Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-12 / 24. szám
1898. junius 12. TOLNA VÁRMEGYE. 7. h:irdeít£:se:e: Tolnavármegye domtovári járásának f szolgabirájától. 5291/fcözig-. 1898. Pályázati liinletinény. Tolnavármegye dombóvári járásába kebelezett KOCSOLA nagyközségben lemondás folytán megüresedett községi irnoki és anya- könyvvezetö helyettesi állásra, mely állas folyó évi junius hó 25-én délelőtt 8 órakor fog választás utján Kocsola község házánál betöltetni — ezennel pályázatot hirdetek. Felhívom ennélfogva mindazokat, kik ezen havonként egyenlő részletekben előre fizetendő 400 forint évi fizetéssel ellátott községi irnoki állást elnyerni óhajtják, eddigi alkalmaztatásukat is igazoló szabályszerűen felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám folyó évi junius hó 23-áig bezárólag annál is inkább nyújtsák be, mert az elkésve érkező ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Megjegyzem, hogy jegyzői oklevéllel biró folyamodók a kijelelésnél előnyben részesülnek. Dombovárt, 1898 junius hó 4-én. m • fi y Az „O-ktirdi önsegélyző szövetkezeinek“, y az 1875. évi t. c. 199. §., illetve az alapszabályok 21. és 22. §. alapján készült “ (első üzletévről) Ertékvagyon (Activa.) MÉRLEGE. (2276. 1—1.) V Tehervagyon (Passiva.) forint kr forint kr I. Árukészlet .... 3765 15 I. Szerv, és törzsbetét . 1099 61 II. Ingóságok .... 150 00 II. Hitelezők .... 1345 57 III. Készpénz-készlet . . 277 44 III. Kölcsön ....................... 23 00 — IV. Adósok...................... 10 19 08 IV. Egyenleg mint tiszta V. Szervezési költség 16 60 vagyon .... 483 09 5228 27 5228 27 Ellenőrök : Bene Lajos, Pesti János, Reizer Jakab, Raitzi János. Ü-Kurd, 1898. május hó 31. Igazgatóság. (P. H.) Üzletvezető: Mayer Gyula. Czégjegyzők : Keller József, Reizer Jakab, Pintér János, Éber Géza. í Nagy István, (2278. 1—2.) fösíolgabiré. Szegzárdon, László-utcza 1307. és Kis-orvos-utcza—duna-utczai sarok lhíz 613. számú kényelmes urijház kerttel, mellékhelyiségekkel azonnal elaclólc., vagy több övre kiad-ólc. Értekezhetni Balog Gyulánál a postán, vagy bármelyik h á z á n á 1. ItudnpuMt, V., Alliotinány-utc*u 31. hx. A V. VERMOREL iéle * villcíranohoi gyár világhírű Az ADRIANCE, PLATT és Co. now-yorki gyár világhírű „ADRIANCE“ kévekötő-, marokrakó arató- és fűkaszáló-gépeinek lzárólayos 99 66 peronospoi r » - focv* IcomUSlnelc képviselete Minden a mezőgazdaságkeretébe tartozó szükségletek, mint: vetőmagvak, műtrágyák, anyagok, szerszámok, gépek stb. legjntányosabb beszerzési forrása. 33667 A szövetkezet alapszabályait és liavonkint kétszer megjelenő „ÜZLETI KHTESITŐ“-jct bárkinek ingyen és bérmentre megküldi. % (2271. 1 — 1.) Locomobil és gözcséplögap készletek gépek« here-cséplők, tisztító-rosták, koukolyozók, kaszáló- éa arató- gépek, szeuagy UJtók, 'epjobb sorretfieépek. boron&k, ***e»k» rigók, rép»r&grtk, knkoricza- ^ ?L momolók, darálók,őrlő-malmok, egyetemec acxélekék, két- éa háromvasú Részletes árjegyzékei Hednafra Ingyen és bérmentve küldetnek. OLAYTON & SHUTTLEWORTH BUDAPEST, Váczi-körút 63. sz. által a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak: (2264 4—5.) {f mozaik- és cementáru-gyára építési anyagok raktára BUDAPEST, VII., Rottenbiller-utca 13. I V állalkozik: Gránit-terazzo, Betonirozások, M dencék, Csatornázások, Szökőkutak, Jászolok, Cement-vizelők, Cement-lapok és Mozaik-lapokkali kövezések elkészítésére, Fayence-lapokkali falburkolások stb. Gyáriraktára a Gartenau Portland cement Svizállo mész-gyárnak. Italitárt tart: Keramit lapok, Kelheimi lapok, Mozaik - lapok mettlaohi módra, Terracotta-áruk, Aszfalt tető-lemez, Tűzálló téglák, Kőagy ag- csövek, Kémény toldalékok kőagyagból stb. Mennyezet nád- szövet-raklár (Stucatur-Rohrgeweba)