Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)
1897-10-31 / 44. szám
— Szélhámos utazó. Nagyon jó üzletet véltek kötni Bakai Dezső, Stein János, Frónbetg Károly és Dobrovics Kálmán nagydoroghi lakosok, kiknek Stein Ármin állítólagos váci cipőgyáros aránylag kevés pénzért ajálta szép és tartós áruit. Tettek is nála egy 71 frtnyi megrendelést, de az utánvéttel érkezett csomag meglepetést tartogatott a számukra, mert a megrendelt csizmák helyett értéktelen cipőket tartalmazott. Kiderült aztán, hogy Stein Armin nem más, mint egy loth János nevű pomázi cipész ügynöke, mire lothot felhívták az áruk visszavételére, de annak dacára hogy beismeri hogy tőle jött a csomag — nincs szándékában azt visszavenni. —■ Szegénység Nakon. Nak község határát tudvalevőleg a nyáron elverte a jég, elannyira, hogy — a mint most kitűnt — még vető magjuk se termett a gazdáknak. Az alispán az ottani nyomor enyhítésére a községek között gyűjtést rendelt el, a mely hisszük, eredménynyel fog járni. — Csődmegszüntetés. A szegzárdi kir. törvényszék közhírré tette, hogy Fischer József tamási és Klein Fülöp regölyi kereskedők elleni csődöt megszüntette. — Tolvaj csavargók. Zombán folyó hó 25-n egy kéregető hárfás pár állított be Pesti Györgyné Borbély Őrzse asszonyhoz. A jószivü Pestiné beszédbe eredt velők s észre sem vette, hogy a szoknyája zsebében levő 8 frt 13 krt elzsebelték. Szerencsére nem hiányoznak Zombán sem a szemfüles szomszédok, kik ezúttal hasznos dolgot cselekedtek, ki lesvén az ügyeskezü zsebmetszőket, Rozenfeld Károlyt és balkézről való hitvestársát Rozenfeld Rozáliát. A csendőrség megtalálta náluk a pénzt s miután többen tanúskodnak ellenök, tagadásuk dacára letartóztatta őket. — Tűz. Folyó hó 26-án este Grosz Jánosnak a vásártér mellett levő egy kazal szénája kigyulladt s reggelre elhamvadt. — Halálos Ütés. Ifj. Törjék Péter Kun István madocsai lakossal az utóbbinak udvarán, összeszólalkozott. Később mind hevesebbé lett a vita s Törjék Péter annyira tüzbe jött, hogy a keze ügyében levő lapáttal fejbe ütötte Kun Istvánt ki legott j meghalt. A tettes beismerésben van, letartóztatták, s a dunafóldvári járásbíróságnak följelentették. — Lopás. Szántó Sándor madocsai lakos bezárt szekrényéből eltűnt 26 frt készpénz. A tolvaj álkulcsot használt munkájához, de ugyancsak kezdő J lehet e téren, mert alig jelentette fel Szántó Sán- 1 dor a lopást, rögtön kiderült, hogy Szántó Zsuzsannának fájt a foga a 26 írtra; azaz kiderült volna, ha Szántó uram vissza nem vonja a feljelentést azzal a gondolattal, hogy hisz’ úgyis «a családban marad.» — Hullakifogási jutalmak. A belügyminister vármegyénk alispánjának fölterjesztésére Ring István és Koch Mihály paksi, valamint Bányai Benő gerjeni lakosoknak egyenként 10 frt jutalmat utalványozott ki azért, hogy a Dunából egy-egy hullát kifogtak. — Ez is virtus. Sióján Aurél dunaföldvári lakos összeszólalkozott Katona József és Meszlényi Józseffel az Albert Károly korcsmájában. A veszekedés hevében Katona és Meszlényi rárohantak a védtelen Sióján Aurélra, s miután olmos botjukkal megverték, késükkel meg is szurkálták. A férhetet- len »virtus»-kodók beismerésben vannak. — Tüzbe dobattak. Nagy nézőközönsége