Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-24 / 30. szám

4. TOLNAVÁRMJEGTF. — A p?csi kir. ítélőtábla elnöke Vagner Andor végzett joghallgató varsádi lakost a gyönki kir. járásbírósághoz díjtalan joggyakornokká ne­vezte ki. — Kunheg)i Miklós színtársulata, mely ná­lunk is két év óta teljes megelégedéssel működött e hó 14-én fejezte be a szolnoki rövid, de rend­kívüli fényes idényt. Naponta zsúfolt színház és nagy tetszés mellett folytak az előadások. Kunhegyi igaz­gatót a szolnoki közönség újra elhalmazta rokon- szenvével, mint az előző években s a tavaszra újra elnyerte az engedélyt Szolnokon. Ezúttal csak 14 előadás volt, az újdonságok szine-java. A társulat számos kitűnő erőből van összeszervezve. Az első rendű erők : Forrai Ferike, F. Lányi Irma, Kende Paula, K. Molnár Bella, Szigethi Lujza, Káldy Ma­riska, Zoltán Ilonka, Csügényi Vilma, Fetency Jó­zsef, Rajz Ödön, Németh János, Sz. Nagy Imre, Gömöri Jenő, Pataky József, Tímár Béla, stb. stb. A társulat a nyár hátre'évő részét Nagy-Károlyban és Zilahon tölti s á jövő tavaszszal ismét városunkba akar jönni néhány heti előadásra. — Angyalcsinálás. Két gonoszlelkü asszonyt tartóztatott le Tengőd községben a csendőrség. — A bűnük az volt, hogy az egyik Balasy Józsetné segédkezett Tóth Gyuláimnak abban, hogy az a gyermekét elhajtsa. A két asszonyt a tamásii kir. járásbíróság börtönébe lezárták. — Ujdalmand puszta határában két béres egy 5—6 hónapos méh­magzatot talált. — A holttest már feloszlásnak volt indulva. A hullát eltemették és az esetről jelentést tettek a tamásii kir. járásbíróságnak. J — Szikora Anna válópöre. A szegzárdi szár­mazású. s városunkban is általánosan ismert Szikora Annát, ki különben tehetséges színésznő és sokszor beszéltet magáról; legújabban válópere révén em­legetik a fővárosi lapok. A válni akaró színésznőt a budapesti kir. törvényszék a napokban igyekezett kibékíteni a férjével, ez azonban már csak azért sem sikerült, mert a férj nem jelent meg, de külön­ben sem lett volna a békitésnek foganatja, mert Szikora Anna a referens kérdésére a leghatározot­tabban kijelentette, hogy ő hallani sem akar többé az uráról, Visa Károlyról, akitől már évek óta kü­lönválva él. Érdekes, hogy a bíróság fölszólította Szikora Annát, adjon részletes felvilágosítást arról, hogy tiz év óta hány városban fordult meg szín­társulatával és hozzon mindenik helység elöljárósá­gától bizonyítványt arról, hogy ő seholsem érezte magát anyának. Szikora Anna erre kijelentette, hogy e különös fölszólitásnak már azért sem tehet eleget, mert a vidéken nincsenek olyan bejelentő hivatalok, mint a fővárosban, azok a községi elöl­járók pedig, akik őt ismerték, azóta vagy meg­szöktek, vagy főbe lőtték magukat, vagy pedig fel­függesztették őket állásuktól, — ami a mai sik- kasztásos világban nem is épen lehetetlen. — Megkötözve. Egy kamasz fiút kisért a na­pokban a csendőrség. Czafatos, lucskos volt, kezei pedig erősen megvoltak láncolva, mint a legvesze­delmesebb gonosztevőnek. Es ez a fiatal gyermek­ember valóban gonosz, roszlelkü, mert megrabolta kenyéradóját, jótevőjét. Gáspár Jánosnál volt szolgálatban és gazdája bizalmát azzal hálálta meg, hogy ellopott tőle 16 forintot, azután megszökött. De kézrekeritették és erősen megláncolva adták át az illetékes hatóságnak. — Kutya helyett embert talált. Egy szeg­zárdi közalapítványi uradalmi erdőőr fia egy