Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)
1897-03-14 / 11. szám
1897. március 14. TOLNA VÁRMEGYE. 3. Mindenek előtt istennek hála azért! de aztán teljes elismerés nektek szabad nép és vitéz nemzetőrök, kik a győzelmet Ozoránál a mindenkorra emlékezetest kivívni segitetteték a folyó október hónak 7-ik napján. A haza ellen pártütő Jelachichnak egy tekintélyes utóhadseregét 7500 embert lefegyverezni, 2 vezértábornokát és 50 főtisztét hadi fogolylyá tenni több meghódolt zászlót, 12 ágyút, soknemü lőszer és egyéb készülettel együtt hadi zsákmányul elfoglalni a ti segedelmetekkel sikerült nemzeti vitéz seregeinknek, melyeket szinte megyénk jeles fia Per- czel Mór, a hős ezredes vezérelt, ki azóta a Siónál győzelmet a Mura mellettivel tetézte, diadalmenetén őt isten vezesse ! Azon ellenhadsereg győzelmetek előtt néhány nappal előbb még fegyveres gőggel gázolt békés telepieken, fosztogatott, pusztított, dúlt, sarcolt, sőt istentelen üszkeivel csendes hajlékokat elhamvasztott ! és ime múlván a néhánynap, általatok legyőzve, miután esküt mondott arra, hogy Magyar- ország ellen fegyvert, mire ugyan csak a pártütő fővezér által vad erőszakkal volt kényszerítve, fegyvert mondom többé nem fogadand, honába bocsáttatott bántatlanul és győzőkhez, magyarokhoz illő nemeslelküen. És ekkor ti, kik elébb sértve, károsítva valá- tok általa, nemes mérsékléssel egy második, az elsőnél maga nemében nem kisebb győzelmet önmagátokon vettetek. A legteljesebb elismerés tehát, a legbensőbb méltánylás illet titeket, szabad nép, vitéz nemzetőrök ! és én nem csak magam részéről szivem mélyéből, tiszta örömmel nyilvánítom, hanem az országos honvédelmi bizottmány által meg vagyok bízva, hogy a mi legfőbb és mindenen felül áll, a haza és kormány nevében is kifejezzem a méltánylást, sőt hálát mondjak nektek Ozoránál derekasan viselt dolgaitokért. így becsüli meg a haza fiai dicső tettét és a tieteket különösen jutalmazza: midőn az ozorai győzelem emlékéül a tolnai nemzetőröknek zászlójukra egy pompás emlékszalagot és az ellenségtől zsákmányul eseti ágyuk közül ime hármai, mikép itt azokat felállítva szemlélitek, emlékvésettel ajándékba küld ; bajnok őrnagytokat, Csapó Vilmost érdemei jutalmául ezredesiekké nevezi, Perczel Istvánt a népfelkelés egyik érdemes vezérét külön dicsérő levéllel megbecsüli, Csákányi kapitányt külön pótlékdíjjal jutalmazza, hozzám intézett hivatalos iratban egyesek mellett, különösen az egész tisztikart érdemlett dicsérettel kiemeli; végül a legkitüntebb nemzetőröknek magyar aranypénzt osztatni rendel. A szeretett hazától vett ily magasztos kitüntetésen látom, kebletek méltán fennen emelkedik vitéz nemzetőrök; mert arra nézve kötelességtek hű teljesítésének öntudatával birtok; és most érzitek mélyebben meg és felfogjátok mindinkább s inkább tisztán a nemzetőri fontos hivatást, melyben az ország törhetlen védereje természetesen és legsaját- szerübben áll, mintegy oly intézetben, mely szabad polgárokból képezve, a személy és vagyonbiztos- ságot, szóval, a közbátorságot a találkozó külön és közérdek egyesült erejével, mint áthatlan vérttel, paizszsal oltalmazza és nélkülözhetővé teszi majd a népek vagyontehetségét kimerítő