Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-08 / 19. szám
Vili. évfolyam. 19. szám. Szegzárd, 1898. május 8. TOLNAVARMEGYE Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I » 50 » Egy szám ára ... 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfő ff ad Kramraer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORDEL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékeUen megállapított ! árszabály «sertat számíttatnak. Antin segíteni kellene. Vármegyénk sok bajjal küzködő székvárosa, dacára a nagy anyagi csapásoknak évtizedek folyamán mégis némi szemmel látható haladást mutat. Csigaléptekkel ugyan, de kezd kibontakozni a falusi jellegből; s egyes jelenségek biztatólag arra a következtetésre engedik bátorítani a város fejlődése iránt érdekkel viseltető szemlélőt, hogy nemsokára talán mégis csak eljutunk abba a rég sóvárgott helyzetbe, a mikor egy megyei székhely legszükségesebb igényei nálunk is némileg ki lesznek elégítve. Húsz éyvel ezelőtt Szegzárd még a világtól teljesen elzárt nagy falu volt, mely jó boránál egyéb nevezetességgel nem birt, s Iegföllebb azon a címen tudtak róla valamit, hogy Garay János, országos nevű költője emlékére szobrot akar emelni. A sok viszontagsággal leperdült húsz év eseményei mondhatók a város ujabbkori történelmének. A modern haladás jótékony szele nem hagyta érintetlenül a mi elmaradt s csöndes visszavonultságban élő városunkat sem. Húsz évvel ezelőtt még valóban az Isten háta mögött fekvő, földrajzi pontnak tekinthettük a borban bővelkedő Szegzárdot, mely télen és tavasz-őszszel teljesen el volt zárva a világtól s csak nyáron át volt némileg összekötve a gemenci, majd a keselyüsi hajóállomás által. Ennek a rövid útnak kiépítése is elég huzavonába került, s addig csak Tolnán át közlekedhettünk a világgal. A város elszigetelt helyzetét legelőször a szegzárd —sárbogárdi vasút megnyitása szüntette meg, mert ennek a révén, habár eléggé lassú kezdetleges módon, de mégis csak összeköttetésbe jutott az ország és a szomszédos megyék gócpontjaival. A város föllendülésének és haladásának korszaka mégis ettől az időponttól számítható; mert ez a húsz év emelte ki a régi nagyfalut abból a lethargiából, melyben ós idők óta mozdulatlanul és magáról semmi életjelt nem adva tengődött; parasztváros hírében állott állandóan, s csak az ujbor okozta hangos vigalmak és bicskázások idején zavarta meg a város ósnyugalinát néhány véres senzáció, melyekről hetekig bor- zongva meséltek a város élő hírmondói, kik akkor még a helybeli hírlapokban nem beszélhették el rémséges történeteiket. Polgárságunk és iparososztályunk a világ- és országos eseményekről csak a heti piacokon nyert értesülést, midőn a vásznakra kiföstött borzalmas históriákat nádpálcával mutogatva és énekszóval magyarázta neki alig érthető magyar szóval a históriás, kit szájtátva és borzongva hallgatott a kisváros hálás publikuma. Lassan, alig észrevehetőleg haladt év- ről-évre a inegye székhelye; kezdett kibon- takozi abból az ősi állapotából, midőn még a megyeház előtti tér állandó libalegelőül szolgált és sötét este csak lámpással kézben lehetett életveszély nélkül a szomszéd utcába bandukolni. A nyolcvanas évek elején nagy majálist rendeztek az utcai lámpások fölállítására; a vállalkozásnak volt is foganatja, mert hatszáz forintnál nagyobb összeg gyűlt egybe lámpákra, melyeket fölállítva, a város vezetői — akarva nem akarva — kénytelenek voltak kivilágítani, s igy a sötétséget ily módon sikerült némileg megtörni. Nemsokára a fazekastér parkírozására alakult séta téri-bizottmány, mely az alsó libalegelőből alkotott sétateret, nehogy az uradalom a város ezen egyetlen terét is házhelyeknek