öreg emberrel ment az erdőn; útközben találkoztak egy nagy kutyával, mely nem akart előlük kitérni; a fiú erre fölemelte furkósbotját s a kutyára akart ütni, de helyette az öreget találta úgy főbe ütni, hogy szegényt be kelletett hozni a kórházba. — Szerencsétlenségek. S t e f á n János zá- vodi szabóinas, saját vigyázatlansága következtében egy magas lépcsőről leesett, s balkarját súlyosan megzúzta ; miért sürgős orvosi kezelés alá vették. Bernhardt Menyhért váraljai bányász esés következtében jobb kezének 4 ujját összezúzta. — Puskás Ferencz faddi molnársegéd jobb lábát egy éles baltával oly súlyosan vágta meg véletlenül, hogy egyideig munkaképtelen lett. — Dijnokok kerestetnek. A dombóvári járási főszolgabirói hivatalnál augusztus 1-től két dijnoki állás van üresedésben egy-egy forint napidíjjal. Je­lentkezni kell Nagy István főszolgabíró urnái Dom- bovárott. — Nagy büvészeti mutatvány lesz ma esti 8 óra után a Mutschenbacher{é\z vasúti vendéglő kerti helyiségében. Tiger Ferenc bűvész fogja ügyéssé- gét a közönségnek bemutatni. VIDÉK. A tolnai pénzhamisítók. Tolnáról Írják lapunk­nak : A múlt napokban a hírlapok utján az egész országot bejárhatta az a szenzációs hir, hogy Tol­nán, ebben a csendes kis városban bankóhamisitó- kat fedeztek fel. Kiindulási pontul Kaposvár szol­gált, hol egy bizonyos Tóth József nevű «nagysá- 1 gos ur«, ki szélhámosságával pompás vagyont szer- j zett magának és a ki a múlt évben Mohácson le­leplezett pénzhamisító bandában is a főcinkos volt I — azzal szokta ámítani a hiszékeny és munka nél­kül meggazdagodni akaró embereket, hogy jó pénz­ért holmi hasznavehetlen vastömeget kinálgat nekik, a melyen jó pénzt is lehet préselni akár Rothschild VRgyonáig terjedő összegben az ő állítása szerint. Ügynököket is tartott magának, kik rendesen «ban- kóprés« ügyben utaztak és kik között a legtöbb gyakorlottságot tudta felmutatni egy Bakó nevezetű őcsényi gazda. — A «Nagyságos ur« gyakorlati módszere azonban a hivatásos pénzhamisítók előtt már nagyon alárendelt szerepet játszik, mert rövi­den abból áll, hogy az ügynök rábeszéli a »fele­ket«, hogy hozzanak pénzt és a gép nekik kézbe- j sittetni fog. Mikor a pénzt leolvassák, akkor egy az ajtó mögé bujtatott rendőr, ki a «nagyságos úrral« paktál, hirtelen lefüleli a vevőket s ezek, hogy bőrüket megmenthessék, futnak a világ négy [ tája felé —Az ott hagyott pénzen azután a «nagy- j ságos ur« és a rendőr osztozkodnak. Ennyi az egész. Lépre menő emberek mindig akadnak s igy történt, hogy Tolnán Kiss József szobafestő volt az, ki egy ily gép birtokába már régen szeretett volna jutni. E miatt már a múlt évben is baja volt i a hatóságokkal. — Az őcsényi jómadár ajánlatát tehát elfogadta, de pénze Kiss Józsefnek nem lévén, egy tolnai polgárember ismerősétől Müller Mihály- tol kért pénzt. Ez a szükséges összeget (600 frt) szintén nem tudta előteremteni. Így került a pénzkérdés Ézer József tolnai kovácsmesterhez, ki a kért összeget Müller Mihály­nak meg is adta, mert a kölcsönkérő kijelentette, hogy lovakat és disznókat akar rajta venni. Ézer \ József tehát teljesen jóhiszemüleg és gyanútlanul adta át neki az összeget annál is inkább, mert j hozzá már több ízben fordult kölcsönért és azt mindig vissza is fizette. Meg lévén a pénz, Kiss József és Müller Mi­hály elmentek Kaposvárra — — lovakat és disz­nókat venni. Itt azonban Kiss József