Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)
1897-02-14 / 7. szám
TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő: . LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. _Vll' évfolyam. _________ 7. szám. Szegzárd, 1897. február 14. Ké ziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize-j tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. ; Hirdetések mérsékelten megállapított: árszabály »zerint számíttatnak. Előfizetési ár: I Egész évre . . 6 frt — kr. i Fél évre . . . 3 • — > Negyed évre . . I > 50 > Egy szám....................12 » I Előfizetősöket ás hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Dr Marius Carthago romjain. Gyöngyöző pezsgő, dúsan terített drágaságoktól görnyedő asztal és cifra étekfogó lakájok serege között siratták el a napokban szegény hazánkat. Másfólszáz mágnás volt együtt, mindegyike egy-egy atomja annak a „delejtünek,“ mely Szemere Miklós szerint, a társadalmat irányozni van hivatva. És feláll az ünnepi szónok, hazafiul gondoktól terhes homlokához szorítva tenyerét, nem, a gyöngyöző arany billikomot tartva kezében és kesereg a pusztuló virtus, bontón és lovagiasság romjai felett. A rendiség maradványainak a cirádái. Váljon kipusztult-e igazán, és ha úgy is volna, érdemes-e megsiratni. Soha nagyobb ellentétet, mint ezen és ama másik gyülekezet között, mely majdnem ugyanazon időben oda fenn conferen- cziázott. Ezek kenyérért kiabáltak, ott a virtus kiveszésén keseregnek. Honnan veszi ezek után a jogot a nemzeti kaszinó, hogy még mindig a társadalom delejtüjének akarná magát tudni, mikor ennyire megrozsdásodott az elavult rendiségi hagyományok lomtárában ? Társadalmunkat uj meg uj gazdasági eszmék hatják át, agrarizmus, merkatiliz- mus, socialiszmus, mindegyik név a társadalmi forrongásnak egy-egy ellentétes irányát jelzi, földmivelés, ipar és kereskedelem, munka és tőke, ezek a fogalmak, melyek közül társadalmi életünk kijegecesedik, és íme az ország első társadalmi egyesületéből kitör a panaszhang : oda a virtus, oda a lovagiasság és ezért nem boldog a szegény magyar. Az ország és a nemzeti kaszinó. Valóban e kettő a fejlődésben fordított arányt mutat. Elismerjük, hogy Szemerének igaza van, mikor azt mondja, hogy a nemzeti kaszinó társadalmi tekintélyében nem növekedett. De emelkedett tekintélyben az ország. Valamikor megfordítva volt: akkor mikor még a Dunán csónakokra vert liidon kellett Budára menni, mikor megbámulták az első gőzhajót, mikor kereskedelmünket társzekerek közvetítették, mikor iparunk fehérvári bicskát meg azt a bizonyos aba- posztós cifraszürt produkálta. Igen. ezt a táblabiró korszakot, mikor az atyafíság kormányozta a vármegyét és egyéb elavult hagyományokat, ezeket az időket siratja Szemere. És hát csodálkozik azon Szemere, meg az ő társai a mágnások, hogy ,a kaszinó ma már nem szab irányt a társadat lomnak? Uraim önök bosszantóan naivak. Önök piedesztálra helyezik a Duna zajló jegén átmenő Sándor Móricot, a mai polgári társadalom szobrot emel egy Pasteurnek, egy Kochnak. Térjenek észre nagyságos, méltóságos és nagyméltóságu uraim. Az idő kerekét akarják önök visszafordítani, ehhez önök nem lesznek elég erősek. A beköszöntő század virtusa a polgári munkában meg- ! edzett virtus leend. Más eszmék, más irányok vezetik már a mai, meg a jövő társadalmat, iparkodjanak ezt mihamarabb megérteni és a polgári munkában a küzdők sorába beállani. Ha annyi baj, ha olyan szerencsétlen ez az ország, ha olyan nem boldog a magyar — hát ki van inkább hivatva a bajokat orvosolni, a közállapotokat javítani, mint épen Szemere ur és a nemzeti és néppárthoz tartozó elvtársai, kik a születés, vagyon és függetlenség