ossza ki. Egyletek, társulatok alakítása által a város társadalmi élete élénkebbé, mozgalmasabbá változott; újabb építkezések a városnak kellemes külsőt adtak; kezdték a házak előtti gyalogjárókat kikövezni, s a házak ereszeire vizfogó csatornákat készítettek; egyszóval észre lehetett venni azt, hogy a megye székhelye végre-valahára kezdi levetni magáról* a falusi jelleget, s hogy a város egyszerűbb lakosságának ízlése és érzéke is javulni kezd. Az utóbbi években a haladás szimpto- mái már még jobban érezhetők voltak. Szép középületek, csinos magánházak sűrűbben épültek ; minden évben egy-egy uj, s a város szépítésére szolgáló épület emelkedett; TÁRCA. —*3S>*— F el ed és! Elém varázsolom arcod, S vivőm a nagy lelki harcot, Vájjon szeretlek-e még? »Nem /« e szív nem érted dobog, A keblem nem érted zokog! Oh el vagy feledve rég! Hanne takarja a lángot, Mely oly perzselően bántott! S most csendesen alszik ! Ajkamon, mely oly remegve, Imaközben is rebegte: Neved soli sem hallatszik ! Sóhajom, mely oly szeretve Szállott hozzád s oly cpedve Most e hő kebelbe fűlt ; , Csókod tiszta égi 'üdvét, Mindent sűrű köd borít rég, Még az emlék is elmúlt. <_> F. LÁNYI ÍRNIA. Egy szellemdús látogató. — Irta: Molnár Gyula. — Jó vaskos, megyfa-vejszőből faragott cigaretta- szívóm van. Kitűnő illatot áraszt magából s valóságos áll pöckölési műtétet viszek véghez magamon, valamennyiszer csak fogaim közé szuszakolom. A két arcom kipultad, a szemeim kidülednek s ha valaki igy az orrlikaimból kitóduló füst fellegektől kísérteties félhomályban megpillantana — okvetlenül azt hinné, hogy egy emberevő berserker áll előtte. Ezeket a tényeket itt csak egyszerűen konstatálni akarom most, midőn ezt a jeles találmányt a fogaim közt tartom, a kandalló előtti kis zsámolyon üldögélve — s hallom, hogy valaki a szobámnak ajtaján kopogtat. Egyátalán nem szeretném, ha most valaki arra kényszerítene, hogy ezt a monstre-szivót kivegyem a számból. Én nem is tudom, mit akarnak ezek a látogatók az embertől ? ! Nem tudott ez valami okosabbat gondolni ki — (még odakünn van az ajtó előtt!) hozzám most látogatóba jött. Azért sem veszem ki a számból Nem látom be, mért kéne magamat holmi látogatók által passzióimban zavartatni. Mialatt ezeket elgondolom, a kopogtatás ismétlődik sokkal erélyesebben, mint előbb. Már ez minden áron be akar hozzám jönni. . . Ám legyen! »Szabad!« (Vigyen el az ördög!) Az ajtó megnyílik s egy sajátságos képnek — ! viselője hajlong be rajta. E kép, melynek alkatrészeit gyér hajzat, behorpadt szemüregekből kikandikáló szúrós szemek, előregörbült, széles áll, fölötte duzzadt ajkak, azok fölött szálkás nagy bajusz s még ennek tetejében egy jól kifejlett orr képezték, — keserű mosolygást vitt véghez s egy bűnbánó askétára emlékeztetett, aki Indiából zarándokolt a szent földre, hogy bűneit meggyónja a Gecsemane olajfáinak. Váljon mit fog nekem ez a különben jól megtermett s korára né/.ve alig 30 éves férfiú meggyónni ? A bemutatás egy pillanat műve volt. 0 DuzzoglTy Jakab adófelügyelő’ titkár, — nekem van szerencsém őt látásból ismerni, — ő rés: ismeri irodalmi híremet, — én sokat hallottam az ő tapintatos ügyködéséről, — ő rég vágyódott velem megismerkedni — én el vagyok ragadtatva a szerencsétől — megengedem-e, hogy helyet foglaljon ? — tessék rágyújtani . . . No ! csakhogy idáig jutottam. Most már végié el fogja mondani, miért tett szerencséssé ily váratlan megjelenése által. — Uram! kezdi nagy fohászszal, s én tisztába jöttem azzal, hogy valami rendkívüli körülmény fogja legott igazolni jövetele fontosságát. Uram! ki- áltá föl s még nagyobbat sóhajt, — én önt már régebben meglátogattam volna, s ha ön csodálko-