rábeszélte Miillert, hogy adja inkább a pénzt egy bankóprésre és meg is alkudtak a «nagyságos úrral« valami vasszerkezetre, de mert az 6 métermázsa nehéz volt, nem bírták magukkal hozni, hanem «vasáru« gyanánt vasútra tették. Hogy pedig a gyanút ma­gukról elhárítsák, Ézer József kovácsmester nevére adták fel Tolnára, mert magától értetődik, hogy se szobafestőnek, se földmives embernek ennyi vas nem kell. A rendőrség azonban neszét vette a dolognak és letartóztatta őket, a «gépet« pedig elkobozta. A nyomozást megindították és Tolnáról Kaposvárra \ szállították mind a három gyanúsítottat. Hogy a nagyra felfújt dolog mily soványra zsugorodik össze, látni abból, hogy julius 18-án , már mind a hármat szabadon bocsájtották s hogy , Ezer József tolnai kovácsmester teljes ártatlansága | megvédessék, a kaposvári rendőrbiztos a következő ' levelet küldte Kiasz Antal Tolna község birájának : «Tekintetes Á7«ws Antal községi biró urnák Tolna. — Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy Lzer József kovácsmester ur úgy, mind a többi társai szabadon lettek bocsájtva, — de kije­lentem, hogy Ézer József úrral szemben vala- , mennyi terhelt kijelentette, hogy a gépről vagy más megegyezésről tudomással nem birt. Kérem igen t. biró urat, hogy őt esetleges támadások­tól megvédeni kegyeskedjék. Tek. Biró urnák maradtam őszinte hive Kaposvár, 1898, julius 18-án. — Lulhor János s. k. rendőr-biztos.« A meghurcolt és alaptalanul megrágalmazott Ézer József tolnai kovácsmesíer érdekében — ki Tolna község iparosai között még mindig becsülésnek örvendett, szívesen közöljük e helyreigazító sorokat. Simontornya. — Tolvaj utas. Kedden délután egy elegán­san öltözött úri ember állított be a simontornyai LiptayAtle nagyvendéglőbe azzal a szándékkal, hogy ott éjjelre egy szobát vegyen fel, a mi tényleg meg is történt. Másnap, azaz szerdán reggel fenti úri ember a szoba árát kifizetve eltávozott. Dél felé Liptay vendéglősnének egy ruhára volt szüksége, e célból tehát bement ugyanazon szobába, hol az eltávozott vendég volt, hogy az ott levő szekrény­ből a szükséges ruhát kivegye. Midőn azonban a szekrényt kinyitotta, legnagyobb bámulatára, azt üresnek találta. A gyanú mindjárt a volt vendégre irányult, ki azonban akkor már rég túllépte Simontornya határait. Az esetről azonnal jelentést tettek az ot­tani csendőrségnél, melynek éber vezetője elrendelte a legszélesebb körű nyomozást, mely remélhetőleg eredményre is fog vezetni. I /EGYLETEK. INTÉZETEK. ^ — A „Szegzárdi Kerékpáros Egylet“ ma, julius 24-én országúti házi versenyt rendez s ez alkalommal sporttársai és a sportkedvelő kö­zönséghez a meghívón a következő sorokat intézi az egylet buzgó elnöke Surányi Viktor és titkárja Schneider János. «Egyesülni a sportterén, közös erővel munkálkodni a kerékpározás érdekében, egy­letet alkotni, hol még nincs, fokozni az érdeklődést, a lelkesedést és az egyleti buzgóságot ott, hol már egylet van ; ez a célja egyletünknek, mikor házi versenyében részvételre a «Kalocsai Kérékpár Egy­letek« tagjait és az összes tolnamegyei kerékpáro­sokat meghívja. — Adj Isten !« — Az ünnep sor­rendje. Julius 23-án: Vendégek fogadtatása. Julius 24.-én: Reggel érkező vendégek fogadtatása. Dél­előtt 8 és V, órakor találkozás a «SzegzárJ-Szálló« éttermében. Délben közös ebéd a «Szegzárd-Szálló»- ban. Délután 5 órakor gyülekezés a «Szegzárd - Szálló»-ban. 5 és '/2 órakor kivonulás a 146. kim. kőhöz. Este díjkiosztás és táncz a «Szegzárdi ka­szinó» helyiségeiben. — Verseny sorrend. I. Reggel: 1. Bajnoki verseny 100 kilométeren, «Sz. K. E.» tagjai részére. I.