roppant álló hadseregek tartását, gátolja egyszersmind azoknak a polgári szabadság elleni fordithatását, felhasználha- tását; és ekép midőn vagyont súlyos adótehertől megkimél és ment; akkora szabadságot is föntartja, biztosítja. így felfogva nagyjelentőségű hivatástokat nemzetőrök, annak bizonyára ezentúl a hazától jutalomba vett emlékszalaggal feldíszített zászlótok, a győzelem e lobogó jelvénye alatt annál inkább megfelelni soha nem késendetek. Akkor pedig és ha a nép most is, midőn már szabad, megyei hatóságát és ebben törvényes tisztviselőit, önválasztotta elöljáróit, kik őt elébb még felszabadulva nem volt, híven, nemeslelküen gyámoliták, méltán meghitt vezérül készséggel, bizalommal követendi, mikép követte Ozoránál tömegben felkelve és bizalmában nem csalatkozott; úgy sem bel, sem külellenség erőt soha nem vehet édes hazánkon, nem vehet annyi gonosz, undok ármánytól faggatott, üldözött magyar nemzetünkön; hanem mikép koszorús költőnk egy jobb kor sejtelmében bizakodva mondja: él magyar, áll Buda még, úgy bizton jósolhatjuk mi is, hogy élni fog nemzetünk dicsőn, örökké és e legmagasabb földi cél egyesitsen, kössön össze mindnyájunkat felbonthatatlan szent frigybe ! A mai ünnepélyt mint illik, isten dicséretével neki bemutatott hálaáldozattal kezdtük szabad nép, vitéz nemzetőrök! az ő magasztalására legyen téve nyert ágyúinkból az első üdvlövés is, édes hazánk dicsőítésére a második és legyen az ozorai győzők dicső hírnevére a harmadik messze tova dörgéssel; de azután egyelőre elnémulván az érctorkok, ha niajd keilend a többi döntő lövés belőlök fellázadt pártütő, dühös elleneinkre legyen irányozva, hogy tölök most annyi felöl szentségtelenül megtámadott es vadul zaklatva borzasztóan szaggatott édes hazánk, érdemlett lealáztatásukkal megszabadítva igaz- ságos győzelmeink nyomán dicsőn, dicsőbben mint valaha, felviruljon ! Ezután következett a honvédelmi bizottmány által jutalmazásra küldött po drb aranynak az ozorai diadalnál kitüntetettebb nemzetőrök közti kioszta- lási szertartása. Minden járásból 10 egyén lön abból részesitve. A jutalmazottak elseje szegzárdi Pipás Nagy János nemesen jellemző honszerelmének szép vonásával ismertette meg a tisztelt közönséget, midőn a becses ajándékot kezében tartva jutalmazott társaihoz ez egyszerű, de őtet igen ajánló szavakat intézé : meleg hálával veszi szeretett hazájá- tul e szép kitüntetést s bár az neki legdrágább emlék lenne is, mégis óhajtaná, hogy azt, melylyel ő és társai gazdagabbak vagy szegényebbek nem lesznek, de melylyel ők üdvös hasznot hajthatnak, a haza iránti hűségükért elszerencsétlenedetl temerini és debelliácsi magyaroknak ajándékoznák. — E nemes önmegtagadást tanúsító nyilatkozat köztetszésben részesült. A jó mag termő földre esett-e ? majd meglássuk. Ezek végeztével az ágyuk a szegzárdi nemzetőrök kiséretében a megyeház udvarába felvontatvák, s ott folytonos őrizett alatt tartatnak. Főispán ur vendégszerető asztalához igen számos vendéget szívesen meghivatott s az ízletes étkeket a »haza és lelkes fiaiért» ürített áldomás poharak fűszerezték. — Délután a nép megelégedve vonult lakásába vissza, az ünnepély emlékezetére pedig az ide mellékelt verspéldányt — melyet egy természeti cserkoszoru szavadat melletti átadásával a hölgy koszorú a nap hősének — Csapó ezredes urnák szánt, ki azonban annak nyilvánítását egész szerénységgel gátolta. Ünnepi költemény.