Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-25 / 39. szám
2. zetet királya szivéhez erősített, elvetemült ember ocsmány keze miként érinthető? Azt a drága repkényt, — mely törzset és koronát viharoktól óva, mindig üditóleg edzett és tartott együvé, — szentségtelen kéz miként téphette szét? E kínos aggodalmaink és bánatunkban tájtalan sötétségben tévelyegvén, szivünk sugalma a fájdalom útjára indít bennünket, hogy azon haladva Golgothánk legmagasabb pontjára érve, Felséged színe elé boruljunk, s ott ha vigaszt nem is, de legalább némi enyhülést keressünk, s nyújthassunk a nagy, a megoszthatatlan bánat együttes viselésében. Milliók vagyunk, kik Felséged bánatát egész súlyában szivünkben hordani meg nem szűnhetünk. Bánatunknak ezen szent közösségében pedig alattvalói törhetlen hűségünknek egy újabb el múlhatatlan alapját, s egyben zálogát tiszteljük. Hitet, reményt mentünk belőle, balzsamot is nemzetünk sebjére,gébből s a milliók könnyeiből vegyitünk: Keresztényi megadással és bizodalommal fohászkodván a minden- ség alkotójához, hogy a magyarok királyának apostoli erejét hagyja meg épségében még sokáig, fájdalmait pedig enyhítse népeinek hűsége, szeretete és boldogságával, a feledhetetlen hitves, a legszentebb, az imádott védanya tiszta emlékezetének halhatatlanságánál. Ezért esdekelve, ezért küzdve maradtunk, mély alattvalói hódolattal. Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának Szegzárdon, 1898. évi szeptember hó 24-én tartott rendkívüli közgyűléséből. A törvényhatóság nevében: D'öry Pál alispán. Az általános tetszéssel és helyesléssel fogadott felirat felolvasása után Bernrieder József bizottsági tag indítványozta, hogy a főispán nagy hatást keltő gyászbeszédje egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétessék, hogy a királyné szobrára országszerte megindított gyűjtéshez a vármegye, szerény anyagi viszonyai tekintetbe vételével 1000 koronával járuljon; határozza el a közgyűlés, hogy a vármegye ügykezelésében három hónapon át gyászkeretü iratokkal levelezzen, s végül, hogy a szoborra megyeszerte gyűjtést rendezzen oly módon, hogy a legszegényebb is hozzájárulhasson filléreivel a nemzet emlékének felállításához. Az indítványt egyhangú helyesléssel elfogadták, s ezután az elnöklő főispán felhívta a bizottsági tagokat, hogy régi, kegyeletes szokáshoz híven vonuljanak az Isten házába gyászisteni tiszteletre. A belvárosi r. kath. templom ízléses gyászdi- téssel volt ellátva; az első sor padok gzászlepellel voltak borítva. A ravatalon száznál több gyertya égett díszes ezüst tartókban, a koporsó tetején gyászfátyolba vont magyar korona volt elhelyezve ; a a ravatalt pálmák és gyönyörű virágok halmaza borította. A gazdag gyászdiszitésről mindenki nagy elismeréssel szólott. A templom zsúfolva megtelt a hatóságok, testületek, intézetek képviselőivel s az iskolák növendékeivel ; s ezenkívül igen szép hölgyközönség vett részt a gyászisteni tiszteleten, melyet Wosinsky Mór esperesplebános, Szántó Zsigmond nyug. plébános, dr, Fent Ferenc újvárosi plébános és a három belvárosi segédlelkész assistálásával végzett. Mise alatt a dalárda és templomi énekkar gyászdalokat énekelt, továbbá a Szózatot és Hymnust. A gyászünnepély impozánsan, a nagy nemzeti gyászhoz méltóan folyt le s a törvényhatóság igaz, mély részvétének lélekemelő kifejezése volt. Sirató.