóság. A plakát rajzolóját boszantotta a hivatalos okvetetlenkedés, a melyet az illetlennek tartóit példányok konfiskálásával súlyosbítottak, de végre mégis megbékült, mert az uj rajzért újabb honorárium ütötte a markát. A szemérmesség, a mennyiben a mezítelenségre vonatkozik, a civilizáció eredménye ; menteni csak a szokással lehet. Arról, hogy mi szeméremsértő, magasabb szempontból vitatkozni, ostoba dolog volna. A szemérem a szélességi fok kérdése, mondja egy francia közmondás és nem lehet a madagaskari asszonyokat szemérmetlenséggel vádolni azért, mert mezítelenül mutatkoznak az idegenek előtt. Keleten, a hol a nők hermetikusan el- j zárják még arcukat is fátyolokkal, igen nagy mér- i tékben erkölcstelennek tartanák a mi kivágott ruhájú, csupaszkaru hölgyeinket. Szentül megvolnának győződve róla, hogy a ki ilyen ruhában jár, az csak nagyon elvetemült teremtés lehet. A divat és a szokás minket másra tanítottak és Vischer, a jeles heidelhergi esztétikus is hiába dörögte el az ő kemény (illippikáit a dekolletált ruhák ellen. Nagyon találóan jellemezte ezt a helyzetet az a bizonyos ur, a ki egy bálon azt mondta annak a mélyen kivágott ruháju hölgynek, a ki unalomról panaszkodott, hogy: — Menjen haza nagysád, öltözzék föl és feküdjék le! Semmi kétség benne, annak a hölgynek háló toiletteje okvetlenül tökéletesebb, mint az, a melyikben bálba megy. Egyébként minden azon fordul meg, hogy milyen szemmel nézi az ember a dolgot. Mert példának okáért, a fürdő-kosztümöt is olyan ruhának tartják a nők, a melyben el kell bújni a férfi-szemek elől, pedig hát a fürdői ruha is decensebb a báli és estéit öltözéknél. Osztendében megismerkedtem egy úri nővel, a ki, mint nekem bizalmasan elárulták, olyan fürdőruhát hordott, hogy még a nyakát és az arcát is alig lehetett látni. Ez a hölgy váltig mondta a többi hölgyeknek, hogy nem tudna hova lenni, ha egy férfi csak messziről is meglátná fürdőruhájában. Tehát, mondom, a fürdőben, a hol csak hölgyek között volt, egészen becsomagolta magát, aztán mikor hazament Berlinbe és estélyekre meg bálokra járt, a hol sok éhes féríiszem leskelődik a nőkre, ott nem szégyelt nagyon mélyen kivágott derékban