akadt a fővárosban a múlt napokban egy igen érdekes látványosságnak, a mikor is a IX. kerületi elöljáróság által kijelölt hely n Mautner Ödön magnagykereskedő, kir. közjegyző jelenlétében épp úgy mint a múlt év hasonló időszakában az országban és az osztrák birodalom területén elhelyezett bizományi magszekrényeiből el nem adott magvakat égettette el. A felhalmozott nagy tömegből felcsapó lángok rövid félóra alatt közjegyzőileg hitelesen megállapított 526.000 csomag konyhakert és virágmagot 13450 frtnyi értékben emésztettek fel. Nagy elhatározás szükséges ahhoz, hogy ily értékű magvak, melyek legnagyobb részt még értékesíthetők volnának, de a vevőközönséget nem elégítenék ki oly mértékben mint Mautner-féle magvaktól megszokva vannak, ezen módon megsemmi- sittessenek, másrészt azonban megnyugtatással szol__4._______________________________ ______________ gá lhat ezen példa a Mautner-féle magot vásárló vidéki közönségnek, mert teljesen biztos lehet abban, hogy csakis legutóbbi termésű fris magot kap, mely mag úgy fajazonosság, mint hozom tekintetében mindenkor megfelel ama várakozásnak, mellet a kertészkedő közönség a Mautner-féle magvakhoz joggal fűz, _____________________:_________ VID ÉK. Bátaszék. A bátaszéki »katholikus ifjúsági önképzőkör« minthogy a tagok folytonos szaporodása miatt a régi helyiség szűknek bizonyult, uj tágas helyiségbe költözött át. Folyó hó 24-én Reisz Antal és Frey János segédlelkészek Szám József és Niederland Ferenc tanítók megkezdték a felnőtt tagok oktatását. A népnevelés ilyetén eszközléséért dicséret illeti az érte fáradozókat. Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelő e hó 22., és 23-én látogatta meg Bátaszék község iskoláit és teljes megelégedésének adott kifejezést a tapasztaltak felett. T A N Ü G Y. — Bátaszéki dolgok. A legutóbb tartott közigazgatási bizottsági ülésen a bátaszéki községi iskolaszék egyik érdekes ügye szerepelt, melynek amint látszik, a nemrég múlt időkbe nyúlik vissza a gyökere. A Zelezny Aladár pusztakóvesdi tanító elleni hajsza képezi tárgyát e határozatnak. Nevezett tanító ellen évek során át panaszokkal álltak elő az iskolaszék előtt, amely panaszok a tanító és a nép közt felszított meghasonlásból fakadtak. Újabban ismét fölvették a régi fonalat s a tanító ellen fegyelmi vizsgálatot akarnak keresztül vezetni. A közigazgatási bizottságnak ezen ügyben hozott határozata ekként szól : Tanügyi előadó bemutatja a bátaszéki községi iskolaszéknek folyó évi október hó 8-án 5. sz. a. hozott határozatát, mely szerint Zeleziny Aladár puszta kövesdi tanító ellenében már az 1895. évi április hó 21-én és 1896. évi május hó 31-én felvett jegyzőkönyvek szerint is panaszszal éltek, most pedig az október hó 3-án beadott első panaszlevélben előadják, hogy folyó évi szeptember hó 18-án nevezett tanító a gyermekeket az iskolából elkergette és még délután 3 óra 8 perckor (?) is az utcán voltak. A másodikban, hogy reggeli 8 és délutáni 2 óra előtt és után is elkergeti a gyermekeket az iskolából, s ha eszébe jut, megkezdi az előadást s az imaszóra odarohanó gyermekeket beereszti ugyan, de sietve felolvasván a gyermekek névsorát, mind kiírja éz megbüntetteti őket. — A