-nek arany érem, bajnoki vállszalag «Sz. K. FI bajnoka 1898. évre» czimmel. Il.-nak nagy ezüst, III.-nak ezüst. — II. Délután : 1. Vendégek versenye 5000 méter (szegzárd-kokasdi országúton). Nyitva a kalocsai «Biczikli Club» és «Sport Club», összes tolnamegyei kerékpárosok részére, a «Sz. K. E.» tagjainak kizárásával. I.-nek ezüst, 11.-nak kis ezüst, 111.-nak bronz érem. 2. Főverseny a szegzárdi kaszinó dijára 10.000 méter (szegzárd-zombai utón). Nyitva a kalocsaiak, tolnamegyei kerékpárosok és «Sz. K. E.» tagjai részére. I.-nek nagy ezüst, Il.-nak ezüst, III.-nak kis ezüst érem. 3. Lassít verseny 100 méter. Nyitva a 2-ik számban felsoroltak részére. I.-nek kis ezüst, Il.-nak bronz, III.-nak kis bronz. Nevezési díj az összes délutáni versenyekre 2 korona. Szabályok. Nevezési zárlat 1898. julius 22-én esti 8 ólakor, a) Az indulási sorrend sorshúzás alapján történik, b) Nevezések „Schneider János verseny titkár Szegzárd“ czimre küldendők nevezési díjjal együtt. Minden nevezésnek tartalmaz­nia kell : A versenyző teljes nevét és lakását, s lehetőleg ver­seny öltözékének színét, a) A verseny bizottság a nevezést in­dokolás nélkül visszautasithatja.b) Az összes kiirt versenyek­nél a Magyar kerékpáros szövetség verseny rendszabályai irányadók. T A N Ü G Y. — Felsőbb szőlő- és borgazdasági tan­folyam A székesfővárosban szervezett felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyamra az 1898/9-ik tanévre hallgatók felvétele céljából pályázat nyittatott. A tanfolyam célja az, hogy az arra felvett hallgatók a szőlőművelésben és borkezelésben el­méleti és gyakorlati alapon olyan mértékben képez- tessenek ki, hogy a tanfolyamnak sikeres bevégez- tével e szakmában akár az állatik szolgálatában való alkalmazásra, akár urad. Írnak, nagyobb birtokosok- egyesületek, szövetkezetek, vagy ily célra alakult vállalatok által létesített nagyobb kiterjedésű sző­lők, szőlőojtvány és szőlőveszsző termelési üzemek és borpincék önálló kezelésre képesítve legyenek. Az előadások az egy egész évre kiterjedő tan­folyamon folyó évi november hó elején kezdődnek. Ezt megelőzőleg azonban a tanfolyamra felvettek kötelesek 4—6 hetet gyakorlat végett annál a vin­cellér iskolánál, vagy azon állami szőlőtelepen töl­teni, a melyhez e célból utaltatni fognak. A tanfolyamra olyan pályázók vétetnek fel, a kik: 1. a magyaróvári gazdasági akadémiát, vagy a hazai gazdasági tanintézetek valamelyikét jelesen végezték; 2 ép és erős testalkattal bírnak s egész­ségesek és ezt hatósági orvosi bizonyítvánnyal iga­zolják. A tanfolyam tandijmentes s a felvett hallgató csak saját ellátásáról tartozik gondoskodni. Szegényebb sorsú és kitűnő vagy jeles bizo­nyítványokkal rendelkező folyamodók egész vagy fél állami ösztöndíjban is részesülnek. Egy egész ösztöndíj havi 50 frt, az egész éven át tehát 600 frt; a félösztöndíj pedig havonkint 25 frt, az egész éven át tehát 300 frt. A földmivelésügyi miniszterhez cimzendő fo­lyamodvány legkésőbben folyó évi augusztus hó i-ig annak a gazdasági tanintézetnek (magyaróvári gaz­dasági akadémiának) igazgatóságánál nyújtandók be, a melytől a folyamodó végbizonyítványát kapta. ! 898. julius 24.

Next

/
Thumbnails
Contents