Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-19 / 25. szám
25 szám Vili. évfolyam. Szegzárd, 1898. junius 19. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: . Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD EORNÉL. SZÉKELY FERENC. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 3 » — I > 50 . . 12 Előfizetéseket 4a hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékel'en megállapított árszabály szeri at aiámittatnak. A parlamenti hang. lk. Azon régen túlvagyunk már, hogy a politikában, a pártok örökös súrlódása és harcias összeütközése közben a túlságos érzékenységnek nincsen jogosultsága. Es ime mégis azt látjuk, hogy nálunk az ellenzék, melynek egy része minden objektiv bírálattól tartózkodik, tárgyilagos felfogásra úgyszólván képtelen, hanem részben a pártfanatizmus, részben pedig személyi tekintetek által vezéreltetve a maga harcmodorában kíméletlen, támadásaiban durva, haragjában féktelen, a mások becsületét fitymáló és semmibe sem vevő, az alaptalan gyanúsítások és vádaskodások minden fegyverét alkalalmazza, hogy épen az ellenzék eme tábora érzékenykedik, dúl-fúl, ha néha az ellentábor részéről megfelelő megleckéz- tetésben részesítik. A múlt hét eseményei élénk példákkal illusztrálják ezen állításaink igazságát. A midőn például Horánszky Nándornak, eme különben tiszteletre méltó, kiváló ellenzéki férfiúnak a betegápolási törvény- javaslatról szóló minapi tárgyalás alkalmával tartott pesszimisztikus beszédére, amelyben kormányzati tudatlanságról, képtelenségről beszélt, a melyben a javaslatot fércmunkának, slendriánnak, ostobaságnak nevezte s egyéb nyájaskodásokkal udvarias- kodott és erre Perczel Dezső belügyminiszter igen szellemesen kis karlsbádi kúrát ajánlott Horánszkynak, a mivel epéskedését lelo- haszsza — a nemzeti pártnak hivatalos közlönye a legnagyobb méltatlankodás hangján támadja meg a belügyminisztert, a miért Horánszkynak magas színvonalú, »objektiv érvelésű« beszédére ezt a pikáns és találó megjegyzést tette. Az ellenzék magának megenged mindent — neki szabadalma van a kormányt és pártját ócsárolni, gyalázni, rágalmazni, gyanúsítani, vádolni, de rögtön panaszkodik és zokon veszi, ha néha-néha a keresetlen igazságot keresetlen szavakban vágják a szeme közé. A nagy Polonyi Géza, kinek kenyere a politikai életben a mások ineggyanusitása, ki saját pártfelei ellen is örökös intrikákat szőtt, az országgyűlésen nem tett egyebet, mint ország-világ előtt nagy hangon csalással és okirathamisitással vádolta Magyar- ország egész közigazgatását, a magyar városok és azok felettes hatóságainak becsületében gázolván azzal a váddal, hogy a re- gale-jog bérbeadásából befolyó jövedelmei- ; két számadásaikban eltitkolják s midőn a nagy Polonyinak ezen teljesen légből kapott, tehát koholt vádaskodását Bánjfy Dezső báró, Magyarország miniszterelnöke igen helyesen perfidnek nevezte, az önérzetében sértett Polonyi — provokálta a miniszter- elnököt. Nemcsak a gavallér és lovagias Bánjfy Dezső báró miniszterelnöki állására való tekintettel, hanem általános politikai szempontból és parlamenti érdekből is nagyon helyesen cselekedtek a lovagias ügyben szereplő megbízottak, midőn nem engedték, hogy ezen politikai jellegű kérdés a szenzáció vagy hecc kedvéért a személyes sértés terére vitessék át. Hogy milyen könnyelmű az ellenzék egy része az ő perfid gyanúsításaival és vádaskodásaival, arra nézve a közelmúlt napok eseményei szintén fényes példákkal szolgálnak. Egyik a Förster Nándor esete, a másik a Miklós Gyuláé. Förster Nándor ministeri tanácsost és volt gépgyári igazgatót ugyancsak az erényhős Polonyi Géza és csatlósa: Sima Ferenc a képviselőház nyilt ülésén a büntető törvénybe ütköző bűncselekmények egész halmazával vádolták, csak hűtlen kezeléssel, csalással és egyéb aprólékos vádakkal illették. — És tették ezt puszta hallomás — on dit — alapján, a nélkül, hogy a •legparányibb bizonyítékot felmutatni és a TÁRCA. —+®S+— Hogyan sült fel az én felesem. Irta: KÁLMÁN DEZSŐ. — A »TOLNAVÁRMEGYE« eredeti