harmadik panaszlevél szerint habár gyermekeik mindig voltak iskolában, a tanító mégis kiirta és büntetésre átadta őket. Végre a negyedik szerint y29 órakor sem eresztette be gyermekeiket egy-kettő kivételével az iskolába. Továbbá, hogy a bátaszéki községi iskolaszék a fentebb elmondott panaszlevelekre Zelezi?iy Aladár tanítónak kihallgatása, valamint előlegesen eszközölt megintése nélkül, ellenében a fegyelmi vizsgálatnak megindítását kéri, mit Erdős Gábor iskolaszéki tag megfelebbez; az iskolaszéki utasítás 67. §-a 4. pontja szerint való intézkedést kérvén. Végre bemutatja Frey János bátaszéki róm. kath. káplán és iskolaszéki jegyzőnek Zelezny Aladár puszta kövesdi községi tanítóhoz folyó évi október hó 4-én intézett levelét, melyben megfenyegeti nevezett tanítót, hogy egy csapással tönkre teszi és nyilvátiosság elé viszi élményeit. Miután Zeleziny Aladár puszta kövesdi községi tanító, a becsatolt 1895. és 1896. évi iskola- széki jegyzőkönyvi kivonatok szerint, az iskolaszék részéről megintve nem volt, továbbá miután az iskolaszék a községi iskolaszékek számára kiadott utasítás 67. §. 4. pontja értelmében első fokú bíráskodást gyakorol a tanító és a tanulók szülői között fenforgó panaszokban, a bátaszéki községi iskolaszék pedig ezen ügyet meg sem vizsgálva, a tanítót meg sem intve, egyenesen fegyelmi vizsgálatnak elrendelését határozta el, végre miután mind a négy panasz feljelentésen majdnem ugyanazoknak ugyanazon panaszai vannak, kevés változtatással elsorolva ; legvégül miután Frey János bátaszéki káplán és iskolaszéki jegyző Zeleziny Aladár tanitó- ellené ben iskolaszéki lags ágának túlbecsülésével önhatalmúlag fenyegetőleg lépett fel, mire semminemű törve ryes joga, de jog alapja sem volt, mi a személyes üldözés ismérvét tünteti fel: A vármegye közigazgatási bizottsága Erdős Gábor iskolaszéki tag felebbezésének helyt adván a bátaszéki községi iskolaszéknek folyó évi október hó 8-án 5. szám alatt hozott határozatát hatályon kívül helyezi; egyben elrendeli, hogy a fentebb említett iskolaszéki utasítás 67. §. 4-ik pontja ! TOLNAVÁRMEGYE. értelmében az iskolaszék jelenlétében a panaszlók és panaszlott tanító, valamint utóbbinak tanúi ki’ hallgattassanak, a kihalgatás és vallomásokból kifolyólag pedig iskolaszéki határozat hozassM- * Végre elrendeli a közigazg. bizottsj a jelen ügyből kifolyólag teljesítendő tárj vármegye kir. tanfelügyelője vezesse, mivé sitja a vármegye kir. tanfelügyelőjét, hogy laszéknek ezen tárgyalás napját, helyét és oiajat a nappal előbb tűzze ki, a panaszló és panaszlott feleket, valamint az utóbbiak tanúit a község elöljárósága utján idéztesse meg és az iskolaszéknek ezen időre leendő összehívása iránt az iskolaszéki elnök utján Intézkedjék. — Egyben utasítja a tan- felügyelőt, hogy a kihallgatást Frey János iskolaszéki jegyzőnek helyettesítésével eszközölje, a tárgyalás be végeztével az iskolaszékkel határozatot hozasson és a tárgyalási jegyzőkönyvet, a hozott határozattal együtt, a vármegye közigazgatási bizottságának legközelebbi gyűlésen mutassa be. TÖRVÉNYKEZÉS. 