hatalmával bőségesen rendelkeznek. És váljon hol találkozunk ezen urak neveivel a leggyakrabban — a lurfon és a főrendiházban, mikor egy-egy az egész nemzettest érdekeit szolgáló reform megbuktatására nyílik alkalom. Ám a közélet minő sok ágában nyitnék mód és alkalom eme a haza sorsán most kesergő uraknak a közügyek intézésére, és közcélok támogatására, de ők légmentesen elzárkóznak a kaszinó selyem ta- pétás falai között és ünnepelt szónokukat megtapsolják, a mikor arany billikommal kezében constatálja, hogy nem boldog a magyar ! Tisztelet és elismerés a nemzeti kaszinó kisebbségének — de ha a kesergő urakból álló többség is abban az arányban teljesítené kötelességeit és mutatná be napról- napra áldozatkészségét a nemzeti kulturális és emberbaráti célok önzetlen szolgálatában, mint azt az intelligenes középosztály teszi, akkor elismerjük, hogy boldogabb volna a magyar. TÁRCA. —**«*+— Melanchton. 14.97. febr. 16—1897. febr. 16. Irta: SÁNTHA KÁROLY. Hitünk nagy hőse, Bretennek szülötte, Fölvetted az Igének fegyverét-, Imádkozó anyád könynyel füröszte, Imáddal az ellent mind megvered. Bölcsödhöz jöttünk, bölcs, kegyes Magiszter, Istent imádd, ki téged áldva tisztel. Négy századéve immár, hogy születtél, S évezredeknek sarkcsillagja lettél. Rémséges éj boriiá a világot, Elmére vak, fojtó köd nehezült, A pusztaságban harsány szó kiáltott, S alvó kor ébredt, tetszhalott felült. Halld, új időnek langy szellője ledben! Nézd, újra fénylik Isten a szivekben .' Siramvölgyén források buzognak, Az elalélt, eltikkadt vándoroknak. Luther! csak áss a mélyre, a fenékig ! Melanchton! a forrásból csak merits ! Htt temploma, emelkedjél az égig, A munka emberé — Isten segíts! Isten segített. Ha Isten velünk, Melanchton esd —■ ki lehet ellenünk ?!. Kőszikláit épül Krisztus szentegyháza, S áll, bár viharnak forgatag ja rázza. Légy » Praeceptor Germaniaei köszöntve, Honi egyházunk s Luther jobbkeze! Egész világra lőtt bőven kiöntve A bölcseség, fény s áldás özöne. A bölcseségnek örök kútfeje Ismét az istenfélelem leve; A fény, az áldás, kérdők, merre, hol van 1 H szóltatok: az Evangéliumban. A trón előtt Ágostában megállva, A hitvallásban Krisztus tündököl-, Igazság van pecsétül ütve rája, Lélek, mely életet s nem betű, mely öl. Pazaron szórod elméd gyöngyeit, E gyöngyök-. uLoci communes»-eid. Neved, Melanchton, csillagként ragyog, Nem rejtik el enyésző századok. Luther, lánglelke wittenbergi várnak, Szelíd Melanchton, Kálvin, Zwingli mind : Köröttünk lenglek itt, mint fényes árnyak, Érzem, amint halk szárnyatok legyint. Oh ti dicsők, uj hajnal harsonái, Hogyan merjünk előttetek megállni f Ha fel, hozzátok, a magasba nézünk, Vesszük csak észre gyönge törpe ségünk I Sarumegoldva nézek föl reálok, Isten küldötte reformátorok ! S fagyos közöny éjében újra látok, Látom, hogy a pünkösdi tűz lobog. Emlékezet a múltat visszahozza, Felhőidet, jelen, megaranyozza ; Kisüt a nap, szivárvány rezg az égen : Jövőnk ragyog a könyben s hit füzében. A tűz meggerjedt: Krisztus tudománya, E tűz folyvást és, s el nem ég soha. Hajónkon vész a habot habra hányja, De biztatónk az Isten mosolya. Isten mosolyg az égből s az Igéből, S a hithősök feltört sírüregéböl, S ez ünnepnapból, mely égi részem : Munkálni hittel, híven és merészen! Nem beszél ___ — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Irta: KÁLMÁN DEZSŐ. Nyalka, gavallér gyerek volt a patyrnári kálvinista eklezsia kántortanitója. Csókás Istvánnak hívták az eszem adtát s e néven is volt bejegyezve a mátrikulába; valamint a nagykőrösi tanítóképző-intézet érdemes professoral is e névre adták ki neki a jeles bizonyítványt; de hát a patyrnári szép menyecskék néhány hó-