* — Szeptember 17. — Viszik a nagyasszonyt, Ma temetik Becsbe — Ott még a gyásznak is Van pompája, fénye. Nálunk az öröm is Sötét búra válik, Jaj, az az átvert szív, Nekünk fáj halálig. * Lapunk múlt heti számára elkésve érkezett. Szerk. Nincs szavunk, — jajunk már Elfogyott azóta, De azért elmegyünk A nagy siratóba . . . Ily nagy kín nem lesz ott, Sem ekkora bánat, Ilyen nagy fájdalma Nincs egész világnak! — A mi könyíínk maradt Gyertek, vigyük, menjünk: Könyért, könyet adunk Nagy, koronás szentünk! Jaj, hogy nem adhatunk Szivet is cserébe?! Milljó 3ziv dobogna Kihűlt kebelébe . . . . . . Jertek, jertek menjünk, Ott kell nekünk lennünk, Mi vagyunk az elsők: Kik mindent vesztettünk . . . Igaz magyar hűség, Te légy feje-alja — A várt, szebb jövendőt Álmodja meg rajta . . . Kihűlt szive sebjét .Meleg könyár mossa: Minket áldott jobbját Csókoljuk pirosra . . . Sirassuk anyánkat Mi magyar hazánkat, Sirassuk magunkat Késő unokánkat . . . S ha könyünk elfogyott — Szánk regébe szőjje, Szive volt, — magyar szív Legyen temetője! BODNÁR ISTVÁN. TOLNAVÁBMECrYE. A szegzárdi kaszinó gyásza. A múlt szerdán tartott választmányi ülésen elhatározta, hogy az Erzsébet királyné Ő Felsége szomorú elhunytéval a nemzetet ért pótolhatatlan veszteség fölötti részvétének kifejezése végett ma délelőtt rendkívüli közgyűlést tart, s egyúttal a közadakozásból emelendő szoborra tagjai közt gyűjtést rendez. * Iskolai gyászünnepélyek. A szegzárdi polgári fiúiskolában múlt vasárnap délelőtt iskolai gyászünnepélyt tartottak Erzsébet királyné gyászos elhunyta alkalmával. Krammer János igazgató szép gyászbeszéde után Kovács Dávid tanár emlékbeszédszerü visszaemlékezést tartott nemzetünk áldott emlékezetű nagyasszonyáról. Ugyanekkor a polgári leányiskolában Kovács Dá- vidné, az intézet igazgatónője megható beszédben emlékezett meg a gyászeset alkalmából, a női erények magasztos alakjáról, Magyarország és a magyar honleányok megdicsőült patrónájáról. * A szegzárdi izr. hitközség elöljárósága Erzsébet királyné elhunyta alkalmából Leopold Sándor elnöklete mellett ülést tartván, elhatározta : 1. Hogy a templomon és iskolán 30 napig a gyászlobogót kitűzi. 2. Hogy fájdalmának az ülés jegyzőkönyvében ad kifejezést. 3. Hogy a megdicsőült királyné lelki üdvéért a templomban a gyászév alatt a Kadisch (a halottakért) ima mondatik. 4. Hogy a templomban az elhunyt nagy királyné emlékére a szent mécs 30 napig égni fog. 5. Hogy Erzsébet királyné lelki üdvéért folyó hó 20-án a templomban gyászistentiszteletet rendez, a melyre a felekezeteket és hatóságokat meghívja. * Erzsébet királyné O Felsége lelki üdvéért a szegzárdi izr. hitközség folyó hó 21-én délután 4 és fél órakor tartotta meg gyászistentiszteletét. A templomban, melynek oszlopait, oltárát, a szószéket és karzatot fekete posztóval vonták be teljesen, megjelentek: a kir. törvényszék birói kara Selcz József kir. törvényszéki elnökkel, a kir. járásbíróság Szendrödy Károly kir. járásbiróval, a kir. ügyészség : Jeney László kir. alügj észszel, a törvényhatósági tisztviselők: Döry Pál alispán, Simontsiis Elemér főjegyző és Kurz Vilmos árvaszéki elnök vezetése