Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-26 / 26. szám
4. 1898. junius 26. — A községjegyzői nyugdijválasztmány tegnap délelőtt D'óry Pál alispán elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésen jelen voltak: Kurz Vilmos, dr. Kramolin Emil, Módly László, Krisztinkovich János, Erdős Gábor, Kühnel Ferenc és Lőrinczy József tb. főszámvevő, mint előadó. Az ülésen Szentessy József várdombi jegyzőt julius 1-től évi 320 írttal, özv. Varga Mihálynét, a gerjeni jegyző özvegyét pedig évi 200 írttal nyugdíjazták, ez utóbbi gyermekei részére évi 200 frt nevelési pótlékot szavaztak meg. Nemes Ignác volt döbröközi jegyzőnek végkielégitéskép 41 frt 86 krt utalványoztak. — Kinevezés A pécsi kir. itélőtábta elnöke Zsigmond Béla jogot végzett kecskeméti lakost a pécsi kir. ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká nevezte ki. — Szemle a csendőrség felett. Altorjai Altorjay Imre őrnagy múlt héten a dombóvári csendőrszakasz őrseit járta be és azok felett szemlét tartott. — A pécsi kir. Ítélőtáblán a következőkép alakították meg a szünidei tanácsot: A julius hó 3-től ugyané hó 31-ig működő szüneti tanács elnöke : Balogh Károly kir. táblai tanácselnök; bírái: Rókk Gyula, Angyal Pál, Nábrácsky Lajos és Holies Gyula kir. táblai birák. Az augusztus hó 1-től 2:-ik működő szüneti tanács elnöke : Pilch Antal kir. táblai biró; bírái: Tóttőssy Béla, Angyal Pál, Nábráczky Lajos és Holies Gyula kir. táblai birák. — Uj postamester. A pécsi m. kir. posta- és távirda igazgatóság némedii postamesterré Tanos Mariska kisasszonyt nevezte ki. — Műsor. A szegzárdi államilag segélyezett községi polg. fiúiskola 1897—98. évi záróűunepélye alkalmára. 1. Hymnus. Énekeli az egész ifjúság. 2. Megnyitó beszéd. 3. Hol van az Isten, Vajda Pétertől. Szavalja: Puck János III. o. t. 4. A kápolna, Kreutzertől. Előadja a dalkör. 5. Az obsitos látogatása Ferencz császárnál, Garaytól. Szavalja: Fisch- hof Izidor III. oszt. tan. 6. Népdalok. Előadja a dalkör. 7. Idylle, Kafkától. Zongorán előadja : Janosits Antal IV. oszt. tan. 8. A magyarok Istene, Petőfitől. Szavalja: Kazamér Konrád VI. o. t. 9. Király, dal, Hoflfertől. Előadja a dalkör. 10. A bő szüret, Vida Józseftől. Szavalja: Ferner Sándor IV. oszt. tan. 11. Luczia, Donizettitől. Előadja hegedűn: Holub József IV. oszt. tan. Zongorán kiséri: Janosits Antal. 12. A fogoly lengyel, Csengeytől. Szavalja: Halász Gyula VI. o. tan. 13. Népdalok. Előadja a dalkör. 14. A czelli búcsú, Endrődytől. Szavalja: Holub József IV. oszt. tan. 15. A vadászok hazatérte, Rossinitől. Előadja a dalkör. 16. Induló, Fiolától. Előadják zongo'rán : Pappert László V. és Janosits Antal IV. oszt. tan. 17. A király esküje, Petőfitől. Szavalja: Ádler Jenő VI. oszt. tan. 18. Induló a törökvilágjból. Előadja a dalkör. 19. Jutalmak kiosztása. 20. Szózat. Énekeli az ifjúság. A záróünnepélz 1898. junius hó 26-án délelőtt 10 órakor a »Szegzárd Szálló« dísztermében fog megtartatni. A t. c. szülőket és érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja az igazgatóság. — Utmesteri vizsg*. A szegzárdi m. kir. államépitészeti hivatalnál folyó évi junis hó 17-én Vági István paksi kir. utmester és Hévizy Péter cs. és kir. igazolványos huszár őrmester az utmesteri szakvizsgát jó eredménynyel letették. — Tűzoltó tanfolyam. A belügyminiszter körrendeletét intézett a törvényhatóságokhoz, a melyben felhívja figyelmüket a budapesti önkéntes tűzoltó-egylet által rendezendő országos tűzoltó- tiszti tanfolyamra. A tanfolyam julius 31-től augusztus 20-áig tart s a képesítő viz>gálat augusztus 18—19-ikén lesz. A tanfolyam célja, hogy városok, községek, testületek és az ügy iránt érdeklődő magánosok kiküldötteiket, esetleg önmagukat, a tűzoltó szakismeretekben elméletileg és gyakorlatilag kiképezzék, a szervezésre begyakorolják s vezetésre alkalmas egyének legyenek. — A tolnai selyemfonoda építési munkálatai serényen folynak; az államépitészeti hivatal részéről a munkálatokat Tóth Henrik mérnök ellenőrzi, ki e célból állandóan Tolnán