Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)
1897-09-12 / 37. szám
VII. évfolyam. 37. szám. Szegzárd, 1897. szeptember 12. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem artetnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre Fél évre . Negyed évre . Egy szám ára 6 frt — 3 » - I > 50 . . 12 kr. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. 4 Garay-szobor ügye. A „Magyarország“ cimü fővárosi napilap szeptember 7-én megjelent számának egyik cikke városunk intelligens közönségének körében élénk visszatetszést szült. A nevezett lapban Hock János, ismert ellenzéki képviselő és újságíró tollából egy közlemény jelent meg a Szárnovszky Ferenc által készített Garay-szobor főalakjáról, melyet a képviselő ur Párisban, az öntő-műhelyben megszemlélt, s ennek ötletéből nem a legkiméletesebb hangon és modorban támadta meg a Garay-szobor bizottságot, azt vetvén szemére, hogy Szárnovszkyval szemben kicsinyeskedett s őt a szobor zavartalan megalkotásának munkájában indokolatlan bizalmatlansággal folyton akadályozta. Kellemetlenül érintette a szobor-bizottságot s vele az ügy iránt érdeklődő közönséget ezen alaptalan, és rosszhiszemüleg sugalmazott vád, mert a szobor késedelmes elkészítésének egyedüli oka — tudvalevőleg — Szárnovszky ur volt, ki ez ideig a vele kötött szerződés egyetlen pontját sem tartotta meg. A szobornak a szerződés értelmében még a múlt év május havára teljesen készen kellett volna lennie és Szárnovszky ur kötelezettségének eddig csak annyira felelt meg, hogy a szobor főalakja végre- valahára készen van a párisi öntő-műhelyben. Az obsitos reliefje, a talapzaton elhelyezendő géniusz még mindig nem kész, s a talapzat fölállítására semmi előkészületet nem tett. A művész ur ezen mulasztásával szemben a szobor-bizottság szerződésbeli fizetési kötelezettségeinek a kikötött határidőkben nemcsak hogy eleget tett, de azonkívül eddigelé 1500 frt előleget is kifizetett neki, sőt ma már az öntési költség felét is Szárnovszky ur helyett kiutalványozta a párisi öntőcégnek. Ily körülmények közt tehát a szoborbizottságot semmi mulasztás vagy vád nem terhelheti, mert a művész úrral szemben mindig a legméltányosabban és előzékenységgel bánt ef. Ennek tudatában a bizottság a cikk Megjelenése után rögtön ülést tarlóit, s a „Magyarország“ szerkesztőjének helyreigazító nyilatkozatot küldött be, melyben Hock Ul állításait nyilvánvalókig megcáfolja és a Va'ó tények előadásával bebizonyítják, hogy a mar ódiózussá vált szoborügybe közbe- sz°ló képviselő ur nagyon rosszul volt informálva. A szobor-bizottság nyilatkozata egész feijodelmében ekként szól: Válasz a „Magyarország“ „Garay János Párisban“ cimü cikkére. Nagyon tisztelt szerkesztő ur! A szegzárdi Garay szobor-bizottság a «Magyarország» folyó évi szeptember 7-iki számában megjelent »Garay János Párisban« c. cikknek s az ahhoz fűzött szerkesztői megjegyzésnek a bizottság eljárását kritizáló minden pontját nem szóval, de írott okmányokkal, a legfényesebb eredménynyel i cáfolhatná, de szét tudja választani az őt talán akaratlanul, de mégis teljesen méltatlanul ért megbántás keserűségét a közügyek iránt érzett szeretetétől s csak az utóbbi által vezetteti magát, a mikor a felhozott súlyos vádak fontosabbjaira válaszát az alábbiakban megadja: A Garay szobor-bizottság Szárnovszky művész úrral «abderitai kötözködést nem vitt véghez.» De igenis ragaszkodik a fennálló szerződéshez, a melyet a művész urnák 1894. év december hó 31-én benyújtott kérelméhez képest, mindenben az ő kiván- sága szerint, vagyis a bajai Tóth Kálmán szoborszerződés mintájára kötött meg. Az ide csatolt szerződési másolatból két dolog tűnik ki, az nevezetesen, hogy a bizottság kötelesség érzetéből kifolyólag a szobor művészi értékének és becsének emelésére minden lehetőt megtett és bár a közvagyon okszerű felhasználásánál mindenkor megkivántató óvatosság határai között maradt, a szerződő művész urnák mindenben megadta a módot és alkalmat arra, hogy az anyagi eszközök elégtelensége miatt fenn ne akadjon s te- | remteni vágyó lelkét a napi gondok minduntalan I ne zavarják. A szobor-bizottság a szerződés minden pontját kellő időben, minden huza-vona nélkül teljesítette. Szigorú kötelesség érzetéből kifolyólag azonban megkívánta, hogy a kikötött feltételek a szerződő szobrász ur által is teljesittessenek. De aztán tovább is ment, ha