4 szegzárdi kir. törvényszéknél véglárgyalásra kitűzött bűnügyek: 1897. évi november hó 3-án. Klein Vilmos és Heiszier Richard ellen csalárd bukás miatt. Méreí János és Mohai József ellen lopás miatt. — Győrök uram viselt dolgai. Győrök uram alighanem egyenes leszármazója Hermesnek, vagy legalább is arra esküszik. — Az ugyan még nincs kiderítve, hogy már p ó 1 y á s korában is lopott volna, de az igenis rábizonyult, hogy mióta felcseperedett, meglopott mindenkit, a kivel csak egy óráig is érintkezett. A kinél csavargása közben meghúzta magát, a kinek kocsijára feikéreszkedett, az mind arra ébredt, hogy hiányzik valamije. Kis Ferenc, Szabó Jánosné, Tamás József, id. Hambalkó Mihály dunaföldvári és Vidák József szt.-benedeki lakosok tettek egyidejűleg feljelentést ellene. A törvényszék folyó hó 26-án tárgyalta az enyves kezű atyafi ügyét s úgy elnyomta, hogy most már kezdi belátni, hogy van más Isten is Hermesen kivül. — Felsőbirósági elvi jelentőségű határozat. A kir. Curia legközelebb egy magánlaksértés miatt emelt panasz elbírálásánál kimondotta, hogy a férj a tőle elváltán élő nejénél levő gyermekét nejének és neje lakásadónéjának tilalma dacára is meglátogathatja. IRODALOM. — A „Vasárnapi Lapok“ e heti száma is telve aktuális képekkel, cikkekkel. Az elmúlt hét a szinházak hetének nevezhető. Idegen nagy művészek látogatása, szinházak megnyitása, a kolozsvári nemzeti színház államosítása, mind helyet talált e kitünően szerkesztett képes újságunkban. A »Vasárnapi Lapoké nak nemcsak szépirodalmi része áll a lehető legmagasabb színvonalon, de aktuális része is úgy van összeállítva, hogy egymagában is vonzó tartalmat képezne. A legutóbbi számnak tartalma : A pacsirta, költemény Endrődy Sándor-tól. — Petőfi és Egressy Gábor, Egressy Ákostól. — Pletykakovász, életkép befejezése, Ábrányiné Katona Klementintől. — Az 1896-iki ezredéves disz- bandérium, Püspöki Graciánt-ól. — Crampton mesteri L.-től. — A »Vasárnapi Lapok« Kossuth-száma. — Nem torog a dorozsmai szélmalom, költemény, Bállá Miklóstól. — A fiatal Salvini. — Este a parkklubban, Salamon Ödöntől. — Helfi Ignác. — Lautenburg Zsigmond. — Salamon Katinka. — Köny és mosoly, regény, Beniczkyné Bajza Lenkétől. — Szélcsend. (A hét hangulata.) Lazzaronitól. — Elo- érzések, elbeszélés, Bede Jóbtól. — Vándor apostolok, gróf Vay Sándortól. — A kolozsvári nemzeti színház, R—y-től. — Irodalom. — Képeinkhez. — Különfélék: Képtalánv-megfejtés. — Színház. —■ A szerkesztő üzenetei. Képek: Kuruc. — Sennyei Károly szoborművé. — Egressy Gábor és Ákos arcképe. — Allegóriái tanulmány, Istók Jánostól. — Vízvári Mariska, Dezső József és Újházi a Crampton mester című vígjátékban (10 kép). — A Pletykakovász illusztrációi (3 kép). — Szélmalom, Te- legdy László festménye. — Salvini (5 kép.) — Helfi Ignác arcképe. — Lautenburg Adolf és Salamon Katinka arcképe. — Az ezredéves hódoló bandérium lovasszobrai (5 kép.) — Imádkozó angyal. —■ Pálmakert, József királyi herceg alcsuthi parkjában. -- Bölöny József arcképe. Ajánljuk e páratlanul szép újságot olvasóink szives figyelmébe. Előfizetési ára negyedévre 2 frt. — Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal (»Könyves Kálmán« magyar irodalmi részvénytársaság, VIII. Kerepesi-ut 17.) ha eziránt 2 kros levelező lapon hozzá fordulnak. _______________ 1897. október 31,