tartózkodik. Remény van rá, hogy október 3-ig az építést befejezik. — Gyermek-menházvezetőnök. A pilisi nyári menedékház vezetőnőjéül az ottani elöljáróság Balogh Ferencné decsi lakost, Nak község pedig Cséplő Juliánná naki lakost alkalmazta. — Jubileum Bonyhádun. Marhauser Imre, bonyhádi gimnáziumi tanár most töltötte be tanárságának 25-dik évfordulóját. Ez alkalomból a Bony- hádon köztiszteletnek és szeretetnek örvendő, érdemekben gazdag tanár volt tanítványai, Bonyhád és a környék közönsége ünnepélyt rendezett a jubiláns tiszteletére. A tanuló iljuság ünneplése mellett sok küldöttség tisztelgett Marhausernál, s értékes ajándékokkal, emléktárgyakkal és szerencsekivánatokkal halmozták el az ünnepeltet; délben pedig bankettet rendeztek, melyen 150 en vettek részt s lelkes hangulatban számos toszttal méltatták Marhauseniek a tanügy és a társadalmi élet terén szerzett érdemeit. — Az ünnepély rendezésének lelke a főszolgabíró, Peresei Béla volt, ki egykor szintén az ünnepelt tanítványai közé tartozott. — Biróvalasztás Szántón. Barsai György Szántó községi biró lemondása folytán ezen állásra . Gubicza József választatott meg. — A főgimnázium tornavizsgája nagy közönség jelenlétében folyt le pénteken délután. Különös nagy érdeklődés mellett ment végbe a ver' seny futás, melynek győztesei: Tóth Béla III. o. tanuló volt, nyert 2 drb koronát. A szertornázásban : Perler Ferenc, Horvá-th Andor 2—2 koronát és Untermüller János 1 koronát nyertek jutalmul. — Bányász-iskola Pécsett. A szénbányászat minden ágánál az üzem közvetlen vezetésére ellenőrzésére s a munkások oktatására képes altiszteket nevelő pécsi m. kir. szénbányász-iskolába ez évi szeptember elején kezdődő 1898 -99-iki évre húsz tanulót vesznek föl. A belépni szándékozók kötelesek sajátkezüleg irt folyamodványaikat augusztus 10-ig az elüljáró bányahivatal, illetve bányaigazgatóság utján a pécsi m. kir. szénbányász-iskola szaktanárához benyújtani. — Uj közgyám Alsó-Nyéken. Kovács Pál István alsónyéki közgyámi állásáról lemondott s helyébe szótöbbséggel Korsós Sándor választatott meg. — Vizsgálat a paksi polgári iskolai tantestület ellen. A közoktatásügyi miniszter Datikó József és társai kérelmére utasította vármegyénk köz- igazgatási bizottságát, hogy a paksi polgári iskola tantestülete ellen az iskola békéjének megzavarása .miatt haladéktalanul vizsgálatot indítson s ennek eredményéhez képest szükség esetén magát a fegyelmi vizsgálatot indítsa meg. A közigazgatási bizottság a vizsgálat megejtésével Rassovszky Julián főszolgabírót bízta meg az állami iskola gondnokságának kihallgatása mellett. — A vizsgálatra azon botrányos toliharc adott okott, melyet az iskola igazgatója, egyes tanítói és több paksi szülő heteken át folytatott a Tolnamegyei Közlönyben és Szekszárd Vidékében, s a mely toliharc nem a legszebb színben tüntette föl a paksi polgári iskola tantestület kebelében fennálló kartársi viszonyt. A polgári iskola jó hírneve és a tantestület tekintélye érdekében kívánatos, hogy szigorú vizsgálat utján vessenek véget az ottani áldatlan állapotnak s a magukat kompromittált tantestületi tagok áthelyezése okvetlenül szükségesnek mutatkozik, mert a reputációjukon esett csorba miatt ott tovább eredményesen nem működhetnek. A szülésznői tanfolyam vizsgája. A szegzárdi Ferenc közkórházban a folyó évi március hó 1-én megkezdett szülésznői tanfolyam május 30-án fejeztetett be jó eredménynyel; szülésznői képesítést nyert 7, részleges vizsga ismétlésére utasitta- tott egy, a tanfolyam alatt mint kiképzésre nem alkalmas 6 küldetett ki az intézetből. — A Mayer-Arlow magániníezet vizsgája a múlt hétfőn és kedden tartatott meg nagyszámú szülők és tanügybarátok jelenlétében. Az első nap a fiuk vizsgáztak, a második napon pediga leányok, kik ügyes és meglepő feleleteik mellett még szép kivitelű kézimunkát is állítottak ki. Az eredmény tanúságot tesz az intézeti tulajdonosok odaadó és lelkiismeretes tevékenységéről, s a régi intézet jó hírnevéről. — A kölesdi búcsú. Múlt vasárnap