Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)

1897-10-31 / 44. szám

TOLNAVARMEGYE. 1897. október 31. 0 0 0 0 mindennemű szűcs munkát, melyet saját műhelyemben készíttetek. Jnvittásoknt olcsón ós gyorsan cs/kő/lok. EL KÁN ÁRMIN <»«.»-* (szűcs m.) kalap, cipő és férfidivat raktára, Szegzárdon, Fischhof Károly-féle ház. Bérbeadási hirdetmény. Mely szerint ezennel közhírré tétetik, hogy a dunaföldvári egyetem alapítványi uradalomhoz tartozó és Duna- Földvár nagyközségében fekvő úgynevezett emeletes boltép-íilefben. létező 15—ik számú bolt— Ixelyiség- az 1897. évi október hó 1-től kezdve 1902. évi december hó 31 -ég tartó 5 és i/i évre Szegzárdon az aluljegyzett hivatalban a folyó évi november hó 3-án délelőtt 10 órakor tartandó és írásbeli zárt ajánlatok benyújthatásával összekötött nyilvános szóbeli versenytárgyaláson haszonbérbe fog adatni. Erről a versenyben részt venni óhajtók azon megjegyzéssel értesittetnek, hogy a 30 forintban ezennel megálla­pított bánatpénzt a nyilvános szóbeli árverésben, valamint az Írásbeli zárt ajánlatukat benyújtó versenyzők külön-külön tar- tozandnak letenni, még pedig a szóbeli árverésben résztvevők annak megkezdése előtt, az írásbeli zárt ajánlatokkal verseny­zők ellenben benyújtandó írásbeli zárt ajánlatukhoz csatoltan. Az 50 kros bélyeggel és 30 forint bánatpénzzel ellátandó Írásbeli zárt ajánlatok, melyekben a beígérendő éven- kinti haszonbéri összeg számokkal és betűkkel is kiírandó, ezen kívül a feltételek ismerete jelzendő, a folyó évi november hó 3-ikának délelőtti 10 érájáig aluljegyzett hivatalnál annyival is inkább benyújtandók, mert később beérkező, valamint utó- és a feltételektől eltérő ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. A versenytárgyalási haszonbéri feltételek időközben az aluljegyzett hivatalban a délelőtti hivatalos órák alatt megtekinthetők. Kiskorúak, az uradalom irányában hátralékban, vagy azzal szemben perben álló egyének a versenyből kizáratnak. Szegzárdon, 1897. évi október hó 22-én. (2116. 2-2.) A m. kir. közalap, kér. gazd. felügyelőség. Hirdetmény. A magyar királyi igazságügyminiszter 1897. évi augusztus hó 18-án 14.299/1. M. 1897. I/a. szám alatt elrendelte, hogy a tamásii kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatósághoz tartozó HBelső—Iregdb. község teleicjegyző— könyveiben felvett mindazon ingatlanokra nézve, a melyekre az 1886. évi XXIX., az 1889. évi XXXVIII. és az 1891. évi XVI. t. cikkek a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzését rendelik, az 1892. évi XXIX. t. cikkben szabályozott eljárás és ezzel kapcsolatban a telekkönyvi bejegyzések helyesbítése foganatosittassék. E célból a helyszíni eljárás a nevezett községben 180>7'_ évi november Lló 18—én. fog1 lcezcLőclni­Ennélfogva felhivatnak : 1. Mindazok, a kik a telekjegyzőkönyvekben előforduló bejegyzésekre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a telekkönyvi hatóság kiküldöttje előtt a kitűzött határnapon kezdődő eljárás folyama alatt jelenjenek meg és az elő­terjesztésüket igazoló okirataikat mutassák fel. 2. Mindazok, a kik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, de telekkönyvi bekeblezésre alkalmas okiratjaik nincsenek, hogy az átíratásra az 1886. évi XXIX. t. cikk 15-18., az 1889. évi XXXVIII. t. cikk 5., 6., 7., és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak, s azokkal igényeiket a kiküldött előtt igazolják, avagy odahassa­nak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a kiküldött előtt szóval ismerje el, s a tulajdonjog bekeblezésére engedélyét nyilvánítsa, mert külöinben jogaikat ezen az utón nem érvényesíthetik, s a bélyegilleték kedvezmé­nyétől elesnek ; és 3. Azok, a kiknek javára tényleg megszűnt követelésre vonatkozó zálog- vagy megszűnt egyéb jog van nyilván- könyvileg bejegyezve, úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy a törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött előtt jelenjenek meg, mert ellen esetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Tamásiban, 1897. évi október hó 10-ik napján a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. (2111. 3-3.) (P. H.) GETTBEE, kir. járásbiró. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 (!) (!) 0 Szegzárd, 1897. Nyomatott Ujfalusy Lajosnál.

Next

/
Thumbnails
Contents