* E koszorút századéves Izmos cserfa termette, Ezer vihar dúlta, s ezer Villám sújtott felette: De a cserfa századon át Rendületlen megálla, És az idő vészterheit — Mind e nap’ készen várja. Kinek nyújtsam e koszorút? Kinek tegyem fejére? Kinek legyen e cserfüzér Hőstette méltó bére ? Hív legyen az hazájához Rendületlen, hős, szilárd Minőért e’ vészövezte Szép magyar hazám kiált. Rendületlen hiv, szilárd, hős, Eszembe jut e( szóra, Hogy a horvát seregeken Győzelmet vett Ozora; És hogy Tolna bátor népe, Egy szilárd hős vezérnek, Erélyével, részesévé Vált a szép győzelemnek. Nem kell hát többé kérdenem, Mert hiszen mindenki ért, Kinek tegyem hős fejére E jellemdús cserfüzért. Jer Csapói az ünnep hőse, Kér e kis hölgykoszoru, Hadd zöldeljen homlokodon Méltán e cserkoszoru. — Adja a magyarok istene, hogy ezen ágyuk, melyek ellenünk szánatvák, a szabadság szellemét elölni törekvő reactió dicsőséges tönkre tételénél hatalmas tényezők legyenek; a rutul elárult haza pedig Tolna lelkes fiainak áldozatkészségére mindig bizton számíthat. Egy nemzetőr.« ♦ Füzérdal, mely 1848-dik évi október 7-én Ozoránál a horvátokon vett győzelem egyik eszközlőjének — tolnamegyei nemzetőrségi - őrnagy Csapó Vilmos urnák hősies viseletéért, egy a szegzárdi hölgykoszoru által készített cserfüzér ünnepélyes átnyujtása alkalmával szavaltatott. Az ünnepély után. A nagy lelkesedéssel megtartott győzelmi ünnep utáni viszonyokról a következő tudósítás jelent meg a «Hivatalos Közlönyben». »Tolnából, nov. 5-én. Megyei hatóságunk már jó darab idő óta az újoncok kiállításával erélyes buzgalommal sikeresen foglalkozik s a munkálkodás e napokban teljesen be lesz fejezve. Nincs is most ennél fontosabb és nemesebb hazafiui foglalkozás, mint erőt gyűjteni és adni a haza megmentésére, melyet a rosszlelkü ármány és erkölcstelen szenvedély annyi vésszel elborított s folyvást borzasztóan fenyeget. Csak aztán legyen egy elismert érdemű fővezér, ki az ifjú erőt jól alkalmazni s ügyesen használni tudja. Az ozorai győzelem emlékéül megyénk jutalmazására országos határozat szerint adott, j darab három fontos ágyukat múlt hó 29-én vettük birtokunkba át, teljes űnnepélylyel ülvén meg a nevezetes napot. Az ágyuk megyeházunkban a kapu alatti bejárásnál két felől elhelyeztettek, kérdőjelekül szolgálván a bejövöknek: Ha vájjon mint barát vagy ellenség-e az, ki megyeházunk küszöbén belép ? Hozzá való munitiónk még nincs, de rövid időn lesz. A megye Ágoston Károly, Tidkovszki és Pap Áron mérnököket küldte fel két pft. napipijjal Pestre a tüzérséget tanulni. Vannak hát ágyúink, lesz munitiónk, lesznek tüzéreink: de vannak és lesznek ám ellenségeink is, kik ellen használni keilend. Baranya megye felszólítására az eszéki magyar gyalogsereghezi csatiás végett, hogy cselekvőig működni lehessen, megyénk lovas csapat kiállításával is foglalkozik. Csak rajta! a honvédelem minden eszközeit felhasználni. «Itt az idő, most vagy soha» Az ozorai lefegyverezésről 1850. junius 15-én az akkori tolnamegyei