méltányosnak találta, nem egyszer az esedékesség előtt, utalványozott nagyobb összegeket; igy jelenleg is 1500 írttal többet fizetett ki, mint a mennyit a szerződés szerint fizetni tartozott volna. Ha tehát vád érheti valamiért, az nem érheti másért, minthogy a 12 ezer forintba kerülő szobor árából eddigelő már 7000 frtot kifizetett anélkül, hogy az általa 1000 frttal lehozatott talapzat köveken kivül a szobrász urnák bármily csekély művészi alkotását átvette, vagy azt még csak látta volna is. A késedelmezésnek tehát világért sem az az oka, amit Hock János ur jó lélekkel sejt s tudni vél, amelyről úgy informálták: hogy a művész ur a bizottság szükkeblüsége, huzavonája, kicsinyes nehézségeket gördítő «rendszere» mellett nagyobb befektetéseket nem tehetett, hanem az, hogy bár tehetett volna, de nem tett. Ily előzmények után azt hisszük nem fogja csodálni senkisem, ha a bizottság múlt hó ..7-én értésére adta a művész urnák, hogy a kifizetésekkel már elment addig a határig, a melyen túl a nagyközönség iránt tartozó felelősségének és köte lességének tudatában tovább nem mehet, vagyis, hogy a Szárnovszky ur által már felvett 7000 írton felül újabban kért 2500 frtot, a közönség ismert óhajához képest akként hajlandó kifizetni, hogy azt magának a bronzöntőnek, Gruetnek küldi meg. Ez a mi oknélküli bizalmatlankodásunk, huzavonánk, ürügy keresésünk 1 Egy magán embernél napi renden levő dolog, hogy ily tetemes összegről lévén szó, bárkitől — a legnagyobb úrtól is kellő biztosítékot követeljen s egy közpénzt — 40 esztendő áldozatkészségének keservesen gyűlt fillléreit kezelő bizottság ne éljen ama jogával, amely 5 nála nem is jog, de kötelesség? Követelheti valaki, hogy a mikor a bizottság fizetni egyáltalán nem köteles, sőt már előre fizetett, végkép letérjen a szerződés jogos alapjáról s érzelmi okok, személyi tekintetek s egyéni szimpátia kedvéért megfeledkezzék a közönséggel szemben elvállalt kötelességéről s ujabbi előleg adásával az amúgy is aggodalmaskodó közvélemény neheztelését magára zúdítsa ?! Azt hisszük, ezt senki sem követelheti! Még két körülményre felelünk röviden. A Gruet céghez csakugyan intéztünk egy sürgönyt, de nem a szobor készítés stádiumáról tudakozódtunk. T. szerkesztő ur, méltóztassék figyelmére méltatni a mellékelt szerződésnek 7. b. pontját. A szobrász urnák csak akkor járt a 6000 koronás második részlet, ha az öntőműhely a gipsz főalakot öntésre, kifogástalanul átvette. Szárnovszky urnák elhittük, hogy a szobrot átadta, de annak bizonyítására, hogy a szobor öntésre alkalmas, vagyis kifogástalan, nem ő, hanem az öntő cég volt illetékes. Ez az a nagy sérelem, hátmegetti tudakozódás ? Lehet ezt túlságos óvatosságnak nevezni, hanem mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy a »pontosság nem csupán fejedelmek erénye,« de a közügyeket szivén viselő minden becsületes embernek egyenes kötelessége. Ilyen dologban nem elég hinni, de meggyőződni is — kell. A mi pedig a párisi öntő céggel való összeköttetésünket, a vele szemben elkövetett mulasztásunkat, a magyar művészek iránt való bizalomnak a külföld előtt, általunk történt megrenditését illeti, erre is megfelelünk. A kérdés úgy, amint Hock János ur nagyon szépen s beismerjük, a legjobbb szándékkal megírja, a közérdek pompásan festő gúnyájába van öltöztetve, tehát nagyon tetszetős. Ha úgy állana a dolog, megérdemelnénk a legkeményebb megrovást, csakhogy ha a közérdeknek leplét egy kicsit fel- lebbentjük, megint csak ami tiszta igazságunk kandikál elő. Mi a Gruet céggel szerződést nem kötöttünk, fizetési kötelezettséget nem vállaltunk, fizetni tehát kötelesek nem vagyunk. Hogy a fizetési határidő augusztus 15-én lejárt, azt meg éppen csak most tudjuk meg Hock János ur cikkéből. Szárnovszky ur, hogy neki fizetnie kelj, annyit a múlt hó 25-én tudatott velünk, de hogy mikor, erről nem fis értesített. Mi bár kötelesek nem voltunk, hajlandóknak nyilatkoztunk az öntési költséget előlegezni; de ezt azon feltételhez kötöttük, hogy az előlegezett összeget az öntő céghez küldhessük. Ha tehát a dolog akkor már olyan sürgős volt, hogy a szobor sorsa, a magyar művészet becsülete függött attól, Szárnovszky urnák, ki ezt a dolgot tudta, nem most utólag, e hó 8-án, hanem már akkor el kellett volna fogadnia a mi feltételeinket. Különben a Gruet cég sürgönyét csak e hó 3-án kaptuk és hogy menynyire nem szoktunk