tartották meg a kölesdi kath. hivek a paduai szent Antal tiszteletére épült kápolnában a búcsút. A nagymisét Szánthó Zsigmond nyug. plébános mondotta, a vecsernyét pedig Bereek János kajdacsi plébános tartotta. — Országos vásár. A szegzárdi úgynevezett sarlós-boldogasszonyi országos vásár holnap fog megtartatni. TOLNAVÁRME^TR. — A szegzárd-báttaszéki h. é. vasúton 1897. évi augusztus hó 24-én történt megnyitása óta 1897. év december hó végéig az állomásonkénti összes forgalom a következő volt: Elszállított személy I. II. III. Katona. Összes. Báttaszék 68 o s z t á 1 1446 y8167 124 9805. Decs 15 1103 7768 25 8911. Ocsény 6 257 3638 3 3904. Pilis-Berek — 154 1654 2 1810. Szegzárd 103 2162 11362 74 13701. Összesen 192 5122 32589 228 38131. Elszállított tizedton podgyász. gyorsáru. teheráru. n a összes. Báttaszék 85 66 484 635. Decs 25 41 7749 7815. Őcsény — 22 6213 6235. Pilis-Berek — 17 3438 3455. Szegzárd 44 83 37 164. Összesen 154 229 17921 18304. — A Ferenc kórház betegforgalma. A szeg- zárdi Ferencz közkórházban április hóról ápolás alatt maradt 321 beteg, május havában fölvétetett 114, ápoltatott összesen tehát 435, kik közül meggyógyult 72, javult 31, gyógyulatlan elbocsájtatott 10 beteg, meghalt 14. — Uj templomharang. Wagner Károly, városunk jónevü harangöntője tegnap készült el a faddi r. k. templom nagy harangjának mintázásával. A kemence előtt összeállított agyag harang megtekintésére sokan mentek a rézöntő műhelyébe. A hatalmas harang hangja Asz lesz, ha az ércöntés (a jövő hét elején) sikerülni fog. Ezután felszentelés végett Kalocsára szállítják s pár nap után már a faddi híveket fogja híni az isten házába az uj nagyharang. — Vasárnapi kirándulások. A szép tavaszi és nyári napok megérkeztével az idén vasár- és ünnepnapok délutánjain Szegzárdról igen sokan igénybe veszik a szegzárd-bátaszéki vasutat és Ocsénybe, Decsre vagy Bálaszékre rándulnak ki szórakozás és időtöltés céljából. Őcsénybén és becsen érdekes látványt nyújtanak a községi korcsmában ünnepi díszbe öltözött táncoló sárközi lányok és menyecskék, Bátaszéken pedig a vasúti vendéglőben Müller jóhinievü karmester vezetése alatt játszik az ottani hírneves zenekar; s mindenütt olcsó és jó ételekkel és italokkal szolgálnak a vendéglők, a mi szintén jobban megkedvelteti a közönséggel ezen kirándulásokat, mert Szegzárdra vasárnap délután az unalom nehéz köde szokott ráborulni, s aki csak teheti, iparkodik kimenekülni belőle. — Hadgyakorlatok. A honvédelmi minisztérium megküldötte a vármegyének a budapesti 4. hadtest ez idei gyakorlatáról szerkesztett átnézeti képét. Ez szerint Tolnavármegye területén a nyáron a következő meneteket és gyakorlatokat fogják tartani a közös hadseregbeli csapatok : a kaposvári 44. sz. gyalogezred augusztus 15. és 28. közt Dombóváron és Sárbogárdon át Budapestre menetel, a hol dandár és hadosztály gyakorlatokban vesz részt. — A 12. sz. ulanus ez<ed Tolnán állomásozó 1. osztálya julius 1—20-ig ott osztály gyakorlatokat tart, azután három napi j menetben Fehérvárra vonul, hol a 2. osztálylyal ! egyesülve ezred, majd a budapesti és kecskeméti huszárezreddel egyesülve dandárgyakorlatokat végez. Augusztus 17-én az ulánus osztály visszatér Tolnára s itt gyakorol szeptember 14 ig, a mikor a gyakorlat befejeződik s az újoncok bevonulásáig szünet van. — Azonkívül szeptember 11. és 14. között a honvédség bevonásával Bu lapest és Paks között hadtestben lesz gyakorlat. Ebben részt vesz a 31. gyaloghadosztály, mely áll a kaposvári 44 , a pécsi 52., a fehérvári 69., a szolnoki 68.., a bosnyák 3. sz. gyalogezredből, azonkívül utász és egészségügyi csapatokból. — A 32. gyalog hadosztály, mely áll az újvidéki 6., a zom- bori 23., a szabadkai 86., a budapesti 32., a kecskeméti 38. sz. gyalogezredből és egészségügyi csapatból. — A Kecskeméten állomásozó 13. sz. jászkun huszárezred. A honvédség beosztásáról még nem érkezett értesítés, valószínűleg ez fog Paksra jönni s ott átkelni a Dunán s annak balpartján lesz a döntő ütközet s a várvavárt lefuvás.