cs. kir. főnök, br. Géringer- hez jelentést tett, melyből arról értesülünk, hogy a honvédelmi bizottmány által az ozorai lefegyvere- zés emlékére küldött aranynyal hímzett nemzeti szinü szalagot a győzelmi ünnep alkalmával a nemzetőri zászlóra illesztették; később pedig a zászlóval együtt a vármegyei levéltárba helyezték el. A zászló most is megvan a vármegyei levéltárban, a szalagot azonban a cs. kir. főnök »mint történelmi jelentőséggel biró forradalmi jelvényt« elküldte br. Géringernek. Ugyanezen jelentésből megtudjuk azt is, hogy a három ágyút, melyekre »Ozora 1843. október 7.« felirat volt vésve, »igazi tulajdonosuk jogos birtokába« már előbb visszabocsájtották. Róth és Phillipovitsnak az Ozora melletti 7úti pusztán történt lefegyvereztetése ügyében a pesti cs. kir. haditörvényszék vizsgálatot rendelt el, melyről az akkori tolnamegyei cs. kir. főnök, Augusz Antal, kér. főispán rendelete folytán jelentést terjesztett föl a hadi törvényszékhez s ehhez a helyszínén kihallgatott tanuk vallomásairól fölvett jegyzőkönyvet, a horvátok és a népfölkelők csapatainak valamint Perczel Mór seregének állásáról készitett térvvázlatot is csatolta. Ezen jelentésben a főnök kiterjeszkedik azon állításra is, mely szerint Bartatics Károly, Roth tábornok adjunctusa, Ozorán azt beszélte, hogy ők t. i. Róth generális és a serege, semmi ellenséges indulattal sem viseltetnek a magyarok iránt, s ők készakarva haladtak lassabban, hogy a bán (Jellasics) táborával össze ne jöjjenek, s hogy Róth csak alkalmat várt, a maga és katonái megadására, amint egy rendes katonai csapattal össze jöhet. A jelentés ezt az állítást Hets uradalmi tiszttartó kihallgatása után valószínűtlennek mondja. A csapatok számarányáról a jelentés ezeket mondja: «A Roth tábornak ellen mozgósított népfölkelők száma, miként Csapó Vilmos állításából is kitűnik, 10500-ra (?) tehető; j ezek között csak 5—óoo-nak volt lőfegyvere, a többiek kaszákkal, vasvillákkal, igen sokan pedig csupán közönséges botokkal voltak fólfegyverkezve\ A népfölkelőket erőszakkal és akasztással való fenyegetéssel kényszeritették Ozora alá, s azon hírekkel vezették félre, hogy Roth csapata amerre csak vonul, mindent elpusztít és föléget. Kétségtelen, hogy csekély föladat lett volna 7500 teljesen fölfegyverezett emberrel és 12 ágyúval az egész tolnai népfölkelő csapatot szétverni és megsemmisíteni, mert a népfölkelők föltett szándéka volt (?) az első ágyulövés után szétszaladni. Bizonyos, hogy Roth tábornoknak ezekről nem volt tudomása, amiért is kiéhezett és elcsüggedt seregével az ütközetet fölvenni célszerűnek nem találta.» Ez a jelentés, mint az előzményekből tudjuk, Roth lefegyverezésének szégyenét akarja enyhíteni és a magyar nemzetőrsereg állapotát is hamis színekkel festi. A horvát sereg pusztítása is történeti valóság, mert bizony fölvonulásuk alkalmával Tolna vármegye északi részén és Fejérmegyében a falvakat több helyen fölégették, gyilkoltak, raboltak és a nőkön erőszakot követtek el. Tény az, hogy Csapó Vilmos ezredes és a tolnamegyei nemzetőrök ügyesen és vakmerő föllépéssel hatalmukba kerítették az egész horvát tábort, s ez a sikerült hadi tény dicsőségére szolgál megyénk 1848-diki történelmének.