alatt, a pénzügyigazgatóság képviseletében Fink Kálmán kir. pénzügyigazgató, Steineker Ferenc közalap, urod. felügyelő, a község képviselő testületé, Zsigmond Ferenc biró és Matzon Béla jegyző, a posta-, távirda és adóhivatalok képviselői, a főgimnázium és a polgári iskola tanári kara az intézeti tanulókkal stb. Az első gyászének és ima elhangzása után Dr. Ungár Simon rabbi emelkedett szellemű és a hallgatóság figyelmét mindvégig megragadó gyász- : beszédben emlékezett meg arról a rettenetes gyászról, mely a nemzetet Erzsébet királyné gyászos elhunytéval érte. Beszédét a következő gyönyörű hasonlattal kezdte: »Midőn Izrael népe a pusztában vándorolt, egy vidéken, melyen sem folyó, sem patak, sem az égnek esője nem nyújt üdítő italt a szomjazó utasnak, akkor — úgy szól a hitrege — a sivár talajból vizforrás tört elő, melyből bőségesen fakadt a földnek frissítő nedűje. És bármerre vezetett ütjük nehéz vándorlásuk idejében, mindenütt követte őket az élő vizek e forrása, mindenütt életet és üdeséget nyújtva a szomjuhozó népnek. És ez igy volt mindaddig, mig közöttük volt Mirjam, e hős asszony, kit a női erények mindegyike ékesített. De abban a pillanatban, midőn Mirjam szemei örökre lecsukódtak, kiapadt a forrás és vizei nem csillapították többé a fáradt utasoknak égető szomját. És ilyen bőséges forrás kisérte a magyar nemzetet is a népélet nehéz vándorutján, egy királyi szív, a királyné szive volt ez áldott forrás, melyből szeretet és becsülés patakzott számára: e forrás elapadt, áldott vizei nincsenek többé, mert eme királyi szív megszűnt dobogni.» A beszéd a jelenlevő közönségre mély hatást tett, különösen a befejező része, a szép ima, melyet a királyné lelki üdvéért mondott. A gyászbeszéd után a rabbi ünnepélyesen meggyujtotta a mécset, a mikor a következőket mondta: »A teremtésnek elsőszülöttje vagy ó fény, növény, állat, ember életfeltétele: fény. Fény az igazság, Isten tana világosság, az örökké élő lélek az Úrnak fénye. Fénynyel üljük meg örömünnep napját, a halottnak fejénél gyertyafény lobog. Fény a kegyelet jele, a szívnek imája drága elköltözottekért. Hadd lobogjon e mécsnek csöndes lángja, kifejezője a hő fohásznak, mely a szívnek belsejéből száll az Úrhoz lelkiüdvért, békességért, nyugalomért és majdan feltámodásért a nép drága jó anyjáért. Amen.» Ezután a Linhardt főkántor vezetése alatt álló énekkar elénekelte a : «Ah mennyiszer repedne el Szivünknek gyenge húrja, Ha belénk erőt nem adnál Ó egeknek nagy ura» cimü gyászdalt, mire a gyászszertartás véget ért. A gyászistentiszteletet különösen Sutányi Viktor urnák szép harmoniumkisérete emelte. * A tizedik izr. községkerület következő részvét-feliratot intézte Ő Felségéhez: Császári és Apostoli Királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk! Inkább könyekben, mint szavakban ömlenek mélyen sebzett bánatos szivünkből ama búérzelmek, a melyek egész lényünket átrezgik, a nagy, kimondhatatlan nagy, csapás folytán, mely páratlan, angyali jóságu Királynénk hirtelen elhunyta által Felségedet és a Hazát érte. A prófétával feljajdu- lunk: «Tekintsetek felénk, nézzetek, van-e seb a mienkhez hasonló». Csak sírni tudunk, könyeket, keserű könyeket hullatunk, de fájdalom, a határta1898. szeptember 25.