tárcája. — Felesnek hívják azt a fóldmivelő magyar embert, a ki feléből kiveszi a felebarátjának a búza, kukorica, répa földjét, olyan nemzetgazdászati szempontból, hogy ő annak minden munkáját elvégzi; a termésnek felét pedig átszolgáltatja a gazdának. — Ős régi szokás ez, csakhogy a titulus egy kissé el van hibitva. Kétharmados embernek kellene a felesembert nevezni, mert rendszerint a termés kétharmada a feles emberé, s csak egyharmada a gazdáé. — Vannak még egyharmadosok is. Ezek akként kötik meg a szerződést, hogy a termésből egyhar- mad az övék, kétharmad meg a gazdáé. — Az elnevezés itt is hibit, mert tulajdonképen az egyharmados ember az igazi feles ember, mert az ilyetén szerződéseknél meg rendszerént a termés fele a harmadosnak szokott jutni. így volt ez mindig s igy is lesz mindaddig, a mig csak a falusi logarith- must valami aristokratikó-agrár-szociálizmus meg nem változtatja. Volt az én édesapámnak egy *ős feles embere. « Kiszolgált Lichtenstein huszár volt az ős feles. A katonáéknál egész manipuláns őrmesterségig vitte. A manipuláció terén szerzett ismereteit aztán áthozta a cibil életbe is. — Csótár Mihálynak hívták az öreget s egyhuzomban húsz esztendeig felezte, harmadolta a konvenciós és nem konvenciós földjeinket. Öreg ember volt már a Csótár bácsi nagyon, de azért rendes, pontos öreg. Az öregségi elgyengülés csak abban mutatkozott nála, hogy hangosan gondolkozott. — Már mint hogy a mit elgondolt : azt el is motyogta. Beállít egyszer aratás végeztével. — Tisztelendő uram! A búza le van aratva, J kévébe kötve, csomóba rakva; tessen kifáradni a telekre és elfelezni a termést. — Jól van Csótár bácsi — mondja az édesapám — most nem mehetek ki. Csak felezze el maga — s az én részemet aztán hordják be. Megbízom a kelmed böcsületiben. — Meg aztán: ha én ott nem vagyok is : ott lesz az Isten! Megelégedő hunyoritás vonult el Csótár bácsi bozontos szemöldökei alatt. Ígérte, hogy minden rendben lesz, köszönt s ment kifelé. — Azonban alig hogy megfogta az ajtó kilincset elkezdett hangosan gondolkozni. —• Olt lehet az isten ! csak a pap ne legyen ott! Nagyot nevettünk erre az igazi őszinteségre. De ám nem nevetett Csótár Mihály bácsi nagy fia, a ki az édesatyjával együtt jött be a jelentés tételre. — Megrökönyödött az ifjabb Csótár és megkeseredett az ő szivében. — Mi lesz a Csótár famíliából, ha vége lesz a felességnek. — Elkezdett aztán könyörögni, hogy ne vegyük el a felességet tőlük, majd ezután ő lesz a leles — az öreg már úgy is vén hóbortos, azt sem tudja mit beszél, rontásban szenved, — meg boszorkány nyomást érez minden éjjel. Ezért sántít az elmebeli tehetsége. Nem detronizáltuk hát a feles Csótár famíliát, hanem az öreget nyugalomba helyeztük, — s az ifjabb Csótár Mihályt installáltuk be feles embernek Ezen a becsületes felesen történt meg a következő stráges — Akkor már én voltam a gazda a parochiában. Elcsaptam a kocsisomat. — Hogy miért ? — Azért mert hát a két lovam mellé ő kelme beállt ember létére harmadik lónak, s hárman annyi abrakot fogyasztottak el, a mennyi elég lett volna egy kápláralja vasas-német paripának is. Ilyenkor aztán az az ősi szokás, hogy a ki- ebrudalt kocsis helyett helyt áll a feles ember, s az interregnumban etet, vakar, szánt, vet, — szóval teljesiti a fogj be, fogj kit kötelességét. Meg is cselekedte mindezeket emberül az ifjabb Csótár. — No Csótár — mondok neki egyszer — látom, hogy jó kocsis ke’d. — Csináltasson' ke’d magának itt a szomszédban az eklézsia zsidajánál, I a Bébic szabónál egy mándlit, az én kontómra. Megörült ennek az ajánlatnak az én felesem, s ment is azonnal a Bébic szabóhoz mértéket vetetni a mándlira. Nem sokára aztán elkészült a mándli. — Hanem hát a mándli nem jó volt! — A Bébic véleménye szerint ugyan nagyon jó volt megkészitve, de az ifjabb Csótár nem tette magáévá a Bíbic ; szabó véleményét. Diktum faktum : rútul összekülönböztek. A mándli meg ez alatt folyvást vándorolt az én istállómból a Bébic műhelyébe, onnét meg -visz- j sza az én istállómba. — A Bébic igazított rajta
